II. - 20. fejezet

Sziasztok! Boldog Valentin-napot mindenkinek! Sajnálom, hogy már rengeteg ideje nem volt rész, de időm nem engedi... Pedig rengeteg ötletem van! De sajnos nem tudom leírni. Nem akarok csalódást okozni nektek, ezért nem mondom, hogy mikor érkezik az új fejezet. Remélem, hogy még egy héten belül, maximum kettőn, de semmit sem tudok mondani. :( Nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van emiatt, de ez van, nem tudok mit csinálni. Láttam, hogy az előző fejezethez sok-sok komment érkezett, amit köszönök! Amint tudok válaszolok! Valamint sok díjat is kaptam, amiket kifogok rakni határozatlan időn belül! És azoknak is visszafogok írni, akik cserét kértek! Ígérem, nem sokára véget fog érni ez az időszak, hogy levegőt venni sincs időm, és utána rendszeresen fognak érkezni a részek! Addig is jó olvasást! xx

"Vannak emberek, akinek a puszta jelenlététől jól érzed magad."

- Jól vagy? - kérdezte Harry, miközben kihatottunk a tömegből. 
- Persze - mosolyogtam rá, de közben a kezeim még mindig remegtek a félelemtől, amit a sok vaku és paparazzi okozott. Életemben nem ijedtem még meg semmitől ennyire. 
- Biztos? Elég sápadt vagy - nézett rám aggódva, mire csak felsóhajtottam és a fejemet az autó fejtámlájának döntöttem. Nem értettem, hogy miért rémültem meg ennyire. Nem volt okom rá. A kinti eget kezdtem el bámulni, és próbáltam nem visszagondolni a nem rég történtekre. 
- Akkor, hova menjünk filmet nézni? - kérdezte Harry, megtörve a csendet. 
- Nem tudom - válaszoltam alig hallhatóan és a visszapillantóba néztem. A tükörben tisztán láttam a mögöttünk haladó kocsiban ülőket. Az egyik egy kopasz férfi volt, ő a kormánynál ült, míg a másik egy jó nagy fényképezőgépet szorongatott a kezében és koncentrálva figyelt bennünket. - Harry, ezek mögöttünk nem fotósok? - kérdeztem tőle, miközben egyfolytában őket figyeltem. A visszapillantó tükörben hátra nézett, majd egy kisebb káromkodás hagyta el a száját.
- Azt hiszem könnyebb lesz, ha most hozzám megyünk - nézett rám, majd a véleményemet meg sem várva gyorsabbra vette a tempót és elkanyarodott valamerre.
- És én onnan mégis hogyan jutok haza? - kérdeztem tőle miközben széttártam a karomat.
- Majd megoldjuk, csak nyugodj meg! - válaszolta higgadt hangnemben, de közben egyfolytában az útra koncentrált. Sóhajtva dőltem hátra és figyeltem a mögöttünk haladó autót, ami egyfolytában a nyomunkban volt. Reménykedtem benne, hogy egy piros lámpánál majd elakadnak vagy hasonló, de mindhiába; végig követtek minket, egészen addig, míg egy házhoz be nem fordultunk. Egy nagy garázsa beállt Harry, aminek utána be is záródott az ajtaja, ezért a házat még csak szemügyre sem tudtam venni.
- Itt vagyunk - szólalt meg Harry, majd ki is pattant a kocsiból. Én is követtem őt, és rögtön a kérdéseimmel támadtam le.
- És én mégis hogyan jutok innen haza?! Azt sem tudom pontosan, hogy merre vagyok! - néztem rá kétségbeesetten.
- Serena! Most nézzünk meg egy filmet, utána megbeszélünk mindent! - olyannyira higgadt volt, hogy az már engem felidegesített.
- Nekem már egyáltalán nincs kedvem filmet nézni! Nem is akartam eljönni hozzád! - mondtam neki mérgesen, mire összeráncolta a szemöldökét.
- Inkább örülj neki, hogy kimentettelek a paparazzi tömegből! Ha rajtad múlott volna, ott taposnak agyon - válaszolta flegmán.
- Ezzel ne gyere, mert nagyon jól tudod, hogy még soha nem volt hasonlóban részem! - böktem egyet a mellkasára. Igen, valóban ledermedtem, és igen, valóban megijedtem. De jogosan, hisz' míg neki ez mindennapos, addig nekem nem az, egyáltalán! 
- Mindig akkora lánynak gondolod magad, érdekes, most nem voltál az - válaszolta mogorván, mire majdnem pofon vágtam. 
- Nem bírok veled egy légtérben lenni! Nem érdekel ha ezer fotós is van odakint én hazasétálok egyedül! - mondtam és már indultam is a garázs ajtó felé, igaz azt sem tudtam, hogy hogyan kell kinyitni.
- Egy; ki sem tudsz itt menni. Kettő; biztos vagyok benne, hogy nem reagálnál másképp, mint az előbb. Három; azt sem tudod merre vagyunk - szólt utánam. Felé fordultam. Az arcán győzedelmes mosoly húzódott.
- Egy; mutasd meg, hogy hol tudok kimenni! Kettő; miből gondolod? Három; majd kitalálom - mondtam neki, majd elsuhanva mellette az ajtó felé indultam, ahova ő is tartott.
- Az nincs nyitva. A kulcs nálam van - rázta meg az ujján a kulcscsomót. Villámokat szóró szemmel fordultam felé.
- Gyűlöllek, Styles! - mondtam neki, mire felnevetett, és hatalmas mosollyal az arcán lépett az ajtó elé és nyitotta ki azt.
- Szerintem jobban tennéd, ha egy meleg tea kíséretében lenyugodnál, utána megnéznél velem egy filmet, aztán megbeszélnénk, hogy mi lesz - mondta, majd mielőtt lenyomta volna a kilincset, féloldalasan rám nézett, majd elmosolyodott. - Csak akkor megyünk be, ha beleegyezel! - vigyorodott el. Az ég felé - jelen esetben a plafon felé - emeltem a fejem, és kifújtam a bent tartott levegőmet. 
- Rendben - mondtam neki, majd összeszorítottam az ajkaimat. Nem mondhattam mást, hiszen más választásom nem volt. Maradtam volna ott a garázsban még vagy ezer évet? Nem hiszem, hogy az annyira jó lett volna. Inkább mögötte besétáltam a lakásába, amiből semmit sem láttam először, mert teljesen sötét volt. Ezért bukdácsoltam is eleget.
- Nem kapcsolnád fel a villanyt? - kérdeztem Harrytől szitkozódva, hiszen már majdnem a földön végeztem.
- Ja, bocsi! - nevetett fel halkan, majd felkapcsolta a lámpát, ami először hirtelen érte a szememet, de utána megszoktam és körbe néztem a helyiségben. Egy mosószobában álltunk, legalábbis csak erre tudtam következtetni a mosógép és a rengeteg ruha miatt. Valamelyik a szárítón lógott, másik egy vasalódeszkán helyezkedett el. Egy közös volt csak bennünk, mind rendetlenül volt a helyére hajítva.
- Te itt mosni, teregetni és vasalni szoktál? - kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.
- Csak próbálkozom. Általában ez mindig így áll, csak akkor nem, amikor Gemma vagy Anya meglátogat. Ők szoktak rendet rakni itt - legyintett egyet, majd egy újabb ajtón átment egy másik helyiségbe. villám gyorsan követtem őt. A konyhájában kötöttük ki, ahol nem időztünk sokáig, hanem kivezetett a nappaliba. Elgondolkoztam egy percre, hogy ezek alapján kitudnék-e találni Harry házából, mire csak egy nem lett a válaszom. Kizárt dolognak tartottam.
- Akkor? Megnézünk egy filmet? - kérdezte mosolyogva, ezáltal előbukkantak gödröcskéi. Iszonyatosan édesen festett.
- Jó ötlet ez? Mármint itt, nálad? Neked barátnőd van... - magyaráztam neki. Reméltem, hogy rájön, nem azzal van a baj, hogy vele kell lennem, hanem az, hogy Ő jelen pillanatnyilag is egy párkapcsolatban van, hiába mondja azt, hogy az már haldoklik. 
-Hilary... Ő már a múlt. Holnap szakítok vele, ígérem! - nézett rám nagy zöld szemeivel. Szinte megbabonázott, ahogy rám tekintett. A pillantása égette a bőröm. Olyan érzésem volt, mintha valami húzna felé. Egyszerűen csak közelebb akartam hozzá kerülni, pedig így is csak egy lépés választott el minket egymástól. Nem értettem ezt az érzést, de nem is akartam megfejteni. Egyszerűen csak jó volt, de még is rossz. 
Nem bírtam tovább, egy lépést tettem felé ami miatt teljesen előtte álltam. Felnéztem rá, mert hiába volta én is magas, Ő még nagyobb volt. Megakartam érinteni. Azt akartam, hogy közelebb legyen hozzám. S bár nem értettem teljesen magamat, nem bántam, hogy ezt érzem.
- Maradj itt velem, és nézzünk meg egy filmet, vagy akármit. Csak maradj! - nézett mélyen a szemembe Harry, közben pedig megfogta mind a két kezemet és összekulcsolta az ujjainkat. Bizsergett a bőröm, ahogy hozzám ért, a szívem pedig hevesebben kezdett el dobogni.
- Jó - ejtettem ki óvatosan a szót. Csak rá tudtam koncentrálni. Azt sem vettem volna észre, ha felrobban mellettünk valami vagy hasonló. 
- Akkor keresek valami filmet - mosolygott rám kedvesen, majd egy puszit nyomott az arcomra. Ajkait sokáig időztette arcbőrömön, de nem hajoltam el. Élveztem az érintését. Mikor elhajolt tőlem gyorsan elviharzott valamerre. Nem igazán törődtem vele, inkább jobban szemügyre vettem a nappalit. Igazán szépen nézett ki. Nem volt benne semmi különleges, egyszerű bútorokból állt, de összhangban minden együtt egyedivé tette. 
- Te mit keresel itt? - hallottam hirtelen meg Harry hangját. Elég furcsa volt, hogy magában beszél. Ezért is indultam el a hang irányába, s bár egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy jó irányba megyek, mégis nagy léptekkel indultam el. Ennek persze csak az lett a vége, hogy fogalmam sem volt, hogy hova kerültem. Harry lakása iszonyat nagy volt, rengeteg szobával és ajtóval. Biztos voltam benne, hogyha innen egyedül kellene kimennem, akkor itt öregednék meg. Bárhol ás bármikor képes vagyok eltévedni.
Végül egy nyitva hagyott ajtóhoz siettem. Utolsó reményem volt, hogy megtalálom Harryt, de ahogy egyre jobban közeledtem a célhoz, egyre inkább biztos voltam benne, hogy jó helyen vagyok. A szobából ugyanis beszédfoszlányok jöttek ki. 
- Harry! - léptem be határozottan a szobába. Azonban ami ott fogadott váratlanul ért. - Jézusom! - kaptam a kezemet a szemem elé. Hilary állt Harry előtt pikáns fehérneműben, ami szinte semmit sem takart el a testéből. Jó, tudom, én is lány vagyok, de Hilaryt még rendes ruhában sem bírom nézni, nemhogy így...
- Te mit keresel itt? - rikkantott fel idegesen. 
- Ezt én is kérdezhetném - válaszoltam nyugodtan, de közben a kezem még mindig a szemem előtt volt.
- Harry most azonnal küld el! Egyáltalán minek engedted be ide?! - hallottam ideges hangját, ami jelen pillanatban eléggé sértette a fülem. Egy kutyavonyításához tudtam csak hasonlítani.
- Azt hiszem jobb lesz, ha most te mész el. Nem is értem, hogy miért vagy te itt. Holnapra beszéltünk meg egy találkozót, mára nem! - értetlenkedett Harry is. 
- Gondoltam eljövök és rendbe hozom a kapcsolatunkat! Ne hidd, hogy nem tudom, hogy kiakarsz dobni emiatt a ribanc miatt! - csapott egy jó nagyot a combjára. Nem bírtam tovább, elvettem a kezem az arcom elől és megelőzve Harryt reagáltam.
- Ez volt az utolsó alkalom, hogy te ribancnak nevezz! Tudod az egyetlen ribanc itt te vagy! Tudod egy ép eszű ember a kapcsolatát nem szexel akarja rendbe hozni, hanem leül a párjával beszélgetni! A hozzád hasonló férgek csinálnak csak ilyeneket! - álltam meg teljesen előtte.
- Hozzád meg ki szólt?! Harry küld már el innen! - nézett el a vállam fölött. Nagy önerő kellett ahhoz, hogy ne keverjek le neki egy jó nagyot.
- Nem kell elküldenie, megyek én magamtól is! - mondtam idegesen, majd hátat fordítottam mind a kettejüknek és kirohantam a szobából. 
- Serena! Serena, várj már! - rohant utánam Harry. Éreztem, hogy megragadja a kezem, de kirántottam erős markából magam. - Kérlek! Maradj a nappaliban! Elküldöm, ígérem! - hallottam meg szinte már könyörgő hangját. 
- 5 perced van! Ha eddig nem tűnik el innen az  szajha, akkor én fogok elmenni egy szó nélkül! - fordultam felé. Karba tettem a kezem és szigorúan néztem Harryre, aki minden bizonnyal felfogta amit mondtam, mert egy jó nagyot bólintva visszafordult. Kifújtam az eddig bent tartott levegőmet és kissé higgadtabban elindultam a nappali felé. Vagyis reménykedtem benne, hogy a nappali felé.
Végül sikerült jó helyen kilyukadnom, ezért leültem a kanapéra, és hátra dőlve számoltam magamban a perceket. Egy idő után azonban azt vettem észre, hogy hangos kiabálást hallottam kiszűrődni. Nem értettem egy szót sem belőle, de élvezet volt hallgatni Hilary sipákolását. Annyira jól szórakoztam rajta, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy valaki elém száguld. A szőke lány állt előttem még mindig abban a fehérneműben, amiben a szobában volt. 
- Ó, kérlek, öltözz már fel! - fordítottam el a fejem fintorogva. 
- Te kurva! Takarodj ki innen azonnal! - mutatott a kijárat felé, mire felvontam az egyik szemöldököm.
- Mert ha nem? - kérdeztem tőle nyugodtan. Közben Harry is megérkezett a szobába, és azonnal Hilary nyugtatásába kezdett.
- Hilary, te is tudod, hogy a mi kapcsolatunk nem volt az igazi! Mind a kettőnknek jobb, ha pontot teszünk a végére és lezárjuk az egészet most. De lehetünk barátok! - vigyorodott el Harry. A homlokomra csaptam és úgy figyeltem ahogy Hilaryre rájön egy újabb hisztiroham. Ez a barátság duma ilyenkor a legrosszabb.
- Mi?! Barátok?! Ezt nem gondolhatod komolyan! Inkább elmegyek, mintsem a barátod legyek! - száguldott el a lány, mire Harryre néztem.
- Barátok, mi? - húztam fel a szemöldököm, mire ő csak megrázta a fejét. Eléggé kellemetlen volt ez a helyzet nekem is, hát még Harrynek... Hilary felbukkanása őt is váratlanul érte, pedig a saját lakásában volt. Érthetetlen volt számomra, hogy a lány hogyan jutott be ide, de végül arra jutottam, hogy nem akarom tudni az egész történetet. Jobb nekem a tudatlanság ebben az esetben.
Csendben vártuk, hogy Hilary újra felbukkanjon és távozzon. Szánt szándékkal nem szólaltam meg, inkább a körmeimet vizslattam és azon gondolkoztam, hogy ideje lenne beszereznem egy újabb piros körömlakkot. Harry közben végig engem figyelt, csak akkor kapta el a tekintetét, amikor a hidrogén szőke lány újra a nappaliban kötött ki. A göndör fiúra rá se hederített, egyből hozzám jött.
- Csak, hogy tudd, ezt még megbánod! - nézett rám villámokat szóró szemekkel. Legszívesebben a képébe röhögtem volna, de helyette csak édesen mosolyogva megrántottam a vállam, ezzel jobban felidegesítve Hilaryt. Vérben forgó szemekkel távozott a házból, immáron ruhában. Pár percig még csendben voltunk Harryvel, amit végül ő szakított félbe.
- Akkor megnézünk egy filmet? - kérdezte.
- Csak akkor, ha nincs a szobádban több félmeztelen lány - néztem rá halál komolyan. Mire ő elnevette magát.
- Ne aggódj, nincs! - vigyorgott rám, mire én is elmosolyodtam. - És mit nézzünk? Horrort? - húzta féloldalas mosolyra a száját.
- Vígjátékot! - vágtam rá azonnal. - Ki van zárva, hogy horrort nézzek! 
- Akkor gyere, segíts választani filmet! - nyújtotta felém a kezét. Megfogtam azt, és felálltam. Azt hittem, hogy ezután majd elengedi a kézfejemet, de ehelyett az ujjainkat összefűzte, és így mentünk a szobájába keresni valami jó vígjátékot.