21. fejezet

"Elgondolkodtál már azon, hogy vajon az életünkben mi alakítjuk a pillanatokat, vagy a pillanatok alakítják az életünket?"

Nincs is jobb érzés, mint úgy ébredni, hogy majd' szét hasad a fejed. Ráadásul amikor feltápászkodol az ágyban, feltűnik, hogy egyáltalán nem ott vagy ahol kellene lenned. Az pedig csak hab a tortán, hogy valaki melletted mocorog. Ilyenkor csak remélni mered, hogy vagy valami ismerős fiú, vagy egy lány.
A szoba azonnal ismerőssé vált, de még így is remélni mertem, hogy a szobában lakó fiú van mellettem, hiszen az nem baj. Bár ez más helyzetben egyértelmű lett volna, de akkor, ha másnaposan ébredsz fel úgy, hogy halvány lila gőzöd sincsen arról, hogy mi történt előzőnap este... hát, szerintem semmiben sem lehetsz igazán biztos.
El sem lehet mondani, hogy mekkora megkönnyebbüléssel öntött el, amikor megláttam Harry göndör fürtjeit.
- De jó, hogy te vagy az! - mondtam, miközben megöleltem. Kómásan és értelmetlenül nézett rám.
- Miért, ki lenne az? - húzta fel a szemöldökét, majd megdörzsölte a szemét.
- Akárki! Fogalmam sincs, hogy mi történt tegnap a buliban. Azt sem tudom, hogy hogyan kerültem ide... Sőt, egészen eddig abban sem voltam biztos, hogy te vagy mellettem. - vallottam be őszintén.
- Azt eltudom mesélni, hogy miképp kerültél ide, de arról gőzöm sincs, hogy mit műveltetek a buliban. Mindannyian totál részegen jöttetek haza. - válaszolta félig mosolyogva.
- Akkor? Meséld el, hogy hogy kerültem ide! - tártam szét a karomat, majd a fejemhez kaptam, mert bele nyílalt a fájdalom.
- Gyere, előbb inkább vegyél be egy fájdalomcsillapítót! - fogta meg a kezem és már állt volna fel, de nem hagytam magam.
- Előbb mondj el mindent! - válaszoltam határozottan. Sóhajtva megrázta a fejét.
- Igazából csak feljöttetek mind ide. Te konkrétan rám törted az ajtót, mert egyfolytában azt hajtogattad, hogy elfelejtetted, hogy hol laksz és fogalmad sincs mit keresel itt. Kénytelen voltalak lefektetni, mert olyan hisztit lerendeztél nekem, hogy nem tudod hol vagy. Szerencsére letudtalak nyugtatni, igaz csupán 2 órába telt. Utána szó szerint a karjaim közt aludtál el. Még egy darabig fent voltam nehogy felkelj, de nem keltél ezért én is aludni kezdtem. De olyan 8 óra körül felkeltél és ordítozni kezdtél velem, hogy miért ölellek. Újabb 2 órás magyarázás kezdődött, de a végén megértetted valahogy. - nevetett fel. Kissé elszégyelltem magam, mert ennyire berúgtam, pedig egyáltalán nem állt szándékomban ennyire leinni magam. Csak nagyon jól éreztem magam.
- Ez annyira gáz. - jelentettem ki végül jobb ötlet híján.
- Hát nem megszokott. Azt hiszem te ihattál a legtöbbet. - nevetett fel újra.
- És ezért most utálsz? - kérdeztem félve.
- Inkább büszke vagyok rád amiért ennyire jól helytálltál és leittad a többieket! - ölelt magához, majd nyomott egy puszit a fejemre.
- Ez nem vicces! Annyira rosszul érzem magam... Legalább a többiek előtt is hisztiztem? - kérdeztem, majd inkább a párnát a fejemre raktam.
- Csak Zayn előtt álltál meg és üvöltöztél vele, hogy nem tudod hol laksz. Szegény kissé megijedt tőled... - nevetett miközben visszaemlékezett a tegnap estire. Pontosabban a ma hajnalira.
- Így hogy fogok elé állni? - kérdeztem kivéve a fejem a párna alól.
- Úgy ahogy eddig. - rántotta meg a vállát. - Most pedig gyere, veszek elő neked egy kis gyógyszert! Szörnyen festesz! - nevetett fel én pedig mérgesen ránéztem. - Mi van?! Ez az igazság! - mondta magát védve, miközben finoman rácsaptam a vállára.
Amikor felálltam kettő dolgot állapítottam meg. Az egyik; hogy alig bírok megállni a lábamon annyira szédülök. A második; hogy nem a saját ruhám volt rajtam.
- Ez mi rajtam? - kérdeztem Harrytől aki támogatóan átölelte a vállam.
- Nem hagyhattam, hogy az alkoholtól bűzlő ruhádban feküdj be a pihe-puha ágyikómba. - jelentette ki, mire felnevettem.
- Oké, ez jogos. - mondtam ránézve. Csak nyomott a homlokomra egy puszit. Ugyan elég lassan, de idővel kiértünk a konyhába, ahol leültem az egyik székre és ráhajtottam a fejem az asztalra. A fejem egyszerűen elviselhetetlenül lüktetett, szédültem és úgy éreztem, hogy akármelyik pillanatban kitaccsolhatok. Borzalmasan rosszul voltam, de tudtam, hogy ez csakis az én hibám. Nem kellene ennyire leinnom magam, mert nő vagyok, mert ezt nem szokás. De néha nekem is ki kell engedni a gőzt, azt hiszem ez most következett be.
- Jobban vagy? - kérdezte Harry miután bevettem a gyógyszert. Aggódva kémlelte az arcomat. Óvatosan bólintottam egyet, bár semmit nem javult a rosszullétem. - Azt hiszem az lesz a legjobb ha ma itt pihensz velem. Felhívom Mattet, hogy hozzon át pár ruhát neked, addig maradj itt! - parancsolt rám határozottan, bár még szó sem volt olyanról, hogy beleegyezek. Persze biztos belementem volna, de azért meg kellett volna kérdezni, nem?
- Látom te is remek állapotban vagy. - jelent meg mellettem hirtelen Eleanor. Hozzám képest szó szerint virult. Bár ő sem élte épp fénykorát, de évezredekkel jobban festett nálam.
- Ne akard tudni, hogy mennyire szenvedek. És mindezek tetején fogalmam sincsen arról, hogy mi történt tegnap este... - ráztam meg a fejem, majd inkább lehajtottam az asztalra újra.
- Talán jobb is, ha nem tudod miket műveltél. Nagyon kemény voltál. - nevetett fel halkan és leült mellém.
- De én tudni akarom! Sokkal jobban elviselem a tetteimet ha tudom, mint mikor nem tudom! - mondtam gyorsan felemelve a fejem, aminek következtében újra bele nyílalt a fájdalom.
- Talán először pihend ki magad, utána meg beszélünk, jó? - nézett rám kedvesen, majd a vállamat megsimogatva kiment a konyhából. Komolyan ilyen durva dolgokat csináltam volna? Jó, voltak már nagyon kemény bulijaim, de akkora baromságokat sose csináltam, legalábbis én nem tudok róla. Most mit csináltam?
- Emlékszel már valamire? - jött be újra a konyhába Harry, és nyomott a homlokomra egy puszit.
- Semmire. - ráztam meg a fejem csalódottan. - De az előbb találkoztam Eleanorral, azt mondta majd később elmesél mindent. - mondtam neki miközben felálltam.
- Legalább megfogod tudni mi történt. Én is beszéltem Mattel, azt mondta, hogy pár percen belül itt van fent egy szatyor ruhával és egy gyógyító öleléssel. Ennek a gyógyító ölelésnek mi értelme? - kérdezte furcsán, mire felkuncogtam.
- Matt azt hiszi, hogy ha megpuszil másnaposan jól leszek tőle és nem leszek rosszul. Ezt elnevezte gyógyító ölelést. - nevettem jót az arcán.
- Én is adhatok gyógyító ölelést! Sőt, én adhatok gyógyító puszit is! - vigyorodott el kajánul.
- És mi van, ha én gyógyító csókot kérek? - kérdeztem beleharapva az alsó ajkamba. Nagy mosollyal az arcán közelebb hajolt hozzám, és lassan megcsókolt.
- Most komolyan előttem kell ezt csinálni?! - hallottam hirtelen meg egy hangot mellőlünk.
- Igen Matt, muszáj. - néztem rá mosolyogva, majd felé lépdelve megöleltem. - Merre jártál tegnap? Nem is találkoztunk! - mondtam neki még mindig őt ölelve.
- Egész nap Niallel voltam a városban. Máshol reggeliztünk, máshol ebédeltünk utána pedig elmentünk, mert valami ismerőssel találkozott. - rántotta meg a vállát.
- Szóval akkor most ti ilyen evőpajtik vagytok? - húztam fel a szemöldököm és furcsán néztem rá. Már gondolatban is furcsán hangzott ez a szó, de kimondva még annál is jobban.
- Micsoda?! - nevetett fel.
- Evőpajtik. - mondtam komolyan.
- Ez most hogy jött? - tárta szét a karját.
- Válaszolj! - szóltam rá keményen.
- Asszem valami olyasmi... - válaszolta furcsán. - De te akkor ma egész nap itt leszel? Mert úgy terveztük Erickel, hogy együtt lemegyünk ma a medencéhez... - rántotta meg a vállát és türelmesen rám nézett.
- Az kivan zárva, hogy én most kimenjek a napra! Rosszul vagyok így is! - ráztam meg a fejem hevesen, ami egyáltalán nem esett jól.
- Mi már megbeszéltük, hogy itt maradok vele és pihen ma. - szólalt meg mögülem Harry, aki eddig csendben figyelt minket.
- Ó, oké! De akkor én megyek, mert még át kell öltöznöm. Úgyhogy vigyázz rá, Harry! - nézett komolyan Harryre, aki magabiztosan bólintott. Még egyszer gyorsan megöleltem a barátomat, utána pedig bebattyogtam Harry szobájába. Azonnal lefeküdtem az ágyába és a nyakamig betakaróztam. Semminél sem vágytam jobban most egy alapos, pihentető alvásra.

~*~

- Szóval? Ki vele miket csináltam! - ültem le Eleanorral szembe.
- Biztos tudni akarod? - kérdezte talán egy kicsit félve. A fejemben mindenféle rémkép kezdett szövődni. Megriadtam egy kicsit, mert fogalmam sem volt róla, hogy miket műveltem részegen. Egy pillanatig átfutott a fejemen az, hogy inkább azt mondom nem vagyok kíváncsi arra, hogy mit csináltam. De az voltam, mert megakartam tudni az egészet az elejétől a végéig.
- Ezer százalék! - mondtam határozottan, bár egy kicsit sem voltam az.
- Oké, hát az egész úgy kezdődött, hogy Perrie és te nagyon keményen leittátok magatokat...

- Négy vodkanarancsot! - szóltam oda a kiszolgáló fiúnak, aki azonnal bólintott. Nevetve fordultam vissza a lányok felé, akik épp nagyon nevettek valamin. Már mindegyikünkön érezni lehetett, hogy nem vagyunk teljesen józanok. 
- Lányok, mi lenne, ha elmennénk valahova? Én már unom ezt a helyet! - mondta Perrie, miközben lehúzta a poharából az utolsó korty vodkát. 
- Szerintem is unalmas a buli. - mondtam fintorogva.
- Négy vodkanarancs. - tette le elém a poharakat a pincér srác, majd rám kacsintott. 
- Mi baja a szemednek? - kérdeztem tőle bunkón. Nem én voltam az első akivel ezt eljátszotta...
- Igyunk arra, hogy ilyen jó pasijaink vannak! - emelte fel a poharát vidáman Perrie. Gondolkodás nélkül összekoccintottam az övével a poharam, majd a többiek is társultak hozzánk vihogva. 
- Na, akkor megyünk? - kérdezte Danielle, amikor megitta a pohara teljes tartalmát. 
- Ja, húzzunk innen! - intett Perrie, és ő már kifelé is igyekezett. A másik két lánnyal együtt szorosan a nyomában hagytuk el a finoman szólva langyos bulit. Egy félhomályos utcán kezdtünk el felfelé sétálni. Halvány gőzünk sem volt arról, hogy tulajdonképpen hol is voltunk, a taxi sofőr hozott el minket ide. Az egész utca a mi nevetésünktől volt hangos, de ez minket nem zavart. Jóformán mindenen nevettünk ami élt és mozgott. 
Sokáig sétáltunk, míg elértünk egy bárhoz, ami ki volt világítva. 
- Menjünk be! - mondta Perrie és már indult volna, de Eleanor megfogta a kezét és visszahúzta. 
- Biztos jó ötlet ez? - kétség sem fért hozzá, hogy ő volt a legjózanabb közülünk. Ő még tudott némileg gondolkozni azon, hogy tulajdonképpen hol vagyunk és mit csinálunk.
- Tuti! Mi baj lehetne? - mondta Perrie, és kirántotta a kezét Eleanoré közül. Kissé instabilan járva elindult a bár felé. Még egyszer visszafordult és intett, hogy menjünk mi is. Gondolkozás nélkül megragadtam Danielle kezét és magam után húzva Perrie nyomába eredtem. Hallottam még, hogy Eleanor mond valamit, de nem érdekelt. Jól akartam magam érezni. 
A bárban rengeteg ember volt, köztük sok velünk egy idős. Azonnal a pulthoz mentem és kértem mindannyiunknak italt a lánytól. Ugyan fintorogva, de teljesítette a kérésemet, és kiöntötte nekünk a vodkákat. Nagy vigyorral az arcomon vittem a poharakat barátnőim felé és mindegyiküknek a kezébe nyomtam egyet.
- Nem lesz ez már sok? - kérdezte Eleanor, aki mintha feszült lett volna. Segítség kérően Daniellére nézett hiszen tudta, hogy én és Perrie benne vagyunk ma este akármiben. A göndör hajú lány csak megvonta a vállát és belekortyolt az italba.
- Ez a beszéd! - mosolyogtam rá. 
- Nálatok mennyi pénz van? Mert nálam már alig van... - kezdett el a táskájában kotorászni Perrie.
- Nálam sincs már sok. - vontam meg a vállam.
- De akkor miből veszünk még piát? - húzta fel a szemöldökét értetlenül. Csak legyintettem, majd egy fiú felé kezdtem menni. Volt egy tervem miszerint majd a hozzá hasonló fiúk kifizetik nekünk az italokat.
- Szia! - álltam meg előtte és rámosolyogtam.
- Szia szépség! - vigyorgott. Ömlött róla az alkohol szag.
- Tudod arra gondoltam, hogy nem lenne kedved meghívni engem és a barátnőimet mondjuk egy vodkanarancsra vagy ilyesmire? Tudod idefele megloptak minket, úgyhogy nincsen pénzünk. - simítottam végig a kezén, mire csak kajánul elmosolyodott. A hátsózsebébe nyúlt, és kivett belőle egy vastag köteg pénzt. 
- Ami marad, hozd vissza! - kacsintott rám, mire csak küldtem felé egy puszit és visszafordultam a lányok felé. 
- Na, na? Kiszerzett pénzt? - vigyorogtam rájuk, majd az egész összeget a táskámba dobtam. Mivel jobbnak láttuk, hogy ezután távozunk innen, hamar tovább is álltunk, és céltalanul kezdtük el megint róni Los Angeles utcáit.

Nagyon elszégyelltem magam ahogy eszembe jutottak a tegnap történtek. Eleanor megállt a mesélésben egy pillanatra megállt és rám nézett.
- Minden oké? - húzta fel a szemöldökét.
- Igen, persze. - bólintottam bizonytalanul. - Csak azon gondolkoztam, hogy csináltam ennél durvább dolgokat? - kérdeztem rá félve.
- Serena, a java még csak most jön!