II. - 21. fejezet

Sziasztok! A tervezettnél hamarabb sikerült megírni a részt, ami nektek csak jó. :) Még mielőtt azonban jó olvasást kívánnék a fejezethez, szeretnék mondani pár dolgot. Először is, mint láthatjátok új kinézet került fel a blogra, ami némiben különbözik az eddigiektől. Remélem tetszik nektek! A másik dolog pedig az, hogy lájkoljatok Facebookon egy oldalt nekem. Az egyik ismerősömé és nagyon sokat jelentene neki, mert elég kezdetleges még az oldal! Itt a link: http://www.facebook.com/pages/Id%C3%A9zetek-t%C5%91l%C3%BCnk-nektek/130991167074802 Előre is köszönöm nektek, hogy megteszitek ezt a szívességet nekem, és az ismerősömnek! :) Igazából csak ennyit szerettem volna mondani... Jó olvasást a fejezethez! :) xx

"Még mindig szeretlek. Nem érdekel, hogy megbántottál, hogy csalódást okoztál, és ezeken nem egyszer. Hidd el nekem elfelejteném, mert szeretlek. Ez az egyetlen egy bajom, hogy nem tudlak elfelejteni. Próbálkozom, próbálkozom. De egy hely mindig ott lesz a szívembe, fent tartva Neked!"

- Serena, te nem vagy komplett! Egy sztárral randizgatsz és ilyen nyugodt tudsz maradni? - kérdezte Lydia. 
- Ez a sztár már egyszer összetörte a szívem. Azt hiszem a helyzetemben te is nyugodt lennél. Mármint ez olyan, mintha egy teljesen hétköznapi emberrel vacsoráznék, filmeznék vagy akármi. Semmi különleges nincs benne - rántottam meg a vállam. 
- Azon kívül, hogy az újságok címlapján szerepeltek nap, mint nap... - mondta cinikusan szőke barátnőm.
- Nem veszem figyelembe - legyintettem egyet.
- Komolyan nem hiszem el, hogy ennyire lazán kezeled a helyzetet! - rázta meg rosszallóan a fejét. 
- Nem áll szándékomban túl aggódni - mosolyogtam rá.
- Csak egy kicsit kéne izgatottnak lenned! - tárta szét a karját, mire elnevettem magam.
- Az vagyok azt hiszem, csak a magam módján - vontam meg a vállam.
- Érdekes személyiség vagy te - rázta meg a fejét.
- Mondták már - nevettem el magam. - De most megyek, mert nincs több órám és arra gondoltam, hogy riasztom Ericet, hogy találkozzunk - öleltem magamhoz, majd gyors léptekkel távozni akartam, amikor valaki utánam kiáltott.
- Wood, várj meg! - azonnal tudtam, hogy ki az.
- Marvin, már vagy ezerszer elmondtam, hogy nem vagyok Wood. Vagyis igen, de ne hívj így! - néztem rá villámokat szóró szemekkel.
- De annyira szórakoztató látni, hogy ennyire felhúzod magad rajta - állt meg előttem nevetve.
- Nem lesz ennyire vicces, ha lefejellek - néztem rá komolyan.
- Nagyon harcias vagy - húzta fel a szemöldökét.
- Tőled tanultam - vigyorogtam rá édesen, mire elnevette magát.
- Arra gondoltam, hogy esetleg elmehetnénk meginni egy forrócsokit valahova. Rég beszéltünk - nézett rám mosolyogva.
- Nekem oké, bár tesózni akartam, de miattad átteszem ezt a programot későbbre - mondtam, majd elindultam mellette az egyik közeli kávézó felé. Összehúztam magamon a kabátom, mert hűvös szél fújt kint. 
- Na, mesélj te lány! Ki ez a fiú akivel mindig a címlapokon virítasz? - kérdezte. Nem lepődtem meg a kérdésén, valahogy éreztem, hogy ezért hív el forrócsokizni. Bár ő legalább nem az iskola közepén kezdett el faggatni, mint Lydia vagy Alice.
- Ő Harry... - válaszoltam. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene most mondanom róla.
- Mióta ismered? - kérdezte Marvin, megkönnyítve ezzel a dolgomat.
- Nyár óta. Egy helyen nyaraltunk és... történtek dolgok közöttünk, de nem volt hosszú életű - rántottam meg a vállam, mintha ilyen egyszerű lett volna minden.
- Szóval kavartatok. Mi is történt pontosan? - kérdezte higgadtan, miközben besétáltunk a kávézóba és leültünk a helyünkre.
- Magába bolondított teljesen, utána pedig kitette a szűröm - mondtam keserűen, mire Marvin is vágott egy fintort.
- Mit hozhatok? - lépett mellénk az egyik pincér lány. 
- Két forrócsokit - mondta azonnal Marvin, majd újra felém fordult. - Szerelmes vagy belé? - kérdezte miközben nyugodtan végig nézett az arcomon. Konkrétan sokkolt a kérdés, azt hittem, hogy majd a nyaralásról fog majd tovább kérdezgetni, de ehelyett...
- Nem! - vágtam rá, majd jobban átgondoltam és kissé elbizonytalanodtam ebben a határozott nemben. - Nem tudom... - nyögtem ki. Nem tudtam, hogy ezt szerelemnek lehet-e nevezni amit iránta éreztem. Egyáltalán milyen is pontosan a szerelem?
- Gondolom, hogy a gólyabálon találkoztatok újra, mivel akkor ugrált ez a göndörke a színpadon. Vagy rosszul tudom? - kérdezte még mindig komolyan, majd kinézett a kávézó üvegén. 
- De, akkor. Találkozóra hívott, hova elmentem és mondhatni kibékültem vele és elmentem vele hozzájuk, ahol találkoztam a többiekkel és minden tök jó volt, de utána felbukkant egy lány, aki a barátnője. Amint megtudta, hogy én ki vagyok, kiosztott, hogy tudja mi a célom, hogy visszaszerezzem tőle Harryt és megakart ütni. Ekkor rádöbbentem, hogy én nem akarok Harry barátja lenni és ezt el is mondtam neki. Majd elszáguldottam és egy hónapig nem is találkoztunk egészen addig, míg az egyik divatbemutatón meg nem csókolt... És azóta... - hagytam abba beszédemet. Hihetetlen módon, egyetlen levegőre hadartam el az egészet, így egy jó nagy levegőt véve figyeltem Marvint tovább.
- Hű, ez elég kacifántos. És mi van a barátnővel? - kérdezte, miközben beleszürcsölt az időközben kihozott forrócsokiba.
- Kidobta miattam. Vagyis azt hiszem miattam - rántottam meg a vállam.
- Akkor mi áll közétek? - kérdezte értetlenül.
- Nem tudom... Hogy bízzak meg benne ezután a nyári dolog után? Mi lesz ha megint kidob? - kérdeztem inkább magamtól, mintsem tőle.
- Szereted? - kérdezte Marvin végig a szemembe nézve.
- Szeretem... Persze, hogy szeretem. Téged is szeretlek - próbáltam valamilyen úton-módon elkerülni a válaszadást, de sikertelennek bizonyult a kísérletem.
- Akkor másképp kérdezem; szerelmes vagy belé? - kérdezte, bennem pedig megállt az ütő. Honnan kéne tudjam, hogy szerelmes vagyok-e belé?

~*~

Magamra kaptam egy fekete nadrágot egy jó meleg mintás pulcsival, a lábamra felhúztam a bakancsom, a fejemre pedig felhúztam egy sapkát és már készen is álltam, hogy levigyem Lolát sétálni a közeli parkba. 

A telefonomat végig a kezemben szorongattam és próbáltam rávenni magam, hogy felhívjam Mattet. Bocsánatot akartam kérni tőle a viselkedésemért. Lelkiismeret furdalásom volt. Végül sikerült magam rávenni, és próbáltam arra is figyelni, hogy Lola nehogy belemenjen valami pocsolyába.

- Mit akarsz? - szólt bele a telefonba hidegen egy hang. Kissé megtorpantam, mert bár tudtam, hogy nem fog öröm táncot járni amiért felhívtam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire fagyos lesz velem. 
- Bocsánatot kérni. Lelkiismeret furdalásom van amiatt, ahogy elváltunk - válaszoltam halkan. Nagy sóhajtás jött a vonal túlsó végéről.
- Ennyi? - kérdezte még mindig ugyanolyan hangnemben.
- Mi az, hogy ennyi? - húztam fel a szemöldököm értetlenkedve.
- Ennyit akartál mondani? - kérdezte újra ugyanazt, csak hosszabban.
- Neked most mi bajod? - csattantam fel hirtelen. Felhívom bocsánatot kérni, mert tudom, hogy hülyén viselkedtem, erre pedig így viselkedik velem?
- Az, hogy gondolkodás a karjaiba ugrassz annak a... - még mielőtt folytatta volna, közbe vágtam.
- Gondolkodás nélkül? A karjaiba? Még semmi nincsen közöttünk! - fakadtam ki idegesen és tehetetlenül. Utáltam ezt az egész helyzetet, hogy most nem ölelhettem magamhoz Mattet, bizonyítva ezzel, hogy igenis szeretem és megbántam amit mondtam neki.
- Ez az Serena! MÉG semmi! - mondta kihangsúlyozva a 'még' szót. 
- Nem tudom mit vársz tőlem - suttogtam a telefonba. Bántott, hogy veszekszünk Mattel.
- Azt, hogy felejts el azt a barmot - mondta határozottan. Lehunytam a szemem, és visszatartottam egy könnycseppet.
- Nem tudom... - válaszoltam alig hallhatóan, de minden bizonnyal Matt ezt meghallotta.
- Szereted? - tette fel a kérdést, amit ma Marvin már feltett nekem, én pedig csak álltam kővé dermedve a parkban, miközben Lolát figyeltem.

~*~

A konyhában próbáltam épp sütni valamilyen süteményt, amikor meghallottam a csengő éles hangját. Leraktam a pultra a tálat, majd az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam. Először egy nagy csokor vörös rózsát pillantottam meg, majd annak a tulajdonosát is.

- Te mit csinálsz itt? - vigyorodtam el.

- Épp a stúdióból mentem haza felé, amikor a kocsiból megláttam ezt a csokor virágot és rögtön te jutottál az eszembe - mosolyodott el, mire előbukkantak kis gödröcskéi. 

- Szóval ez az enyém? - húztam fel a szemöldököm meglepődve.

- Nem, a szomszéd bácsié... Persze, hogy a tiéd! - nyomta a kezembe, közben pedig nyomott egy nagy cuppanós puszit az arcomra.

- Nem is tudom mit mondjak. Még sose kaptam virágot egy fiútól se. Jó Mattől igen, de az más - habogtam össze-vissza, mire Harry felkuncogott.

- Egyszerűen köszönd meg - mosolyodott el lágyan.

- Köszönöm - suttogtam halkan. - Gyere be! - mondtam neki, miközben félre álltam az ajtóból.

- Nem akarok zavarni, csak odaakartam adni ezt a csokrot - rántotta meg a vállát. Megforgattam a szemeim, majd a fejemmel befelé böktem, hogy induljon el. Nevetve megrázta a fejét, majd elindult a nappaliba. - Mi jót csináltál? - kérdezte mosolyogva.

- Épp próbáltam sütni valami sütit, de nem nekem találták ki azt hiszem - mondtam, miközben beraktam a virágokat egy vázába. 
- Segítsek? Tudok sütni - állt a konyhapult elé és szemeivel keresni kezdte a sütiket. De igazából odáig nem jutottam el még. Csak egy tálat vettem elő és a receptkönyvet olvasgattam, de annyi rövidítés volt benne, hogy szinte semmit sem értettem meg belőle.
- Nem sokáig jutottál - mutatott Harry nevetve a pultra, ami valóban szinte majdnem üres volt. Csak a tál és a receptkönyv foglalt rajta némi helyet, meg persze néhány tányér és pohár.
- Először próbáltam megérteni az elkészítését a sütinek, de nem jött össze... - rántottam meg a vállam. Igen, elég rossz lettem volna szakácsnak, de ez van. Nem nekem találták ki.
- Serena, ez az egyik legkönnyebben elkészíthető sütemény! Mi ebben a nehéz? - kérdezte értetlenkedve.
- Akkor gyerünk mester! Mutasd meg, ha ennyire könnyű! - néztem rá az egyik szemöldökömet felhúzva.
- Csak abban az esetben, ha segítesz és a kis kuktám leszel! - válaszolta azonnal vigyorogva.
- Legyen, de nem vagyok otthon a konyhában - válaszoltam, közben pedig végig a szemébe néztem.
- Szeretem a kihívásokat - húzta fél oldalas mosolyra a száját, majd a kezébe vette a receptkönyvet. - Vegyél elő lisztet, tojást, vajat, cukrot, tejet és élesztőt - mondta akárcsak a filmekben szokták a nagy szakácsok az alkalmazottaiknak.
- Vegyél elő magadnak! - vágtam rá durcásan, mire felvonta az egyik szemöldökét.
- Te a segédem vagy, azt csinálod amit mondok! - válaszolta tettetett komolysággal.
- Te meg elég rossz színész! - mondtam neki, mire felnevetett.
- Nem az erősségem, ez van - rántotta meg a vállát, majd elővett a hűtőből tejet és vajat én pedig a konyhaszekrényből lisztet és az összes többi szükséges dolgot.
- Biztos így kell? - kérdeztem Harrytől kétkedve, mikor már a csokitölteléket csináltam meg a süteménynek. Teljesen nem úgy nézett ki, mint én azt elképzeltem.
- Kóstold meg, hogy finom! Lehet, hogy nézhetne ki jobban, de nem ez a lényeg! - mutatott a tálba. A csokitöltelékbe belemártottam a mutatóujjam majd lassan a számhoz emeltem és megkóstoltam. Valóban nagyon finom volt a kinézete ellenére. - Na? - kérdezte Harry miközben felhúzta a szemöldökét.
- Finom! - mutattam fel a hüvelykujjam jelezve, hogy ízlik.
- Van egy kicsi csoki szádon - mondta vigyorogva nem is törődve azzal, hogy nemrég megdicsértem a krémjét.
- Hol egy szalvéta? - kezdtem el a szemeimmel keresni valamit amivel letörölhetem.
- Hagyd, majd én! - húzott magához közel Harry a csuklómnál fogva. Értetlenül néztem rá, mivel nem volt nála se zsepi, se szalvéta amivel letörölhette volna az édességet a számról. Azonban ahelyett, hogy akármilyen eszközt alkalmazott volna a cselekvés véghezvitelére, ajkait az enyémekre nyomta és édes csókot nyomott rájuk. 
- Tudod, eltudnám ezt viselni a nap minden percében - mosolygott rám, mikor elváltak ajkaink a másikétól. 
- Azt nem lehet. Akkor nem tudnál mást csinálni - döntöttem a homlokom az övének.
- Csak veled akarok lenni - válaszolta. - Nem is tudod mennyi ideje várok erre. Hogy csak velem legyél, hogy csak az enyém legyél. Serena, piszkosul szeretlek! - nyomott édes csókot a számra. A szívemet iszonyatos melegség töltötte el, ahogy kimondta a szavakat. Erre vártam már egész kicsi korom óta, hogy valaki őszintén mondja nekem. És az a valaki ne Matt legyen, hanem egy olyan fiú, mint Harry. Aki olyan, mintha a hercegem lenne.
- Tudod elég vicces, hogy ma két ember is megkérdezte tőlem, hogy szeretlek-e - néztem mélyen a szemébe. Kíváncsiság tükröződött belőle. Hüvelykujjával lágyan végig simított az arcszélemen és szólásra nyitotta a száját:
- És mit válaszoltál? - kérdezte alig hallhatóan, de mindent tisztán hallottam, mert alig volt 2 centi az arcunk között.
- Azt, hogy azt hiszem. De most már biztos vagyok benne, hogy igen - húztam hatalmas mosolyra a szám. Harry szeme felcsillant, majd újabb csókot lehelt ajkaimra. 
- Nem is tudod, hogy ezt mennyire jó hallani tőled - mondta csillogó szemekkel. Biztos voltam benne, hogy akkor, abban a pillanatban a vigyort az arcáról semmivel sem tudtam volna letörölni. De az az igazság, hogy az enyémről sem. Nyár óta ezt a pillanatot vártam. S eddig annyira lehetetlennek tűnt, de most itt van velem, csak velem. - Serena, azt szeretném, ha a barátnőm lennél. Helyre akarom hozni azt, amit a nyáron elrontottam. Megakarom mutatni, hogy mennyire megbántam azt, amit akkor tettem. Fontos vagy nekem, és ezt éreztetni akarom veled a nap összes pillanatában! - halkan mondta a számomra annyira jóleső szavakat, de mégis annyira hihetetlen volt amit mondott.
- Azt akarod, hogy a barátnőd legyek? - húztam a számat apró mosolyra.
- Azt - válaszolta röviden. - Szóval...?
- Igen! - vágtam rá örömittasan. Harry habozott egy percig, de utána újra megcsókolt. Míg az eddig váltott csókjaink érzékiek voltak, addig ez a csók tüzes volt. Arra nem is emlékszem, hogy hogyan jutottunk el a konyhából a nappali kanapéjára, csak az van meg, hogy egymást csókoltuk egyfolytában. Szinte levegőt sem vettünk.
- Megnézünk egy filmet? - kérdezte Harry lihegve, és egy pillanatra a tv felé nézett.
- Legyen - mosolyodtam el, majd felpattantam és a szobámból pár DVD-t kihoztam. - Csak ennyi filmem van - rántottam meg a vállam. Harry az ölébe vette a tokokat, közben pedig lehúzott maga mellé. 
- Mit szólsz ehhez? - mutatott fel egy vígjátékot. Nem válaszoltam csak bólintottam és kivettem a kezéből, majd a tv-hez sétáltam és beraktam a lejátszóba. Visszamentem Harryhez és az ölébe ültem. Neki döntöttem a vállának a fejem, és mélyen magamba szívtam az illatát. Két karjával átölelt és nyomott egy puszit az arcomra. Annyira hihetetlen volt az, ami történt. És talán még nem is fogtam fel annyira, de abban biztos voltam, hogy boldog voltam. Nagyon.