24. fejezet

Drága olvasóim! (Hű, ez milyen hivatalos volt :D) Tudom, hogy már nagyon késő van és kevesebb, mint 10 perc és csütörtök van, de az a helyzet, hogy a díjakat raktam ki és rengeteg idő ment el vele, főleg, mert egyszer kikapcsolt a gépem úgy, hogy semmit nem mentettem még el... De ha nagy nehezen is, itt van a 24. fejezet, ami remélem elnyeri a tetszéseteket! Még annyit szeretnék nektek mondani, hogy múltkor már szó volt arról, hogy írtam egy rövidke novella szerű valamit, amit szeretnék veletek megosztani. Lehetséges, hogy a napokban majd felkerül az oldalsávba a 'díjak' menüpont alá 'novella' címen. Ha esetleg majd úgy gondoljátok, akkor elolvashatjátok, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre! :) De én most nem dumálnék itt össze-vissza! :) Jó olvasást a fejezethez! xx

"Minden amit akarok, te vagy."

Létezik olyan, hogy tökéletes randi? Egyáltalán létezik olyan dolog ami tökéletes? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy fantasztikusan éreztem magam. Minden olyan jól sikerült.
Kicsit izgultam, hogy merre fogunk menni, hiszen semmit sem tudtam. Még csak azt sem, hogy merre akar elvinni Harry és, hogy miért ilyen korán. De mindenre hamar választ kaptam.
Harry egy kocsival, amit fogalmam sincs honnan szerzett, leállt egy nagy parkolóban. Azonnal kipattantam a járműből és körbe néztem a környéken. Ugyan minden olyan tipikus Los Angeles-es volt, nem láttam semmi olyat, amiből különösebb dolgot letudtam volna vonni. Ugyan nagyon kíváncsi voltam, még mindig nem voltam tisztában azzal, hogy hol vagyok.
- Na, tudod merre vagyunk? - lépett mögém Harry. A kezét a hasam előtt összekulcsolta és az állát kényelmesen elhelyezte a vállamon.
- Fogalmam sincs. - rántottam meg a vállam.
- Majd mindjárt meglátod! - mosolyodott el sejtelmesen, majd elengedett és a napszemövegét a szeme elé helyezte. Én is előkotortam az enyémet a táskámból és ugyanígy tettem. Összekulcsolta a kezeinket, majd magabiztos elvezetett engem egy táblához, amin elolvasva a felíratott a szám elé kaptam a kezem. Nagy fehér betűkkel csak annyi volt kiírva, hogy 'Venice Beach'.
- Örülsz neki? - kérdezte nagy mosollyal az arcán.
- Ennél jobb helyre nem is hozhattál volna! - ugrottam a nyakába. Igazából tudtam, hogy ez nem egy igazi randi helyszín, de számomra ez hatalmas telitalálat volt. Hiszen végig akartam sétálni az itteni sétányon, de nem úgy ahogy azt Mattel tettem, mert ő konkrétan végig rohant az egészen. Engem igenis érdekeltek az itteni kis bódésok az áruikkal együtt, megakartam nézni a tengerpartot.
- Na, gyere! Nézzünk egy kicsit körbe! - nyomott egy gyors csókot a számra. Mosolyogva bólintottam egy jó nagyot, majd kézen fogva elindultunk be a nagy tömegbe. Talán ez a hely azért volt ideális számunkra, mert teljesen elvesztünk az embersokaságban. Itt senki nem azt figyelte, hogy ki híresség vagy sem, mindenki a maga dolgával volt elfoglalva.
Végig menni az óceán előtti sétányon hatalmas élmény volt, ráadásul Harry nem hagyta, hogy akármelyik pillanatban is unatkozzak. Mindig mutatott valami újat, mindig mondott valami vicceset.
- Ezt nézd! - mutatott fel egy hajpántot, amin kicsi piros ördögszarvak voltak. - Ez pont téged jellemez! - nevetett fel harsányan, mire csak összeráncoltam a homlokom.
- Szóval szerinted egy ördög vagyok? - kérdeztem tőle sértődötten.
- Egy angyali ördög! - javította ki magát gyorsan, mire elmosolyodtam és nyomtam egy puszit az arcára. - Ezt szeretném! - nyújtotta az eladó felé a hajpántot, mire értetlenül néztem rá. Csak megrántotta a vállát és a fejemre rakta a hajpántot.
- Komolyan? - húztam fel a szemöldököm, mire édesen elmosolyodott és közelebb hajolva hozzám nyomott egy gyors csókot a számra.
Már említettem, hogy nagy volt a tömeg és, hogy ez a mi szempontunkból milyen jó volt. Azonban volt egy hátul ütője is, hiszen az embersokaságban akadt nem egy figyelmetlen ember is, ennek következtében történt az, hogy egy nálam pár évvel idősebb srác belém jött. Ugyan bocsánatot kért, de ennek baját látta a fejemről lerepülő napszemüvegem, hiszen az egyik pántja letört. Harry kissé kiosztotta a fiút, majd kivette a kezemből a törött szemüveget és jól végig mérte.
- Ez javíthatatlan. - nézett rám egy fintort vágva.
- Ez volt a kedvencem! - biggyesztettem le az ajkam. Pár pillanatig tanácstalanul nézett rám, majd lekapta a szeme elől a saját napszemüvegjét és az én szemem elé helyezte.
- Tessék, itt egy új kedvenc! - mosolygott rám féloldalasan. A tudatra, hogy nekem adta a napszemüvegét a szívem akaratlanul is hevesebben kezdett el verni.
- Az biztos! - vigyorodtam el, majd a nyakába ugrottam. - De most így te mit fogsz hordani? - húztam fel a szemöldököm.
- Annyi árus van itt, csak találok egy értelmes napszemüveget. - rántotta meg a vállát lazán. Jót mosolyogtam rajta, majd kiszúrtam egy standot, és felé vettem az irányt. Hallottam, hogy Harry utánam szól, de csak intettem, hogy jöjjön velem. Lefékeztem pont a napszemüvegeket tartó állvány előtt és gyorsan végig jártattam a szemem rajta. A legalján kiszúrtam egy darabot, ami ugyan nem volt márkás, de pontosan olyan volt, mint az a darab, amit Harry nekem ajándékozott. Egy sz nélkül levettem, és az árus férfihoz fordultam.
- Ezt szeretném. - nyújtottam felé a szemüveget, mire csak bólintott és megnézte az árát. A táskámból előkotortam a pénztárcám. Még mielőtt kifizettem volna, elvettem egy tábla csokit az asztalról egy csomag rágóval együtt. Odanyújtottam az árusnak, aki csak bólintott egyet és gyorsan összeszámolta az összeget. Gyorsan kifizettem és Harry felé fordultam.
- Tessék! Te adtál nekem egy napszemüveget, én adok neked egyet! Igaz nem márkás, de tiszta szívből jött! - mosolyogtam rá, mire közelebb lépett hozzám. Felraktam a szeme elé a szemüveget. Elmosolyodott, majd a derekamnál fogva közelebb húzott magához és megcsókolt. A kezemmel átöleltem a nyakát, közben különösképp figyeltem arra, hogy nehogy elhagyjam a csokit és a rágót.
- Szeretnék minden napot így eltölteni! - mosolygott rám féloldalasan mikor elhajoltunk egymástól. Összefűzte az ujjainkat, majd így indultunk tovább.
Fantasztikusan éreztem magam, mert Harry nagyon jó társaság. Jó fej, vicces és laza. És azt hiszem teljesen az ujja köré csavart. Ugyan még tartottam magam némileg az elveimhez, hogy nem engedem magamhoz közel, kezdtem megtörni. Egyszerűen annyira egy nyílt, pozitív személyiség, hogy még a magamfajta negatív emberek is megkedvelik rövid időn belül. Megadtam magam, nem titkolóztam magamról tovább... annyira. Vigyáznom kellett arra, hogy ne derüljön ki az egész, hogy én vagyok az a lány az álarcos buliból. Most már ezer százalékig biztos voltam benne, hogy nem árulhatom el neki, hiszen lehet csalódna bennem, hogy nem mondtam el. De örökké nem lehettem titokzatos, hiszen az feltűnne neki.
- Komolyan modell vagy? - húzta fel a szemöldökét meglepődve.
- Igen. - bólintottam egyet mosolyogva, közben pedig az egyik bódéhoz húztam.
- Bár ha jobban végig nézek rajtad, egyáltalán nem kéne meglepődnöm azon, hogy ez a munkád. Hiszen bomba alakod van! - vigyorodott el. Felhúzott szemöldökkel felé fordultam. A csípőmre raktam a kezem, és komoly tekintettel fürkésztem, de a szám sarkában ott bujkált a mosoly. - Vagyis fantasztikus az alakod! - javította ki magát gyorsan, mire nem bírtam tovább és elmosolyodtam. Közelebb léptem hozzá, és jól magamhoz szorítottam. A fejem a nyakába temettem, és jó mélyet szippantottam az illatából.
- Szóval bomba alakom van... - suttogtam mosolyogva a fülébe, majd elléptem tőle és elkezdtem nézegetni az árukat a bódéban. Láttam a szemében, hogy kissé meglepődött a viselkedésemen, de nem sokára már éreztem, hogy a derekamon átfűzve a kezét a hasam előtt összekulcsolja a kezét.
Nem akartam vele foglalkozni, de akarva akaratlanul is mindig csak az járt a fejemben, hogy itt van mellettem és átölel. Észre se vettem, hogy egyfolytában egy nyakláncot markolok a kezemben, miközben az összeszorított kezemet fürkészem.
- Tetszik? - suttogta a fülembe Harry, mire kirázott a hideg. A szívem örült tempóban kezdett el kalimpálni, és úgy éreztem, hogy akármelyik pillanatban kiugorhat. Szemügyre vettem a kezemben tartott ékszert, amit teljesen véletlenül választottam ki. Nem volt benne semmi különleges, egy egyszerű bizsu nyaklánc volt, egy egyszerű feliratos medállal. Viszont ott abban a pillanatban azt kívántam, hogy ez legyen a jelenhelyzettel. Ne kelljen visszamennem New Yorkba, ne kelljen itt hagynom Los Angelest és legfőképp, ne kelljen elvállnom Harrytől. Azt akartam, hogy ez tartson örökké.
- Igen, tetszik. - mosolyodtam el, majd amennyire tudtam, felnéztem a mögöttem álló Harryre.
- Akkor a tiéd! - fizette ki az előadónak a pénzt, majd elengedve engem mögém lépett. A copfba fogott hajamat előre fogtam, és hagytam, hogy Harry a nyakamba akassza a nyakláncot. Hirtelen sokkal könnyebb lett a lelkem. Talán végre elfogadtam, hogy ez az egész igaz, és valós. Talán eddig még nem voltam biztos abban, hogy lehet valami ebből az egészből Harryvel. Úgy voltam vele, hogy van és kész. De mintha valamiféle fogadalmat kötött volna ezzel az ékszerrel. Mintha azt üzente volna, hogy neki ez komoly.

~*~

- Harry, én nem szeretem az efféle játékokat! - kalimpáltam a kezeimmel. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, mert nem láttam semmit. A meglepetést Harry úgy tette izgalmasabbá, hogy egy fekete kendőt kötött a szemem elé. Csak éppen az volt a baj, hogy lépni sem mertem, mert fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. 

- Hidd el, ez így sokkal izgalmasabb! - szorította meg a kezem. Ez kicsi sem nyugtatott meg mivel kezdtem rosszul érezni magam. - Itt vagyunk! - mondta ki vidáman a szavakat Harry, mire fellélegeztem. Azt hiszem erre vártam már elég régóta, hogy lekerüljön rólam a fekete kendő, hogy végre láthassak mindent. A fejemben már vagy ezer ötlet keringett, hogy hova vihet. A legvalószínűbbnek egy vacsorát gondoltam valami étteremben. Az első sejtésem be is igazolódott, viszont a második... kicsit sem. Azt hiszem mindenre számítottam, csak erre nem.
A kezemet a szám elé kaptam döbbenetemben. A látvány ami elém tárult gyönyörű volt. Valahol egy parkban, vagy ki tudja hol lehettünk. A fűbe, egy puha pokróc volt kiterítve rajta egy pizzás doboz és egy kis piknikes kosár. És hogy ezt mind lássam a félhomályban, mindenhova apró kis mécsesek voltak kirakva. Szóhoz sem bírtam jutni. Soha, senki nem csinált még nekem ilyet. Sose volt még ilyen randim.
- Tetszik? - kérdezte Harry. Már nem bírt várni a reakciómra. Nem akartam mondani neki semmit, mert nem is tudtam volna. Egyszerűen csak odamentem hozzá, és jó szorosan magamhoz öleltem. - Szóval tetszik? - tette fel újra a kérdést.
- Nagyon! - suttogtam izgatottan a fülébe. Eltolt magától egy kicsit és megcsókolt. Olyannyira boldog voltam abban a pillanatban, hogy ez a csók csak hab volt a tortán.
- Akkor vacsorázzunk? - kérdezte féloldalasan elmosolyodva. Leültem a pokrócra. Harry is leült szorosan mellém, és kinyitotta a pizzás dobozt. - Remélem nem bánod, hogy nem egy drága étterembe vittelek. Szerintem ez így sokkal hitelesebb és romantikusabb... - nézett rám egy pillanatra. Megforgattam a szemeim, és a szavába vágtam.
- Tökéletes. - mondtam neki mosolyogva, majd kivettem a kezéből a felém nyújtott pizza szeletet. - Tudod soha senki nem csinált nekem még ilyen randit. Vagyis érted, ilyet, hogy ennyire jól éreztem magam, de mégis az egész annyira romantikus. - mondtam neki, majd beleharaptam a pizzába.
- Ez lett volna a dolgok romantikusabb része. - mosolygott rám. Csak bólintottam egyet, és megint egy jó nagy falatot bekaptam a számba. - Disznó módjára eszel! - monda nevetve.
- Nem is! - mondta sértődötten, miközben épp még rágtam a tésztát. Jó, talán tényleg egy kicsit malac módjára eszek. De mit tegyek, ha egy olyan alpári ember mellett nőttem fel, mint Matt.
- De szeretem az ilyen lányokat! - mosolyodott el és nyomott az arcomra egy jó nagy puszit. Mosolyogva ránéztem. A szívemet őszinte melegség töltötte el. Sosem éreztem magam még ennyire közel egy fiúhoz, persze Matten kívül. Tudtam, hogy nem ismerem régóta, de minden pillanatban úgy éreztem, hogy egyre jobban kiismerem és megismerem. Mintha már vagy ezer éve ismerném, holott csak két hete. Már csak attól is jobban éreztem magam, ha láttam mosolyogni vagy nevetni, ha pedig hozzám ért, néha úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről. A gyomromban egyfolytában pillangók repkedtek amikor csak vele voltam. Nem akartam magamnak bevallani, de már egyértelmű volt, hogy beleszerettem tetőtől talpig.
- Min gondolkozol? - kérdezte miközben bekapta az utolsó falatot a saját pizza szeletéből.
- - Hogy mennyire boldog vagyok most. - válaszoltam neki őszintén. Kissé féltem a reakciójától, de meg kellett nyugodjak. Az egyik kezével még közelebb húzott magához, és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Ennek csak örülni tudok. - mosolygott rám gyengéden. Akkor ott minden olyan tökéletes volt. A jövőre is csak fényesen tudtam gondolni, hiszen biztos voltam benne, hogy mellettem fog állni. - Kérsz még pizzát? - mosolygott rám kedvesen. Megráztam a fejem, mert pontosan is elég volt nekem az az egy nagy szelet. - És egy kis csokis epret? - kérdezte, mire csak kerek szemekkel néztem rá.
- Csokis eper?! - mondta hihetetlenül. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ilyet fogunk enni, ketten, együtt.
- Én csináltam! Persze volt egy kis segítségem, mivel Perrie azon volt, hogy minden tökéletesen történjen, de ha nem lett volna, akkor teljesen egyedül csinálom! - mosolygott rám szívdöglesztően. Nem tudott foglalkoztatni az, hogy kisegített neki megcsinálni vagy hogy miért. Egyedül akörül forgott az agyam, hogy csakis nekem készített csokis epret.
- Biztos finom lett! - motyogtam miközben a vállára hajtottam a fejem.
- Tessék, kóstold meg! - nyújtott felém egy epret, amit azonnal bekaptam. Mindig is szerettem a csokis epret, de mos valahogy sokkal finomabbnak tűnt, tudva, hogy ő csinálta nekem.
- Csokis a szád. - mosolyodott el amikor rám nézett. Már épp letöröltem volna egy szalvétával, amikor megfogta a karom. - Majd én letörlöm! - nyúlt pimasz mosolyra a szája. Értetlenül néztem felé, mire közelebb hajolt hozzám és megint megcsókolt. Ugyan először nem értettem, hogy hogyan akarja letörölni ő a csokit a számról, de őszintén szólva ez sokkal jobban tetszett nekem, mintha magamnak töröltem volna le. Így összekötötte a hasznosat a kellemessel.
- Ez életem legeslegjobb randija azt hiszem. - néztem fel rá miután megettük az összes epret. Lefeküdtünk a pokrócra és egymást ölelve feküdtünk. Kényelmesen elhelyezkedtem a mellkasán és figyeltem az egyenletes légzését.
- Miért, milyenek voltak eddig? - kérdezte kíváncsian.
- Rosszak ehhez képest. De akkoriban azok voltak az álom randink. Csak a szokásos, moziba menés utána kajálás egy gyorsétteremben. - rántottam meg a vállam. - De igazából már hosszú ideje nem randiztam senkivel. Nem volt senki, aki ilyen közel került volna hozzám, mint te. Ráadásul ilyen rövid időn belül... - néztem mélyen a szemébe. Azonnal elvesztem bennük.
- Nem lett volna szabad ridegnek lenned az összes emberrel. - mondta komolyan. Meglepődtem.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert lehet, hogy találkoztál volna valakivel, aki jó hozzád és megbecsül. Csodálatos lány vagy Serena, akár hiszed, akár nem. Nem lehet mindennap ilyen kincsekkel összefutni. - nyomott egy puszit a homlokomra, amitől kirázott a hideg. Kicsit elgondolkoztam azon amit mondott. Talán tényleg nem kellett volna úgy viselkednem mindenkivel, ahogy tettem. De azt hiszem túl sok ember forgatta meg bennem a kést. A hegek még nem gyógyultak be...
- Hiába, nem tudok másképp viselkedni. Ez már hozzám tartozik, ez vagyok én. Talán erre születtem, hogy egyedül legyek. - rántottam meg a vállam hanyagul.
- Kár lenne, ha egyedül lennél. Sok mindenki szeretne ilyen barátnőt, mint te. - mosolyodott el egy picit.
- Nem tudom miért szeretnék, ha még a szüleim se viselnek el. - mondtam kissé keserűen. Fájt erről az egészről beszélni, újra és újra szembesülni azzal, hogy semmibe néznek. Egy szülőnek az lenne a dolga, ha támogatna és mindenben segítene. Nem elpártolni, mert épp valami nem úgy működik ahogy ők azt szeretnék.
- Nem szabad ilyet mondanod! Biztosan szeretnek, csak a maguk módján. - nézett rám biztatóan.
- Azt kétlem, nekik a nővérem a mindenük. De legyen is csak, majd egyszer, ha mindenki tudni fogja a nevem, majd ácsingóznak azért, hogy beszéljek velük. Egyszer majd más lesz a világ, amikor nekem lesz meg mindenem, ők pedig a nyugdíjukból fognak megélni. - mosolyodtam el. Már magam előtt láttam a célomat, hogy ott legyek a legjobbak között. Eddig azért akartam nagyon a modell suliba menni, hogy bizonyítsak nekik. De most már magamnak akarok. Csakis magamért fogok odamenni, semmi másért.
- Ambíciózus vagy, és ez tetszik. - hajolt hozzám közel, majd megcsókolt. A gyomromban a pillangóim újra öröm táncot kezdtek lejteni, mintha kiakarnának szabadulni. A csókunk pedig egyre hevesebb és hevesebb lett. Szinte elválaszthatatlanok voltunk egymástól, csak a fránya levegő hiány miatt váltunk el néha.
- Pakoljunk össze és menjünk fel hozzám, jó? - kérdezte Harry lihegve. Bólintottam egyet, és amilyen gyorsan csak tudtam, feltápászkodtam róla. Ő is így tett és összeszedve a cuccokat, Harry vezetésével a kocsija felé indultunk. Gyorsan bepattantunk, és meg sem álltunk a hotelig, ahol gyors léptekkel először a liftig, majd Harry szobájáig mentünk. Ott egyszerre estünk egymásnak. A falhoz nyomva kezdte el levenni a ruhám, majd én az övéit. Nem gondolkoztam azon, hogy mit csinálok. Egyszerűen csak akartam és meg is tettem. Nem érdekelt, hogy holnap lehet megbánom.

23. fejezet

Halihóóóó! Na, most az a helyzet, hogy azért hoztam meg ma a részt, mert holnap nem fogom tudni felrakni. Egyébként ma nem lett volna... :) Ami pedig a következőt illeti, szerdán fog jönni tuti, mert előtte nem lesz időm feltenni! Remélem nincs harag! :) Jó olvasást! xx

"A jó barátok mindig egymás mellett állnak, történjen bármi. Amikor azt mondják, "örökké", úgy is értik."

Reggel amikor felkeltem rögtön 100 százalékon pörögtem. Egyrészt mert megint Harry mellett ébredtem fel (igaz ez most merőben más volt, mint a tegnapi...), másrészt pedig tegnap este megbeszéltük, hogy ma elvisz engem délután valaha. Vagyis elmegyünk randizni.
Az első hivatalos randi. Akárhányszor csak eszembe jutott hatalmas vigyor ült ki az arcomra. Belegondolni is izgalmas volt, hogy hova fog elvinni. Hiába erőlködtem, nem tudtam kiszedni belőle, csak annyit árult el, hogy hosszú program lesz. Ez pedig csak még jobban feldobta a hangulatom, hiszen belegondolva abba, hogy hosszú órákon keresztül csak ketten leszünk... Akarva akaratlanul is átváltoztam egy kis tini lánnyá.
A többiekkel közös reggeli után beszaladtam Harry szobájába és felkaptam magamra a ruhákat amiket tegnap Matt hozott nekem. Kidobáltam az ágyra a nagy papírzacskóba rakott ruhákat, majd felkaptam magamra őket. Egy szakadt farmersortot egy fehér trikóval amihez Matt odakészített egy szürke belebújos pulcsi szerű vékony felsőt.

Mosolyogva néztem magamra a tükörben. A hajamat konty szerűen felfogtam a fejem tetejére. A sminkkel egyáltalán nem foglalkoztam, inkább a tegnapelőtti bulis ruhámat pakoltam el, valamint elraktam Harry pólóját is, ami eddig volt rajtam. Biztos nem fog haragudni érte.
Mosolyogva mentem ki a nappaliba, ahol a többiek épp nagyban beszélgettek.
- Én mentem, sziasztok! - intettem vidáman. Gyorsan elsiettem a bejárati ajtóig és épp léptem volna ki az rajta, amikor valaki a kezemnél fogva visszarántott. Valakinek a mellkasának ütköztem, de ahogy megéreztem az illatot azonnal tudtam, hogy kiről is van szó. Kezeit a derekamra rakta én pedig kicsit zavartan néztem rá.
- Itt akartál hagyni egy sziával? - húzta fel a szemöldökét.
- Csak siettem, mert Mattel tegnap este telefonon megbeszéltem, hogy együtt ebédelünk. - rántottam meg a vállam, majd nyomtam egy puszit a szájára. Az arcára féloldalas mosoly költözött ki. Elgondolkoztam egy kicsit és arra jutottam, hogy én ezt a mosolyát szeretem a legjobban.
- Jó menj! De akkor fél négyre lemegyek hozzád, jó? - kérdezte. Csak bólintottam egyet. Közelebb húzott magához és óvatosan az ajkait az enyémekre tapasztotta. Ezután semmi kedvem sem volt elmenni, de sajnos már megbeszéltem Mattel és mivel késésben voltam, azonnal az étterembe mentem. Matt már ott volr és türelmetlenül dobolt az asztalon.
- Hé Hercegnő, merre jártál? - kérdezte vigyorogva amikor lehuppantam elé a székre.
- Kissé elnéztem az időt, mert a fiúkkal és a lányokkal reggeliztem. - rántottam meg a vállam.
- Este is Harrynél aludtál? - húzta fel a szemöldökét. Bólintottam egy aprót, mire csak sóhajtott egyet.
- Mi a baj ezzel? - vontam fel a szemöldököm.
- Ser, túlságosan is megbízol benne. - jelentette ki miközben megrázta a fejét.
- Miért, mit kéne csinálnom? Épp elég embert bántottam már meg a viselkedésemmel! Nem akarom ezt is elszúrni azzal, hogy bunkó leszek. Matt, értsd meg, most végre jól érzem magam! Végre vannak barátaim és barátnőim. - néztem rá komolyan.
- Félre értesz, én egyáltalán nem ezt mondom! Azzal van a baj, hogy nagyon megbízol Harryben! Nem kéne ennyire, még nem is ismered! Nem akarom, hogy csalódnod kelljen! - mondta komolyan, mélyen a szemembe nézve.
- És mi lenne akkor, ha te megbíznál benne egy kicsit?! - kérdeztem idegesen a hajamba túrva.
- Mire fel? Hidd el hallottam róla pár pletykát! És egyébként bírom, mert jó fej srác, és ezért nem akarom beverni a képét ha megbánt! - dőlt hátra a székben. Felidegesített nagyon. Végre boldognak érzem magam úgy igazán, erre pont ő kételkedik az egészben. Ő, aki talán a legfontosabb az életemben.
- Nem kell beverned a képét. Egyszerűen örülj annak, hogy boldog vagyok! - néztem a szemébe.
- Nem akarok összeveszni veled Ser, csak féltelek! - mondta egészen halkan.
- De nem kell! Tökéletesen is jól vagyok, és ha netán nem úgy fognak alakulni a dolgok ahogy tervezem, akkor is jól leszek! Nem vagyok már egy sérülékeny fiatal lány! Igenis erős vagyok! - meg sem vártam, hogy bármit is reagáljon felálltam az asztaltól és a szobámat vettem célul. Elmondhatatlanul csalódott voltam, mert úgy éreztem nem áll mellettem Matt. Pedig rá mindig nagy szükségem volt, van és lesz. Akármit is csinálna bárki, ő egy nagyon fontos része az életemnek.
A szobámba érve levágtam magam az ágyra és a párnába temetve az arcom utat eresztettem eddig nehezen visszatartott könnyeimnek. Rosszul esett Matt viselkedése, másrészről pedig egy hang azt suttogta, hogy túlzásba viszem, mert ő csak jót akar nekem. Kisebb lelkiismeret furdalásom támadt a történtek miatt. Az eddigi jó kedvemnek nyoma sem volt, helyette inkább rossz kedv jellemzett.
2 óra fele aztán rávettem magam, hogy elkezdjek készülődni. Már semmi kedvem sem volt sehova menni, még az a gondolat sem vidított, hogy Harryvel leszek. Beszélni akartam sürgősen Mattel. Mi nem szoktunk rosszba lenni, még csak veszekedni sem. Aztán mint valami megváltás, Matt toppant be a szobámba, amikor épp azon gondolkoztam mit vegyek fel.
- Figyelj Ser, sajnálom! Nem akartalak megbántani semmivel sem, én csak jót akarok neked és féltelek! - tárta szét a karját, mire azonnal a nyakába ugrottam.
- Én sajnálom, hogy úgy viselkedtem! Már épp azon voltam, hogy megkeresselek, mert annyira rosszul éreztem magam a történtek miatt! - mosolyogtam a nyakába.
- Nem szeretek rosszba lenni veled. - jelentette ki mosolyogva.
- Én se veled! És tudom, hogy csak jót akarsz nekem, de kérlek, bízz Harryben meg csak egy kicsit is! Nem tudom, hogy miért, de én bízok benne nagyon... Nem tudom miért érzem így, és miért viselkedek mostanában úgy, mint egy kislány, de azt hiszem ezt hozza ki belőlem. - mosolyodtam el félénken. Matt csak felnevetett és összeborzolta így is keszekusza hajamat.
- Hercegnő, csak nem szerelmes vagy? - vigyorgott, mint a tejbe tök. Azonnal rázni kezdtem a fejem, de hiába tagadtam, magam is tudtam, hogy ha még nem is vagyok az, már nagyon közel járok hozzá.
- Viszont most kérhetnék egy kis segítséget? Nem tudom mit vegyek fel... - vágtam egy fintort.
- Hova-hova? - húzta fel a szemöldökét.
- Elvisz Harry randizni. - mondtam neki teljesen besózva. Sokkal nagyobb kedvem volt menni, mint eddig. Tudva, hogy a legjobb barátom is mellettem áll... minden biztosabbnak tűnt.
- Hohó, akkor nagyon szépnek kell lenned! - mondta mosolyogva. - Mutasd a lehetőségeket! - mutatott a bőröndöm felé. Sorban mutattam fel neki azokat a ruhákat amikre én gondoltam, hogy esetleg jók lennének. Végül Matt döntése alapján az egyik kedvenc ruhámat vettem fel. A felső része fekete pánt nélküli és az oldalon 3 csíkban lyukas. A szoknya része pedig színes mintás, legfőképp narancssárga és citromsárga.

Mivel csinos akartam lenni és elcsavarni teljesen Harry fejét, felvettem hozzá a még Perrietől kölcsönkapott pántos magassarkút, ami tökéletesen passzolt a ruhához. Csináltam magamnak egy enyhébb sminket, a hajamat pedig lófarokba fogtam a fejem tetején utána pedig befontam halszálka fonással. Felvettem még a ruhához passzoló ékszereket, legfőképp gyűrűket és karkötőket, majd egy fekete táskába átpakoltam a cuccaimat. Teljes készenlétben álltam meg Matt előtt, aki nagyot sóhajtva nézett végig rajtam.

- Gyönyörű vagy. - mondta mosolyogva. Nem bírtam ki, megint odamentem hozzá és szorosan megöleltem. - De én most megyek, nem akarok zavarni amikor Harry megérkezik. - mosolygott a nyakamba, majd elengedve engem kisétált a szobámból. Izgatottan huppantam le az ágyamra és a telefonomat elővéve léptem be rajta a Twitter profilomra.

@serena_wood annyira izgulok!

Twitteltem ki. Épphogy elküldtem, a szobám ajtaja máris kinyílt és Harry állt előttem teljes életnagyságban. Ha lehet ezt mondani, még helyesebb volt, mint reggel. A lélegzetem is elállt, ahogy végig néztem rajta. Gyorsan feltápászkodtam az ágyról és felé kezdtem el lépkedni. Láttam, hogy végig mér, majd elmosolyodik. Ezt jó jelnek vettem. Amikor elé értem, a derekamnál fogva közelebb húzott magához.

- Gyönyörű vagy! - suttogta a fülembe, majd megcsókolt. A gyomromban úgy éreztem, mintha ezer meg ezer pillangó repkedne. Ez az érzés szinte már megszokottá vált a közelében. Óvatosan elhajoltam tőle és a szemébe néztem.

- Hova megyünk? - kérdeztem a szám sarkában megbúvó mosollyal. 

- Majd meglátod! - mosolyodott el féloldalasan, mire a szívem kétszer gyorsabban kezdett el verni. - Gyere! - fogta meg a kezem, és összekulcsolta az ujjainkat. Nagy mosollyal az arcomon néztem le a kezünkre és eldöntöttem magamban, hogy mostantól csak így szeretném látni őket. 

- Hoppá! Na, ki van itt? - hallottam meg hirtelen a nővérem gúnyos hangját. Azonnal a hang irányába kaptam a tekintetem, és fel kellett fedeznem, hogy Anne és Miranda a nappaliban ülnek. A nővérem gúnyos tekintete már megszokottan ért, de arra nem igazán készültem fel, hogy Miranda szeméből tisztán kitudom olvasni, hogy legszívesebben megölne. Úgy tettem, mintha fel sem tűnt volna, csak elmosolyodtam.

- Csak nem egymásra találtatok? Hogy őszinte legyek pont illetek is egymáshoz, mind a ketten szánalmasak vagytok! - nevetett fel erőltetetten a szőke "bombázó".

- Lennél te ilyen szánalmas! - néztem rá nevetve. Erre Harry is felnevetett. A lány arcáról lefagyott a mosoly és összeszűkült tekintettel mért végig. Azt hiszem ezzel elintéztem, hogy egy életre megutáljon. Nem mintha érdekelne.

22. fejezet

Hahóóóó emberek! Hát itt lenne a következő rész, ami remélem elnyeri a tetszéseteket! Most pedig feltennék egy futó kérdést... Kíváncsiak lennétek rá, ha feltennék egy rövidke novellát, amit a hosszú hétvége alatt írtam? Mert ha esetleg igen, szívesen feltenném. :) Csak ennyit szerettem volna, jó olvasást a fejezethez! :) xx

"Alkohol - Mert a legjobb sztorik nem saláta evéssel kezdődnek."

- Hol vagyunk? - kérdezte Danielle miközben megállt és körbe nézett. 
- Nem tudom. - rántottam meg a vállam. 
- Nézzétek ott van valami bolt, nézzünk be! - mutatott egy kivilágított bolt felé. Fogalmam sem volt, hogy mi lehet az, de én indultam először felé. A többiek is utánam jöttek egy idő után. A semmin nevetve léptem be az üzletbe. Kisebb meglepetés ért amikor körbe néztem, de az éppen pakoló lány felé mentem. Háttal volt nekem, ezért megböktem a vállát. Felém fordult felhúzott szemöldökkel.
- Nem vállalunk már munkát! - mondta elég hangosan. Furcsán ránéztem.
- Én csak arra lennék kíváncsi, hogy hol vagyok. - nevettem fel. A hátam mögött Perrie is hangosan felnevetett.
- Los Angeles? - kérdezte a lány flegmán.
- Lehetnél kedvesebb? Akár ügyfelek is lehetünk. - mondtam. Nem voltam teljesen tudatában annak, hogy mit csinálok vagy mondok. Mondhatni teljesen az alkohol irányított.
- Kiakarsz velem packázni? - húzta fel a szemöldökét a lány. Jó, ha jól megnéztem egyáltalán nem volt lány, sokkal inkább egy nagy darab nő, akinek a teste egész felületén tetkók voltak és piercingek. 
- Talán nem viselkednék így, ha elmondaná nekem, hogy hol a fenébe vagyunk! - mondtam türelmetlenül.
- Mi folyik itt? - jött ki egy a nőhöz hasonló termetű férfi is. 
- Ezek a részeg libák nem hagynak békén! - mutatott felénk a nő, majd elviharzott.
- Nem vagyunk részegek, libák pedig főleg nem! - röhögött fel hangosan Perrie, mire mindannyian követtük példáját.
- Szóval, mit akartok? - kérdezte a férfi elég gorombán.
- Megtudni, hogy hol vagyunk! - szólalt meg mögülem Danielle. Már ő is kezdte elveszíteni a türelmét.
- Ez itt nem egy útbaigazító iroda, ha nem akartok tetkót elhúzhattok! - fogta meg a karom a férfi elég keményen és az ajtó felé kezdett húzni. Már épp kidobott volna, amikor gondolkozás nélkül szólalt meg.
- Én szeretnék egy tetkót! - jelentettem ki. Fel sem fogtam, hogy ez milyen döntés, puszta szórakozásból mondtam. A férfi megtorpant és felhúzott szemöldökkel rám nézett.
- Valóban? - kérdezte meglepődve.
- Igen. - bólintottam határozottan.
- Serena, ez biztos jó ötlet? - kérdezte kétkedve Eleanor. Csak legyintettem neki. 
- Ez tök állat! Segítek választani neked valami jót! -  tapsikolt nevetve Perrie, majd a kezemet megfogva visszaráncigált a szalonba. A falon rengeteg minta volt, Perrie azonnal belevetette magát a keresésbe. 
- Én ajánlanék a hölgynek valamit! - állt meg mögöttünk a férfi. Kíváncsian felé fordultam. - Látom maga ilyen szabad lélek... Nézze meg ezt! - mutatott felém egy kis papírlapot. Még úgyis megakadt a lélegzetem, hogy nem voltam teljesen magamnál. Azonnal bólintottam a férfinak, aki vigyorogva leültetett egy nagy székbe. - És hova szeretné? - nézett rám. A medence csontomra mutattam, mire elmosolyodott és munkához látott. - Kicsit fájni fog. - mondta miközben lefertőtlenítette a bőrfelületet. Én tényleg kicsi fájdalomra számítottam, azonban amikor munkához látott, egy hangos sikoly hagyta el a számat. Fájt... nagyon.

A pólót amit viseltem azonnal felhúztam és szembesültem a valósággal. Ott volt rajtam, egy átlátszó fóliával lefedve. A szám elé kaptam a kezem és ijedten Eleanorra néztem. Ugyan ő nem tudhatja, de én igen, hogy nekem nem lenne szabad tetkómnak lennie, hiszen modell vagyok. Még csak nem is profi vagy ilyesmi, hogy esetleg megengedhetném ezt magamnak. Semmi se vagyok még a szakmában, ezzel pedig nem is leszek ennél több.
Óvatosan végig húztam rajta az ujjam. Kissé még fájt, a felírat mellett pedig még piros volt némileg. Jobban szemügyre véve pedig nagyon tetszett. Kissé kusza betűkkel írta a férfi, de tisztán el lehetett olvasni a feliratot: 'Freedom'. 
- Ha ez megnyugtat, nekem tetszik. - mosolygott rám erőltetetten Eleanor.
- Nekem is. - mondta suttogva. Csak az igazat mondtam ki. Tudtam, hogy nem lenne szabad tetszenie, mert csak ellenem van, de nagyon tetszett. Leírt engem egy szóval.

A férfi sokkal kedvesebb volt velünk, mint a nő. Mint utólag kiderült már záróra volt, ezért volt velünk bunkó. Megköszöntem az újabb szerzeményemet a férfinak, akitől segítséget kérve eljutottunk Los Angeles egyik legjobb szórakozóhelyére. Kissé kijózanodtam a fájdalom hatására, ezért megint megcéloztam a pultot és kértem magamnak egy jó erős koktélt. 
Gyorsan megittam az egészet, majd az épp a kis emelvényre felálló fiút kezdtem nézni, ahogy mindenki.
- Jó estét mindenkinek! Mindenki tudja, hogy ma karaoke est van, úgyhogy aki bátor, és felmeri vállalni a hangját mindenki előtt, jöjjön, és mutassa meg! - kezdett el tapsolni. Azonnal Perrie felé néztem, hiszen tudtam, hogy énekel profi szinten egy lány bandában. Mintha csak ugyanarra gondoltunk volna, azonnal a fiú felé kezdett menni.
- Én! Én szívesen énekelek! - üvöltötte, hogy az egész bár tőle zengett.
- Egy bátor jelentkező! - nézett rá mosolyogva a fiú. - És még csinos is... - mérte végig elég feltűnően. - Mi a neved? - tartotta elé a mikrofont.
- Mary. - hazudott szemrebbenés nélkül.
- Szép név, Mary. És mit szeretnél elénekelni nekünk? 
- Little Mix, Wings. - mondta egyszerűen. Pár perc múlva pedig már szólt is a zene. Perrie végig ugrálta az egészet, nagyjából végig tisztán, de a hamis hangok is csak az elfogyasztott italmennyiségnek volt köszönhető. 
- Nagy tapsot Marynek! - ment fel újra a figura Perrie mellé. Hangosan felnevettem a Mary név hallatán, hiszen én tudtam az igazságot. - Úgy látom arra a hölgynek is van kedve énekelni! - mutatott pont felém a fiú. Megrántottam a vállam, és átvergődve a tömegen és felsétáltam melléjük. Perrie kikapta a fiú kezéből a mikrofont, és beleszólt:
- Nagy tapsot az én drága barátnőmnek, Penelopenak! - üvöltötte bele a mikrofonba. Hangosan felnevettem, majd csak bólogattam.
- A barátnőd? Mármint úgy a barátnőd? - húzta fel a szemöldökét a figura mellettünk. Hatalmas viccnek szánta... Perrievel egymásra néztünk. Mind a ketten ugyanarra gondoltunk.
Elvigyorodtunk, majd közelebb hajolva egymáshoz egy gyors csókot váltottunk. 
- Hűha, hát erre nem számítottam! - jött zavarba azt hiszem egy kicsit a fiú. Hangos nevetésben törtünk ki megint Perrievel. 

A fejemet a tenyereimbe temettem. Nem hiszem el, hogy ilyeneket csináltam!
- Tudod innentől kezdve nem is vagyok kíváncsi rá, hogy miket csináltam... - ráztam meg a fejem. Eleanor kissé elnevette magát.
- Pedig tök jól elénekelted a fiúk One Thingjét... - hangos nevetésben tört ki, nekem pedig égett a fejem.
- Ennyi épp elég volt magamból. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy hogyan égettem le magam. - ráztam meg a fejem.
- Biztos? Van még pár aranyos sztorim a tegnap estéről! - szórakozott nagyon jól rajtam. Kissé felnevettem majd felálltam. Lehet, hogy egyszer majd megtudom, nem tudhatom, de most nem vagyok rá kíváncsi. - mondtam határozottan.  - De azért köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem. - gyorsan megöleltem, majd Harry szobája fel kezdtem igyekezni. Kinyitottam az ajtót, és beléptem rajta.
- Na, miket műveltél? - kérdezte mosolyogva miközben az ágyán elterülve a telefonját nyomkodta.
- Biztos tudni akarod? Lehetsz egy életre elundorodsz tőlem... - ültem le mellé az ágyra és komolyan néztem rá.
- Nem mondhatsz olyan durva dolgokat. - a derekamnál fogva magához húzott és az ölébe ültetett.
- Jó, de én szóltam előre. - emeltem fel a mutatóujjam. - Először is egy ismeretlen csávótól csórtam pénzt amit utána elittunk a lányokkal. Pedig állítólag nem kis összeg volt...
- Ha ilyenek lesznek nem értem miről beszéltél. - szólt közbe Harry.
- Ha végig hallgatnál...
- Jó, csendben leszek! - vágott megint a mondandóba. Megforgattam a szemeimet, majd folytattam a mesélést.
- Aztán csináltattam magamnak egy tetkót. - húztam fel a pólómat, így tökéletesen láthatta a mintát. Az ujját óvatosan végig húzta rajta.
- Tudod engem most sokkal jobban izgat az, hogy nincsen rajtad gatya... - kezdte el húzogatni a szemöldökét. Játékosan megpofoztam mire felnevetett. - De egyébként nekem tetszik. - vonta meg a vállát.
- Nekem is. - rántottam meg a vállam.
- Akkor mi a baj? - értetlenkedett.
- Az, hogy nem is tudtam, hogy tetkóm van! - hihetetlenül néztem rá. Nem hittem el, hogy egy kicsit sem tudja beleélni magát a helyzetembe. - És akkor most következik az a sztori, ami után lefogsz hányni. - jelentettem ki.
- Á, az lehetetlen! - legyintett. Ez kissé felbátorított.
- Perrievel csókolóztunk. - ahogy kimondtam lehunytam a szemem, és vártam, hogy Harry kilökjön az öléből és elküldjön a jó büdös fenébe. Azonban meglepetésemre egyáltalán nem így tett.
- És akkor mi van? - kérdezte nevetve. - Tudom, hogy nem vagy leszbikus. - mondta, mire mosolyogva kinyitottam a szemem.
- Na, látod! Ebben egyetértünk! - nyomtam mosolyogva az arcára egy puszit.
- De ha szabad tudnom, mégis miért smároltátok le egymást? - kérdezte kíváncsian.
- Elvileg viccből. - mondtam komolyan. - De biztos nem undorodsz tőlem? Egy kicsit sem? - kérdeztem vidámabban.
- Tuti! Felejtsd már ezt az undorodsz tőlem dolgot! - mondta komolyan, majd egy fél oldalas mosollyal az arcán közelebb hajolt hozzám. Pár pillanatig mélyen a szemembe nézett, majd átszelve azt a pár centit megcsókolt. Beleremegtem az érintésébe, a gyomromban pedig furcsa bizsergést éreztem. Úgy éreztem, hogy a világ megszűnni készül körülöttünk és csak mi létezünk. Nem értettem ezt az érzést. Sose volt még ehhez hasonló. Mi történik velem?

21. fejezet

"Elgondolkodtál már azon, hogy vajon az életünkben mi alakítjuk a pillanatokat, vagy a pillanatok alakítják az életünket?"

Nincs is jobb érzés, mint úgy ébredni, hogy majd' szét hasad a fejed. Ráadásul amikor feltápászkodol az ágyban, feltűnik, hogy egyáltalán nem ott vagy ahol kellene lenned. Az pedig csak hab a tortán, hogy valaki melletted mocorog. Ilyenkor csak remélni mered, hogy vagy valami ismerős fiú, vagy egy lány.
A szoba azonnal ismerőssé vált, de még így is remélni mertem, hogy a szobában lakó fiú van mellettem, hiszen az nem baj. Bár ez más helyzetben egyértelmű lett volna, de akkor, ha másnaposan ébredsz fel úgy, hogy halvány lila gőzöd sincsen arról, hogy mi történt előzőnap este... hát, szerintem semmiben sem lehetsz igazán biztos.
El sem lehet mondani, hogy mekkora megkönnyebbüléssel öntött el, amikor megláttam Harry göndör fürtjeit.
- De jó, hogy te vagy az! - mondtam, miközben megöleltem. Kómásan és értelmetlenül nézett rám.
- Miért, ki lenne az? - húzta fel a szemöldökét, majd megdörzsölte a szemét.
- Akárki! Fogalmam sincs, hogy mi történt tegnap a buliban. Azt sem tudom, hogy hogyan kerültem ide... Sőt, egészen eddig abban sem voltam biztos, hogy te vagy mellettem. - vallottam be őszintén.
- Azt eltudom mesélni, hogy miképp kerültél ide, de arról gőzöm sincs, hogy mit műveltetek a buliban. Mindannyian totál részegen jöttetek haza. - válaszolta félig mosolyogva.
- Akkor? Meséld el, hogy hogy kerültem ide! - tártam szét a karomat, majd a fejemhez kaptam, mert bele nyílalt a fájdalom.
- Gyere, előbb inkább vegyél be egy fájdalomcsillapítót! - fogta meg a kezem és már állt volna fel, de nem hagytam magam.
- Előbb mondj el mindent! - válaszoltam határozottan. Sóhajtva megrázta a fejét.
- Igazából csak feljöttetek mind ide. Te konkrétan rám törted az ajtót, mert egyfolytában azt hajtogattad, hogy elfelejtetted, hogy hol laksz és fogalmad sincs mit keresel itt. Kénytelen voltalak lefektetni, mert olyan hisztit lerendeztél nekem, hogy nem tudod hol vagy. Szerencsére letudtalak nyugtatni, igaz csupán 2 órába telt. Utána szó szerint a karjaim közt aludtál el. Még egy darabig fent voltam nehogy felkelj, de nem keltél ezért én is aludni kezdtem. De olyan 8 óra körül felkeltél és ordítozni kezdtél velem, hogy miért ölellek. Újabb 2 órás magyarázás kezdődött, de a végén megértetted valahogy. - nevetett fel. Kissé elszégyelltem magam, mert ennyire berúgtam, pedig egyáltalán nem állt szándékomban ennyire leinni magam. Csak nagyon jól éreztem magam.
- Ez annyira gáz. - jelentettem ki végül jobb ötlet híján.
- Hát nem megszokott. Azt hiszem te ihattál a legtöbbet. - nevetett fel újra.
- És ezért most utálsz? - kérdeztem félve.
- Inkább büszke vagyok rád amiért ennyire jól helytálltál és leittad a többieket! - ölelt magához, majd nyomott egy puszit a fejemre.
- Ez nem vicces! Annyira rosszul érzem magam... Legalább a többiek előtt is hisztiztem? - kérdeztem, majd inkább a párnát a fejemre raktam.
- Csak Zayn előtt álltál meg és üvöltöztél vele, hogy nem tudod hol laksz. Szegény kissé megijedt tőled... - nevetett miközben visszaemlékezett a tegnap estire. Pontosabban a ma hajnalira.
- Így hogy fogok elé állni? - kérdeztem kivéve a fejem a párna alól.
- Úgy ahogy eddig. - rántotta meg a vállát. - Most pedig gyere, veszek elő neked egy kis gyógyszert! Szörnyen festesz! - nevetett fel én pedig mérgesen ránéztem. - Mi van?! Ez az igazság! - mondta magát védve, miközben finoman rácsaptam a vállára.
Amikor felálltam kettő dolgot állapítottam meg. Az egyik; hogy alig bírok megállni a lábamon annyira szédülök. A második; hogy nem a saját ruhám volt rajtam.
- Ez mi rajtam? - kérdeztem Harrytől aki támogatóan átölelte a vállam.
- Nem hagyhattam, hogy az alkoholtól bűzlő ruhádban feküdj be a pihe-puha ágyikómba. - jelentette ki, mire felnevettem.
- Oké, ez jogos. - mondtam ránézve. Csak nyomott a homlokomra egy puszit. Ugyan elég lassan, de idővel kiértünk a konyhába, ahol leültem az egyik székre és ráhajtottam a fejem az asztalra. A fejem egyszerűen elviselhetetlenül lüktetett, szédültem és úgy éreztem, hogy akármelyik pillanatban kitaccsolhatok. Borzalmasan rosszul voltam, de tudtam, hogy ez csakis az én hibám. Nem kellene ennyire leinnom magam, mert nő vagyok, mert ezt nem szokás. De néha nekem is ki kell engedni a gőzt, azt hiszem ez most következett be.
- Jobban vagy? - kérdezte Harry miután bevettem a gyógyszert. Aggódva kémlelte az arcomat. Óvatosan bólintottam egyet, bár semmit nem javult a rosszullétem. - Azt hiszem az lesz a legjobb ha ma itt pihensz velem. Felhívom Mattet, hogy hozzon át pár ruhát neked, addig maradj itt! - parancsolt rám határozottan, bár még szó sem volt olyanról, hogy beleegyezek. Persze biztos belementem volna, de azért meg kellett volna kérdezni, nem?
- Látom te is remek állapotban vagy. - jelent meg mellettem hirtelen Eleanor. Hozzám képest szó szerint virult. Bár ő sem élte épp fénykorát, de évezredekkel jobban festett nálam.
- Ne akard tudni, hogy mennyire szenvedek. És mindezek tetején fogalmam sincsen arról, hogy mi történt tegnap este... - ráztam meg a fejem, majd inkább lehajtottam az asztalra újra.
- Talán jobb is, ha nem tudod miket műveltél. Nagyon kemény voltál. - nevetett fel halkan és leült mellém.
- De én tudni akarom! Sokkal jobban elviselem a tetteimet ha tudom, mint mikor nem tudom! - mondtam gyorsan felemelve a fejem, aminek következtében újra bele nyílalt a fájdalom.
- Talán először pihend ki magad, utána meg beszélünk, jó? - nézett rám kedvesen, majd a vállamat megsimogatva kiment a konyhából. Komolyan ilyen durva dolgokat csináltam volna? Jó, voltak már nagyon kemény bulijaim, de akkora baromságokat sose csináltam, legalábbis én nem tudok róla. Most mit csináltam?
- Emlékszel már valamire? - jött be újra a konyhába Harry, és nyomott a homlokomra egy puszit.
- Semmire. - ráztam meg a fejem csalódottan. - De az előbb találkoztam Eleanorral, azt mondta majd később elmesél mindent. - mondtam neki miközben felálltam.
- Legalább megfogod tudni mi történt. Én is beszéltem Mattel, azt mondta, hogy pár percen belül itt van fent egy szatyor ruhával és egy gyógyító öleléssel. Ennek a gyógyító ölelésnek mi értelme? - kérdezte furcsán, mire felkuncogtam.
- Matt azt hiszi, hogy ha megpuszil másnaposan jól leszek tőle és nem leszek rosszul. Ezt elnevezte gyógyító ölelést. - nevettem jót az arcán.
- Én is adhatok gyógyító ölelést! Sőt, én adhatok gyógyító puszit is! - vigyorodott el kajánul.
- És mi van, ha én gyógyító csókot kérek? - kérdeztem beleharapva az alsó ajkamba. Nagy mosollyal az arcán közelebb hajolt hozzám, és lassan megcsókolt.
- Most komolyan előttem kell ezt csinálni?! - hallottam hirtelen meg egy hangot mellőlünk.
- Igen Matt, muszáj. - néztem rá mosolyogva, majd felé lépdelve megöleltem. - Merre jártál tegnap? Nem is találkoztunk! - mondtam neki még mindig őt ölelve.
- Egész nap Niallel voltam a városban. Máshol reggeliztünk, máshol ebédeltünk utána pedig elmentünk, mert valami ismerőssel találkozott. - rántotta meg a vállát.
- Szóval akkor most ti ilyen evőpajtik vagytok? - húztam fel a szemöldököm és furcsán néztem rá. Már gondolatban is furcsán hangzott ez a szó, de kimondva még annál is jobban.
- Micsoda?! - nevetett fel.
- Evőpajtik. - mondtam komolyan.
- Ez most hogy jött? - tárta szét a karját.
- Válaszolj! - szóltam rá keményen.
- Asszem valami olyasmi... - válaszolta furcsán. - De te akkor ma egész nap itt leszel? Mert úgy terveztük Erickel, hogy együtt lemegyünk ma a medencéhez... - rántotta meg a vállát és türelmesen rám nézett.
- Az kivan zárva, hogy én most kimenjek a napra! Rosszul vagyok így is! - ráztam meg a fejem hevesen, ami egyáltalán nem esett jól.
- Mi már megbeszéltük, hogy itt maradok vele és pihen ma. - szólalt meg mögülem Harry, aki eddig csendben figyelt minket.
- Ó, oké! De akkor én megyek, mert még át kell öltöznöm. Úgyhogy vigyázz rá, Harry! - nézett komolyan Harryre, aki magabiztosan bólintott. Még egyszer gyorsan megöleltem a barátomat, utána pedig bebattyogtam Harry szobájába. Azonnal lefeküdtem az ágyába és a nyakamig betakaróztam. Semminél sem vágytam jobban most egy alapos, pihentető alvásra.

~*~

- Szóval? Ki vele miket csináltam! - ültem le Eleanorral szembe.
- Biztos tudni akarod? - kérdezte talán egy kicsit félve. A fejemben mindenféle rémkép kezdett szövődni. Megriadtam egy kicsit, mert fogalmam sem volt róla, hogy miket műveltem részegen. Egy pillanatig átfutott a fejemen az, hogy inkább azt mondom nem vagyok kíváncsi arra, hogy mit csináltam. De az voltam, mert megakartam tudni az egészet az elejétől a végéig.
- Ezer százalék! - mondtam határozottan, bár egy kicsit sem voltam az.
- Oké, hát az egész úgy kezdődött, hogy Perrie és te nagyon keményen leittátok magatokat...

- Négy vodkanarancsot! - szóltam oda a kiszolgáló fiúnak, aki azonnal bólintott. Nevetve fordultam vissza a lányok felé, akik épp nagyon nevettek valamin. Már mindegyikünkön érezni lehetett, hogy nem vagyunk teljesen józanok. 
- Lányok, mi lenne, ha elmennénk valahova? Én már unom ezt a helyet! - mondta Perrie, miközben lehúzta a poharából az utolsó korty vodkát. 
- Szerintem is unalmas a buli. - mondtam fintorogva.
- Négy vodkanarancs. - tette le elém a poharakat a pincér srác, majd rám kacsintott. 
- Mi baja a szemednek? - kérdeztem tőle bunkón. Nem én voltam az első akivel ezt eljátszotta...
- Igyunk arra, hogy ilyen jó pasijaink vannak! - emelte fel a poharát vidáman Perrie. Gondolkodás nélkül összekoccintottam az övével a poharam, majd a többiek is társultak hozzánk vihogva. 
- Na, akkor megyünk? - kérdezte Danielle, amikor megitta a pohara teljes tartalmát. 
- Ja, húzzunk innen! - intett Perrie, és ő már kifelé is igyekezett. A másik két lánnyal együtt szorosan a nyomában hagytuk el a finoman szólva langyos bulit. Egy félhomályos utcán kezdtünk el felfelé sétálni. Halvány gőzünk sem volt arról, hogy tulajdonképpen hol is voltunk, a taxi sofőr hozott el minket ide. Az egész utca a mi nevetésünktől volt hangos, de ez minket nem zavart. Jóformán mindenen nevettünk ami élt és mozgott. 
Sokáig sétáltunk, míg elértünk egy bárhoz, ami ki volt világítva. 
- Menjünk be! - mondta Perrie és már indult volna, de Eleanor megfogta a kezét és visszahúzta. 
- Biztos jó ötlet ez? - kétség sem fért hozzá, hogy ő volt a legjózanabb közülünk. Ő még tudott némileg gondolkozni azon, hogy tulajdonképpen hol vagyunk és mit csinálunk.
- Tuti! Mi baj lehetne? - mondta Perrie, és kirántotta a kezét Eleanoré közül. Kissé instabilan járva elindult a bár felé. Még egyszer visszafordult és intett, hogy menjünk mi is. Gondolkozás nélkül megragadtam Danielle kezét és magam után húzva Perrie nyomába eredtem. Hallottam még, hogy Eleanor mond valamit, de nem érdekelt. Jól akartam magam érezni. 
A bárban rengeteg ember volt, köztük sok velünk egy idős. Azonnal a pulthoz mentem és kértem mindannyiunknak italt a lánytól. Ugyan fintorogva, de teljesítette a kérésemet, és kiöntötte nekünk a vodkákat. Nagy vigyorral az arcomon vittem a poharakat barátnőim felé és mindegyiküknek a kezébe nyomtam egyet.
- Nem lesz ez már sok? - kérdezte Eleanor, aki mintha feszült lett volna. Segítség kérően Daniellére nézett hiszen tudta, hogy én és Perrie benne vagyunk ma este akármiben. A göndör hajú lány csak megvonta a vállát és belekortyolt az italba.
- Ez a beszéd! - mosolyogtam rá. 
- Nálatok mennyi pénz van? Mert nálam már alig van... - kezdett el a táskájában kotorászni Perrie.
- Nálam sincs már sok. - vontam meg a vállam.
- De akkor miből veszünk még piát? - húzta fel a szemöldökét értetlenül. Csak legyintettem, majd egy fiú felé kezdtem menni. Volt egy tervem miszerint majd a hozzá hasonló fiúk kifizetik nekünk az italokat.
- Szia! - álltam meg előtte és rámosolyogtam.
- Szia szépség! - vigyorgott. Ömlött róla az alkohol szag.
- Tudod arra gondoltam, hogy nem lenne kedved meghívni engem és a barátnőimet mondjuk egy vodkanarancsra vagy ilyesmire? Tudod idefele megloptak minket, úgyhogy nincsen pénzünk. - simítottam végig a kezén, mire csak kajánul elmosolyodott. A hátsózsebébe nyúlt, és kivett belőle egy vastag köteg pénzt. 
- Ami marad, hozd vissza! - kacsintott rám, mire csak küldtem felé egy puszit és visszafordultam a lányok felé. 
- Na, na? Kiszerzett pénzt? - vigyorogtam rájuk, majd az egész összeget a táskámba dobtam. Mivel jobbnak láttuk, hogy ezután távozunk innen, hamar tovább is álltunk, és céltalanul kezdtük el megint róni Los Angeles utcáit.

Nagyon elszégyelltem magam ahogy eszembe jutottak a tegnap történtek. Eleanor megállt a mesélésben egy pillanatra megállt és rám nézett.
- Minden oké? - húzta fel a szemöldökét.
- Igen, persze. - bólintottam bizonytalanul. - Csak azon gondolkoztam, hogy csináltam ennél durvább dolgokat? - kérdeztem rá félve.
- Serena, a java még csak most jön!

20. fejezet

Sziasztok! Tegnap különböző okok miatt nem tudtam felrakni a részt, pedig készen volt! Viszont ma úgy gondoltam, hogy felrakom, és hogy kárpótoljalak titeket holnap is lesz rész! És ez most tuti! Jó olvasást! xx

"Jó szeretni, ha van kit...

Jó nevetni, ha van kivel...

Jó álmodni, ha van kiről...

Jó élni, ha van kiért..."

Reggel hosszú fejtörés után végül sikerült kiválasztanom a ruhám. Egy rövid farmernadrágot vettem fel egy fekete, kissé átlátszó inget vettem fel, aminek az újja kissé hosszú volt, ezért feltűrtem. Felvettem alá egy fekete melltartót, illetve egy fekete sarut.

Boldogan mentem le az étterembe reggelizni valamit. Sajnos Matt nem tudott velem jönni, mert Niallel nagyon belejöttek az étterem járó dologba, ezért ma elmentek McDonald's-ba reggelizni 1-től 10-es skálán pontozni a reggeli menüt, ebédre pedig bemennek Los Angeles közepébe, mert állítólag este kinéztek egy éttermet. Kérdezem én, ez normális?

Egyedül kissé unalmas volt ülni az étteremben, ráadásul a pincér is elég bunkó volt, amit nem hagyhattam szó nélkül, úgyhogy kis híján összevesztem vele. De mivel én vagyok a vendég, természetesen nekem volt igazam. :)

Már épp befejeztem a reggelim, ami egyszerű palacsintából állt, amikor lehuppant a velem szemben lévő székre valami.

- Szia! - találtam magam szembe a vidám, mosolygós Perrie-vel. 

- Szia! - köszöntem neki és jót mosolyogtam rajta. Kissé hiperaktívnak tűnt.

- Hallom van valami köztetek Harryvel. - tért azonnal a lényegre. Felnevettem, majd bólintottam egyet.

- Igen, azt hiszem van valami. - vigyorogtam rá.

- Ennek úgy örülök! Annyira szurkoltam nektek! Meg egyébként Danielle és Eleanor is. Múltkor pont azt beszéltük, hogy mennyire összeilletek! - mesélt feldobottan Perrie.

- Hát... köszi. - válaszoltam kissé bizonytalanul.

- Arra gondoltam, hogy esetleg este bemehetnénk mi csajok a városba. Hallottam pár jó szórakozóhelyről, ki kéne próbálni őket! - mesélte tapsikolva. 

- Oké, én benne vagyok. - bólintottam. Örültem neki, hogy Perrie engem is meghívott. Igazából talán a lányok közül vele jöttem ki a legjobban. Mind stílusban, mind viselkedésben hasonlók voltunk.
- Szuper! - lett még nagyobb az arcán a mosoly. - Akkor megbeszélem a többiekkel is, hogy mikor induljunk, utána pedig szólok neked is, és akkor minden oké lesz, jó? - hadarta el gyorsan a mondatát. Őszintén szólva nem is értettem belőle semmit, csak bólintottam egyet.
- És milyen ruhát vegyek fel? - kérdeztem a szemöldökömet felhúzva.
- Valami bulizósat! - jelentette ki határozottan. - De ne aggódj, felmegyek hozzád és majd együtt kiválasztunk neked valami dögöset! 5 óra körül megfelel? - mondta határozottan, mégis izgatottan.
- Nekem oké, csak azt nem tudom addig mit csinálok. Matt elment Niallel valami éttermet tesztelni, Eric a csajával lóg, de én mit csináljak? - tártam szét a karom.
- szerintem keresd meg Harryt, biztosan szeretne veled tölteni egy kis időt. - mosolyodott el kedvesen. Igaza volt, hiszen van valami közöttünk, ha nem is tudom mi. Biztosan szeretne velem lenni ő is egy kis időt, és én is szeretnék.
- Ez jó ötlet! Nem tudod merre van? - álltam fel az asztaltól.
- A fiúkkal fent videó játékoztak még amikor lejöttem. - rántotta meg a vállát Perrie.
- Oké, akkor megnézem! Szia! - öleltem meg gyorsan, majd elindultam a lift felé. Gyorsan felmentem vele a fiúk emeletére, majd egyenesen a lakosztályuk ajtajához léptem. Határozottan bekopogtam, igaz, nem tudtam, hogy most kell kopognom vagy sem. Inkább az előbbi mellett döntöttem, nehogy valami baj legyen abból, hogy csak úgy berontok.
Az ajtót a holdkóros Zayn nyitotta ki, aki kicsit sem tűnt frissnek. Egy szó nélkül félre állt az ajtóból, hogy menjek be, így hát egymás mellett léptünk be a nappaliba.
- Miért vagy ilyen nyúzott? - kérdeztem azért még meg tőle, mert érdekelt nagyon.
- Sokáig tartott az estém Perrievel, és Louis mivel korán kelt fel, úgy döntött mindenkit kiugraszt az ágyból. - rántotta meg a vállát, majd elsétálva előttem ledobta magát a kanapéra Liam mellé, aki nagyon koncentrált mert épp Louissal játszott valami autó versenyest.
- Sziasztok! - intettem nekik, majd furcsán nézni kezdtem az ajtóból, hogy mennyire beleéli magát Liam és Louis. Zayn túl fáradt volt ahhoz, hogy bármit is észleljen a körülötte zajló dolgokból, Harryt pedig az jobban lekötötte, hogy a felsőm kissé átlátszó. Kaján vigyorral az arcán kezdett el közelíteni felém.
- Nem gondolod, hogy kicsit sokat mutatsz magadból? - kérdezte, miközben magához húzott.
- Nem, nem gondolom. - feleltem neki határozottan.
- Szerintem meg igen. Leütöm azokat a barmokat, akik rád is mernek nézni így! - mondta, majd közelebb hajolva hozzám megcsókolt.
- És ha néznek? Nem érdekelnek. - válaszoltam neki mikor elhajoltam tőle. Féloldalasan elmosolyodott.
- Ó, kérlek! Ne itt nyáladdzatok! - szólalt meg a kanapé felől egy hang.
- Louis, máskor te szoktad ezt csinálni. - fordult felé Harry.
- Nem is igaz! - vágta rá azonnal Louis.
- Eleanor, te vagy életem értelme, téged szeretlek a világon a legjobban! - tette a szívére a kezét Harry, miközben játszotta magát. A szobában mindenki felnevetett, egyedül Louis kémlelte Harryt összehúzott szemekkel.
- Ezt még megbánod Styles! - szűrte ki a fogai között.
- Félek! - mondta Harry lazán, majd a kezeit összekulcsolta az enyémekkel, és a szobája felé kezdett el húzni. Mikor beértünk, becsukta magunk mögött az ajtót, és felfordítva neki döntött.
- Mindig ilyen eseménydúsan telik a napotok? - kérdeztem vigyorogva, miközben a nyaka köré fontam a kezem. Értetlenül nézett rám, ezért röviden elmagyaráztam neki mire értem. - Mármint videó játék.
- Ja, hogy az! Nem, csak néha vannak olyan pillanatok amikor senkinek sincs semmi ötlete, hogy mit csináljunk, ezért csak leülünk és játszunk a kedvenc játékainkkal. - rántotta meg a vállát. - Engem jobban érdekel, hogy mi szél hozott erre? - kérdezte mosolyogva, majd nyomott egy gyors puszit a számra.
- Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, ezért felnéztem hozzád, hátha neked van valamilyen ötleted. - rántottam meg a vállam.
- Ötletem az van... - mosolyodott el kacéran, majd hosszasan megcsókolt.
- Gondolom, hogy van ötleted. De nekem valamilyen jó ötlet kell, mert nem akarok egész nap unatkozni. - néztem rá komolyan.
- Szerintem nekem igenis jó ötletem van! - mondta felháborodottan, mire felnevettem. Pár percig csak álltunk ott és néztünk egymás szemébe, majd szinte egyszerre kaptunk egymás szája után. Olyan tüzesen csókolt Harry, mint még soha. Gyorsan felkapott, és elvitt az ágyáig, amire aztán ledöntött és úgy csókolt tovább. Az ingem alját markolászta, ezzel jelezte, hogy szeretne megválni tőle. Élveztem és akartam, hogy menjünk tovább, de az agyamban felvillant egy kicsi lámpa, ami pirosan villogva jelezte, hogy nem szabad. Még nem.
Bizonytalanul elhajoltam tőle és a szemébe néztem.
- Nem szabad. - mondtam neki halkan, mire csak a szemembe nézve elmosolyodott.
- Tudom. - bólintott, majd leszállt rólam. - Én sajnálom, de egyszerűen csak... - kezdett el magyarázkodni zavartan, mire elmosolyodtam. Feltápászkodtam és beleültem az ölébe.
- Értem. - mosolyogtam rá és megcsókoltam. - De én még nem állok készen. Nekem ennél több idő kell hozzá. - mondtam neki.
- Rendben. - bólintott egyet. - Akkor, mit csináljunk? - terelte el a témát, amiért hálás voltam neki.
- Fogalmam sincs. Annyi a biztos, hogy 5-re jön át hozzám Perrie készülődni. - rántottam meg a vállam.
- Hova készülődtök? - kérdezte kíváncsian.
- Reggel találkoztam vele az étteremben és elhívott ma este bulizni. - rántottam meg a vállam, mintha ez természetes lenne.
- Ja, értem én. Segít valami ruhát kiválasztani neked, nem? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - bólintottam.
- Oké, menj bulizni, de ha szabad a ruhába beleszólok, jó? - kérdezte komolyan. Már csak a kíváncsiság kedvéért is bólintottam. - Először is, ne legyen átlátszó! - célzott finoman a mostani ingemre. Halkan felkuncogtam, és vártam a továbbiakat. - Másodszor lehetőleg ne lógjon ki belőle a fél melled, legyen hosszú ujjú és legyen garbója! Harmadszor, semmiféleképpen ne legyen miniszoknya vagy rövidnadrág! Ha szoknyát akarsz felvenni vegyél inkább a bokádig érőt, ha nadrágot valami bő hosszú farmert. Ami pedig a sminket illeti, ne rakj magadra semmiféle kenceficét, nehogy csinálj magadnak valamilyen figyelem felkeltő sminket! - mondta komolyan, közben mutogatott össze-vissza. Felnevettem a viselkedésén.
- Tudod inkább magamra húzok egy zacskót, még az is jobban nézne ki rajtam, mintha megfogadnám a tanácsaidat! - nevettem még mindig.
- Az pont megfelelő lenne! Persze csak ha leér a bokádig! - bólogatott egyfolytában.
- Harry, az ki van zárva! Olyan ruhát fogok felvenni, amilyet máskor is szoktam egy buliba. Nagy lány vagyok, nem félek a gonosz mutogatós bácsiktól. - néztem rá komolyan. Pár pillanatig ő is komolyan nézett rám, majd elnevette magát.
- De komolyan! Nem szeretném ha valami beivott fickó megtalálna... - nézett rám azt hiszem egy kicsit aggódóan.
- Kétlem, hogy így lenne, de ha mégis, megvédem magam. Meg ott lesznek a lányok is, nem hiszem, hogy csak úgy nézni fogják, hogy rám mászik egy görény. - húztam fel a szemöldököm.
- Rendben. - bólintott végül megadva magát. De hát mit is tehetett volna, bíznia kellett abban, hogy megtudom védeni magam.
Mosolyogva közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam újra.

~*~

Fogalmam sincs, hogy mi rémített meg jobban. az, hogy Perrie mennyire bezsongott, vagy, hogy mennyi ruhakupacot áthordott hozzám, mondván ez mind illik az én stílusomhoz. Mondtam neki, hogy nem áll szándékomban nagyon kiöltözni, de hajthatatlan volt... Ragaszkodott hozzá, hogy valami "csinit" vegyek fel. Hiába ellenkeztem mindenáron, nem tudtam lebeszélni az elképzeléseiről miszerint mi úgy fogunk végig vonulni Los Angeles utcáin, mint azt a filmekben szokták... 

Ugyan abból engedtem, hogy "csini" ruhám legyen, de azt várhatta, hogy én rózsaszínt vegyek fel! Pedig azzal a szándékkal érkezett, hogy illik a bőröm színéhez a rózsaszín, ezért mindenféleképpen valami ilyet kell felvennem. Még mit nem! A nővérem helyettem is hordja a rózsaszín összes árnyalatát.

- Jól van, látom ebben hajthatatlan vagy. Pedig ha tudnád milyen jól állna neked ez a ruha! - mutatta fel a neon pink színű ruhát. Valami egészen furcsa fintor ülhetett ki az arcomra, mert még Perrie is felnevetett.

Végül megegyeztünk egy szerelésben, ami neki is és nekem is jó volt. Egy egyszerű fehér trikót beletűrtem egy krém színű szoknyába és mindezt egy fekete övvel dobtam fel.

Perrie megajándékozott hozzá egy magassarkúval és egy, az övhöz illő fekete vastag bőrkarkötővel. Hihetetlen, hogy mennyi ruhája és kiegészítője van, és mennyi van itt! Ő végül egy fodros rózsaszín ruhát vett fel.

Nemsokára megérkezett Danielle és Eleanor is. Mind a ketten csodálatosan néztek ki a maguk kis ruhácskájukban. Még mielőtt elindultunk volna, gyorsan felfogtam a hajam a fejem tetejére, mivel nem csináltam vele semmit. Jobban állt így. A táskámat a kezembe véve mentem a többiek után, akik már nagyon várták, hogy megérkezzünk a szórakozóhelyre. 

Lent a hotel halljában puszta véletlenből összefutottunk a fiúkkal. 

- Nem tetszik rajtad ez a ruha. - állapította meg Harry. Jót nevettem rajta, és közöltem vele, hogy bármit tesz, én akkor is ebben megyek ki a szerinte "sötét, komor, megbízhatatlan és veszélyes városba". Csak éppen Los Angelesről beszélünk, ami azért nem ennyire rossz hely.

Ugyan csak fél óráig győzködtük a fiúkat, de végül elengedtek minket egy szó nélkül. Elég nehéz esetek, szerintük nekik is jönniük kellett volna. Csak azt nem vették figyelembe, hogy már nagy lányok vagyunk és tudunk vigyázni magunkra.

19. fejezet

Halihó emberek! Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy elfelejtettem, hogy ma résszel kell jönnöm, közlöm, hogy nem. Valószínű, hogy ezek után is csak ilyen későn fogom hozni a részeket, mert ilyenkor jutok el idáig. Tudom, hogy sok-sok kommentet kaptam az előzőhöz, és ígérem holnap válaszolok is rá, de most megyek alukálni! :)) Tudjátok, hogy mikor jön a következő rész, úgyhogy már csak az maradt hátra, hogy jó olvasást kívánjak! xx

"Nem tudom, meddig tarthat ez az álom, de elhatározom, hogy minden pillanatát úgy fogom megélni, mintha az lenne az utolsó."

Boldogságos reggel egy boldogságos este után. Szinte alig bírtam elaludni tegnap, mert annyira boldog voltam. Vicces, hogy ez ennyire boldoggá tesz. Pont engem, aki nem régiben még azt hajtogatta, hogy ő többet nem bízik meg hím neműben, kivétel persze Mattet. Viszont most úgy tűnik, hogy mégis vannak értelmes fiúk, nem csak olyanok, mint amilyenekkel én jártam. Azt hiszem volt hozzá egy érzékem, hogy barmokat fogjak ki magamnak.
Ugyan voltak bennem kételyek, hiszen nem is tisztáztuk, hogy mi lesz kettőnkkel. De elnyomtam magamban valamilyen módon. Nem akartam, hogy elrontsa bármi is a jó kedvem.
- Jó reggelt Hercegnő! - lépett be hirtelen a szobámba Matt. Ő már fel volt öltözve, míg én csak a pizsamámban ültem az ágyban.
- Neked is! - mosolyogtam rá vidáman.
- Mitől van ilyen jó kedved? - kérdezte miközben lehuppant mellém az ágyba.
- Tudod azt te is... - mondtam neki felé fordulva. Megforgatta a szemeit.
- Akkor ti most voltaképp együtt vagytok? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem tudom. Nem beszéltük ezt meg így, sőt azt sem, hogy ez most mi köztünk... Van valami az biztos. - mondtam neki, közben pedig megrántottam a vállam.
- Ezt nem kéne ilyen lazán venned. Nem szeretném, ha megbántana. - nézett rám komolyan.
- Nem fog. - néztem rá.
- Reméljük, hogy így lesz. - válaszolta. Kicsit sem tűnt boldognak ettől az egésztől. Jól esett nagyon, hogy félt, de most úgy éreztem, hogy nem kell. Talán sosem voltam még ilyen erős lelkiekben. Úgy éreztem, hogy készen állok erre az egészre Harryvel, még ha nem is úgy végződik ahogy a mesékben szokott.
Annak érdekében, hogy éreztessem vele, hogy köszönöm neki a törődést, jó szorosan magamhoz öleltem. Ugyan ettől nem változott meg a véleménye erről az egész dologról, de legalább tudta, hogy hálás vagyok neki. És nem csak ezért az aggódásért, hanem úgy általában mindenért, amit értem tesz. Kívánni sem kívánhatnák nála jobb barátot.
- De ha megbánt, akkor szétverem a fejét, rendben? - kérdezte halvány mosollyal az arcán.
- Nem fogok az utadba állni, hidd el! - mosolyogtam rá, majd felnevettem.
- Nem is tudnál! - kacsintott rám, mire csak megforgattam a szemeim. - De most készülj el, utána pedig elviszlek valahova, jó? - mosolygott rám kedvesen.
- Hova? - kérdeztem kíváncsian.
- Ööö... Egy városnéző túra megfelel? - kérdezte széttárt karokkal. Szóval még ő se tudta, hogy hova megyünk voltaképp. Szép mondhatom.
- Nekem jó! - pattantam fel gyorsan. Tanácstalanul álltam meg a bőröndöm előtt. Fogalmam sem volt arról, hogy mit vegyek fel.
- Hagyd, menj zuhanyozni! Addig majd én kiválasztok neked valamit, jó? - kérdezte, közben pedig már feltápászkodott. Gondolkozás nélkül bólintottam, hiszen tudtam, hogy Matt ismer annyira, hogy mit vennék fel mivel. Nem lőször választ már nekem ruhát, és eddig mindig nagyon ízléses szetteket rakott össze nekem.
Gyorsan bementem a fürdőbe. Bezártam magam után az ajtó és azonnal levettem magamról a ruháimat és beálltam a zuhanyfülkébe. Magamra engedtem a kellemesen langyos vizet. Sokáig álltam a zuhanyrózsa alatt, mert jól esett felfrissülni egy kicsit tőle. Bekentem magam a tusfürdőmmel, majd lemostam magamról és egy törölközőt magam köré tekerve léptem ki a kabinból. Gondolkozás nélkül mentem vissza a szobámba, hiszen Matt már nem egyszer látott egy szál törölközőben. A kapcsolatunk sokkal komolyabb annál, mint sem ennyitől zavarba jöjjünk.
- Mutasd a ruhákat! - vigyorogtam rá. Csak magam mellé bökött. Az ágyra ki volt terítve egy rövidnadrág egy sötét szegecses felsővel.

Felmutattam a hüvelykujjam, jelezve, hogy tetszik. Felkaptam az ágyról és a bőröndből kikapva a fehérneműim közül találomra egyet, visszavonultam a fürdőbe. Megtörölköztem és megmostam gyorsan a fogam, majd magamra vettem a ruhadarabokat. Tettem fel magamra egy teljesen natúr sminket és a hajamat lazán oldalra fontam. A fürdőből kilépve azonnal a szekrényhez mentem, amiről levettem a napszemüvegem. Előkotortam a cuccaim közül egy kis táskát, ami épp annyira volt jó, hogy a pénztárcám és a telefonom fért el benne. Tettem magamra kis leheletnyi parfümöt és mosolyogva Matt felé fordultam.
- Indulhatunk! - vigyorogtam rá vidáman.
- Nem is értem, hogy miért készülsz ennyi ideig... - rázta meg a fejét értetlenül. Csak legyintettem egyet, hogy ez olyan lányos dolog, ezt úgyse értheti meg. A jó külsőhöz idő kell.
Felkaptam a lábamra az egyik kedvenc szegecses sarumat és elindultam Matt után ki a szobából.
- Hova-hova? - kérdezte Anne amikor meglátott minket épp kifele menet. Visszafordultam felé, és meglepődve vettem tudomásul, hogy mellette ott áll az ő nagy barátnője, Miranda.
- Megyünk az állatkertbe megnézni hátha ott vagy-e. - válaszolta hidegen Matt. Sose szerették egymást Anneval, bár meg is értem, én sem szeretem a nővéremet.
- Vicces vagy Matt. - mosolygott rá erőltetetten. - Inkább arról meséljetek, hogy a nagy barátaitok merre bujkálnak. - mondta flegmán. Felhúztam az egyik szemöldököm.
- Milyen nagy barátaink? - válaszoltam neki ugyanolyan hangnemben, mint ahogy ő is mondta nekem.
- Azok a nagy sztárok. - mondta, majd elfintorodott.
- Miért érdekel az téged? - kérdezte Matt. A számból vette ki a szót.
- Harry nem keresett meg, pedig azt mondta elvisz vacsorázni. - válaszolta mellőle Miranda, majd egy elégedett mosoly terült szét az arcán. Nem tudhatta, hogy én tudom, hogy Harry lekoptatta. Csak az orrom alá akart dörgölni valami hazugságot.
- Akkor keresgéld még! - legyintettem neki nevetve. Azonnal felszaladt a szemöldöke, de nem igazán törődtem vele. Megfogtam Matt karját és kihúztam a lakosztályból.
- Már bocs hogy ezt mondom, de a nővéred egy rosszindulatú, beképzelt liba! - mondta Matt maga elé nézve. Halkan felnevettem, de nem mondtam semmit. Ha valaki, akkor én nagyon tudom, hogy milyen a testvérem.
- Egyébként Eric mit csinál? - kérdeztem tőle. Furcsa, hogy ma még nem láttam.
- Szerinted? Megint találkozik azzal a lánnyal... - rántotta meg a vállát.
- Ó, gondolhattam volna. - bólintottam. Ugyan nem igazán örültem a kapcsolatának ezzel a lánnyal, de be kellett vallanom, hogy Eric most nagyon boldog. És egyenlőre csak ezzel kell törődnöm. Az már más kérdés, hogyha megcsalja a bátyámat kitépem az összes haját.

~*~

Nagyon jó volt egy kis időt Mattel tölteni. Sok helyre elvitt, sok mindent láthattam neki köszönhetően. Bár azt nem mondom, hogy a többi turistának esetleg lakónak annyira izgalmas lett volna, mivel mindig a nevetésemtől visszhangzott minden. Mondtam már, hogy Matt mellett nem lehet normálisan viselkedni?

Tényleg jól éreztem magam, azonban talán egy picit vártam már, hogy visszaérjünk. Matt megbeszélte Niallel, hogy elmennek valami étterembe, ami az ír fiú szerint zseniális, Matt meg nem hagyhatta ki a meghívást az ő elmondása szerint. Szóval a két nagy evős egymásra talált. 

Ami az én programomat illeti, nem volt. De szinte biztos voltam benne, hogy valakivel összefutok. Reméltem, hogy vele futok össze. Úgyhogy csak céltalanul kezdtem el ténferegni a hotelban. De nem találkoztam senkivel.

Végső unalmamban csak kimentem az óceánhoz, és leültem a homokba. A telefonomat a kezembe fogva forgattam és gondolkoztam. Nem tudtam, hogy most keressem meg Harryt vagy micsoda. Tegnap nem beszéltünk meg semmit, ma pedig nem keresett. Nem igazán törődtem vele, hiszen délben Mattel voltam. De most már így délután igazán mutathatna egy kis életjelet vagy valamit.

- Na, ki vagyok? - tette hirtelen a szemeim elé valaki a kezét. Hatalmas mosolyra húzódott a szám, a szívemet pedig melegség öntötte el. 

- Ööö, várj! Mindjárt kitalálom! Hm... Niall? Liam? Vagy Louis? Esetleg Zayn? - kérdeztem tőle, miközben megfordultam a homokban. Komolyan nézett rám, mert én is rá. - Ó, Harry... Nem gondoltam volna. - mondtam neki, majd pár pillanat múlva elvigyorodtam. Nem bírtam tovább nézni az arcán azt a fintort.

- Nem ismersz meg? - húzta fel a szemöldökét, a szemében pedig játékos fény csillant.

- Miért? Meg kéne? - néztem rá ártatlanul. Hihetetlen nevetés tört ki belőle.

- Igen, kéne. - válaszolta, majd lehuppant mellém a homokba.

- Bocsi, nem szoktam emlékezni az elveszett emberekre. - néztem rá halvány mosollyal.

- Oké, ez jogos lenne, ha nem kerestelek volna annyit délben. - nézett rám.

- Délben? Akkor pont nem voltam itt. Mattel elmentünk várost nézni. - rántottam meg a vállam. - De hol kerestél?

- Hát úgy szimplán mindenhol. Vagy tízezerszer végig jártam a hotelt, és egyszer még a lakosztályodhoz is felmentem. - nevetett.

- Honnan tudtad a lakosztályom számát? - húztam fel a szemöldököm kíváncsian.

- Ma pont egy kedves, aranyos fiatal szöszke lány van a pultnál... Csak rá kellett néznem és azonnal kiadta a szobaszámot. - rántotta meg a vállát lazán.

- Kedves, aranyos szöszke lány, Harry? - kérdeztem tőle, miközben hihetetlen tekintettel néztem rá.

- Nem az esetem. - jelentette ki, mintha ez a világ legegyértelműbb dolga lenne. - Nekem sokkal jobban bejönnek a barna hajú, kék szemű nagy szájú lányok. - mosolyodott el féloldalasan.

- Ó, ezt jó tudni. - bólintottam komolyan, mire felnevetett és közelebb hajolva hozzám megcsókolt. Azonnal viszonoztam a csókját.

- Egyébként találkoztam a nővéreddel. - mondta, mikor elhajolt tőlem.

- Igazán? - szaladt fel a szemöldököm az égig. Kicsit megijedtem, mert ugyan tudta, hogy van még egy nővérem, azt nem, hogy modellkedik. Ahogy azt sem, hogy én is modell lennék vagy mi. Nem tudtam, hogy mennyire bonyolódtak beszélgetésbe, és mennyi dolgot mondott el neki Anne.

- Igen. Őszintén szólva ami egyezik bennetek csupán annyi, hogy mind a kettőtöknek kék a szeme. - mondta kicsit félve attól, hogy majd megsértődök, mert ilyet mondott a testvéremre.

- Körülbelül. - bólintottam egyet értve vele.

- Amúgy nem is tudtam, hogy Miranda a barátnője. - mondta miközben a homokkal játszott.

- Ott volt ő is? - kérdeztem. Nem válaszolt csak bólintott. - Reggel én is összefutottam vele, sajnos. Azt kérdezte, hogy te hol vagy, mert megígérted neki, hogy ma elviszed étterembe. - néztem a szemébe. Vártam, hogy erre mit reagál. Ugyan én eddig nem gondolkoztam olyanon, hogy esetleg ez igaz lenne, biztos voltam benne, hogy csak hazudik.

- Mi? - kérdezte tőlem, mintha én ezt csak kitaláltam volna.

- Miért tőlem kérdezed? Nem én mondtam, hanem ő. - rántottam meg a vállam. 

- Oké, szerintem ezt a lányt inkább hanyagoljuk. Csupán annyi mondandóm van róla, hogy semmi nem volt közöttünk. - mondta komolyan.

- Akkor miért nyaltátok egymást múltkor? - kérdeztem szimplán kíváncsiságból.

- Csak féltékennyé akartalak tenni, megnézni, hogy mit csinálsz akkor, ha én más lánnyal vagyok. - mosolyodott el szívdöglesztően, majd közelebb hajolt hozzám megint.

- És, mire jutottál? - kérdeztem tőle halkan, közben pedig a szemébe néztem egyfolytában.

- Arra, hogy eléggé szarul álcázod a féltékenységedet. Ráadásul azzal a csókkal teljesen elárultad magad. És hidd el, mindenki számára. - mosolygott még mindig. A következő pillanatban éreztem, hogy elvörösödök. Ritka pillanatok egyike volt, hiszen engem nem volt könnyű zavarba hozni, sőt, Matt szerint egyenesen kihívás. De neki sikerült, pedig szinte még alig ismer. - Jól áll a piros, édes. - kuncogott, majd ismét megcsókolt. Már megint olyan boldognak éreztem magam. Mintha nem is a földön lennék, hanem valahol teljesen máshol. Úgy éreztem, hogy végre valaki megért, pedig még nem is ismer igazán. Azt akartam, hogy álljon meg az idő, és örökkön örökké legyünk itt ebben a hotelban gondtalanul a többiekkel.
- Lehet egy kérdésem? - kérdezte, mikor lihegve elhajolt tőlem.
- Persze. - bólintottam egy gyengéd mosollyal az arcomon.
- Miért hazudtál nekem arról, hogy Mattel vagy együtt? - kérdezte, miközben végig simított az arcomon. Nem lepett meg a kérdésével. Biztos voltam benne, hogy megfogja kérdezni tőlem, csak azt nem tudtam még, hogy hogyan magyarázom meg neki ezt az egészet.
- Ez bonyolult... - sóhajtottam, majd lehajtottam a fejem. Harry hosszasan kifújta a levegőt, majd az államnál fogva felemelte a fejem, hogy a szemébe nézzek. Határozott volt velem, mégis gyengéd.
- Serena, nem értem miért nem akarsz nekem elmondani magadról semmit. Ha valamit tudok is rólad, azt is harapófogóval szedtem ki belőled. Értelek, hogy félsz megbízni valakiben. De mennyit kell még bizonyítanom azért, hogy megértsd, bennem bízhatsz? - kérdezte, közben pedig próbálta velem felvenni a szemkontaktust, mert eddig ügyesen kikerültem. Nagyot sóhajtottam, majd erőt véve magamon belenéztem a szemébe, amibe azonnal elvesztem. Gondolkozni akartam, hogy itt-e az idő, hogy elmondjam én voltam az a lány az álarcos buliból. De keresztbe húzta a számításaimat, és teljesen leblokkoltam. - Hm? - kérdezte mosolyogva, mivel látta, hogy teljesen leblokkoltam.
- Megbízom benned, hidd el! - kezdtem hosszú percek után. - Csak vannak dolgok, amiknek meg van az idejük, hogy mikor mondjam el... Biztos lehetsz benne, hogy idővel minden világossá fog válni a számodra. - bólintottam, megerősítve magamban is az előbb elhangzottakat.
- Rendben. - ölelt végül magához. Hálás voltam érte, hogy nem erősködik, hogy látja úgyse mondom el neki most, mert vagyok olyan makacs. Abban pedig biztos voltam, hogy mindig kíváncsian fogja várni a kérdésekre a választ, amit lehet, hogy holnap, lehet holnapután, de az is lehet, hogy csak sok-sok nap után fog megkapni.

18. fejezet

Sziasztok! Késő este, de itt lenne a következő rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket! xx

"Minden pillanatban, amit veled töltök, azt kívánom: bárcsak megállna az idő."

Csalódott voltam magam, mert nem történt semmi. Jó, persze, nem vártam világot megváltó dolgot, de legalább valami jelet, hogy ez több. De Harry úgy tett, mintha minden annyira rendben lenne így. De ez nagyon nincs így, hiszen tegnap este megcsókolt! El kellene magyaráznia, hogy az mit jelentett neki, hogy komolyan gondolta-e. De talán ami a legfontosabb nekem is el kéne magyaráznom magamnak, hogy mit is akarok. Egyáltalán mit is vártam ettől az egésztől. Hogy mit érzek...
Csak ez nem olyan egyszerű. Az hülyén hangzana ha azt mondanám, hogy érdekel mi van vele? Ha azt, hogy vonzódom hozzá? Pedig ez így van, ennyi ismeretség után. És ami a legrémisztőbb mindenben az az, hogy nem sokára hazamegyek New Yorkba, ő pedig visszamegy Londonba vagy tudom is én hova. Valószínűleg soha a büdös életben nem látom többé. Ha valamit tudni fogok róla, az mind a szennylapokból lesz, aminek a fele nem is igaz.
Legszívesebben elnyomtam volna magamban az érzéseket. Egy gombbal kikapcsoltam volna, hogy érzéstelenné váljak. Talán az lenne a legkönnyebb. De túl szép lenne az élet, ha ez ilyen könnyű lenne. Ahhoz, hogy esetleg ez bekövetkezzen, szenvednie kell az embernek.
Miközben készülődtem az esti buliba, röviden elterveztem, hogy mihez fogok kezdeni. Teljesen egyszerű volt a programom; leiszom magam a sárgaföldig. Az sem fog érdekelni, ha lejáratom magam, ha csalódnak bennem. Ez is én vagyok, hozzám tartozik.
Nem gondolkoztam sokat azon, hogy mit vegyek fel, előre elterveztem már, hogy az egyik kedvenc ruhámat veszem fel. Egy nyári ruha, aminek a szoknya része magasított és világos türkiz színű, a felső része pedig fehér csipke anyagból van és pánt nélküli. A két részét pedig egy fekete szegecses öv választja el.

Ugyan a megszokott stílusomtól eltérő, mert én inkább a sötét színeket tolerálom, de ebbe a ruhába első pillanatban beleszerettem. Kivasaltam hozzá a hajam, ami így jóval a mellem alá ért. Feldobtam magamra egy leheletnyi sminket, ami ilyen 'bulizós' smink. Felvettem hozzá a magassarkúm és a nyakamba aggattam egy nyakláncot is. Elégedett voltam a végeredménnyel, bár kicsit virítottam a világos színektől. Elővettem a táskámból a telefonom és felmentem Twittere. Megnéztem, hogy mi a helyzet rajta, de mivel nem találtam semmi izgalmasat inkább eltettem. Ugyan nagy erő kellett hozzá, de egyszer sem néztem meg Harry oldalát. Pedig kíváncsi voltam rá nagyon. Inkább előhalásztam a parfümöm és befújtam magam vele. Gyorsan végig néztem magamon a tükörben még egyszer, amikor Matt lépett be a szobába. Azonnal felé fordultam egy nagy mosollyal az arcomon. 

- Többször kéne ilyen színt hordanod! Gyönyörű vagy benne! - mosolyodott el lágyan. 

- Köszönöm. - mondtam neki halkan, majd elindultam felé. Mint mindig, most is szívdöglesztő volt. Sötét barna ülepes farmer viselt egy fehér pólóval és szintén fehér Converse cipővel. A haja tökéletesen fel volt zselézve, a karján pedig volt pár karkötő, köztük az egyik, amit tőlem kapott még szülinapjára. Biztos voltam benne, hogy nem egy lány fog utána fordulni, hiszen nem akármilyen fiú. 

- Gyere, menjünk! - intett, hogy induljunk. Mosolyogva mellé léptem, és figyeltem, ahogyan átdobja a vállamon a kezét. Már megszoktam, hiszen mindig így megyünk. Sőt, van amikor egymás kezét fogva, mert nekünk így esik jól. Néha hülyének néznek, mert hangosan nevetek a viccein, miközben ő ezt csak mosolyogva figyeli. Máskor pedig ha fáradt vagyok egészen egyszerű a hátára kap és úgy megyünk végig New York utcáin. Sokszor furcsán néznek minket az emberek, nem értik miért viselkedünk így, pedig a válasz egészen egyszerű; boldogok vagyunk.

- És meddig vagy hajlandó bulizni? Éjfélig? Reggelig? - kérdeztem felnézve rá.

- Ser, tudod, hogy ez mindig csak jön. Ha jó a buli akkor reggelig vagy tovább is, ha nem, akkor csak leiszom magam és már megyek is haza. - halkan felnevettem. 

- Szóval akkor a szokásos? - kérdeztem tőle vigyorogva. Ő is elmosolyodott és bólintott egy nagyot. Közben pedig megérkeztünk a bár elé ahol minden buli szokott lenni. Lent van a hotel alagsorában, ezért a lakókat nem zavarja, viszont a fiatalabb vendégek is jól érezhetik magukat. Praktikus megoldás. 

- És neked mik a terveid? - kérdezte miközben beléptünk a teremben ahol fél homály volt és azonnal megcsapott a cigi füst illata ami az alkoholéval keveredett. 

- Az, hogy jól érezzem magam. - válaszoltam a szám sarkában megbújó mosollyal az arcomon.

- Szóval leiszod magad. Jó tudni, legalább tudom nem szabad nagyon elengedjelek. Nem szeretném ha megint valami idegen ágyában kötnél ki mint már nem egyszer. - szorongatott magához.

- Ne aggódj miattam! - nevettem fel, majd kiszakadva az öleléséből a pulthoz siettem és kértem magamnak valamilyen koktélt. Utána még egyet és még egyet. Egyedül ültem, mert Matt szokásához híven elvegyült a tömegben. 

- Szabad ez a hely? - kérdezte mögülem egy hang. Még a hangzavarban, a bömbölő zenében is megismertem a hangját.

- Attól függ, hogy kinek. - válaszoltam neki felé fordulva. Az arcán egy féloldalas mosoly jelent meg, majd leült a mellettem lévő üres székre. 

- Miért vagy egyedül? - nézett felém, mikor kért magának italt. 

- Matt elvegyült, én pedig még próbálom felvenni a buli ritmusát. - rántottam meg a vállam és kiittam a koktélom utolsó kortyát. - És te, hogy hogy nem Mirandával vagy? - kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.

- Miért kéne vele lennem? - kérdezte mintha ez természetes lenne.

- Tegnap este nagyon megértettétek egymást. - mondtam neki gúnyos mosollyal az arcomon. 

- Talán, de közöltem vele, hogy én nem akarok tőle semmit. Engem más érdekel. - közölte rezzenéstelen arccal, végig a szemembe nézve.

- És szabad tudnom ki az? - kérdeztem tőle, közben végig tartottam vele a szemkontaktust. 

- Tudod ki az. - válaszolta és beleivott a frissen kihozott italába. Felhúztam a szemöldököm, és kértem egy újabb koktélt a pincértől. 

- Lehetne egy kérdésem? - kérdeztem, mert már percek óta beállt közöttünk a csend.

- Persze. - válaszolta és érdeklődően felém fordult.

- Ha érdekel valaki, akkor miért nem vagy vele egyértelmű? Miért nem mondod el neki, miért viselkedsz így vele? Ha megcsókolod, miért vagy közömbös vele másnap? És a legfontosabb; miért játszol vele? - hajoltam egészen közel hozzá. Kérdőn néztem a szemébe, vártam, hogy csak egyre is adjon értelmes választ.

- Nem szoktam senkivel játszani. - jelentette ki elsőként. - És hogy miért nem vagyok egyértelmű? Mert nem ismerlek. Nem árulsz el magadról semmit, csak rébuszokban beszélsz. Nem tudok leszűrni rólad jóformán semmit, csak azt, hogy megőrjítesz. A magabiztosságod, a stílusod, a pimaszságod... Őszintén nem láttam még hozzád fogható lányt. - válaszolta, majd közelebb hajolt hozzám. Az ajkaink már súrolták egymást. Akaratlanul is gyorsabban kezdtem venni a levegőt. Nem akartam megcsókolni, pedig szinte már fojtogatott az érzés annyira kívántam. Azt akartam, hogy ő tegye meg az első lépést. 

- Nem árulok el magamról sok mindent, igen. De nem tudhatod, hogy miért. - válaszoltam neki suttogva. Felnéztem a szemeibe. Látszólag azon gondolkozott, hogy mit csináljon. Tekintete oda-vissza járt a számról a szemeimre. Végül úgy döntött nem vár tovább, és megcsókolt, úgy, ahogy még soha senki. Legszívesebben ott, abban a pillanatban megállítottam volna az időt és úgy maradtam volna. A szívemben melegséget éreztem, mintha egy pici üresség betelítődött volna. De sajnos véget ért, mert elfogyott mind kettőnknek a levegője. Homlokát az enyémnek támasztotta, és onnan kémlelte az arcom. Mosolyogva ránéztem. Egy szó nélkül felállt, és odalépett közvetlenül mellém. 

- Akkor... - kezdtem volna valamit mondani, de magam sem tudom, hogy mit. Egyszerűen csak kicsattantam az örömtől.

- Akkor. - válaszolta mosolyogva. Az arcomon a mosoly még nagyobb lett és az arcomat a vállába fúrtam. Nem tudtam, hogy most mi van közöttünk. De nem is igazán érdekelt. Csupán kiakartam használni azt az időt, amit vele tölthetek. Tudtam, hogy nem sok, de minden percét kiakartam élvezni. 

17. fejezet

Sziasztok! Most itt lenne gyorsan a következő fejezet, ami remélem tetszeni fog nektek! Köszönöm szépen a kommentátorokat, nagyon jól esnek, tényleg! Jó olvasást a fejezethez, és ne feledjétek, holnap új rész!! xx

"Mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám mosolyogsz. Mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz."

Vannak olyan dolgok, amiket nem értesz. Nem értesz, de nem is akarod tudni, egyszerűen csak örülsz, hogy így történt. Ugyan egész este azon rágódtam, hogy mi volt az a csók. Ennyire átlátszó lettem volna? Ennyire látszódott, hogy nincs közöttem semmi Mattel? Rájött volna, hogy hazudtam?
Kérdések ezrei kavarogtak a fejemben, de hiába törtem az agyam, nem jutottam semmire. Végül pedig arra döntöttem, hogy nem fogok ezen rágódni, majd a viselkedéséből meglátok mindent. Úgy állok majd én is hozzá a dologhoz, ahogy ő. Akár hogy is.
Ugyan semmi pénzért sem vallottam be, de nagyon izgultam, hogy mi lesz ebből az egészből. Talán ezért is gondolkoztam ennyit az aznapi ruhámon, talán ezért álltam a szokottnál többet a tükör előtt. A telefonomon legalább ezerszer megnéztem a Twitter fiókját arra várva, hogy posztol valamit, amiből bármire is következtethetek. Végül pedig rájöttem, hogy ez nem is én vagyok. Sose viselkedtem ilyen módon, ilyen kislányosan. Nem szabad reménykednem benne, hiszen ő is egy férfi, ő is ugyanúgy csalódást okozhat nekem, mint bárki. Így hát elnyomva az érzelmeimet, mindenféle dekoltázsos, feszülős, csili-vilis ruha helyett egy teljesen egyszerű farmersortot egy fekete-fehér csíkos pólóval vettem fel, amit beletűrtem a nadrágba.

A hajamba beleraktam a napszemüvegem, ezzel a szemembe lógó tincseket hátra tűrve. Nem foglalkoztam egyáltalán magammal, még sminket sem raktam fel, a hajamra is egy pillanatot szántam csupán. Nem akartam úgy kinézni, mint amilyen valójában belül voltam. Egy tini lány.

Felvettem a fehér Converse cipőmet és a telefonommal a kezemben átsétáltam Matthez. Ugyan a nappaliban összefutottam a nővéremmel, aki mint mindig, most is tökéletesen nézett ki, de csak intettem neki, mert mégis rokonok vagyunk. De semmi több. 

Lassan átbaktattam a legjobb barátom és a bátyám szobájába. Kicsit sem lepett meg, hogy még mind a ketten aludtak. Kötelességem volt, hogy mind a kettejüket felébresszem. Ha nem tenném ezt meg minden ilyen alkalommal, nem lennék se jó testvér, se jó barát.

Úgy döntöttem, hogy most a Mattet részesítem előnyben, hiszen mindig ő a második. Csendesen besurrantam a szobájába. A nagy francia ágyában szétterülve feküdt, szó szerint, a szája pedig nyitva volt, néha hortyogó hangokat kiadva. Elég vicces látványa volt, nem hagyhattam ki, hogy ne fényképezzem le. Ha gonosz lettem volna, azonnal posztolom Twitteren, de mivel kedves vagyok, előbb felébresztettem. Ugyan kissé unalmas már a jó régi ráugrok ordítva trükk, imádom nézni ahogy ijedt arccal rám néz Matt. Felülmúlhatatlan érzés.

Vártam még pár percet, mert jó volt nézni a békésen szunyókáló Mattet, aki az igazak álmát alussza még, mit sem sejtve arról, hogy hamarosan valaki egy idióta módjára rá fog ugrani. Azonban pár pillanat múlva ő is rájött, túl szép lett volna ha az egyik reggel végre délig aludhatna. 

- Ser! - üvöltött rám mérgesen, mikor észbe kapott a pillanatnyi sokkból amit okoztam neki. 

- Szép jó reggelt neked! Hát nem gyönyörű ez a mai nap?! - vigyorogtam rá, miközben rajta ültem. Szem forgatva felül, aminek a következtében én leestem az ágyról. - Na! - szóltam neki mérgesen, miközben feltápászkodtam. 

- Egy kicsi részt visszakaptál az ébresztésből. - vigyorodott el gonoszul. Mérgesen ránéztem, majd az ajtó felé indultam. - Most meg hova mész? - kérdezte még mielőtt kimehettem volna az ajtón. 

- Megyek felébresztem Ericet, miért? - fordultam vissza felé felhúzott szemöldökkel.

- Szóval... - állt fel az ágyból, és egy szál alsógatyában lassan elkezdett felém lépkedni. - Ericet még nem keltetted fel? - állt meg előttem. 

- Igen, azt. - bólintottam egy jó nagyot.

- De hát mindig én vagyok az első... - nézett rám féloldalasan. 

- Gondoltam most megfordítom a sorrendet. Kell a változatosság. - rántottam meg a vállam.

- Igen, kell. Viszont az kizárt, hogy felébreszd ilyen aljas módon Ericet! Én azt nem hagyom! - villám sebességgel kifutott mellettem az ajtón. Azonnal reagáltam és utána futottam, viszont az kizárt volt, hogy utol érjem. Gyors volt. Amikor pedig beértem a bátyám szobájába, nagyokat pislogva nézett rám a takarója alól, mellette pedig Matt állt, aki gonosz vigyorral az arcán magyarázott neki valamit.

- Szerencséd van, ezt most megúsztad! - néztem komolyan Ericre, aki nem úgy nézett ki, mint aki még fel sem fogta mi történik körülötte. 

- Ser, nem hiszem el, hogy ilyen amatőr hibát követsz el. - indult utánam Matt, amikor kimentem a szobából.

- Tudom! Nem is értem, hogy nem gondoltam erre a lehetőségre, hogy te majd felébreszted helyettem! Hiszen ez olyan egyértelmű! - mondtam neki cinikusan.

- Cinizmus? - nézett rám visszafojtott mosollyal Matt. Lassan elmosolyodtam, majd aprót bólintottam. Csendben mentünk be Matt szobájába, majd egyszerre dobtuk le magunkat az ágyára. Bebújtam a takaró alá, és onnan figyeltem, ahogy a telefonját nyomkodva ledől mellém. Közelebb fészkeltem magam hozzá, hogy megtudjam nézni, hogy mit csinál. Épp a hotel holnapját nézte és nagyon olvasott rajta valamit.

- Mi ez? - néztem rá egy pillanatra, majd én is olvasni kezdtem. Egy program leírás volt rajta, a dátumokból ítélve az egész nyári.

- Azt nézem, hogy ma este lesz-e valami buli vagy ilyesmi... - húzta össze a szemöldökét.

- És? - kérdeztem kíváncsian. 

- Lesz hát! Valami ördögök és angyalok buli... - nézett rám furán. Csak megvontam a vállam.

- Mindegy hogy milyen, elmegyünk! - jelentettem ki.

- Ezt szeretem benned! - ölelt magához félkarral. Halványan elmosolyodtam, és újra csak szembesültem azzal, hogy mennyire szeretem Mattet. Egyszerűen annyira megértjük és ismerjük egymást. Nem túlzok ha azt mondom, hogy ketten vagyunk egy egészek. És nem azért, mert szerelmesek vagyunk vagy ilyesmi. Szó sincs erről, mert mi barátok vagyunk. Egymás legjobb barátjai, sőt egymás testvérei! Nem is tudom mihez kezdenék, ha nem lenne nekem. Sokak szerint megrontott, nincsen rám jó hatással. Vegyük csak példának a szüleimet. Azonban azt senki sem látja, hogy mi milyenek vagyunk valójában. Lelki társak, vagy hogy mondják. 

- Min gondolkozol ennyire? - kérdezte, ezzel megzavarva a gondolkozásomban.

- Inkább azt mondom, hogy semmin, mert ha elmondanám, akkor egy: kinevetnél, kettő: őrült nyálasan hangzana. - néztem rá komolyan. Egy pillanatig furcsán nézett rám, majd elmosolyodott.

- Ugyan, engem már semmi sem lep meg. Nem akarod tudni, hogy milyenek mondasz vad idegeneknek ha nagyon berúgsz... - nevetve legyintett, majd várakozóan rám nézett.

- Jó, elmondom. De ne nevess! - emeltem fel a mutatóujjam. - Csak azon töprengtem el, hogy mennyire fontos vagy nekem. - rántottam meg a vállam. Pár pillanatig Matt csak nézett rám. Komoly volt az arca, talán még fel sem fogta akkor azt, amit mondtam neki.

- Ezt mond el még egyszer! Felveszem videóra, mert ha bárkinek is elmondom, nem fogja elhinni! - vigyorgott rám és már készítette volna elő a telefonját, amikor a kezére tettem a kezem, jelezve, hogy azt megnézheti én mikor mondom el ezt neki újra. 

- Tudtam, hogy valahogy így fogsz reagálni rá! Olyan komolytalan vagy! - tetettem a sértődöttet. Tudtam, hogy ezzel megtöröm a nagyfiús álcáját, és elmondja őszintén mit gondol igazából. 

- Tudod Ser, hogy nem úgy gondoltam amit mondtam, csak vicceltem! Hogy őszinte legyek, te is nagyon fontos vagy nekem... Mondjuk ha nem lennél az, nem lennék veled a nap 24 órájában. Olyan vagy nekem, mintha a kishúgom lennél, és nem is tudod milyen rossz nézni ahogy egy csávó végig néz rajtad! Olyankor legszívesebben bezárnálak egy vasládába, hogy senki se nyúljon hozzád. Annyira féltelek attól, hogy csalódnod kell... - nézett rám őszintén. Megszeppenve néztem rá. Tudtam, hogy őszinte lesz hozzám, de arra nem gondoltam, hogy ennyire kiönti nekem a lelkét. Legjobbnál is legjobb barátok vagyunk egymásnak, viszont van, amit nem kötünk a másik orrára, és van, amit anélkül tudunk hogy bármelyikünk is elmondaná. Azt hiszem ez egy ilyen telepatikus dolog.

Feleszméltem a sok gondolat közül, és a szemébe néztem. Várakozóan nézett rám, kicsit frusztrálta, hogy már egy ideje nem reagálok semmit. Egy darabig kerestem magamban a szavakat, hogy mit mondjak neki erre. Végül csak úgy cselekedtem, ahogy azt a szívem diktálta. Jó szorosan magamhoz öleltem, jó hosszú ideig. Mielőtt pedig elengedtem volna, halkan a fülébe súgtam:

- Köszönöm, hogy elmondtad! Nem tudod ez mennyit jelent nekem...

~*~

Idegesen néztem a felénk haladó két fiút. Louis és Harry nagy vigyorral az arcán jött felénk, én pedig segítség kérően néztem Matt felé, aki nyugtatón nézett rám. Azonban ez ebben a helyzetben egyáltalán nem segített. Ő is tudja pontosan, hogy mi történt tegnap este a parton. Tudja, hogy tehetetlennek érzem magam, mert nem tudom, hogy az ott mit jelentett. Egyáltalán jelentett-e valamit...
- Sziasztok! - állt meg előttünk közvetlenül Louis. - Mi járatban erre? - kérdezte a már megszokott kérdést, ami itt viszont elég hülyén jött ki, hiszen egy hotelban vagyunk, ahol lakunk.
- Itt lakunk... - néztem rá furcsán. Hasonlóképpen tett Matt is, ennek következtében Louis oda-vissza nézett rajtunk.
- Miért ne tehetném fel ezt a kérdést?! - csattant fel pár perces oda-vissza nézelődés után. - Ez egy kedves kérdés volt, amire kedvesen kellene válaszolnotok, nem így... - mutatott maga elé.
- Serenától mégis mit vársz? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán Harry. Félve ránéztem, de nem láttam semmi különöset rajta. Olyan volt, mint szokott. Ez pedig felidegesített. Mérgesen ránéztem, már épp mondani akartam neki valami csípőset, amikor Matt közbe szólt. Tudta, hogy ezután mi fog következni, annak érdekében, hogy megvédjen attól, hogy később megbánjam azt amit mondok, inkább közbe szólt.
- Képzeljétek, lesz az este egy buli lent. Jöttök? - nézett a fiúkra, akiknek rögtön felcsillant a szeme a buli szóra.
- Milyen, hol, mikor? - hadarta el a kérdéseket Louis egy szuszra.
- Ma este, a szokott helyen... - válaszolta meg először az utóbb elhangzott kérdéseket, közben pedig furán nézett Louisra, hiszen ezek egyértelmű dolgok. - Az oldalon pedig azt írták, hogy ördögök és angyalok buli lesz. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent, de mi már megbeszéltük Serrel, hogy megyünk. Ha van kedvetek gyertek ti is! - mondta Matt, közben pedig kalimpált. Értetlenül néztem rá, nem magyarázott olyan dolgot, hogy kalimpálnia kellene.
- Biztos lehetsz benne, hogy ott leszünk! - válaszolta Louis.
- És ebben mindenki benne van, vagy csak te gondolod így? - húztam fel a szemöldököm.
- Hidd el, bárkit meggyőzök bármiről. - jelentette ki nagyképűen.
- Azt megnézném! - néztem rá visszafojtott mosollyal. Jól kihúztam magam, hogy én is olyan nagyképűnek tűnjek, mint ahogyan ő mondta.
- Amúgy most ettől a ki győz meg kit dologtól eltekintve, milyen lehet ez az ördögök és angyalok buli? - kérdezte Matt. Szerintem amióta ezt elolvasta, kisebb nagyobb megszakításokkal egyfolytában ezen gondolkozik.
- Lehet, hogy ilyen öltözz be stílusú dolog lesz, nem? - kérdezte Louis.
- Hát, valakinek be sem kell öltöznie... - nézett rám Harry azonnal. Egyből vettem a célzást, és szúrosan visszanéztem rá. Hosszú percekig néztünk egymással farkas szemet. Végül a többiek unták meg, és közölték velünk, hogy erre nincs idő. Egy rövid búcsúzkodás után aztán külön utakra tértünk, azonban még mielőtt elmentünk volna Harry mellé léptem.
- Ki játszik kivel? - kérdeztem tőle, ügyelve arra, hogy senki se hallja meg, csak ő. Rám nézett nagy zöld szemeivel, azonban még mielőtt reagálhatott volna, Matt után siettem. A vállam fölött vetettem még egy pillantást rá. Ott állt, utánam nézve, közben mellette Louis magyarázott valamit. Örültem neki, hogy megleptem ezzel a kérdéssel.