10. fejezet

Sziasztok! Most jönne az a rész, hogy elkezdek magyarázkodni, hogy miért jött ilyen későn az új rész. De nem fogok, mert nem érezném jogosnak. Tudom, kiírtam, hogy négy napon belül hozom a legújabb részt, azonban nekem is lehetnek sűrű napjaim, ezen a héten is ez történt. Nem mondom azt, hogy ezentúl nem lesznek ilyenek, mert akkor hazudnék nektek és magamnak is. Biztos vagyok benne, hogy lesznek, főleg így, hogy hétfőn elkezdődik a suli. Persze próbálok ez ellen tenni, de lesznek ilyenek, mint most, hogy hiába gürcölök, nem jut idő arra, hogy felrakjam a részt. Remélem, hogy ezt megértitek, és nem haragudtok rám! És abban is bízok, hogy ezentúl is meglesz a 3 kommentátor! Persze felőlem jöhet több is! :) Jó olvasást a fejezethez! xx

Nem akartam, hogy az egész nyaralásom arról szóljon, hogy nehogy lebukjak, hogy én vagy az a lány. Pedig jelen állás szerint ez volt a helyzet. Úgy gondoltam, hogy Harryvel nem lesz jó viszonyom, csak annyira, hogy megleszünk egymás mellett, de nem beszélgetünk. Azonban tegnap a parton jól elbeszélgettünk egymással. Bizonyította, hogy valójában olyan, mint amilyennek azon az este mutatta magát. Őszintén megkedveltem, pedig azt hiszi, hogy nem is ismerem. Pedig ha tudná...
Itt jön az a kérdés, hogy miért nem mondom el neki. Mert félek. Félek, hogy csalódna, hogy nem egy olyan lány vagyok, mint amilyennek gondolt. Nem egy szerény, visszahúzódó lány. Én nem ez vagyok, csak ez voltam. Megváltoztam, mert nem lettem a szüleim szeme fénye. Nem értem el azt, mint a nővérem, ezért haszontalannak tituláltak. Egy semmirekellőnek. Pedig nem is tudták, hogy akárhányszor ezt a fejemhez vágták, annyiszor mélyült az a seb, amit ők okoztak.
Egy kívül álló ódákat tudna zengeni, hogy milyen jó lehet egy ilyen családban élni. Pedig fogalma sincs arról, hogy milyen, hogy mennyire nehéz is. Azt gondolná az ember, hogy tömérdek barátod van, hogy minden tökéletes körülötted. Nekem egy barátom van, és korántsem tökéletes körülöttem semmi. Ugyan két kezem összetehetem, mert Matt csodálatos ajándék nekem. Egy szórakoztató, nyílt személyiség. Felém. Másnak csak egy milliárdos fia, aki a bulizásba fekteti az összes pénzét. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen valójában. Nem látják sose, hogy milyen lökött is, hogy mennyire szeretni való. Ők csak a látszatot látják.
A családomra pedig minden jellemző, csak az összetartás; béke és a szeretet nem. A legfontosabb dolgok a világon.
- Serena! - hallottam hirtelen meg nővérem hangját, ami szabályosan bántotta a tophártyám. Oldalra fordultam az ágyamban, és a párnámat a fejemre tettem. Semmi kedvem nem volt vele beszélni, egyáltalán arról tudni, hogy létezik. - Serena, ébredj már fel! Lassan 11 óra, de te még mindig itt lustálkodsz! Inkább gyere el velem a fitness terembe! Úgy sem árt a testednek egy kis edzés! - ugyan a párna némileg tompította a hangot, így is érzékeltem, hogy már a szobámban áll.
- Én menjek veled kondizni?! Én?! Nincsenek itt a barátnőcskéid és máris jó vagyok? - ültem fel hirtelen az ágyba, amitől Anne összerezzen az ajtóban.
- Savannah és Lola nem barátnőcskék, jó? - nézett rám összeszűkült szemekkel. - Amúgy meg ha te ilyen hülye vagy, hogy nem használod ki, hogy velem edzhetsz egy kicsit velem, akkor így jártál! Gondolkozz már, jót tenne a nem éppen fényes modell karrierednek, hogy velem mutatkozol! - nézett rám diadalittas tekintetekkel. Azt hitte, hogy ezt a szócsatát megnyerte. Tévedett.
- Nem érdekel, hogy mi mit tesz a karrieremnek. Nem gondolnám, hogy attól felkapnának, hogy veled vagyok. Ráadásul a fitness teremben nem sokan látnának. - felvontam az egyik szemöldököm, majd visszadőltem a pihe-puha ágyba.
- Nem tudod, hogy mekkora ökör vagy. - lelki szemeim előtt láttam, hogy lenézően rám néz, majd kimegy. Nem igazán érdekelt az, hogy mit gondol rólam és a karrieremről. Az sem érdekel már, ha azt mondták haszontalan vagyok. Az a páncél, amit a szívem köré építettem olyan vastag lett, hogy minden lepattan már róla. Sőt, rólam is minden szitok szó, rossz vélemény lepereg.

~*~

Matt bejött hozzám szólni, hogy igyekezzek, mert a reggelinél találkozott Louisval és Eleanorral és megbeszélték, hogy elmegyünk velük vidámparkba. Pontosabban a Disneylandbe. 

Kiadta az utasítást is, hogy milyen ruhába öltözzek fel; valami "dögös"-be és nyáriasba, de mégis kényelmesbe, ugyanis mivel a One Directionnel fogunk kilépni az utcára, valószínű, hogy másnap a szennylapok címlapján fogunk virítani, hogy velük lógunk, és nem szabad mellette csúnyán kinéznem. Igazán fontos, tényleg.

Mikor a ruháim között kutattam, abszolút nem vettem figyelembe azt, amit Matt mondott. Nem fogok kiöltözni amiatt, hogy a One Directionnal fogok Disneylandbe menni. Valahogy nem hat meg az egész annyira, hogy kiöltözzek valami "hű, de milyen" ruhába. Matt szempontjaiból csak a nyáriast és a kényelmest vettem figyelembe. Egyáltalán nem érdekelt, hogy "dögös" lesz-e vagy sem.

Végül nem jutottam dűlőre, ezért először inkább elmentem egy frissítő zuhanyt venni, csak utána egy törölközővel magam körül merültem el igazán a bőröndjeim rejtelmeibe. Végül nehezen, de sikerül egy egyszerű rövidnadrágot kiválasztanom egy vékony sötétkék feliratos trikóval, ami alá még vettem fel egy fehéret is.

A táskámba gyorsan összepakoltam pár cuccot, majd indulásra készen álltam. Felvettem még gyorsan a fehér Conversem, majd átmentem Mattnek szólni, hogy készen állok az indulásra. Azonban amekkora szerencsém van, nem Mattel futottam össze, hanem Erickel. Pedig egyáltalán nem láttam szívesen azok után, hogy tegnap miket mondott nekem. Ő a bátyám, ha valakinek, akkor neki tudnia kéne, hogy milyen érzékenyen érint ez az egész. Nem a képembe mondani még, hogy jobban marjon.
- Serena, figyelj én... - kezdet volna el bocsánatot kérni, de csak leintettem és elmentem mellette. - Most komolyan ezt fogod eljátszani velem mindig amikor akarok neked valami mondani? Ilyen gyerekes leszel? Azt hitem, hogy már van benned egy kicsi tartás is! - szólt még utánam. Egyáltalán nem mérges volt, inkább reménytelen. Azonban ettől még jobban felkaptam a vizet és mérgesen fordultam vissza felé.
- Igen, gyerekes vagyok! De inkább leszek az, minthogy ilyenek vágjak a képedbe, mint amiket te mondtál nekem tegnap! Lehet, hogy túl cifráztam a dolgot, de csak azért, mert féltelek te hülye! Nem akarom, hogy megint az legyen, mint régen Londonban, hogy pofára esel egy lány miatt utána pedig alig lehet beléd lelket verni! Csak neked akartam jót, erre te pedig a képembe vágod talán a legfájóbb pontom! Te is tudod, hogy mi miért van, és egy ilyen helyzetben nem ilyen dolgot kellene felhoznod! - néztem rá mérgesen, majd választ se várva rontottam be Matt szobájába. A fiú, aki az ágyán a laptopjába volt elmerülve ijedten nézett rám.
- Neked meg mi bajod? - kérdezte kerek szemekkel. Szipogva megrántottam a vállam és mellé ültem az ágyra. - Ser, tudod, hogy nekem akármit elmondhatsz! - nézett rám nagy, barna szemeivel. Nagyot sóhajtottam, majd elmeséltem neki a vitámat Erickel. Mikor befejeztem a mondanivalóm, se szó, se beszéd csak magához szorított és úgy ültünk ott percekig.
- Mit csináltál eddig? - kérdeztem tőle hosszú percek után.
- Csak széjjel néztem twiteren. Tényleg, te még használod? - kérdezte kicsit eltolva magától, így pont a szemembe tudott nézni. Megráztam a fejem, mire ő is megcsóválta. - Ser, akkor épp itt az ideje, hogy csiripelj valamit a nagyvilágnak! - mosolygott rám, majd a laptopjáért nyúlt, nyomkodott raja valami és elém rakta. Gyorsan bejelentkeztem a fiókomba, és körül néztem. Már hónapok óta nem voltam belépve. Gyorsan elolvastam pár twittet, amit a volt sulinkba járók írtak, majd Matre néztem.
- És mégis mit kéne csiripelnem? - kérdeztem tőle, és közben a gépen doboltam az ujjaimmal.
- Nem tudom... mondjuk, hogy megyünk a Disneylandbe vagy ilyesmi. Vagy írd ki, hogy visszatértél, mint a filmekben szokták, tudod. - nevetett fel, mintha vicces lenne. Közben nem volt az, sőt, tetszett. Szorgosan írni kezdtem a billentyűzettel, ami minden egyes gombnyomásnál csattogott. Végül elégedetten néztem a twittemre:

@serena_wood készen állok arra, hogy @MattAndersen00 - val karöltve elinduljak a Disneylandbe! :) na ki írigykedik? már előre félek a naptól...

Végül ejtettem a "visszatértem" szöveget, mert ósdinak tartottam. Ráadásul fejben sokkal jobban hangzott.

Vigyorogva mutattam meg Mattnek a twittem, aki a hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy tetszik neki.

- Azt hiszem épp itt az ideje, hogy induljunk. Nincs közel Disneyland. - állt fel az ágyról Matt. Már ő is teljes harci felszerelésben volt, így elindultunk le a szálloda halljába, ahol már a többiek mind ott voltak.

- És végre befutott a nagyszájú páros! - tapsolt egyet Louis. Nagyot néztem azon, hogy mit mondott. Az még oké, hogy nagyszájú. Dehogy páros? Sose mondta még ezt ránk senki.

- Ahelyett, hogy ilyen jó fej legyél induljunk. - nézett rá Matt komolyan, mire a többiek mind felnevettek. Louis csak sértődötten végig nézett rajtunk, majd egyedül kiindult a hotelból. A többi fiú csak nevetve elkezdtek beszélgetni Mattel és követték Louist, míg mi kicsit lemaradva a lányokkal indultunk utánuk.

~*~

Legalább fél órás utazás után ugyan, de végül megérkeztünk a Disneyland elé. Őszinte leszek, nagyon izgatott lettem és sok kisgyereket megszégyenítve ugráltam el a pénzárig. A többiek csak nevetve követtek, majd megvettük a jegyeinket. Először egy árusokkal teli sétányon mentünk végig. Mi Perrievel minden kis apróságnál leakadtunk és minden létező röhejes napszemüveget felpróbálgattunk, míg Eleanor és Danielle kicsit visszafogottan nézelődött mögöttünk. A fiúk pedig végig nagyokat sóhajtva kérték, hogy lépjünk már túl ezen. Persze ha valami nekik tetszik, akkor egy egész napot is el kell ott tölteni. De hát ilyenek a férfiak.

A sétányról kiérve előttünk termett a Disney palota, ami őszintén szólva nekem egy kicsit csalódást okozott. Szép volt, jó volt, de én gyerekkoromban amikor mindig a Disney filmeket bámultam, sokkal nagyobbnak képzeltem el. 

- Ez milyen szép! - szólalt meg hirtelen mellettem Danielle.

- És kicsi! - néztem rá. - Ennél sokkal nagyobbnak gondoltam.

- Ez is csak te lehetsz Ser, a Disney palotára azt mondod, hogy kicsi. - csóválta meg a fejét nevetve Matt.

- De most nézz rá és emlékezz vissza arra a palotára ami a mesék előtt volt mindig! Sokkal nagyobbnak tűnt ott! - mutattam az előttünk álló épületre.

- Szerintem is kicsi. - szólalt meg Perrie mellettem. - Ha már megépítették, legyen nagyon nagy! - tárta szét a kezeit.

- Komolyan mondom, titeket el lehet hozni bárhova, de semmivel sem vagytok megelégedve! - lépett Perrie mellé Zayn és átkarolta. 

- Nem az, hogy nem vagyunk megelégedve vele, de ennél nagyobbra számítottam. - rántottam meg a vállam. 

A továbbiakban viszont egyáltalán nem csalódtam Disneylandbe. Ugyan jártam már itt egyszer, de az jó régen volt és azóta amúgy is újítottak benne pár dolgot. Nekem a legjobban az űrbirodalom tetszett. Azt nagyon jól megcsinálták. 

Épp mentünk át az esőerdő feelingű részbe, amikor Louis meglátott egy fagylaltost, és nem bírta ki, hogy ne menjen oda megnézni van-e répás fagyi. Természetesen nem volt, de mivel Lou elment megnézni, Matt és Niall sem hagyhatta ki, így végül mindannyian odatódultunk és válogatni kezdtünk a finomabbnál finomabb fagyik között. 

- Én szeretnék egy eprese és egy csokisat. - mondtam mikor én kerültem sorra. Nem olakodtam előre, mint egyesek (Liam és Zayn). Mögöttem már csak Harry volt, aki érdekesen nézett rám.

- Itt van egy csomó különleges fagyi, de e egy egyszerű epreset és csokisat kérsz? - húzta fel a szemöldökét. Ugyan komolynak akart tűnni, de láttam, hogy a szája sarkában ott bujkál egy mosoly.

- Jobb szeretem a már megszokottat, abban nem csalódhatok. Ki tudja, talán megkóstolom a kókuszost, de borzalmas. - rántottam meg a vállam, és mosolyogva elvettem a lánytól a fagyimat.

- De az is lehet, hogy életed legistenibb fagylaltját kóstolod meg. - mosolyodott el, és kérni kezdte az ő kiválasztott finomságát. Csak megrántottam a vállam és a többiekhez sétáltam és figyeltem, hogy miről beszélgetnek. - Tudod ez sokkal többet elárul rólad, mint azt te gondolnád. - lépett mellém egy sejtelmes mosollyal az arcán Harry.

- Mégis mit? - nevettem fel.

- Bizalmatlan vagy és ragaszkodsz azokhoz akiket szeretsz. - jelentette ki magabiztosan. Csak felhúztam a szemöldököm és ránéztem. A hangulatom azonnal rosszabb lett.

- Ugyan, mit tudsz te rólam... - legyintettem, majd Matt mellé kezdtem lépkedni. A vállam fölött még a göndörre néztem, aki elégedett mosollyal az arcán nézett utánam. Megint felveszi ezt az idegesítő énjét?

~*~

Fáradtan döntöttem a fejem Matt vállára. Hosszú volt végig menni a Disneylandbe, de megérte, mert nagyon jól éreztem magam. Ráadásul sikerült is beszereznem pár képet Minnievel és Mickeyvel is. Amitt viszont nagyon sajnáltam, hogy Donald kacsával nem sikerült. Mindig is ő volt a kedvencem.

9. fejezet

Sziasztok! Most az eddigiektől eltérően kicsivel hamarabb hoztam a következő részt. Nagyon szépen köszönöm a kommenteket amiket kapok, az rendszeres olvasókat és a rengeteg látogatót is! Valamint szeretném megköszönni a díjakat is! Most is kaptam újakat, igyekszem kitenni azokat is a 'díjak' menüpontba. Remélem, hogy tetszeni fog a rész, jó olvasást hozzá! xx

- Fiúk, azt hiszem én most megyek és meglátogatom a medencét. - néztem az előttem jól elbeszélgető 3 fiúra.
- Kivel mész? - kérdezte Niall.
- Egyedül. - rántottam meg a vállam. - Matt és Eric elmentek a városba az pedig kizárt, hogy az én a nővéremmel mutatkozzak.
- Van egy nővéred? - vonta fel a szemöldökét Harry. Hirtelen lefagytam, nem tudtam mit mondjak erre. Nem mondhattam azt, hogy van, de utálom. Még véletlenül sem fordulhatott meg a fejében az, hogy esetleg én vagyok az a lány a buliról.
- Igen, van, de most megyek! Sziasztok! - hadartam el gyorsan, majd indulni készültem, de Niall utánam szólt.
- Várj! Mi is pont azt beszéltük, hogy jó lenne lemenni fürdeni egyet. Esetleg mehetnénk együtt, nem? - mivel háttal álltam nekik összeszorítottam a szemeim és a fogaim, majd egy nagy vigyort erőltetve az arcomra fordultam vissza feléjük.
- De, persze! Ez király ötlet! - vigyorogtam egyfolytában.
- Akkor megvársz minket? Csak elpakoljuk a felszerelést és már megyünk is. - mutatott az ütők felé a szőke fiú.
- De nekem még át is kell vennem a fürdőruhám meg ilyenek... - mondtam ki az első eszembe jutó kifogást, bár tudtam, hogy így is úgy is kénytelen leszek velük lenni hiába nem akartam. Féltem attól, hogy elszólóm magam, mint az előbb is. Igaz ebből nem sok mindenre jöttek rá, de ha még lesz egy két ilyen simán összeáll majd bennük a kép és rájönnek.
- Akkor majd én összepakolom nektek a cuccokat. Úgy is ez is a feladataim közé tartozik! - szólt közbe Will is. Egyértelműen csak jó indulatú akart lenni, de nekem ez pont nem jött ki jól.
- De nekem akkor is át kell öltöznöm. - jelentettem ki. - Úgyhogy vagy összefutunk a medencénél vagy nem. - mondtam gyorsan, majd egy puszit küldve feléjük elrohantam onnan, remélve, hogy nem lesz szerencsém találkozni velük. Hiú ábrándok.
Gyorsan felmentem a lakosztályunkba, ahol szerencsére már nem volt ott Anne. Az kellett volna még! Elővettem és bekapcsoltam a laptopom. Beraktam a zenelejátszóba a kedvenc számaimat és maximum hangerőn kezdtem el bömböltetni. Énekelve és táncikálva kezdtem el megkeresni az egyik fürdőruhám. Eredetileg úgy futottam neki, hogy a múltkori fehér bikinimet veszem fel, de végül egy másik mellett döntöttem. Ez is egy pánt nélküli darab volt, csak ez mintás volt és sokkal színesebb is. Talán egy kicsivel jobban is szerettem, mint a másikat.

Fölé felvettem egy csipkés mintájú fehér trikót és egy egyszerű fekete pamut sortot.

A múltkor elővett strandtáskámba belepakoltam minden szükségesnek látszó dolgot és a papucsomba belebújva elindultam a medencéhez. Gyorsan lefoglaltam magamnak egy napozóágyat, levettem magamról a ruháimat és bekentem magam a naptejemmel. Elterültem az ágyon és a szemem elé raktam a napszemüvegem. A nagy semmit tevésben gondolkoztam egy darabig, de mint általában az ilyen helyzetekben, elnyomott az álom.
Fogalmam sincs pontosan, hogy mennyi ideig is aludtam ott, de az álmomból valami hideg ébresztett fel, ami az egész testemet végig járta. A szemeim szó szerint kipattantak és mérgesen néztem a rajtam fekvő emberre, aki ki más lehetett, mint Matt?
- Te meg mit csinálsz itt? És miért így kell felkelteni? - kérdeztem tőle mérgesen. Sosem szerette az ilyesfajta ébresztőket. Ha felébresztenek, akkor ne szemétül hanem akkor már rendesen, csendesen. Csak nekem szabad mást ilyen módon felébreszteni.
- Megjöttünk a városból és lejöttünk a medencéhez amikor megláttunk téged itt szunyálva. Ki nem hagyhattam az esélyt, hogy felébresszelek így. Pedig Eric nagyon győzködött, hogy hagylak. - vigyorgott a képembe, mert még mindig rajtam feküdt.
- Ezt még nagyon megbánod! - sziszegtem neki, mire felhúzta a szemöldökeit.
- Igen? És mit fogsz csinálni? - kérdezte visszatartva a nevetését.
- Szerinted hülye leszek és elmondom? Ne nevettess! Inkább szállj le rólam! - löktem rajta egyet, ami nem igazán segített. Szinte meg se érezte.
- Jól van, nem kell ennyire komolyan venni! - nevetett fel harsányan. Megforgattam a szemeimet, és megvártam míg levakarja magát rólam. Felültem a napozóágyon és körbe néztem. A medence szélén ülve vigyorogva nézett felénk Eric csupa vizesen. Mögötte a vízben ott lubickolt az 5 One Direction tag is. Ők vajon hogy kerültek ide mind?
Lassan feltápászkodtam és a medencéhez lépkedtem.
- Mióta alszom? - kérdeztem Eric mellé leülve.
- Hát mi már egy órája itt vagyunk, az biztos. Harry szerint amikor ők már lejöttek, akkor már aludtál. Szóval szerintem egy 2-3 órája, ha nem több. - rántotta meg a vállát.
- És hogy telt a vásárlás? - kérdeztem tőle témát váltva. - Tetszeni fogsz a kis barátnődnek? - kérdeztem tőle gúnyosan. Ugyan azt mondtam, hogy nem fogok vele törődni, de nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be.
- Ser, figyelj! Tudom, hogy milyennek gondolod, de egyáltalán nem olyan! Sokkal jobb, mint amilyennek a külseje mutatja. - nézett rám komolyan.
- Nem tudom milyennek mutatja magát, mert nem láttam. Sőt, még nem is tudtam róla. De, hogy őszinte legyek nem is izgat valamiért. Nem az én problémám, ha megint pofára fogsz esni egy ilyen lány miatt. Nem egyszer és nem is kétszer eljátszottuk ezt, igazán tanulhatnál már belőle! - mondtam neki flegmán. Nem kell jönni az ilyen dumával, hogy nem is olyan... Főleg ne Eric mondja ezt, aki már nem egyszer tapasztalta az ilyen lányok modorát.
- Tudod mit Serena? Nekem te ne mondd meg, hogy mit csináljak! Attól, hogy te nem bízol meg senkiben, nekem miért ne szabadna? Ez a baj veled; félsz a csalódástól, pedig nem is tudhatod, hogy nem-e valami jó fog kisülni belőle! - mondta mérgesen Eric, majd beugrott a medencébe és elúszott a túl oldalra, ahol a medence szélén ott ült Liam és Zayn. Hosszabb ideig néztem utána, majd mérgemben felpattantam és lefutottam az óceánhoz ahol még többen voltak, mint a medencénél. Leültem teljesen a víz széléhez és csak néztem magam elé.
Nagyon fájt, hogy pont a bátyám vágta ezt a fejemhez. Én csak jót akarok neki, féltem, hogy megint összetörik a szívét. Emlékszem volt olyan, hogy minden este beszélgettünk telefonon, mert kellett neki valaki, akinek elmondhatja a szív fájdalmait. Londonban nem mondhatta el a barátainak, ők ezt nem tolerálták volna. Csak nem szerettem volna, hogy ez megismétlődjön. És erre a fejemhez vágja a legrosszabb tulajdonságom. Pedig ő is tudja, hogy miért lettem ilyen. Ilyen bizalmatlan.
- Szia! - ült le mellém hirtelen valaki. Felé néztem és meglepetésemre Harry, az az göndör ült mellettem.
- Te meg? - kérdeztem tőle meglepve.
- Gondoltam megnézlek, annyira zaklatottnak tűntél amikor eljöttél. - rántotta meg a vállam.
- És mióta érdekel az, hogy mi van velem? Ha jól tudom eddig egyáltalán nem voltunk jóba. - néztem rá kérdőn. Talán egy kicsit bunkón hangzott, de egyáltalán nem annak szántam. Csupán kíváncsi voltam arra, hogy miért jött utánam.
- Igazából nem is értem, hogy miért nem voltunk jóba. Szerintem te különleges vagy ezzel a bájos stílusoddal. - mosolygott rám féloldalasan.
- Bájos?! Ezt még senki sem mondta rám. Voltam már nyers, bunkó és elkényeztetett is, de bájos még nem. - nevettem fel halkan.
- Pedig szerintem nem vagy egyik sem. Vagyis néha talán túl szó kimondó, de ezzel nincsen semmi baj. - rántotta meg a vállát.
- Nahát, elértem végre, hogy Harry Styles ne gúnyosan beszéljen hozzám. Nem rég még azt mondtam Zaynnek, hogy kiakasztalak, mert mindig beléd megyek. - néztem felé mosolyogva.
- Ez így is volt! Tudod először amikor megláttalak, azt hittem, hogy olyan kedves, szerény vagy. Legalábbis az arcod ezt mutatta. Aztán ahogy mindenre zsigerből válaszoltál és nem hagytad magad... meglepődtem. Aztán amikor újra találkoztunk már inkább idegesített ez a modor a medencés ütközésnél pedig kiakasztottál. De tök szimpatikus lettél a vacsoránál és aranyosnak tartottam azt, hogy nem akartad megmondani Louisnak, hogy borzalmas a répatorta. - mosolyodott el a mondandója végén.
- Ennyire látszódott, hogy nem ízlett? - kérdeztem egy fintort vágva. Ott teljesen úgy tűnt, hogy senki nem vette észre.
- Annyira nem. Sőt, a többieknek fel sem tűnt. Csak azon néztek egy nagyot, hogy a barátod szájába tömöd. - nevetett fel. Én is így tettem, mert így visszagondolva sokkal viccesebbnek tűnt, mint ott. Akkor elég kínos volt a helyzet.
- Matt úgy is szeret enni. - rántottam meg a vállam még mindig nevetve.
- Azt láttam! Míg te szunyáltál csináltak Niallel egy evő versenyt. Danielle és Eleanor hozott nekik két hatalmas szendvicset és azt ették. Szinte másodpercre pontosan fejezték be az evést... ijesztő volt látni, hogy 2 perc alatt magukba nyomják. - fintorodott el a fiú, ahogy visszagondolt az esetre.
- Akkor nem maradtam le semmi fontosról, szerencsére. - sóhajtottam egyet. - Na, és te megtaláltad a tegnap esti buliban azt a lányt? - kérdeztem tőle direkt.
- Honnan tudsz te arról a lányról? - húzta fel a szemöldökét. Szerencsére ezzel a kérdéssel nem tudott zavarba hozni, magamban már előre lerendeztem, hogy miket fogok válaszolni.
- Nem vagyok hülye, annyira nyíltan beszéltetek róla, hogy még Mattnek is összeállt a kép, pedig ő nem egy zseni. - vontam fel az egyik szemöldököm, és halványan elmosolyodtam.
- Nem találtam meg, és ahogy a jelenlegi helyzet mutatja, nem is nagyon fogom megtalálni. Minden sokkal könnyebb lenne, ha többet tudnék róla. Ha csak a kereszt nevét vagy a testvére nevét. Azonnal megtalálnám, de így... A szállodában vagy 100 kék szemű modell lány van, akinek nővére is van. Ráadásul ha esetleg megkérdezném akármelyiküket is, biztos azt mondanák, hogy ők voltak azok. - nézett rám talán egy kicsit csalódottan.
- Nem értem, hogy miért akarod megtalálni annyira? Arra nem is gondoltál, hogy ő nem akar veled találkozni? Hogy megtud, hogy ő ki? - kérdeztem tőle fapofával. Kíváncsi voltam mit válaszol erre, azonban arra is vigyáznom kellett, hogy nehogy gyanút fogjon.
- Dehogyisnem! Ezerszer gondoltam már rá, de megakarom tudni, hogy ki Ő! - válaszolta határozottan és... elszántan.
- Miért? - kérdeztem tőle végül. Kezdtem kétségbeesni, hogy még a végén kideríti, hogy ki is volt az. Hogy én voltam.
- Pont olyan volt, úgy viselkedett, mint amilyen lányra mindig is vágytam. Határozott volt és nagy szájú, beszédes, de törékeny. Olyan érzésem volt vele, mintha egy mesében lennénk, mint a filmekben szokott lenni. Csak beszélgettünk és beszélgettünk, aztán amikor levettem az álarcom Ő csak úgy elfutott. Pedig még korántsem végeztünk. - nézett rám nagy zöld szemeivel. - Ha erre is fog elmenni a nyaralásom, biztosan megfogom keresni! - mondta határozottan, majd az óceán felé nézett. Megrémültem talán a határozottságától, hogy mindent megfog tenni azért, hogy megtalálja azt a lányt. Engem.

8. fejezet

Sziasztok! Itt lenne a következő fejezet, ami remélem megint elnyeri a tetszéseteket. Nagyon szépen köszönöm a komikat, a rendszeres olvasókat és a látogatók számát is! Valamit nagyon köszönöm az újabb díjakat is, igyekszem kitenni őket a 'díjak' menüpontba! Nem beszélek itt tovább. Jó olvasását! xx

- Ébredj Ser! - hallottam reggel Matt hangját. Nyűgösen kinyitottam a szeme, és a fiúra néztem. - Mégis hogy gondoltad, hogy nem mondod el, hogy mi volt az álarcos bulin?! - szegezte nekem azonnal a kérdést, pedig még nem is ébredtem fel rendesen. Kómásan, nagyokat pislogva néztem rá. Kellett egy kis idő, míg felfogtam, hogy tulajdonképpen mit is mondott.
- Tudom, és sajnálom! Elmondtam volna, de még magam sem voltam biztos abban, hogy mi is volt az. De elmondtam volna! - tettem magam elé az egyik kezem, míg a másikkal megdörzsöltem a szemem. Eléggé álmos voltam még.
- Rendben, elmondtad volna. De miben nem voltál biztos? - tárta szét a karját, majd bedobta magát mellém az ágyba. Gyakran aludtunk már egy ágyban, úgyhogy egyáltalán nem zavart, ahogy az sem, hogy a takaró alá is bebújt.
- Úgy megnyíltam előtte, mint még egy idegen előtt sose. Sok mindent elárultam neki, amit nem szoktam úgy világgá kürtölni. Egyszerűen felszabadultam mellette, és az idő csak repült és repült. Nagyon jól éreztem magam! - lehunytam a szemeim és lassan elmosolyodtam.
- Mindezek ellenére alig szóltál hozzá, és ha igenis, akkor elég bunkón. - éreztem, ahogy felém fordul. Én is így tettem, és kinyitottam a szemem.
- Mert mi ilyenek vagyunk. Ezért nem szabad, és nem is fogom neki elárulni, hogy az a lány, akit keres én vagyok. Lehet, hogy túl nagy csalódás lenne neki az, hogy én ilyen vagyok. Biztos vagyok benne, hogy teljesen másnak képzelt el; egy szerény, csöndes, kedves lánynak, aki szívesen lapul meg. De én nem ilyen vagyok. - néztem a fiúra komolyan.
- De Ser, te ilyen vagy. Csakhogy a szüleid elintézték azt, hogy ne ilyen legyél... - nézett rám komolyan Matt. Nem túlzok, ha azt mondom még sose hallottam így beszélni rólam. Valahol mélyen éreztem, hogy így gondolja, de sose bizonyosodtam meg róla. Egészen máig.
Nem tudtam erre mit mondani, csak néztem rá. Szemeimet már marták a könnyek, de nem engedtem, hogy csak egy is lecsorduljon. Nem engedhettem, erősebb vagyok annál.
- Látod, ma egy ilyen csúnya, nagyszájú majom vagy, akinek annyira fontos a büszkesége, hogy még a legjobb barátja előtt sem képes utat ereszteni a könnyeinek. Pedig ha valaki, akkor én már láttalak sírni nem is egyszer! - nézett rám mosolyogva, majd közelebb húzott magához, és szorosan magához ölelt.
- Tényleg csúnya és nagyszájú vagyok? - kérdeztem tőle szipogva. Matt csak halkan felkuncogott.
- El ne hidd már! Igaz, néha túlságosan is elmondod a véleményed, és sokszor keveredsz emiatt bajba, de nem vagy csúnya. Te vagy a leggyönyörűbb lány, akivel valaha is találkoztam. - ugyan nem láttam, de biztos voltam benne, hogy mosolyog. Felé fordítottam a fejem, és nyomtam az arcára egy puszit.
- Te pedig a leghelyesebb fiú akivel valaha is találkoztam! - mosolyogtam rá. Most ő adott nekem egy puszit. - Tudod, hogy nagyon szeretlek? - kérdeztem tőle mosolyogva. Matt csak egy nagyot bólintott.
- És te azt, hogy én mennyire? Tudom néha nem vagyok könnyű eset, sőt... De te a nap 24 órájában kibírsz, ha törik, ha szakad. Nem sok mindenki képes erre. - nevetett fel halkan. Én is felkuncogtam, majd a fejemet a a mellkasára helyeztem, és csak néztem magam elé, mígnem sikerült visszaaludnom.

~*~

Nagyot sóhajtva ültem fel az ágyban. Magam mögé néztem és láttam, hogy Matt nagyokat szuszogva alszik. Szóval mind a ketten bealudtunk. Megdörzsöltem egy picit a szemeimet, majd felálltam és a bőröndjeimhez léptem. Mivel még mindig nem vettem a fáradtságot, hogy kipakoljak belőlük, gyorsan feltúrtam a tartalmát. Végül a legaljáról előhúztam egy jó bő sötétkék 'New York' feliratú pólót. Hozzá párosítottam egy fekete farmersortot aminek szaggatott volt az alja.

Még előkotortam egy egyszerű fehérneműt, majd bezárkóztam a fürdőbe, ahol gyorsan lezuhanyoztam és megcsináltam a sminkem - ami csak szempillaspirál volt - és a hajamat. Egyszerűen csak felkötöttem a fejem tetejére egy copfba.

Halkan lépkedtem ki a fürdőből, hogy nehogy felébresszem az én drága barátomat. Egészen az ágy oldaláig lopakodtam, majd egy egyszerű mozdulattal ráugrottam nagyon üvöltve.
- Ébresztő! - ordítottam, mire a fiú felült ijedtében. Ennek köszönhetően pedig én legurultam róla az ágy másik végébe.
- Muszáj így ébresztened?! - nézett rám szikrákat szóró szemekkel. Fel kellett nevetnem az arckifejezésén.
- Tudod, hogy nem hagyhattam ki! - nevettem még mindig rajta. - Meg amúgy is, miért az én ágyamban alszol? - csücsörítettem a számmal. Matt csak megforgatta a szemeit, majd rám nézett.
- Te mit csinálsz ma? - kérdezte.
- Pont ezt akartam kérdezni. Nekem nincsen semmi programom, úgyhogy csinálhatnánk valamit ketten, nem? - kérdeztem tőle mosolyogva. Őszintén szólva imádtam vele lenni, mert mindig csinált valami eszméletlen nagy hülyeséget, amin nem lehetett nem röhögni egy jót.
- Nekem ma nem jó... Megígértem Ericnek, hogy elkísérem a városba keresni magának valami jó ruhát amiben elmehet egy újabb randira azzal a lánnyal... - kerek szemekkel ránéztem.
- Te tudod, hogy ki az a lány és nem mondtad el nekem? - kérdeztem a fogaim között kiszűrve. Hihetetlennek tartottam, hogy nem mondta el nekem, ahogy a bátyám se. Mindent elszoktunk mondani egymásnak.
- Tudod elakartam mondani, de Eric azt mondta, hogy ne tegyem, mert neked nem fog tetszeni a lány... - harapott az ajkába óvatosan.
- Mert? Milyen? - kérdeztem majdnem szétrobbanva az idegtől.
- Hát olyan pláza cica féleség... De Eric szent meggyőződése, hogy csak a külseje olyan! - mondta védekezés képen. Szóval a bátyám egy olyan lánnyal randizgat, aki a nyávogós fajtába tartozik, akiket a legjobban utálok a világon. Remek!
- Mindegy, ha nem akarja, hogy tudjak róla, akkor nem fogok. Őszintén leszarom, hogy mi lesz ennek a vége, ha pofára esik így járt! Én biztos nem fogom a hátát veregetve vigasztalni! - tettem karba sértődötten a kezem. - De neked azt köszönöm, hogy te elmondtad nekem, igaz nem önszántadból. - öleltem magamhoz.
- Figyelj, szerintem nem kell majd vigasztalni, ha esetleg nem úgy sül el a dolog ahogy elképzelte. Nekem azért nem úgy beszélt a lányról, mint egy angyal, csak azt mondta, hogy a külseje egyáltalán nem tükrözi a belsejét, ennyi. - rántotta meg a vállát. - Egyébként egyáltalán nem jogosan háborogtál, mert te sem mondtad el ezt a "Harry Stylessel randiztam" dolgot, úgyhogy csitt! - vigyorgott rám.
- Hé, az nem is volt randi! - ellenkeztem vele. Végül is szerintem egyáltalán nem volt az, egyszerűen csak összefutottunk egy buliban, ahol nem volt más társaság ezért egymást boldogítottuk egy kicsit. Csak ennyi volt, semmi több. Ráadásul Ő még azt sem tudja, hogy én ki vagyok. És addig a jó!
- De ha azt nézzük, hogy milyen fejet vágsz most, akkor lehet annak minősíteni! - nem igazán értettem mit is mond Matt. - Mármint tetszik neked a gyerek, ne titkold! - kócolta össze a hajam.
- Nem is! Egyáltalán nem tetszik nekem! - néztem rá mérgesen, majd újra megcsináltam a hajam. Mindezt vigyorogva nézte végig barátom.
- Jó, persze... - legyintett egyet. Csak megráztam a fejem, és gyorsan témát váltottam.
- De akkor te most itt hagysz egyedül? Én mit csináljak? - néztem rá szomorúan.
- Gyere el velünk! - tárta szét a karját.
- Azt kellene még, hogy én azért segítsek Ericnek ruhát vásárolni, hogy jól nézzen ki a randiján, amiről nekem nem is szólt! - mondtam neki és tapsoltam egyet, magam sem tudom miért.
- Akkor itt van neked Anne is! Hátha végre ellesztek! - nevetett fel.
- Az kizárt, hogy a nővéremmel töltsek el egy napot! Még 5 percet sem bírok a közelében, nem hogy órákat! - ráztam a fejem egyfolytában miközben egy jó nagy fintor jelent meg az arcomon. - Inkább lemegyek a medencéhez és csak nézek ki a fejemből. Az is sokkal jobb program, mint Anneval lenni. - rántottam meg a vállam. Tudom, tudom, testvérek vagyunk és nem szabad ezt mondanom. De ez a helyzet teljesen más. Nem elég az, hogy pontosan olyan beképzelt és pökhendi lett, mint amit a legjobban utálok, mindenki hozzá hasonlít. De ha nem tűnt volna még fel, a két véglet vagyunk!
- Akkor tedd azt, de én most lépek! Asszem így is vár már rám Eric. - pattant ki gyorsan az ágyból, majd már bent sem volt a szobában. Semmi szia vagy puszi, nem mondta mikor jönnek... Igazán kedves!
Nagyot nyújtózkodtam, majd a strandpapucsomba belecsúsztattam a lábam, és úgy döntöttem megyek egy kört a szállodában. Úgysem voltam még mindenhol és amúgy sincs más programom. Addig sem unatkozok...  annyira.
- Hova-hova Serena? - szólított le Anne, aki a selyem köntösében pont akkor lépett ki a szobából.
- Bárhova, csak te ne legyél ott! - mormogtam az orrom alatt. Azonban, mint utólag kiderült van még mit fejlesztenem az 'orrom alatt mormogásomon', mert Anne meghallotta és sértődötten rám nézett.
- Nyugi húgi! Attól még ha esetleg velem jelensz meg nem tűnsz csúnyábbnak, mint egyedül! - vigyorodott el elégedetten.
- Kérlek, engem ilyenekkel nem sértesz meg! - legyintettem egyet nevetve, majd szó nélkül kiléptem az ajtón. Gondolkoztam egy kicsit, hogy merre menjek, végül úgy döntöttem, hogy megnézem a szálloda wellness részlegét és a hátsó sportpályákat. Ahhoz képest, hogy már lassan 5 napja itt vagyok, sok részét nem láttam még a hotelnek. Tudtam, hogy nagy és luxus lesz - apu vagy ezerszer elmondta -, de ennyire álmomban sem gondoltam volna. Már azért is, mert a szüleim ide elküldenek engem, holott mindennek leszoktak hordani?
Úgy döntöttem, hogy először a sportpályákat nézem meg. Meglepetésemre nem is lehetett olyan sok sportágat kipróbálni, mint azt gondoltam. Volt tenisz, kosár, röplabda és foci pálya. A terület nagy részét pedig egy golf pálya tette ki. Mivel életemben nem voltam még golf közelében, gondoltam megnézem, hogy mit is kell csinálni ott. A pálya szélénél ott állt egy fiú, aki mint utólag kiderült a pálya egyik karbantartója.
- Szia! Játszani szeretnél? - kérdezte mosolyogva a körülbelül velem egy idős szőke hajú srác.
- Nem, csak megakartam nézni a pályát, mert életemben nem jártam még ilyenen, de ha gond, akkor nem megyek! - legyintettem, majd fordultam volna vissza, de a fiú közbe szólt.
- Dehogy probléma! Csak ha játszani szerettél volna, akkor hoztam volna neked egy felszerelést. - nevetett fel halkan. - De ha gondolod körbe vezethetlek! Én szinte mindennap itt vagyok. - rántotta meg a vállát a fiú, majd édesen elmosolyodott.
- Az király lenne! - örültem meg a felkínálásnak. Legalább nem fogok unatkozni, és nem is egyedül leszek.
- Amúgy a nevem Will! - mosolygott rám újra.
- Serena! - mosolyogtam rá vissza.
- Szép név! - bólintott egyet. - Na, de gyere! Ugyan nem a legnagyobb, de azért nem is kicsi ez a pálya. - bökött fejével oldalra, majd el is indult. Gyorsan mellé léptem, és megpróbáltam vele felvenni a tempót. Elég gyorsan ment.

~*~

Will nagyon szimpatikus volt, közlékeny és kedves. Ugyan nem árultam el sokat magamról, ő regéket áradozott az életéről, és hogy hogyan került ide karbantartónak. Szent meggyőződése, hogy ugyan nem a legjobban fizetett állás ez, de biztosan a legjobbak között van. Azt is megtudtam, hogy emellett még tud énekelni és gitározni is. Hétvégenként egy külvárosi bárban szokott fellépni.

- Ó, nézd! - mutatott hirtelen egy kisebb domb felé, ahol két fiú állt. Mivel pont szembe sütött a nap, nem láttam, hogy kik is ők hiába hunyorogtam.

- Ők kik? - kérdeztem miközben még mindig őket néztem.

- Nagyon jó barátaim. Gyere, bemutatlak nekik! - ragadta meg a kezem és kezdett a két alak felé húzni. Őszintén zavart, hogy már ennyire közel érzi magát hozzám, hogy már ilyet meg mer tenni, holott egy órája sem ismerjük egymást. - Sziasztok srácok! Bemutatom nektek Serenát! Most ismertem meg, csak körbevezetem a pályán, mert még sose volt egyen sem. - pacsizott le mind a két fiúval, akiket most már tisztán láttam, de nem akartam hinni a szememnek. - Seren, ő itt Niall Horan és Harry Styles! - mutatott a fiúk felé.

- Szerintem nem kell minket bemutatni neki! - vigyorgott rám a göndör.

- Igaz, biztos láttad már őket az újságban vagy a tv-ben. - nézett rám Will.

- Ezt azért így nem mondanám... Ismerem őket, mert már személyesen is volt szerencsém hozzájuk. - néztem Willre, aki kicsit meglepődött.

- Ó, az más! - vakarta meg a tarkóját. - Tényleg, nincs kedved ütni egyet? Én is, és gondolom a fiúk is szívesen segítenének! - buzdult fel hirtelen a srác és meg sem várva a válaszom a kezembe nyomott egy ütőt és mögém állt. Pontosan ugyanúgy, mint azt a filmekben szokták. Zavarba jöttem, mert nem szoktam meg ezt az idegenektől, sőt, nem is volt még hasonlóra példa. Ha valaki ennyire közeledett rögtön lepattintottam. 

Kétségbeesett fejjel vártam, hogy végre elüssük azt a szerencsétlen labdát, amit Niall rakott elénk. 

Egyszerűen ledermedtem és hiába magyarázott majd próbálta elüttetni velem a labdát, nem ment.

- Rosszul csinálod! - szólalt meg hirtelen mellettünk az eddig csöndben álló Harry. Az az göndör.

- Mert? - engedett el Will, mire akaratlanul is egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Szerencsére a fiú nem vette észre.

- Mert rosszul csinálod. Úgy szorítod szerencsétlent, hogy nem tud semmit csinálni. - rántotta meg a vállát göndör.

- Hé, nem vagyok szerencsétlen! - vágtam rá. 

- Az most mindegy. - legyintett a fiú. - Na, majd én megmutatom, hogy hogyan kell csinálni! - lépett hirtelen a fiú mögém. Váratlanul ért a cselekedete, ezért lefagytam megint egy percig.

- Te mit csinálsz? - kérdeztem tőle, mikor egy kissé magamhoz tértem.

- Megtanítalak ütni. - felelte egyszerűen, majd egyik kezével megfogta a derekam, míg a másikkal a kezeimet kezdte el rendezni közben pedig egyfolytában magyarázott. Ugyan ebből sem sokat értettem, de némileg megmaradt belőle valami, ezért amikor ütni kellett sikeresen eltaláltam a labdát. Igaz nem volt egy nagy ütés, de legalább eltaláltam. - Így kell ezt! - lépett el elégedetten mögülem. Apró mosolyra húztam a számat.

7. fejezet

Sziasztok! Kisebb késéssel ugyan, de itt lenne a következő fejezet, ami ugyan nem annyira hosszú, mint az előző, de remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket! Nem szeretnék sokat beszélni, de újra bővült a díjak menüpont, ha van kedvetek lessétek meg! Jó olvasást! xx

A fiú pillantása is rám tévedt, majd értetlenül nézett rám.
- Te mit keresel itt? - kérdezte, majd a mellette ülő Louis felé nézett. Pillanatnyi zavartság állt be nálam, ami nem gyakori. Nem tudtam semmit válaszolni, pedig más helyzetben biztos visszaszóltam volna neki.
- Várjunk csak! Meg van honnan voltál ismerős! Te mentél neki Harrynek! - szólalt meg Louis elég hangosan, mire mindenki felém nézett.
- Mert útban állt! - nyögtem be felháborodottságot színlelve, holott az agyamban teljes káosz volt. Matt finoman oldalba bökött, mire ránéztem. Ő is kérdőn nézett rám, mint ahogy valamennyien az asztalnál. Még azok is, akikkel még egy szót sem beszélgettem.
- Persze, persze. Ha előre néztél volna talán láttad volna, hogy ott állok! - szólalt meg felháborodottan.
- Talán ha jobban figyeltél volna láthattad volna, hogy arra megyek, és illedelmes férfi lévén arrébb állhattál volna! - néztem rá villámokat szóró szemekkel.
- Jól van, nem kell ennyire felkapni a vizet! - tette maga elé a kezét, mintha védekeznie kellene ellenem, közben jót nevetett. Összeszűkült szemekkel néztem rá.
- Jó, most a vitát félre téve, Harry, ő itt Serena Wood, Serena, ő itt Harry Styles. - mondta komolyan Liam.
- Szóval te vagy a nagy Harry Styles, akinek a botrányaival tele van a sajtó. - jelentettem ki, és végig néztem rajta, bár nem sokat láttam, mert az asztal eltakarta.
- Igen, én vagyok. - válaszolt félvállról, majd Louis felé fordult, és beszélgetni kezdett vele. Eközben én egy kisebb beszélgetésbe keveredtem a mellettem ülő Perrievel, aki nagyon szimpatikus volt nekem. Közben néha-néha Harry felé néztem, aki pont ugyanígy tett. Néha elégedett mosoly terült szét az arcán, néha pedig csak elnézett. Nagyon kellemetlen volt a helyzet, főleg úgy, hogy én tudtam, hogy ő volt az a fiú tegnap este.
- Akkor jöhet a desszert? - kérdezte Louis vigyorogva majd rám nézett. Hogy is gondolhattam, hogy elfogja felejteni a répatortát? Hiszen ezért hívott meg vacsorázni.
- Persze! - szólalt meg Niall azonnal. Nem tudom, de szerintem nagyon sokat eszik. Sőt, még annál is többet. Míg én megettem az ételem felét, ő már a 2. adagot kérte.
Mindenki gyorsan kikérte magának a maga kis desszertjét. Persze nekem Louis azonnal rávágta, hogy répatorta, bár azt hiszem, hogy én is ezt mondtam volna, de csak a kedvéért.
- Miért olyan fontos, hogy répatortát egyél? - nézett rám előre hajolva Zayn.
- Mert még nem ettem, és Louis ragaszkodott ahhoz, hogy megkóstoljam. - rántottam meg a vállam.
- Ó, ez érthető. De előre figyelmeztetlek, ne hogy azt mond neki, hogy nem finom, mert kiakad rád, és egy életre megsértődik! - emelte fel mutatóujját Zayn. Halkan felnevettem, mivel azt hittem, hogy nem gondolja komolyan.
- Ezt komolyan mondtam. - felelte rezzenéstelen arccal. A nevetésem rögtön alábbhagyott.
- Ennyire komoly ez a répa mizéria? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Tudtam, hogy szereti nagyon, mert nem egyszer hangoztatta már amikor beszélgettünk, de azt hittem, hogy kicsit eltúlozza.
- Nem is sejted mennyire! - mondta sokkal halkabban, szinte már kísérteties hangon. A köztünk ülő Perrie erre harsányan felnevetett, mire az asztalnál ülők mind ránk néztek.
- Mi ennyire vicces? - vonta fel a szemöldökét a göndör. Azt hiszem mostantól csak így fogom hívni.
- Te! - vágtam rá, majd bájosan elmosolyodtam. Louis hangosan felnevetett erre, Harry csak szúrósan végig nézett rajtam. Esküszöm, egy pillanatra már megközelítette az én szúrós pillantásomat is.
- Ki kért túró tortát? - lépett az asztalhoz a pincér vagy 4 tányérral. Szemöldök felhúzva néztem, ahogy az egyik alkarján kettő tányérral egyensúlyoz míg mind a kettő kezében volt egy-egy tányér. Magamban felírtam a képzeletbeli listámra, hogy ezt egyszer meg kell tanulnom.
- Én kértem! - emelte fel a kezét Danielle. A pincér elé rakta a nagy szelet tortát, ami tele volt porcukorral és volt mellette pár eper darab is. Kimondottan jól nézett ki.
- Erdei gyümölcs? - kérdezte a pincér, és körbe nézett az asztalon. Egyik szemöldökömet felhúztam, és úgy néztem a pincér srácra. Látszott rajta, hogy eléggé unja már a banánt, de a jó vendéglátó ezt nem mutatja ki.
- Répatorta? - kérdezte a srác.
- Arra a hölgyé! - mutatott felém Louis vigyorogva. A pincér nagyot sóhajtva jött mellém és tolta az orrom alá a szelet tortát.
- Kicsit több életkedvvel! - néztem rá mosolyogva, de a hangomon éreztettem vele, hogy ezt egyáltalán nem kedvességből mondom neki. A fiú sértődött fejet vágva ment el a következő adag tortákért.
- Hűha, te mindig ilyen szókimondó vagy? - kérdezte Niall célozva az előbbi megjegyzésemre.
- Az nem kifejezés! - szólalt meg mellettem Matt, mire oldalba böktem. - Aú! - nézett rám.
- Mi az, hogy nem kifejezés? - húztam fel a szemöldököm.
- Most miért? Ser, te néha olyan bunkó tudsz lenni, hogy azt el sem lehet mondani! Az embereknek sokszor a képébe köpöd a véleményed! - tárta szét a karjait.
- Nem is! - böktem újra oldalba. - Az miért bunkóság, hogy elmondom a véleményem? Az embereknek az a bajuk, hogy nem mondjuk el az igazat a szemükbe. Tessék, velem nincsen ilyen bajuk. - rántottam meg a vállam, mire szinte mindenki felnevetett. Csupán a göndör méregetett komoly tekintettel. Úgy tettem, mintha ezt észre sem vettem volna.
Közben a pincér kihozta mindenkinek a tortákat. Azt hiszem hatottam rá egy kicsit, mivel már nem vágott különböző unott fejeket, és máris nem kellett végig kérdezgetnie, hogy ki rendelte az édességet.
- Na Serena, itt az ideje megkóstolnod életed első répatortáját! - tapsikolt izgatottan Louis.
- Még nem ettél répatortát? - kérdezte visszafojtott nevetéssel a göndör.
- És? - kérdeztem tőle, majd a kezembe vettem a villát. Már épp készültem volna levágni egy darabot a tortából, azonban feltűnt, hogy mindenki csendben engem figyel. Felhúzott szemöldökkel néztem végig az asztaltársaságon. - Mi van? - kérdeztem talán egy icipicit bunkón. Erre mindenki elkezdte a szájába lapátolni a desszertjét, kivétel Louis, aki továbbra is várakozóan figyelt. Megforgattam a szemeimet, majd a villámmal levágtam egy kicsi szeletet és a számba vettem. Őszintén szólva mindenre számítottam, de arra nem, hogy felfordul tőle a gyomrom. Legszívesebben kiköptem volna, de egyfolytában Zayn szavai lebegtek előttem, hogy örökre megharagszik rám. Tudom, nem rég óta ismerem, de annyira megkedveltem, annyira szimpatikus, hogy nem akartam, hogy ez legyen. Ritkán lehet ilyen közvetlen és vidám emberrel megismerkedni. Úgyhogy erőt véve magamon lenyeltem azt a pici falatot, és az izgatott Louisra néztem.
- Na, finom? - kérdezte izgatottan.
- Perfectó! - mutattam egy kört az ujjaimmal, mint ahogy azt a reklámokban szokták.
- Na, ugye, hogy megmondtam? - kérdezte elégedett mosollyal az arcán. - És ha már ezt megkóstoltad, innod kell hozzá egy kis szűrt répalevet is! Máris hozok neked! - esküszöm, olyan izgatott lett, mintha karácsony lenne. A fiú felpattant az asztalhoz, és a pulthoz sietett. Gyorsan kihasználva az alkalmat Matt felé fordultam.
- Hallod, edd már meg! - néztem rá nagy, könyörgő szemekkel.
- Mert? Te mondtad, hogy ízlett... - nézett rám értetlen szemekkel.
- Te hülye, azt csak azért mondtam, mert nem akartam megbántani! - néztem rá könyörgően. Ugyan próbáltam suttogni, a mellettem ülő Perrie így is meghallotta, és jót szórakozott rajtam.
- De én nem kérem! Itt van még az enyém is! - mutatott a saját szelete felé. Hirtelen annyira ideges lettem, hogy megfogtam a kezembe a tortát és a szájába nyomtam szó szerint. Szegény még megszólalni sem bírt, csak kerek szemekkel nézett maga elé és próbálta némileg megenni. Mellettem Perrie már szakadt a nevetéstől, a többiek pedig nagy, kidülledt szemekkel figyelték a jelenetet. A következő pillanatban Louis jött vissza az asztalhoz a kezében egy nagy pohár narancssárga löttyel.
- Tessék, hoztam neked répalevet! - nyújtotta felém a poharat, de félúton megakadt a keze, és értetlenül a mellettem szenvedő Mattre pillantott. - Miért van a sütid Matt szájába? - kérdezte értetlenül.
- Öhm... beletömte a szájába, mert... mert annyira jól nézett ki szerinte, én pedig nem akartam neki adni belőle! - böktem ki végül egy ésszerűnek tűnő választ. Mellettem Matt erre nyögött egyet, de csak megböktem újra, hogy maradjon csöndben.
- De hát rendelhettünk volna neki is! De várj, hozok neked még egy szeletet! - vigyorodott el.
- Ne! - szóltam rá kétségbeesetten. Megfordult és széttárt karokkal rám nézett:
- Miért?
- Mert... mert... Matt megérdemli, hogy megegyem az övét. Nehogy már két sütit egyen meg! Még elhízik szegény! - öleltem magamhoz a hatás kedvéért Mattet, aki időközben már megbirkózott nagyjából a hatalmas szelettel. - Tudod nem bírnám elviselni! - simogattam meg az arcát. Mindeközben a mellettem ülő Perrie majd' lefordult a székéről a visszatartott nevetéstől. Zayn furcsán nézett a barátnőjére, míg a többiek minket vizslattak értetlenül. Egyvalaki nézett felénk értelmes tekintettel, mégpedig a göndör. Volt egy olyan érzésem, hogy jól szórakozik rajtam, mert pontosan tudja, hogy nem ízlett a torta.
- Hát... oké. Itt a répalé! - nyújtotta felém végül a fiú a poharat. Érte nyúltam, és közben reménykedtem benne, hogy ez finomabb lesz, mint az édesség. Lassan, óvatosan kortyoltam bele a lébe, végül rájöttem, hogy ugyan nem lesz a kedvencem, de megiható. Ennek azt hiszem Matt örülhetett a legjobban, mivel így nem kellett a szájába öntenem a narancssárga löttyöt.

~*~

- Ser, nem megyünk el bulizni? Ma este is van valami asszem. - súgta a fülembe Matt. Azonnal rábólintottam, mivel már hosszú ideje csak beszélgettek egymással olyan dolgokról, amihez mi egy szót sem tudtunk szólni, mivel nem értettünk hozzá.
- Köszönjük a vacsora meghívást, de mi most megyünk! - pattantam fel gyorsan. Tényleg nagyon szimpatikusak nekem, de semminél nem utálok jobban, hogy nem tudok bekapcsolódni egy beszélgetésbe.
- Hova mentek? - kérdezte meglepődötten Niall.
- Van egy buli a hotelban ma este is. Megnézzük, hogy jó-e. - rántotta meg a vállát Matt.
- Igen? Én is megyek! - pattant fel a göndör is. Értetlenül felé néztem.
- De Harry, miért mész? - kérdezte tőle Liam.
- Mert lehet, hogy ott lesz Ő is... - célzott valakire. Azt hiszem tudom kire...
- És ha ott is lesz? Úgyse tudod, hogy hogyan néz ki, azt pedig kétlem, hogy csak úgy eléd állna. Harry, fogd már fel, hogy jól elvoltatok egymással, de Ő nem akarja, hogy ennek folytatása legyen. - szólalt meg Liam akárcsak egy bölcsész. És milyen igaza is volt!
- Egy próbát megér, ha mást nem is. - intett egyet a göndör, ezzel lezárva a témát. Őszintén sajnáltam most szegényt, mert tudtam miről van szó. Hogy is ne tudnám, hiszen olyan egyértelmű! Megszeretné találni azt a lányt akivel álarcban beszélgetett. Ugyan nem mondtak sok dolgot róla, de én tudtam, mert megmutatta nekem az arcát. Talán elmondhatnám neki, de nem merem. Az az este olyan tökéletes volt számomra is. Nem akarom elrontani azzal, hogy elárulom neki az igazat, hogy én voltam, hogy megtudja, hogy nem is egy olyan lány volt az, mint amilyenre Ő gondolt. Mert nem vagyok olyan mindennap. Nem játszottam ott meg magam, csak megnyíltam neki, megmutattam, hogy egyáltalán nem vagyok olyan, mint amilyennek mutatom magam sokszor.
- Akkor mi megyünk! Sziasztok! - intett végül Matt mindenkinek. Én is pontosan ugyanezt csináltam, majd elindultunk ki az étteremből. Furcsa volt, hogy mellettünk lépkedett Harry is, aki csendben nézelődött össze-vissza. - Amúgy haver, kit akarsz megkeresni? - kérdezte végül Matt. Minden bizonnyal csak megakarta törni a csendet, de pont belenyúlt egy olyan témába, amibe nagyon nem kellett volna. De hisz honnan is tudná, nem beszéltem neki róla. Akartam, de még nem tudtam.
- Az álarcos buliba lementem, mert jó bulinak tűnt. Aztán találkoztam egy lánnyal, akivel egész este beszélgettem, de amikor levettem az álarcom, Ő elfutott... - nézte a cipőjét egyfolytában Harry.
- De csak tudsz róla valamit? Mesélt magáról, nem? Meg láttad a ruháját is, a szemét, a haját meg ilyesmik... - rántotta meg a vállát Matt. Legszívesebben fejbe vertem volna.
- Hát egyszerű fekete ruha volt rajta egy barna övvel, barna haja volt, meg azt hiszem kék szeme. Igen, kék szeme. Róla pedig azt tudom csak, hogy van egy nővére ő pedig modellkedik, legalábbis én ezt szűrtem ki abból, amit mondott. - rántotta meg a fiú a vállát. Az alsó ajkamba haraptam, és úgy tűrtem, hogy Matt egyfolytában próbálja velem felvenni a szemkontaktust, hogy megtudja, jó-e a sejtése. 

6. fejezet

Sziasztok! Hát itt lenne a következő fejezet, remélem tetszeni fog!  Nagyon szépen köszönöm a díjakat, itt is! Amióta kiraktam múltkor, kaptam újakat is, igyekszem azokra a kérdésekre is válaszolni! :) Nagyon köszönöm még a 3000 felett lévő nézettséget, valamit a rendszeresen olvasóimat! :) Ja, és még valami; ha valakinek esetleg valami kérdése lenne számomra, akkor nyugodtan írjon twitteren is, de kiraktam a tumblr oldalam címét is, ott is tudtok kérdezni! Bármire szívesen válaszolok, persze ha van értelme a kérdésnek! :) xx

Teljes káosz, ez jellemezte az agyam, amikor reggel kikeltem az ágyamból. Eléggé fáradt is voltam, mivel egész éjszaka a tegnapi "idegenen" gondolkoztam. Gondolni sem mertem volna, hogy pont Ő az, akibe háromszor is belefutottam már, akivel eléggé nem csíptük egymást. És én neki mondtam el magamról ezer meg ezer dolgot, vele voltam hosszú órákat a parton. Számára nyíltam meg...
Nagyot sóhajtva lépkedtem be a fürdőmbe, ahol ahogy megláttam magam a tükörben, legszívesebben kifutottam volna a világból. Hosszú barna hajam kócosan meredezett minden fele, a tegnap esti sminken azon része amit már nem volt türelmem este lemosni, csúnyán elmosódott. Pontosan tudtam, hogy árt a bőrömnek, de nagyon ideges voltam már.
Levettem magamról a pizsamám, és a zuhanyrózsa alá állva frissítettem fel magam némileg. Hosszú percekig álltam a kellemesen meleg víz alatt, mikor málna illatú tusfürdőmet végig kentem magamon. A hajamat is gyorsan megmostam, majd óvatosan léptem ki a csúszós padlóra. Nyújtózkodtam egy nagyot a törölközőért, majd magam köré csavarva vettem elő egy másikat a hajamnak is. Gyorsan kilépdeltem a bőröndjeimhez, majd elővettem a hajszárítót a hajvasalóval egyetemben. Vissza sétáltam a fürdőbe, és a tükör előtt hozzá láttam a hajam megszárításához. Mint mindig, most is hosszú időt igénybe vett, de szerencsére a hajam kivasalása már sokkal rövidebb ideig tartott. Elégedetten néztem végig az eredményen; a hajam szög egyenesen hullott a vállaimra.
Még mindig a törölközőt szorítva magamon mentem a bőröndjeimhez valami ruha után nézni. Hosszú válogatás után egy koptatott farmersortot vettem fel egy fehér trikóval amire rávettem egy barna pulcsit, amit félig összegomboltam elől.

A táskámba belepakoltam pár dolgot, majd kiszáguldottam a lakosztályunkról, egyenesen a szomszédba, a fiúkhoz. Történetesen mind a ketten még javában húzták a lóbőrt, így kénytelen voltam mind a kettőt felébreszteni. De hát milyen testvér és barát lennék, ha nem az ágyukon ugrálva, hangosan kiabálva ébreszteném őket?

Először Ericet keltettem fel, figyelembe véve, hogy mégis csak testvérem. Ő egészen jól fogadta, sőt, szinte már megszokott volt neki, mivel egész kicsi koromban is hasonlóképpen ébresztettem fel. Utána jött Matt, aki ugyan már tapasztalta, de egyáltalán nem szívlelte. Ugyan felébredt, de végig amíg mentünk le reggelizni azt hangoztatta, hogy mennyire fáradt miattam. 

- Ugyan, azt ne mondd, hogy belehaltál abba, hogy 10 órakor felébresztettelek! És amúgy is, visszakaptátok mind a ketten azt, amit tegnap előtt kaptam tőletek, azt az ébresztést! - nyújtottam ki rá a nyelven, majd beléptem az étterembe, ahol szinte már az összes asztal el volt foglalva, de szerencsére még pár szabad volt, így gyorsan lecsaptunk az egyik 4 személyes asztalra. Mind a hárman rendeltünk magunknak valami könnyűt, majd nagyokat nevetve vártuk, hogy kiszolgáljanak minket. 

Miközben a szememmel a pincért kerestem, megláttam a bugyután vigyorgó Louist, ahogy kezével kapálózva próbálja meg felhívni magára a figyelmem. Amint megláttam, hangosan felnevettem, mert véletlenül arcon csapta a mellette álló szőke fiút, aki erre hangosan leszúrta. A kissé lökött fiú erre sértődött fejet vágva elindult az én irányomba. 

- Szia! - állt meg mellettem, mire az előttem Eric hülyén rám, majd a mellettem álló fiúra nézett. Ránéztem egy amolyan 'majd mindet elmesélek' nézéssel, utána pedig Louishoz fordultam.

- Szia! - mosolyogtam rá. Ugyan még nem sokat beszélgettem vele, de nagyon megkedveltem. Nagyon szimpatikus a vidám, néha már eléggé lüke stílusát. 

- Na, mikor tervezed megkóstolni a répatortát? - nézett rám nagy szemekkel. Azt hittem, hogy már leszállt erről a témáról, de úgy látszódik, hogy egyáltalán nem. El sem tudtam képzelni, hogy mit szerethet ennyire benne, hisz én is sok zöldséget és gyümölcsöt szeretek, de talán egyikért sem rajongok ennyire. Sőt, biztos is!

- Nem tudom, de az biztos, hogy nem reggeli után. Ki van zárva, hogy valami édeset is lenyomjak a torkomon! - néztem rá komolyan.

- Miért? Nézd meg, ott is a lány már tortát eszik! Mondjuk az igaz, hogy nem a legfinomabbat, de edéset eszik. - mutatott egy fekete hajú lány felé. Ahogy felé néztem, azonnal megkérdőjeleztem azt, hogy az a bizonyos 'lányt' lehet-e 'lánynak' szólítani, hiszen annyira nyúzott képe volt, hogy elment volna az anyukámnak. Az állapotán a rengeteg vakolat sem segített, amivel minden bizonnyal elakarta tüntetni az arcára kiült fáradtságot.

- Ser délelőtt sosem eszik semmilyen édeset, mert rosszul lesz tőle. - szólt a beszélgetés közbe Matt. Minden szava teljesen igaz volt, nem tudom milyen oknál fogva, de ha délelőtt vagy a reggeli órákban ettem valami édeset, attól rosszul lettem. Utána a nap többi részében annyi sütit, gumicukrot, csokit, fagyit vagy akármi mást ehetek amennyit akarok, nem leszek rosszul. Én magam sem értettem soha, hogy ez miért van, de már megszoktam, sőt, már nem is kívánom a cukros ételeket. 

- Ó! De akkor vacsorán tudsz enni, nem? - kérdezte érdeklődve. Idiótán rá néztem. Nem hiszem el, hogy ezt a kérdést feltette!

- Igen? - kérdeztem szemöldök felhúzva. 

- Akkor vacsorázol velem meg a fiúkkal ma este? - kérdezte vigyorogva. Hirtelen ért nagyon a kérdés, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyi ismeretség után rögtön vacsorázni hív.

- Elmegyek, de ha eljöhet velem Eric és Matt is! - válaszoltam határozottan. egyáltalán nem izgatott, hogy nem szokás másokat is meghívatni, nem akartam csupa idegennel együtt enni, még ha kettejükkel már beszéltem is.

- Rendben, minél többen vagyunk, annál jobb lesz a hangulat! - mosolyodott el még jobban Louis, ha ennél lehetett még jobban.

- Bocsi, de én nem megyek. - szólalt meg hirtelen Eric. Kérdőn néztem rá, mire csak megvonta a vállát. - Találkozom valakivel... - kezdett volna el mondani valamit, azonban félbe szakítottam.

- Te randizol? - néztem rá kerek szemekkel.

- Nem! - válaszolt azonnal vissza, de nem hittem neki.

- A bátyám randizik, randizik, randizik! - üvöltöttem szinte világgá, mire Eric a tenyerébe temette a fejét, ezzel leleplezve magát.

- Louis! - hallottunk hirtelen egy hangot. Egyszerre kaptuk arra a fejünket. Megláttuk az egyik asztalnál vadul integető szőke fiút, akit nem rég még Louis orrba csapott annyira hadonászott.

- Ő ki? - kérdeztem a fiú felé fordulva.

- Niall Horan. Gondolom névről már tudod! - vigyorodott el a fiú visszagondolva arra, hogy mondtam neki, hogy egyikőjüket sem ismerném fel, csak ha hallom a nevüket.

- Igen. - bólintottam egy jó nagyot halkan nevetve. 

- De nekem most mennem kell! De el ne felejtsd, hogy este jöttök vacsorázni! 7 órakor találkozzunk itt lent, rendben? - nézett most sokkal komolyabban Louis, ami az eddigi ismeretségünk alapján nagyon ritka nála.

- De mit vegyek fel? Miben jönnek a barátnőitek? - kérdeztem szét tárt karokkal. 

- Nem tudom, amit akarsz! - rántotta meg a vállát, majd tovább ment a szőke fiúhoz. Szem forgatva néztem a velem egy asztalnál ülő két fiúra, majd elkezdtem enni az időközben kiszolgált reggelimet.

~*~

Mit utálok Mattben? Azt, hogy neki az a napi programja, hogy a medence szélén alszik. Egész álló nap. És mivel rajta kívül nem is merek itt szinte senkit, végig azt néztem, hogy mikor borul már bele a vízbe. Persze ő ezt a nap végén azzal magyarázta, hogy korán felkeltettem. Na persze, fogja már rám!

Hosszasan ültem a még mindig kipakolatlan bőröndjeim előtt, és azon gondolkoztam, hogy mit kéne felvennem. Louis is nagy segítséget adott a válaszával. Legalább azt mondta volna meg, hogy ők miben jönnek.
Hirtelen a fekete ruhámra tévedt a tekintetem, ami a szekrény előtt lógott egy vállfán. Legszívesebben azt vettem volna fel, de meg volt az esélye annak, hogy valahol esetleg összefutok az "ismeretlen fiúval". Biztos voltam abban, hogy nem akarom, hogy megtudja ki vagyok. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem éreztem magam jól, mert nagyon jó volt. Ezért is nem akarom elrontani az egészet azzal, hogy megtudja ki is vagyok én. Hiszen tudja, már háromszor is egymásba futottunk.
Miközben gondolkoztam, a kezeim ügyébe akadt a sötét kék blézerem. Azonnal tudtam, hogy ezt akarom felvenni. Végül párosítottam egy egy szürke pólóval, egy egyszerű farmersorttal és felvettem hozzá még egy vékony fekete harisnyát is.

Kifésültem a hajam, ami még most is teljesen egyenes volt. Felvettem a cipőmet és a táskámat a kezembe kapva léptem ki a szobából. Sajnos volt szerencsém összefutni Anneval is.

- Te meg hova mész? Mindig eltűnsz valahova, de sose hívsz meg! - nézett rám sértődötten.

- Anne, szerintem te nem akarsz velem és Mattel vacsorázni. - néztem rá gyorsan, majd kimentem a lakosztályból. Csupán ha kiejtettem előtte Matt nevét máris rosszul lett. Sose barátkozott meg a gondolattal, hogy sokat lógunk együtt, szerinte ezzel rossz fényt vetünk rá. Ugyan már...

Szó nélkül benyitottam Matt és Eric lakosztályába. A bátyám ugyan már sehol sem volt, de Matt a kanapén nézte a tv-t.

- Indulhatunk? - kérdezte felém nézve. Bólintottam egyet mire Matt felpattant és felém kezdett jönni. Gyorsan végig néztem legjobb barátomon, és meg kellett állapítanom, hogy most is, mint mindig, jól nézett ki.  Egy térdig érő barna nadrágot viselt egy sötétkék pólóval. - Akkor gyerünk! - mosolyodott el, és az egyik kezét átdobta a vállamon. Így indultunk el le az étterembe, ahol már ott volt egy kisebb csapat egy nagy asztalnál. Azonnal megpillantottam Louist, mivel pont velem szemben ült. 

- Sziasztok! - intettem az asztal felé, majd magam után húzva Mattet indultam el feléjük. - Hova üljünk? - néztem végig az asztalon, ami így megnézve elég üres volt. Mármint emberek nem voltak még. Ugyan ott ült Louis és a barátnője, Liam és a barátnője, de eddig ennyi volt.

- Ahova akartok! - rántotta meg a vállát. Én is így tettem, majd leültettem Mattet Liam mellé én pedig mellé. 

- A többiek hol vannak? - kérdeztem a Matt mellett ülő Liamtől.

- Zayn és Perrie nem sokára befutnak, Niall fent telefonál, de arról fogalmam sincs, hogy Harry hol lehet. - rántotta meg a vállát. A négy név közül hármat ugyan ismertem, de csak egyhez tudtam arcot fűzni, méghozzá Nialléhoz. Ha jól emlékszem ő az a szőke fiú.

- Amúgy ti itt mit szoktatok csinálni? - kérdezett most Matt. 

- Ma nagy részben a parton voltunk kidőlve, de például ma azzal nyaggattam Liamet, hogy holnap menjünk el a búvártanfolyamra. - mosolygott ránk Danielle, miközben Liam elmerült az étlap tanulmányozásában.

- Én is szemeztem már vele, de Matt nem hajlandó eljönni velem, a bátyám pedig fél a mély víztől. - néztem Mattre, aki csak megrántotta a vállát.

- Ha annyira akarsz menni, akkor menj a nővéreddel. -jelentette ki, és ő is a kezébe vett egy étlapot. Szúrósan ránéztem. 

- Engem is mindig hasonlóképpen küld el Liam. Pedig milyen izgalmas lehet egy búvártanfolyam! De persze a szörfözés érdekli... - forgatta meg a szemeit.

- Én múltkor velük voltam szörfleckén, de azt hiszem nem megyek többet, mert nagyon béna voltam. Szerintem az oktató azt várta már, hogy vége legyen, annyit szenvedett velem. - nevettem fel ahogy visszagondoltam arra a pár órára. 

- Szerintem már azt fontolgatta, hogy elküld téged a búsba. - szólalt meg Liam. 

- Te csak búvárkodj az étlapban, úgysem mersz a vízben! - néztem felé összeszűkített szemekkel. Danielle hangosan felnevetett, majd végig simított Liam kezén, aki sértődötten nézett felém. 

- Sziasztok! - szólalt meg hirtelen mögöttem egy hang. Azonnal hátra fordultam. Ott állt mögöttem a szőke hajú fiú, ha jól emlékszem Niall. - Titeket még nem ismerlek, Niall Horan vagyok! - nézett felém és Matt felé mosolyogva.

- Serena Wood! - mosolygtam rá, mire közelebb hajolt hozzám, és nyomott egy puszit az arcomra.

- Matt Andersen! - nyújtotta felé a kezét Matt is, majd kezet ráztak. 

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket! - mosolyodott el, ezzel megvillantva fogszabályzóját. Azonnal eszembe jutott az a pár év, amíg én is kénytelen voltam hordani, mert a fogsorom elég kusza volt. Sosem szerettem, mert nem éreztem benne jól magam, ráadásul volt amikor csúfoltak is miatta.

- Bocs a késéért, itt vagyunk! - érkezett meg a következő pillanatban egy fekete, zselézett hajú fiú is, egy szőke lány kezét fogva.

- Nem gond! - legyintett egyet Louis a levegőben. Őszintén szólva a nővérem jutott eszembe erről a mozdulatról, ő szokott ilyen módon legyinteni.

- Ó, sziasztok! Zayn Malik vagyok, ő pedig a barátnőm Perrie Edwards! - mosolygott ránk kedvesen - mint kiderült - Zayn. 

- Serena Wood! - mutatkoztam be újra. - Ő pedig a barátom, Matt Andersen! - mutattam barátom felé, aki szerintem észre sem vette, hogy újabb tagok érkeztek Niall óta. Egyfolytában az étlapot bámulta.

- Harry hol van? - kérdezte Liam az éppen leülő fiúktól, illetve lánytól. Perrie mellém ült le, míg Zayn mellé, utána pedig Niall foglalt helyet.

- Nem tudjuk, nem láttuk. - rántotta meg a vállát Zayn. - Őszintén szólva én reggel óta nem is találkoztam vele. Azt mondta, hogy bemegy a városba nem tudom hova, meg hogy kérdezősködik egy kicsit arról a lányról. - felelte a fiú, majd barátnőjére mosolygott. 

- Egyfolytában ezen pattog, pedig szerintem nem fogja egyhamar megtalálni. Ha akart volna tőle akármit, akkor elmondja neki a nevét vagy ilyesmi. - szólalt meg elég pesszimistán Liam, mire többen mérgesen ránéztek. Zavarodottan körbe nézett, majd váll rántva integetni kezdett a pincérnek, aki, mint valami pincsikutya, azonnal ugrott. Mindenkitől felvette a rendelést, majd eltűnt, de ahogy láttam, továbbra is figyelte az asztalt. 

- Nem kell megvárni Harryt? - kérdezte Eleanor, aki eddig csendes volt, csak Louissal beszélgetett, meg néha Daniellével. Pedig egyáltalán nem ilyenek képzeltem el Louis barátnője lévén. 

- Lehet, hogy Harry a legjobb barátom, de meg volt beszélve valami és ha nem tartja be, akkor magára vessen. - szólalt meg Louis.

- Bocs a késésért, de összefutottam pár rajongóval. - ült le hirtelen az egyetlen üresen maradt helyre valaki, akit nem ismerek. Legalábbis ezt hittem egészen addig, amíg a fiúra néztem, és elő nem ugrott a tegnap este és az azelőtti találkozásaink...

5. fejezet

Sziasztok! Hát nagy nehezen, de itt lenne az ötödik fejezet, ami szerintem nagyon hosszú lett, úgyhogy nem panaszkodhattok. Viszont nekem lenne egy igazán csöpp kis kérésem: írjatok véleményt a fejezetről, sőt, az egész történetről. Szerintem ez egyáltalán nem nagy kérés! :) A következő résszel igyekszem nagyon, nem tudom pontosan mikor, de a napokban tuti felkerül. Megint csak azt tudom mondani, hogy 4 napon belül biztosan felrakom! Ha pedig ez nem sikerülne, akkor biztosan jelzem valamilyen módon! Ami pedig még fontos, megkapta a blog az első díját, amit a díjak menüpontban tudtok megnézni oldalt! Köszönöm szépen! xx

Egy hosszú lustálkodós nap után, épp itt volt az ideje, hogy elkészüljek az álarcos bulira. Gyorsan elmentem lezuhanyozni utána csináltam magamnak egy teljesen egyszerű sminket, és begöndörítettem a hajam. Elővettem a tegnap vásárolt teljesen egyszerű, de számomra csodálatos ruhámat, ami egyszerű fekete pánt nélküli volt, a derekén egy vékony barna övvel.

Felvettem hozzá egy egyszerű fekete platform magas sarkút, és már készen is voltam. Gyorsan még megfogtam egy kicsi táskát, beledobáltam a telefonom a pénztárcám és minden mást, amire szükségem lehetett, a kezembe fogtam a direkt erre az alkalomra vett egyszerű álarcom, és már kint is voltam a szobából. Mattel azt beszéltem meg, hogy kint találkozunk a folyosón. Mint az általában lenni szokott, ő már kint várt rám. Mint mindig, most is nagyon jól nézett ki, biztos voltam abban, hogy megannyi lány fogja a nyálát csorgatni utána a buliban.

-          Indulhatunk? – karolt belém.

-          Persze! – mosolyogtam rá.

-          Esküszöm, minden fiú utánad fog fordulni lent… - rám mosolyogtam, és futtában nyomtam egy puszit az arcára. Olyan volt ő nekem, mint sok más lánynak a legjobb barátnő, annyi különbséggel, hogy ugyan nem beszéltünk órákon keresztül a semmin, de ha senki sem, ő biztos azt mondta nekem, hogy gyönyörű vagy, ha kellett még a pasimat is eljátszotta, amiért nagyon hálás vagyok neki. – Itt vagyunk. Na, add ide a maszkod, had rakjam fel rád! – nyújtotta a kezét, mire belenyomtam a teljesen egyszerű fekete és arany álarcot. Pillanatok alatt rám adta, majd én tettem ugyanezt az övével.

-          Akkor induljon a parti! – vigyorodtam el, majd benyitottam az ajtón, ahonnan már így is kiszűrődtek a zene dallamai. Egymásba karolva léptünk be az ember tömegbe. Utat törtünk magunknak, és a bárpulthoz leültünk. Kért nekünk Matt valami koktélt, nem igazán értettem a nevét. Utána a kezünkben az itallal vegyültünk el a táncoló tömegben. Szokásos formámat hozva teljesen eltűntem Matt mellől, ezért a keresésére indultam. Amikor aztán megtaláltam, észre kellett vennem, hogy én egyáltalán nem hiányzom neki. Vagy három ismeretlen csaj állt körülötte, és mind neki táncolt. Hatalmas vigyorral az arcán felém nézett, és amikor észrevett, kacsintott egyet. Szinte ez már a megszokott forgatókönyv. Mattre mindig minden lány rátapad.

Nagyot sóhajtva indultam a bárpult fele, ahol helyet foglaltam az egyik székben, és kértem magamnak valamilyen koktélt. Magam sem tudom milyet, csak ráböktem az elsőre a listán. A kiszolgáló fiú hatalmas mosollyal az arcán adta oda az elég furcsa színű koktélt, ami már kezdetektől fogva nem volt szimpatikus. Megköszöntem a srácnak, majd a szívószálon keresztül belekortyoltam. Ahogy megéreztem az ízét a számban, azonnal ki is köptem. Annyira elkezdtem köhögni, hogy szinte megfulladtam. Érdekes tekintettel fordult felém az eddig csendben mellettem ülő fiú. Az álarca alól végig mért egy pillanatra, majd a segítségemre sietett.

-          Jól vagy? – kérdezte aggódva.

-          Sze-rin-ted? – nyögtem ki nagy nehezen.

-          Hozzon gyorsan egy vizet! – szólt a srác a kiszolgáló fiúnak, aki azonnal elsietett valahova, majd egy pohár vízzel tért vissza. Az ismeretlen fiúnak átadta, majd az kedvesen nyújtotta felém. Azonnal elvettem és belekortyoltam. Azonnal jobban lettem tőle, és villámokat szóró szemmel fordultam az előttem álló kiszolgáló srác felé.

-          Miért nem szóltál, hogy ez ennyire rossz? – rivalltam rá, majd lehúztam a pohárban lévő összes folyadékot.

-          Én… én azt hittem, hogy tudod, mit iszol. – rántotta meg a vállát, majd tovább állt a többieket kiszolgálni.

-          Még hogy tudom! Azt sem tudom, hogy mi volt az ital neve, csak mivel az elején volt ráböktem! – néztem a srác után, majd sokkal kedvesebben a még mindig a hátamat fogó idegen fiú felé. – Köszönöm, hogy nem hagytál megfulladni! – mosolyogtam rá, közben pedig alaposan végig mértem az arcát, majd tekintetem megakad gyönyörű szempárján.

-          Nincs mit. – mosolyodott el. – Amúgy mit csinálsz itt egyedül? – ült vissza a helyére. Furcsálltam, hogy máris ennyire közvetlen akar lenni, holott még soha életemben nem láttam.

-          Nem egyedül vagyok. – rántottam meg a vállam.

-          Akkor hol a partnered? – kérdezte.

-          A partnerem az ott, akit körbe vesznek a lányok. – mutattam Matt felé nevetve.

-          És téged nem zavar? – kérdezte kicsit zavartan.

-          Nem igazán. Mindig ez van. – rántottam meg a vállam, majd elkezdtem fürkészni a pulton lévő koktél listát. – Te melyiket szereted? – kérdeztem tőle, és a lista felé böktem. Mosolyogva felállt, és közelebb lépett hozzám, majd teljesen mellőlem kezdte el fürkészni a koktélok neveit.

-          Hát igazából ezeknek a felét nem is ismerem… - nevetett fel. – De ezt nagyon szeretem. – bökött az egyik kiolvashatatlan nevű koktélra.

-          És biztosan nem olyan rossz, mint ez? – böktem az elsőre.

-          Biztos! – bólintott mosolyogva.

-          Hé! – szóltam a kiszolgálóhoz. – Szeretnék két ilyet – böktem az ital nevére – és ha lehet, ez ne legyen olyan borzalmas, mint az előző. – mondtam némi gúnnyal a hangomban, majd angyalian elmosolyodtam.

-          Hű, te aztán nem kíméled az embereket! – nevetett fel hangosan a fiú.

-          Csak őszinte vagyok mindenkivel. – rántottam meg a vállam nevetve.

-          És meddig leszel itt? – kérdezte hirtelen. Furcsán ránéztem, majd úgy döntöttem, hogy válaszolok neki.

-          3 hét. – feleltem és elvettem a kiszolgáló srác kezéből a két italt, majd szúrós szemekkel jeleztem neki, hogy elmehet.

-          Vicces, mert én is pont annyi. Tegnapelőtt jöttem meg a barátaimmal. – rántotta meg a vállát.

-          És ők hol vannak? – kérdeztem.

-          Nagy részük fent az étteremben vacsorázik a barátnőjükkel, a másik felük pedig fent eszik egyedül. – rántotta meg a vállát.

-          Akkor most egyedül vagy itt? – szinte magamra sem ismertem. Legtöbbször az idegenekkel bunkó voltam, de most valahogy kíváncsi voltam a fiúra. Meg akartam ismerni.

-          Értelemszerűen. – vigyorodott el, ezzel megvillantva tökéletes fogsorát. Pár percig ültünk ott egymás mellett csöndben, végül én szólaltam meg.

-          Nem tudom, valahogy nekem nem szimpatikus ez a buli. – néztem körbe a teremben.

-          Nekem se jön be. Senkinek nem látom a teljes arcát… Azt sem tudom, hogy kivel ismerkedek. – rántotta meg a vállát.

-          Miért akarod megtudni, hogy milyen a külseje annak, akivel ismerkedsz? – kérdeztem komolyan.

-          Nem tudom… Nekem mindig is fontos volt, hogy az egész lányt lássam, miközben ismerkedünk. – rántotta meg a vállát.

-          Nézd, most látsz engem teljes egészében! – pattantam fel a székről, és elé álltam.

-          De nem látom a teljes arcodat. – nézett végig rajtam, majd a tekintete megakadt a félig fedett arcomon.

-          Lehet, hogyha most levenném az álarcom, akkor undorodnál tőlem. De az is lehet, hogyha azután venném le az álarcomat, hogy sokat beszélgettünk, nem így történne, mert megfogna a belsőm. – mosolyodtam el. Közelebb léptem hozzá, és a kezénél fogva elkezdtem magam után húzni.

-          Hova megyünk? – hallottam magam mögül a hangját. Gyorsan megfordultam, így pontosan szemben álltunk egymással.

-          A partra, beszélgetni. – jelentettem ki.

-          De ugye levehetem az álarcot? – kérdezte. – Kezd idegesíteni…

-          Nem! Pont ez a lényege, hogy nem látjuk egymás arcát, nem tudjuk, hogy szép-e vagy nem, híres-e vagy sem. Honnan tudod, ha esetleg egy híresség vagy nem fogok sikítozni? És ugyanez lehet fordítva is. Ma este megismerkedünk úgy, hogy semmi más nem számít csak a bensőnk, jó? – kérdeztem tőle csillogó szemekkel. Lázba hozott ez az egész „vak” ismerkedés. Nem akartam meglátni, hogy ki ő. Lehet, hogy ismerem valahonnan, de lehet, hogy nem.

-          Tetszik ez az ötlet! – vigyorodott el. Furcsán ránéztem, majd vállat rántva tovább mentem, hogy minél hamarabb kiérjünk a partra. Egyre rosszabbul éreztem magam ezen a bulin. – Miért sietsz ennyire? – kérdezte az ismeretlen fiú.

-          Már szeretnék kint lenni. – rántottam meg a vállam.

Mélyet szippantva a levegőből léptem ki a szállodából a homokos partra. Gyorsan lekaptam a lábamról a magas sarkúmat, majd egyenesen a tenger felé kezdtem el rohanni. Bokáig belementem a vízbe, és egy hatalmas mosollyal az arcomon vártam az „ismeretlent”.

-          Mindig ilyen vagy? – jött oda nevetve.

-          Nem értem mire gondolsz. Milyen vagyok? – kérdeztem tőle. Nem tudtam mire vélni a kérdést.

-          Ilyen vidám, mosolygós, de mégis kemény. – mondta.

-          Miért vagyok kemény? – húztam fel a szemöldököm, de minden bizonnyal ő ezt nem láthatta, mivel az álarc eltakarta.

-          Mert megmondod a véleményed akkor is, ha azzal valakit megbántasz. – mosolyodott el féloldalasan.

-          Sohasem szerettem kertelni. – rántottam meg a vállam.

-          És ez tetszik benned. – mosolygott még mindig ugyanúgy, féloldalasan. Nem tudtam neki erre mit mondani, egyáltalán nem számítottam ilyen kijelentésekre.

-          Nem jössz ide? – mutattam magam mellé.

-          Rajtam cipő van. – nevetett fel egy kicsit.

-          Rajtam is az volt, de levettem. – néztem rá mosolyogva. Egy darabig még hezitált, majd elkezdte levenni fehér Converse cipőjét. Miután végzett a cselekedetével gyorsan felhajtotta hosszú farmerje szárát, majd mosolyogva jött be mellém a vízbe. Sokáig álltunk ott egymás mellett a semmibe meredve, élvezve, hogy a kellemes óceán vízének a hullámai csapdossák a bokánkat.

-          Nem jössz ki leülni? – bökött a fejével a homokos part felé. Csak bólintottam egyet, és lassú léptekkel indultam meg a part felé. Nem messze a víztől pedig lehuppantam a puha homokba.

-          Hihetetlen milyen gyönyörű ez a kilátás! – mondtam egyfolytában a tájat kémlelve, mikor megérkezett mellém az ismeretlen.

-          Különleges, az biztos! – állapította meg Ő is. – Mi lenne, ha olyat játszanánk, hogy egyikünk kérdezz, a másik pedig válaszol rá? – fordult felém mosolyogva. Egy kis ideig gondolkoztam, de végül nem láttam benne semmi kifogást.

-          Rendben! – bólintottam egyet.

-          Akkor én kérdezek először. Kedvenc szín? – tette fel a kérdést, amit én óvodában tettem fel, amikor ismerkedtem valakivel.

-          Nagyon szeretem a barnát és a krémszíneket. De a pirosat és a kéket is. – rántottam meg a vállam. – Neked?

-          A kék. – vágta rá. – De megint én kérdezek, mivel te is kérdeztél. – vigyorodott el.

-          Hé, ez nem ér! – ütöttem bele finoman a vállába.

-          Dehogyisnem! – nevetett fel. – Szóval akkor a kérdésem: hol élsz?

-          Amerikában. – feleltem vigyorogva.

-          De milyen városban? – kérdezte.

-          Ha válaszolok a kérdésedre, akkor neked is kell válaszolnod két kérdésemre! – mosolyogtam rá olyan győztes mosollyal.

-          Rendben… - válaszolt némi gondolkozás után.

-          New York. – feleltem mosolyogva.

-          Miért éreztem én ezt? – kérdezte halkan nevetve. Csak meg rántottam a vállam, és gyorsan elkezdtem gondolkozni azon, hogy mit kérdezzek.

-          Mit szeretsz csinálni? – kérdeztem végül.

-          Énekelni, zenét hallgatni, a barátaimmal lógni… Mint szinte mindenki. – rántotta meg a vállát.

-          Ne már, hogy tudsz énekelni! – néztem rá kerek szemekkel.

-          Pedig de. – nevetve rántott vádat. – De inkább mondjad a következő kérdésed! – szem forgatva kezdtem el gondolkozni a kérdésemen.

-          Van most valamilyen komoly kapcsolatod? – kérdeztem.

-          Volt pár futó kapcsolatom, de nem fogott még meg egy lányban nagyon semmi… - rántotta meg megint a vállát. Szemöldök felhúzva néztem rá.

-          Magyarán kihasználod a lányokat. – nem tudtam megállni, hogy ne jegyezzem meg. A fiú kerek szemekkel nézett rám, bár nem láthattam teljesen, mivel azóta is álarcban beszélgettünk.

-          Mi?! Dehogyis! Én ezt nem így értettem! – tette maga elé védekezően a kezét.

-          Nem lehet ezen nagyon mást érteni… - vontam fel a fél szemöldököm.

-          De lehet! Én úgy értettem, hogy találkozgattam több lánnyal is, de egyik sem fogott meg. Szó sincs itt arról, hogy kihasználnám őket! – ugyan még teljesen még nem hittem neki, de bólintottam egyet. Nem akartam ezen lovagolni. – De most én kérdezek! Neked van most komoly kapcsolatod? – ettől a kérdéstől féltem nagyon. Nem szívesen válaszoltam rá, nem szeretek az ilyen dolgokról beszélni, főleg nem egy idegennek.

-          Erről nem szeretnék beszélni. – válaszoltam halkan, és elkezdtem szememmel kémlelni a homokot.

-          Nekem elmondhatsz bármit. Úgysem tudom, hogy ki vagy. – emelte fel az arcomat az államnál fogva, így egymás szemébe néztük. Figyelmemet most sem kerülte el élénken csillogó szeme, ami most talán a holdfényben még szebbnek tűnt.

-          Tudom… De nem tudom. – ráztam meg a fejem, majd mikor újra a félig takart arcára valami olyan megbízhatóságot fedeztem fel, ami miatt ugyan nehezen, de rávettem magam, hogy elmondjam neki. – Volt egy kapcsolatom még pár éve. A sulinkból ismertem. Mindig is tudtam, hogy ugyanaz után a szakma iránt érdeklődik, mint amiben az apám is egy kiemelkedő alak, de nem törődtem vele. Akkoriban még sokkal naivabb voltam, minden embert közel engedtem magamhoz. Nem gondoltam volna róla, hogy hátsószándékai vannak, hogy csak azért van velem, hogy az apámmal jó kapcsolata legyen, hogy a későbbiekben majd munkát adjon neki. Csak hogy arra nem gondolt, hogy nem mindenki olyan naiv a családunkban, mint én. Apa átlátott rajta, jól ki is osztotta mikor hozzánk jött vacsorázni. Másnap persze azonnal szakított velem, és a fejemhez vágta, hogy időpocséklás volt velem lenni, mert semmire sem vagyok jó. És ez csak egy volt a sok csalódásaimból az emberekkel kapcsolatban. – felhúztam a térdem és átkaroltam a két kezemmel, majd az államat a térdeim közé raktam, és így néztem magam elé. Nem szerettem erről beszélni.

-          Sajnálom, hogy ennyi emberben kellett csalódnod. – ölelt magához fél kézzel. Kicsit furcsálltam a viselkedését, mert nem is tudjuk a másikról, hogy kicsoda. De hálás voltam neki, hogy próbál megvigasztalni.

-          Nem kell sajnálni, már hozzászoktam, hogy egy barátom van csak. Tudod, ő, aki a buliban is ott volt. – mosolyodtam el, ahogy Mattre gondoltam. Iszonyatosan szerettem, mint barátot.

-          És egyébként vannak testvéreid? – kérdezte a fiú. Már nem érdekelt, hogy én jöttem volna a kérdésemmel, tudtam, hogy a beszélgetésünk most már sokkal komolyabb lesz, mint eddig.

-          Kettő is. Egy bátyám és egy nővérem is, bár az utóbbiról inkább nem is veszek tudomást. – válaszoltam neki őszintén. Pár pillanatig furcsán nézett rám, végül megszólalt:

-          Hogy érted azt, hogy nem veszel róla tudomást? Hisz a testvéred… - nézett rám értetlenül.

-          Attól még, hogy a testvérem, nem kell elviselnem a nap 24 órájában az önelégült képét. A szüleink kedvence, mert neki bejött az, ami nekem kevésbé. Vagyis ezt így nem mondanám, mert nekem is van sok felkérésem divatcégektől, csak 18 évesen nem vagyok olyan népszerű, mint ő volt ennyi idős korában. Egyszerűen annyira utálom, mert neki mindene meg van! – törtem ki magamból. Nem érdekelt, hogy túl sokat elárultam ezzel neki, ki kellett mondanom a bennem dühöngő érzelmeket.

-          De biztos neked is sok mindened meg van… - kezdett volna el valamit mondani, de inkább leintettem.

-          Igen, meg van mindenem, ami pénzzel kapható. De sose kaptam meg azt a szülői szeretetet, mint ő. – válaszoltam neki a szemébe nézve. A fiú csak csodálkozva nézett rám.

-          Én nem tudtam, hogy ilyen nehéz neked. – nézett rám őszintén mire csak megrántottam a vállam.

-          Hagyjuk, már megszoktam. Inkább most te beszélj magadról! – mondtam, csakhogy tereljem a témát.

-          Nem is tudom, mit mondjak… a szüleim kiskoromban elváltak. Nagyon rossz volt, nehezen tudtam csak hozzá szokni. Egy angliai kisvárosban éltem egészen addig, amíg az életem teljes fordulatot nem vett. Kaptam 4 nagyon jó barátot, és az egész életem álmát élem most azt hiszem. – bólintott egyet, mintha magában is megerősítené az elhangzottakat. Elmosolyodtam a fiú beszámolója hallatán.

-          Örülök neki, hogy valakinek ilyen boldog az élete! – mosolyodtam el lágyan. Az ismeretlen viszonozta a mosolyomat, majd hosszú percekig csak ültünk egymás mellett a hullámzó, békés óceánt figyelve.

-          Tudod mit? Én úgy gondolom, hogy már eléggé ismerlek, hogy levegyem ezt az izét! – törte meg hirtelen a csendet mellettem az álarcára mutatva, majd egy gyors mozdulattal levette az arca elől. Esélyem sem volt reagálni, csak bambán néztem a fiú arcát, amit azonnal felismertem. Bár nem is értem, hogy-hogy nem volt egyből ismerős a göndör tincseiről és a zöld szeméről. Azonnal beugrottak előttem a képek, amikor egymásba mentünk, kétszer is. Ijedtemben nem tudtam mit reagálni, csak felpattantam és nem törődve azzal, hogy a cipőmet lent hagyom, szaladni kezdtem a hotel bejárata felé.