17. fejezet

Sziasztok! Most itt lenne gyorsan a következő fejezet, ami remélem tetszeni fog nektek! Köszönöm szépen a kommentátorokat, nagyon jól esnek, tényleg! Jó olvasást a fejezethez, és ne feledjétek, holnap új rész!! xx

"Mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám mosolyogsz. Mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz."

Vannak olyan dolgok, amiket nem értesz. Nem értesz, de nem is akarod tudni, egyszerűen csak örülsz, hogy így történt. Ugyan egész este azon rágódtam, hogy mi volt az a csók. Ennyire átlátszó lettem volna? Ennyire látszódott, hogy nincs közöttem semmi Mattel? Rájött volna, hogy hazudtam?
Kérdések ezrei kavarogtak a fejemben, de hiába törtem az agyam, nem jutottam semmire. Végül pedig arra döntöttem, hogy nem fogok ezen rágódni, majd a viselkedéséből meglátok mindent. Úgy állok majd én is hozzá a dologhoz, ahogy ő. Akár hogy is.
Ugyan semmi pénzért sem vallottam be, de nagyon izgultam, hogy mi lesz ebből az egészből. Talán ezért is gondolkoztam ennyit az aznapi ruhámon, talán ezért álltam a szokottnál többet a tükör előtt. A telefonomon legalább ezerszer megnéztem a Twitter fiókját arra várva, hogy posztol valamit, amiből bármire is következtethetek. Végül pedig rájöttem, hogy ez nem is én vagyok. Sose viselkedtem ilyen módon, ilyen kislányosan. Nem szabad reménykednem benne, hiszen ő is egy férfi, ő is ugyanúgy csalódást okozhat nekem, mint bárki. Így hát elnyomva az érzelmeimet, mindenféle dekoltázsos, feszülős, csili-vilis ruha helyett egy teljesen egyszerű farmersortot egy fekete-fehér csíkos pólóval vettem fel, amit beletűrtem a nadrágba.

A hajamba beleraktam a napszemüvegem, ezzel a szemembe lógó tincseket hátra tűrve. Nem foglalkoztam egyáltalán magammal, még sminket sem raktam fel, a hajamra is egy pillanatot szántam csupán. Nem akartam úgy kinézni, mint amilyen valójában belül voltam. Egy tini lány.

Felvettem a fehér Converse cipőmet és a telefonommal a kezemben átsétáltam Matthez. Ugyan a nappaliban összefutottam a nővéremmel, aki mint mindig, most is tökéletesen nézett ki, de csak intettem neki, mert mégis rokonok vagyunk. De semmi több. 

Lassan átbaktattam a legjobb barátom és a bátyám szobájába. Kicsit sem lepett meg, hogy még mind a ketten aludtak. Kötelességem volt, hogy mind a kettejüket felébresszem. Ha nem tenném ezt meg minden ilyen alkalommal, nem lennék se jó testvér, se jó barát.

Úgy döntöttem, hogy most a Mattet részesítem előnyben, hiszen mindig ő a második. Csendesen besurrantam a szobájába. A nagy francia ágyában szétterülve feküdt, szó szerint, a szája pedig nyitva volt, néha hortyogó hangokat kiadva. Elég vicces látványa volt, nem hagyhattam ki, hogy ne fényképezzem le. Ha gonosz lettem volna, azonnal posztolom Twitteren, de mivel kedves vagyok, előbb felébresztettem. Ugyan kissé unalmas már a jó régi ráugrok ordítva trükk, imádom nézni ahogy ijedt arccal rám néz Matt. Felülmúlhatatlan érzés.

Vártam még pár percet, mert jó volt nézni a békésen szunyókáló Mattet, aki az igazak álmát alussza még, mit sem sejtve arról, hogy hamarosan valaki egy idióta módjára rá fog ugrani. Azonban pár pillanat múlva ő is rájött, túl szép lett volna ha az egyik reggel végre délig aludhatna. 

- Ser! - üvöltött rám mérgesen, mikor észbe kapott a pillanatnyi sokkból amit okoztam neki. 

- Szép jó reggelt neked! Hát nem gyönyörű ez a mai nap?! - vigyorogtam rá, miközben rajta ültem. Szem forgatva felül, aminek a következtében én leestem az ágyról. - Na! - szóltam neki mérgesen, miközben feltápászkodtam. 

- Egy kicsi részt visszakaptál az ébresztésből. - vigyorodott el gonoszul. Mérgesen ránéztem, majd az ajtó felé indultam. - Most meg hova mész? - kérdezte még mielőtt kimehettem volna az ajtón. 

- Megyek felébresztem Ericet, miért? - fordultam vissza felé felhúzott szemöldökkel.

- Szóval... - állt fel az ágyból, és egy szál alsógatyában lassan elkezdett felém lépkedni. - Ericet még nem keltetted fel? - állt meg előttem. 

- Igen, azt. - bólintottam egy jó nagyot.

- De hát mindig én vagyok az első... - nézett rám féloldalasan. 

- Gondoltam most megfordítom a sorrendet. Kell a változatosság. - rántottam meg a vállam.

- Igen, kell. Viszont az kizárt, hogy felébreszd ilyen aljas módon Ericet! Én azt nem hagyom! - villám sebességgel kifutott mellettem az ajtón. Azonnal reagáltam és utána futottam, viszont az kizárt volt, hogy utol érjem. Gyors volt. Amikor pedig beértem a bátyám szobájába, nagyokat pislogva nézett rám a takarója alól, mellette pedig Matt állt, aki gonosz vigyorral az arcán magyarázott neki valamit.

- Szerencséd van, ezt most megúsztad! - néztem komolyan Ericre, aki nem úgy nézett ki, mint aki még fel sem fogta mi történik körülötte. 

- Ser, nem hiszem el, hogy ilyen amatőr hibát követsz el. - indult utánam Matt, amikor kimentem a szobából.

- Tudom! Nem is értem, hogy nem gondoltam erre a lehetőségre, hogy te majd felébreszted helyettem! Hiszen ez olyan egyértelmű! - mondtam neki cinikusan.

- Cinizmus? - nézett rám visszafojtott mosollyal Matt. Lassan elmosolyodtam, majd aprót bólintottam. Csendben mentünk be Matt szobájába, majd egyszerre dobtuk le magunkat az ágyára. Bebújtam a takaró alá, és onnan figyeltem, ahogy a telefonját nyomkodva ledől mellém. Közelebb fészkeltem magam hozzá, hogy megtudjam nézni, hogy mit csinál. Épp a hotel holnapját nézte és nagyon olvasott rajta valamit.

- Mi ez? - néztem rá egy pillanatra, majd én is olvasni kezdtem. Egy program leírás volt rajta, a dátumokból ítélve az egész nyári.

- Azt nézem, hogy ma este lesz-e valami buli vagy ilyesmi... - húzta össze a szemöldökét.

- És? - kérdeztem kíváncsian. 

- Lesz hát! Valami ördögök és angyalok buli... - nézett rám furán. Csak megvontam a vállam.

- Mindegy hogy milyen, elmegyünk! - jelentettem ki.

- Ezt szeretem benned! - ölelt magához félkarral. Halványan elmosolyodtam, és újra csak szembesültem azzal, hogy mennyire szeretem Mattet. Egyszerűen annyira megértjük és ismerjük egymást. Nem túlzok ha azt mondom, hogy ketten vagyunk egy egészek. És nem azért, mert szerelmesek vagyunk vagy ilyesmi. Szó sincs erről, mert mi barátok vagyunk. Egymás legjobb barátjai, sőt egymás testvérei! Nem is tudom mihez kezdenék, ha nem lenne nekem. Sokak szerint megrontott, nincsen rám jó hatással. Vegyük csak példának a szüleimet. Azonban azt senki sem látja, hogy mi milyenek vagyunk valójában. Lelki társak, vagy hogy mondják. 

- Min gondolkozol ennyire? - kérdezte, ezzel megzavarva a gondolkozásomban.

- Inkább azt mondom, hogy semmin, mert ha elmondanám, akkor egy: kinevetnél, kettő: őrült nyálasan hangzana. - néztem rá komolyan. Egy pillanatig furcsán nézett rám, majd elmosolyodott.

- Ugyan, engem már semmi sem lep meg. Nem akarod tudni, hogy milyenek mondasz vad idegeneknek ha nagyon berúgsz... - nevetve legyintett, majd várakozóan rám nézett.

- Jó, elmondom. De ne nevess! - emeltem fel a mutatóujjam. - Csak azon töprengtem el, hogy mennyire fontos vagy nekem. - rántottam meg a vállam. Pár pillanatig Matt csak nézett rám. Komoly volt az arca, talán még fel sem fogta akkor azt, amit mondtam neki.

- Ezt mond el még egyszer! Felveszem videóra, mert ha bárkinek is elmondom, nem fogja elhinni! - vigyorgott rám és már készítette volna elő a telefonját, amikor a kezére tettem a kezem, jelezve, hogy azt megnézheti én mikor mondom el ezt neki újra. 

- Tudtam, hogy valahogy így fogsz reagálni rá! Olyan komolytalan vagy! - tetettem a sértődöttet. Tudtam, hogy ezzel megtöröm a nagyfiús álcáját, és elmondja őszintén mit gondol igazából. 

- Tudod Ser, hogy nem úgy gondoltam amit mondtam, csak vicceltem! Hogy őszinte legyek, te is nagyon fontos vagy nekem... Mondjuk ha nem lennél az, nem lennék veled a nap 24 órájában. Olyan vagy nekem, mintha a kishúgom lennél, és nem is tudod milyen rossz nézni ahogy egy csávó végig néz rajtad! Olyankor legszívesebben bezárnálak egy vasládába, hogy senki se nyúljon hozzád. Annyira féltelek attól, hogy csalódnod kell... - nézett rám őszintén. Megszeppenve néztem rá. Tudtam, hogy őszinte lesz hozzám, de arra nem gondoltam, hogy ennyire kiönti nekem a lelkét. Legjobbnál is legjobb barátok vagyunk egymásnak, viszont van, amit nem kötünk a másik orrára, és van, amit anélkül tudunk hogy bármelyikünk is elmondaná. Azt hiszem ez egy ilyen telepatikus dolog.

Feleszméltem a sok gondolat közül, és a szemébe néztem. Várakozóan nézett rám, kicsit frusztrálta, hogy már egy ideje nem reagálok semmit. Egy darabig kerestem magamban a szavakat, hogy mit mondjak neki erre. Végül csak úgy cselekedtem, ahogy azt a szívem diktálta. Jó szorosan magamhoz öleltem, jó hosszú ideig. Mielőtt pedig elengedtem volna, halkan a fülébe súgtam:

- Köszönöm, hogy elmondtad! Nem tudod ez mennyit jelent nekem...

~*~

Idegesen néztem a felénk haladó két fiút. Louis és Harry nagy vigyorral az arcán jött felénk, én pedig segítség kérően néztem Matt felé, aki nyugtatón nézett rám. Azonban ez ebben a helyzetben egyáltalán nem segített. Ő is tudja pontosan, hogy mi történt tegnap este a parton. Tudja, hogy tehetetlennek érzem magam, mert nem tudom, hogy az ott mit jelentett. Egyáltalán jelentett-e valamit...
- Sziasztok! - állt meg előttünk közvetlenül Louis. - Mi járatban erre? - kérdezte a már megszokott kérdést, ami itt viszont elég hülyén jött ki, hiszen egy hotelban vagyunk, ahol lakunk.
- Itt lakunk... - néztem rá furcsán. Hasonlóképpen tett Matt is, ennek következtében Louis oda-vissza nézett rajtunk.
- Miért ne tehetném fel ezt a kérdést?! - csattant fel pár perces oda-vissza nézelődés után. - Ez egy kedves kérdés volt, amire kedvesen kellene válaszolnotok, nem így... - mutatott maga elé.
- Serenától mégis mit vársz? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán Harry. Félve ránéztem, de nem láttam semmi különöset rajta. Olyan volt, mint szokott. Ez pedig felidegesített. Mérgesen ránéztem, már épp mondani akartam neki valami csípőset, amikor Matt közbe szólt. Tudta, hogy ezután mi fog következni, annak érdekében, hogy megvédjen attól, hogy később megbánjam azt amit mondok, inkább közbe szólt.
- Képzeljétek, lesz az este egy buli lent. Jöttök? - nézett a fiúkra, akiknek rögtön felcsillant a szeme a buli szóra.
- Milyen, hol, mikor? - hadarta el a kérdéseket Louis egy szuszra.
- Ma este, a szokott helyen... - válaszolta meg először az utóbb elhangzott kérdéseket, közben pedig furán nézett Louisra, hiszen ezek egyértelmű dolgok. - Az oldalon pedig azt írták, hogy ördögök és angyalok buli lesz. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent, de mi már megbeszéltük Serrel, hogy megyünk. Ha van kedvetek gyertek ti is! - mondta Matt, közben pedig kalimpált. Értetlenül néztem rá, nem magyarázott olyan dolgot, hogy kalimpálnia kellene.
- Biztos lehetsz benne, hogy ott leszünk! - válaszolta Louis.
- És ebben mindenki benne van, vagy csak te gondolod így? - húztam fel a szemöldököm.
- Hidd el, bárkit meggyőzök bármiről. - jelentette ki nagyképűen.
- Azt megnézném! - néztem rá visszafojtott mosollyal. Jól kihúztam magam, hogy én is olyan nagyképűnek tűnjek, mint ahogyan ő mondta.
- Amúgy most ettől a ki győz meg kit dologtól eltekintve, milyen lehet ez az ördögök és angyalok buli? - kérdezte Matt. Szerintem amióta ezt elolvasta, kisebb nagyobb megszakításokkal egyfolytában ezen gondolkozik.
- Lehet, hogy ilyen öltözz be stílusú dolog lesz, nem? - kérdezte Louis.
- Hát, valakinek be sem kell öltöznie... - nézett rám Harry azonnal. Egyből vettem a célzást, és szúrosan visszanéztem rá. Hosszú percekig néztünk egymással farkas szemet. Végül a többiek unták meg, és közölték velünk, hogy erre nincs idő. Egy rövid búcsúzkodás után aztán külön utakra tértünk, azonban még mielőtt elmentünk volna Harry mellé léptem.
- Ki játszik kivel? - kérdeztem tőle, ügyelve arra, hogy senki se hallja meg, csak ő. Rám nézett nagy zöld szemeivel, azonban még mielőtt reagálhatott volna, Matt után siettem. A vállam fölött vetettem még egy pillantást rá. Ott állt, utánam nézve, közben mellette Louis magyarázott valamit. Örültem neki, hogy megleptem ezzel a kérdéssel.