7. fejezet

Sziasztok! Kisebb késéssel ugyan, de itt lenne a következő fejezet, ami ugyan nem annyira hosszú, mint az előző, de remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket! Nem szeretnék sokat beszélni, de újra bővült a díjak menüpont, ha van kedvetek lessétek meg! Jó olvasást! xx

A fiú pillantása is rám tévedt, majd értetlenül nézett rám.
- Te mit keresel itt? - kérdezte, majd a mellette ülő Louis felé nézett. Pillanatnyi zavartság állt be nálam, ami nem gyakori. Nem tudtam semmit válaszolni, pedig más helyzetben biztos visszaszóltam volna neki.
- Várjunk csak! Meg van honnan voltál ismerős! Te mentél neki Harrynek! - szólalt meg Louis elég hangosan, mire mindenki felém nézett.
- Mert útban állt! - nyögtem be felháborodottságot színlelve, holott az agyamban teljes káosz volt. Matt finoman oldalba bökött, mire ránéztem. Ő is kérdőn nézett rám, mint ahogy valamennyien az asztalnál. Még azok is, akikkel még egy szót sem beszélgettem.
- Persze, persze. Ha előre néztél volna talán láttad volna, hogy ott állok! - szólalt meg felháborodottan.
- Talán ha jobban figyeltél volna láthattad volna, hogy arra megyek, és illedelmes férfi lévén arrébb állhattál volna! - néztem rá villámokat szóró szemekkel.
- Jól van, nem kell ennyire felkapni a vizet! - tette maga elé a kezét, mintha védekeznie kellene ellenem, közben jót nevetett. Összeszűkült szemekkel néztem rá.
- Jó, most a vitát félre téve, Harry, ő itt Serena Wood, Serena, ő itt Harry Styles. - mondta komolyan Liam.
- Szóval te vagy a nagy Harry Styles, akinek a botrányaival tele van a sajtó. - jelentettem ki, és végig néztem rajta, bár nem sokat láttam, mert az asztal eltakarta.
- Igen, én vagyok. - válaszolt félvállról, majd Louis felé fordult, és beszélgetni kezdett vele. Eközben én egy kisebb beszélgetésbe keveredtem a mellettem ülő Perrievel, aki nagyon szimpatikus volt nekem. Közben néha-néha Harry felé néztem, aki pont ugyanígy tett. Néha elégedett mosoly terült szét az arcán, néha pedig csak elnézett. Nagyon kellemetlen volt a helyzet, főleg úgy, hogy én tudtam, hogy ő volt az a fiú tegnap este.
- Akkor jöhet a desszert? - kérdezte Louis vigyorogva majd rám nézett. Hogy is gondolhattam, hogy elfogja felejteni a répatortát? Hiszen ezért hívott meg vacsorázni.
- Persze! - szólalt meg Niall azonnal. Nem tudom, de szerintem nagyon sokat eszik. Sőt, még annál is többet. Míg én megettem az ételem felét, ő már a 2. adagot kérte.
Mindenki gyorsan kikérte magának a maga kis desszertjét. Persze nekem Louis azonnal rávágta, hogy répatorta, bár azt hiszem, hogy én is ezt mondtam volna, de csak a kedvéért.
- Miért olyan fontos, hogy répatortát egyél? - nézett rám előre hajolva Zayn.
- Mert még nem ettem, és Louis ragaszkodott ahhoz, hogy megkóstoljam. - rántottam meg a vállam.
- Ó, ez érthető. De előre figyelmeztetlek, ne hogy azt mond neki, hogy nem finom, mert kiakad rád, és egy életre megsértődik! - emelte fel mutatóujját Zayn. Halkan felnevettem, mivel azt hittem, hogy nem gondolja komolyan.
- Ezt komolyan mondtam. - felelte rezzenéstelen arccal. A nevetésem rögtön alábbhagyott.
- Ennyire komoly ez a répa mizéria? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Tudtam, hogy szereti nagyon, mert nem egyszer hangoztatta már amikor beszélgettünk, de azt hittem, hogy kicsit eltúlozza.
- Nem is sejted mennyire! - mondta sokkal halkabban, szinte már kísérteties hangon. A köztünk ülő Perrie erre harsányan felnevetett, mire az asztalnál ülők mind ránk néztek.
- Mi ennyire vicces? - vonta fel a szemöldökét a göndör. Azt hiszem mostantól csak így fogom hívni.
- Te! - vágtam rá, majd bájosan elmosolyodtam. Louis hangosan felnevetett erre, Harry csak szúrósan végig nézett rajtam. Esküszöm, egy pillanatra már megközelítette az én szúrós pillantásomat is.
- Ki kért túró tortát? - lépett az asztalhoz a pincér vagy 4 tányérral. Szemöldök felhúzva néztem, ahogy az egyik alkarján kettő tányérral egyensúlyoz míg mind a kettő kezében volt egy-egy tányér. Magamban felírtam a képzeletbeli listámra, hogy ezt egyszer meg kell tanulnom.
- Én kértem! - emelte fel a kezét Danielle. A pincér elé rakta a nagy szelet tortát, ami tele volt porcukorral és volt mellette pár eper darab is. Kimondottan jól nézett ki.
- Erdei gyümölcs? - kérdezte a pincér, és körbe nézett az asztalon. Egyik szemöldökömet felhúztam, és úgy néztem a pincér srácra. Látszott rajta, hogy eléggé unja már a banánt, de a jó vendéglátó ezt nem mutatja ki.
- Répatorta? - kérdezte a srác.
- Arra a hölgyé! - mutatott felém Louis vigyorogva. A pincér nagyot sóhajtva jött mellém és tolta az orrom alá a szelet tortát.
- Kicsit több életkedvvel! - néztem rá mosolyogva, de a hangomon éreztettem vele, hogy ezt egyáltalán nem kedvességből mondom neki. A fiú sértődött fejet vágva ment el a következő adag tortákért.
- Hűha, te mindig ilyen szókimondó vagy? - kérdezte Niall célozva az előbbi megjegyzésemre.
- Az nem kifejezés! - szólalt meg mellettem Matt, mire oldalba böktem. - Aú! - nézett rám.
- Mi az, hogy nem kifejezés? - húztam fel a szemöldököm.
- Most miért? Ser, te néha olyan bunkó tudsz lenni, hogy azt el sem lehet mondani! Az embereknek sokszor a képébe köpöd a véleményed! - tárta szét a karjait.
- Nem is! - böktem újra oldalba. - Az miért bunkóság, hogy elmondom a véleményem? Az embereknek az a bajuk, hogy nem mondjuk el az igazat a szemükbe. Tessék, velem nincsen ilyen bajuk. - rántottam meg a vállam, mire szinte mindenki felnevetett. Csupán a göndör méregetett komoly tekintettel. Úgy tettem, mintha ezt észre sem vettem volna.
Közben a pincér kihozta mindenkinek a tortákat. Azt hiszem hatottam rá egy kicsit, mivel már nem vágott különböző unott fejeket, és máris nem kellett végig kérdezgetnie, hogy ki rendelte az édességet.
- Na Serena, itt az ideje megkóstolnod életed első répatortáját! - tapsikolt izgatottan Louis.
- Még nem ettél répatortát? - kérdezte visszafojtott nevetéssel a göndör.
- És? - kérdeztem tőle, majd a kezembe vettem a villát. Már épp készültem volna levágni egy darabot a tortából, azonban feltűnt, hogy mindenki csendben engem figyel. Felhúzott szemöldökkel néztem végig az asztaltársaságon. - Mi van? - kérdeztem talán egy icipicit bunkón. Erre mindenki elkezdte a szájába lapátolni a desszertjét, kivétel Louis, aki továbbra is várakozóan figyelt. Megforgattam a szemeimet, majd a villámmal levágtam egy kicsi szeletet és a számba vettem. Őszintén szólva mindenre számítottam, de arra nem, hogy felfordul tőle a gyomrom. Legszívesebben kiköptem volna, de egyfolytában Zayn szavai lebegtek előttem, hogy örökre megharagszik rám. Tudom, nem rég óta ismerem, de annyira megkedveltem, annyira szimpatikus, hogy nem akartam, hogy ez legyen. Ritkán lehet ilyen közvetlen és vidám emberrel megismerkedni. Úgyhogy erőt véve magamon lenyeltem azt a pici falatot, és az izgatott Louisra néztem.
- Na, finom? - kérdezte izgatottan.
- Perfectó! - mutattam egy kört az ujjaimmal, mint ahogy azt a reklámokban szokták.
- Na, ugye, hogy megmondtam? - kérdezte elégedett mosollyal az arcán. - És ha már ezt megkóstoltad, innod kell hozzá egy kis szűrt répalevet is! Máris hozok neked! - esküszöm, olyan izgatott lett, mintha karácsony lenne. A fiú felpattant az asztalhoz, és a pulthoz sietett. Gyorsan kihasználva az alkalmat Matt felé fordultam.
- Hallod, edd már meg! - néztem rá nagy, könyörgő szemekkel.
- Mert? Te mondtad, hogy ízlett... - nézett rám értetlen szemekkel.
- Te hülye, azt csak azért mondtam, mert nem akartam megbántani! - néztem rá könyörgően. Ugyan próbáltam suttogni, a mellettem ülő Perrie így is meghallotta, és jót szórakozott rajtam.
- De én nem kérem! Itt van még az enyém is! - mutatott a saját szelete felé. Hirtelen annyira ideges lettem, hogy megfogtam a kezembe a tortát és a szájába nyomtam szó szerint. Szegény még megszólalni sem bírt, csak kerek szemekkel nézett maga elé és próbálta némileg megenni. Mellettem Perrie már szakadt a nevetéstől, a többiek pedig nagy, kidülledt szemekkel figyelték a jelenetet. A következő pillanatban Louis jött vissza az asztalhoz a kezében egy nagy pohár narancssárga löttyel.
- Tessék, hoztam neked répalevet! - nyújtotta felém a poharat, de félúton megakadt a keze, és értetlenül a mellettem szenvedő Mattre pillantott. - Miért van a sütid Matt szájába? - kérdezte értetlenül.
- Öhm... beletömte a szájába, mert... mert annyira jól nézett ki szerinte, én pedig nem akartam neki adni belőle! - böktem ki végül egy ésszerűnek tűnő választ. Mellettem Matt erre nyögött egyet, de csak megböktem újra, hogy maradjon csöndben.
- De hát rendelhettünk volna neki is! De várj, hozok neked még egy szeletet! - vigyorodott el.
- Ne! - szóltam rá kétségbeesetten. Megfordult és széttárt karokkal rám nézett:
- Miért?
- Mert... mert... Matt megérdemli, hogy megegyem az övét. Nehogy már két sütit egyen meg! Még elhízik szegény! - öleltem magamhoz a hatás kedvéért Mattet, aki időközben már megbirkózott nagyjából a hatalmas szelettel. - Tudod nem bírnám elviselni! - simogattam meg az arcát. Mindeközben a mellettem ülő Perrie majd' lefordult a székéről a visszatartott nevetéstől. Zayn furcsán nézett a barátnőjére, míg a többiek minket vizslattak értetlenül. Egyvalaki nézett felénk értelmes tekintettel, mégpedig a göndör. Volt egy olyan érzésem, hogy jól szórakozik rajtam, mert pontosan tudja, hogy nem ízlett a torta.
- Hát... oké. Itt a répalé! - nyújtotta felém végül a fiú a poharat. Érte nyúltam, és közben reménykedtem benne, hogy ez finomabb lesz, mint az édesség. Lassan, óvatosan kortyoltam bele a lébe, végül rájöttem, hogy ugyan nem lesz a kedvencem, de megiható. Ennek azt hiszem Matt örülhetett a legjobban, mivel így nem kellett a szájába öntenem a narancssárga löttyöt.

~*~

- Ser, nem megyünk el bulizni? Ma este is van valami asszem. - súgta a fülembe Matt. Azonnal rábólintottam, mivel már hosszú ideje csak beszélgettek egymással olyan dolgokról, amihez mi egy szót sem tudtunk szólni, mivel nem értettünk hozzá.
- Köszönjük a vacsora meghívást, de mi most megyünk! - pattantam fel gyorsan. Tényleg nagyon szimpatikusak nekem, de semminél nem utálok jobban, hogy nem tudok bekapcsolódni egy beszélgetésbe.
- Hova mentek? - kérdezte meglepődötten Niall.
- Van egy buli a hotelban ma este is. Megnézzük, hogy jó-e. - rántotta meg a vállát Matt.
- Igen? Én is megyek! - pattant fel a göndör is. Értetlenül felé néztem.
- De Harry, miért mész? - kérdezte tőle Liam.
- Mert lehet, hogy ott lesz Ő is... - célzott valakire. Azt hiszem tudom kire...
- És ha ott is lesz? Úgyse tudod, hogy hogyan néz ki, azt pedig kétlem, hogy csak úgy eléd állna. Harry, fogd már fel, hogy jól elvoltatok egymással, de Ő nem akarja, hogy ennek folytatása legyen. - szólalt meg Liam akárcsak egy bölcsész. És milyen igaza is volt!
- Egy próbát megér, ha mást nem is. - intett egyet a göndör, ezzel lezárva a témát. Őszintén sajnáltam most szegényt, mert tudtam miről van szó. Hogy is ne tudnám, hiszen olyan egyértelmű! Megszeretné találni azt a lányt akivel álarcban beszélgetett. Ugyan nem mondtak sok dolgot róla, de én tudtam, mert megmutatta nekem az arcát. Talán elmondhatnám neki, de nem merem. Az az este olyan tökéletes volt számomra is. Nem akarom elrontani azzal, hogy elárulom neki az igazat, hogy én voltam, hogy megtudja, hogy nem is egy olyan lány volt az, mint amilyenre Ő gondolt. Mert nem vagyok olyan mindennap. Nem játszottam ott meg magam, csak megnyíltam neki, megmutattam, hogy egyáltalán nem vagyok olyan, mint amilyennek mutatom magam sokszor.
- Akkor mi megyünk! Sziasztok! - intett végül Matt mindenkinek. Én is pontosan ugyanezt csináltam, majd elindultunk ki az étteremből. Furcsa volt, hogy mellettünk lépkedett Harry is, aki csendben nézelődött össze-vissza. - Amúgy haver, kit akarsz megkeresni? - kérdezte végül Matt. Minden bizonnyal csak megakarta törni a csendet, de pont belenyúlt egy olyan témába, amibe nagyon nem kellett volna. De hisz honnan is tudná, nem beszéltem neki róla. Akartam, de még nem tudtam.
- Az álarcos buliba lementem, mert jó bulinak tűnt. Aztán találkoztam egy lánnyal, akivel egész este beszélgettem, de amikor levettem az álarcom, Ő elfutott... - nézte a cipőjét egyfolytában Harry.
- De csak tudsz róla valamit? Mesélt magáról, nem? Meg láttad a ruháját is, a szemét, a haját meg ilyesmik... - rántotta meg a vállát Matt. Legszívesebben fejbe vertem volna.
- Hát egyszerű fekete ruha volt rajta egy barna övvel, barna haja volt, meg azt hiszem kék szeme. Igen, kék szeme. Róla pedig azt tudom csak, hogy van egy nővére ő pedig modellkedik, legalábbis én ezt szűrtem ki abból, amit mondott. - rántotta meg a fiú a vállát. Az alsó ajkamba haraptam, és úgy tűrtem, hogy Matt egyfolytában próbálja velem felvenni a szemkontaktust, hogy megtudja, jó-e a sejtése.