30. fejezet

Halihó emberek! Kissé későn, de itt lenne a rész, ami lezár egy részt a történetben. Igen, ezzel vége lenne egy 'évadnak'. Ezek után már nem a nyaralás körül fog forogni minden, hanem más dolgokon is. És, hogy min? Olvassátok tovább a történetet és megtudjátok! Előtte azonban lesz egy EGY HETES KIHAGYÁS, szóval a második évad első része jövőhét szerdán kerül fel. Addig kitartást, most pedig jó olvasást! xx

"Legyél hálás a rossz dolgokért az életben. Amiért felnyitják a szemed, hogy észrevedd a jó dolgokat, amikre eddig nem figyeltél."

Soha nem voltam azt hiszem ennyire búskomor, mint mikor fel keltem reggel. Egyáltalán nem volt kedvem semmihez, még ahhoz sem, hogy hazamenjek. Pedig itt volt az ideje. Szinte még úgy éreztem, hogy a vakáció elején járok, de máris indulhattunk haza. Persze ennek jelenhelyzetben örültem némileg, mert legalább távol leszek tőle. Egy darabig...
Semmi sem érdekelt, olyan voltam, mint egy élőhalott. Annenak köszönhetem azt is, hogy a cuccaim össze lettek pakolva, vagy hogy értelmes ruha volt rajtam. Ami egyébként meglepően az én stílusomhoz passzolt, nem az övéhez. Én sem tudtam volna jobban összeválogatni a türkiz inget a sötét arany szegecses sorttal.

 

Sose hittem volna, hogy ízlésesen tud választani ruhát az én ízlésemben. Sőt, még csak azt sem mertem volna megkockáztatni, hogy tudja mi az én stílusom. De pozitívan csalódtam benne tegnap óta már nem egyszer. Hiszen tegnap este aggódva várta, hogy megérkezzek, hogy mi van velem. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy életem során sose éreztem magamhoz ennyire közel. És milyen ironikus az, hogy ez pont akkor következett be, amikor történt ez az egész Harryvel...

Mikor elhagytuk a szállodai lakosztályunkat, nem volt kedvem megemlékezni az itt történt dolgokról, mint azt a filmekben szokták. Talán vidám emlékeim vannak róla, de az a sok vidámság mára már fáj. A lehető leggyorsabban akartam kimenni erről a helyről, lehetőleg úgy, hogy senkivel sem találkozok. Az egyetlen dolog amire koncentrálni akartam az az volt, hogy a bátyámtól rendesen eltudjak köszönni. Talán szeptembertől közelebb leszünk egymáshoz, de addig még van egy hónap. Az pedig nagyon sok idő.
A bőröndjeink már lent voltak a taxikban, ezért csak a táskám volt a kezemben. Annyira elakartam kerülni az ismerősöket. Pontosabban a fiúkat, hogy azt el sem lehet mondani. Nem akartam velük beszélgetni, nem akartam, hogy feljöjjön még csak véletlenül is ez a téma. Elakartam felejteni, habár nem nagyon sikerült. Persze ezt ennyi idő után nem is várhatom el magamtól.
Azonban a sors valami nagyon rossz játékot játszott velem. A szálloda halljában ott álltak és egymással beszélgettek. Automatikusan előhalásztam a telefonom és azt elkezdve nyomogatni úgy tettem, mintha nem vettem volna észre őket. Pedig ha tehettem mindig oldalra tekintettem, hogy lássam mit csinálnak.
Végig engem néztek, hogy mit teszek. Végül már teljesen szánalmasnak éreztem azt, hogy úgy teszek mintha nem venném őket észre felnéztem. Pontosan rájuk. Mindannyian engem néztek amitől kissé megtorpantam. A tekintetem összeakadt egy zöld szempárral, amitől a szívem egy pillanatig ütemtelenül kezdett el verni, majd jól megnéztem magamnak azt az arcot, amit most egy nagy monokli díszített. Matt jó erőset beverhetett neki tegnap este.
- Serena, ne nézd ennyire! - súgta a fülembe Anne. Gyorsan ránéztem és bólintottam egyet. Szép lassan közeledtünk a szálloda kijáratához, de utána egyszer sem néztem az irányukba. Erősnek kellett lennem hozzá, de sikerült. A könnyeimmel küszködve léptem ki a hotel bejáratán. Két taxi mellett ott állt Matt és Eric. Mind a ketten azonnal felém vették az irányt. Nem szóltak hozzám, egyszerűen magukhoz szorítottak egyszerre.
- Minden oké lesz, jó? - nézett mélyen a szemembe Eric, mire csak bólintottam egyet. Nehezen tartottam vissza a könnyeimet, de megfogadtam magamban, hogy már csak otthon a saját szobámban fogok csak sírni.  Addig ki kell bírnom.
- Figyelj, haza megyünk és mindent elfelejtünk, rendben? - súgta a fülembe halkan Matt, miközben újra megölelt. Szipogva bólintottam egyet. Bízni akartam abban amit mond, de lehetetlennek tűnt ezt csak úgy elfelejteni.
Szép lassan beszálltunk a taxikba és elindultunk a repülőtér felé. A taxi hátsó ablakán még visszanéztem a szálloda felé, ami vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyrészt itt éltem meg életem legjobb nyaralását, másrészt itt kaptam talán a legnagyobb pofont amit valaha is kaptam. A boldogságból semmi előjel nélkül a fájdalom legrosszabb formájába estem át. Becsaptak és kihasználtak, pedig én őszintén megszerettem őt.
Az elsuhanó épületeket figyelve mélyen elgondolkoztam. Az emberek kegyetlenek egymással. Megbántják, átverik és kihasználják egymást a saját  érdekükért. Hogyan is lehetne valaki teljesen bizalmas a másikkal? Hogy utána fájdalmat okozzon neki? Inkább leszek egy remete, minthogy még egyszer így érezzek.
A repülőtérhez hamar megérkeztünk. Olyan volt, mintha 2 perce utaztunk volna még csak. Pedig több mint fél órás út volt. Hosszú időt töltöttünk ott, míg becsekkoltunk és leellenőriztek minket, de végül túl jutottunk mindenen.
- Én megyek, mert indul a gépem. - állt fel mellőlünk Eric a legnagyobb szívfájdalmamra. Szükségem lett volna nagyon a támogatására, főleg most, ebben a helyzetben. Máskor még elviselem, hogy egy óceán választ el tőle, de most...
- Csak egy kicsit maradj még! - néztem rá könnyes szemekkel.
- Nem lehet Serena. Tudod, hogy szívesen tenném, de akkor lekésem a gépem! - ölelt magához szorosan. Teljesen megtörtem, nem tudtam betartani az ígéretemet, hogy csak otthon fogok sírni. Eltört a mécses és zokogva borultam a nyakába. - Minden rendben lesz, jó? Ne foglalkozz azzal a féreggel, csak gondolj magadra és légy boldog! Rövid az élet, használd ki és ne szomorkodj! - suttogta a fülembe. Ugyan nem láthattam, de tudtam, hogy mosolyog. Eléggé ironikus helyzet volt, hogy nemrég még én féltettem attól, hogy túlságosan is megbízik abban a lányban és utána pedig pofára esik. Erre pedig velem történik ez, pont azzal, aki ennek a legnagyobb szó szólója volt. Én hajtogattam neki azt, hogy nem szeretném a padlóról fölszedni és a társai. És most velem kell pont ugyanezt tenni. - Jól leszel? - kérdezte eltolva magától, mélyen a szemembe nézve.
- Megleszek. - néztem rá bizonytalanul. Ez volt az a válasz, ami most a legszebbnek hangzott. Nem mondhattam azt, hogy jól leszek, mert hazudtam volna. De azt sem, hogy nem leszek meg, mert azzal csak aggódásra biztattam volna.
Nem válaszolt, csak rám mosolygott biztatóan és nyomott a homlokomra egy puszit, majd Mattet ölelte meg és Annet is. Elköszönt még gyorsan, majd elindult a gépe felé. Végig követtem a szemmmel amíg el nem tűnt az alakja. Nem akartam, hogy elmenjen. Velünk kellett volna jönnie New Yorkba.
- Hercegnő, ne búslakodj már! - huppant le mellém Matt. Megrántottam a vállam, és a fejemet a vállára hajtottam.
- Köszönöm, hogy nem hajtogatod azt, hogy te megmondtad, hogy ez lesz a vége. Tudom, hogy hallgatnom kellett volna rád, de azt hittem, hogy Ő más... - néztem a távolba.
- Nem lenne értelme ezt hajtogatnom. Már megtörtént, nem lehet vele mit kezdeni. - mondta komolyan.
- Csak azt nem értem, hogy miért mindig az ilyen barmokat fogom ki. És tudod mi a legrosszabb most? Hogy én beleszerettem Matt! Komolyan! - töröltem le a kibuggyanó könnycseppjeimet.
- Túl fogsz jutni rajta. Túl fogunk jutni, együtt. - a világon a legjobban estek Matt szavai. Biztos voltam benne, hogy végig ott lesz mellettem és betartva a szavát segít nekem túljutni ezen a gödrön.
- Gyertek, nekünk is indul a gépünk! - állt fel Anne. Bólintottam egyet és felálltam.
Felszálltunk a repülőgépre és elfoglaltunk a helyünket. Én ültem középre a két oldalamra pedig Anne és Matt. A középső sorban ültünk, ezért esély sem volt arra, hogy az ablak mellé üljek le, pedig csak ott szerettem igazán utazni.
Elővettem a telefonom és felléptem a twitter profilomra.

@serena_wood Szép volt, jó volt... Szia New York! Pár óra és ott vagyunk. Most egy sokkal erősebb lánnyal fogsz találkozni... De előtte még ki kell sírnia a fájdalmát az ágyikójában. Egy a fontos, sose bízz meg egy olyan emberben, akit csak pár napja ismersz!

Osztottam meg a követőimmel. Gyorsan megnéztem, hogy végül is hány ember fogja ezt látni. A szám amelyet láttam sokkoló volt. Több mint ezer követőm volt. Nem értettem, hogy miért, ezért beírtam a google keresőbe a nevem. Azonnal kiadott rengeteg cikket, amiben mind arról írtak, hogy Harry Styles-al vagyok együtt. Kétségbeestem teljesen.

- Ó jesszusom! - csak ennyit bírtam kinyögni, mire egy meleg kezet éreztem az enyémen. Azonnal arra kaptam a tekintetem. Anne megszorította a kezem és biztatóan nézett rám. Támogatott, mellettem állt száz százalékosan. Ő is. 

Újra átmentem a twitter fiókomba és 'csiripeltem' egy újat.

@serena_wood Talán mégse lesz olyan könnyű elfelejteni ezt a 3 hetet... Miért ilyen nehéz?

Lehunyva a szememet mélyet sóhajtottam. Próbáltam a pozitív részét keresni a dolgoknak, azonban egészen nehéz volt megtalálni, mikor úgy éreztem, hogy minden összeomlott körülöttem. De végül is sikerült felfedeznem egy apró, de mégis nagyon fontos dolgot, hogy Matt, Eric és most már Anne is mellettem vannak. Támogatnak, mert tudják mennyire nehéz nekem. 

Vetettem egy utolsó pillantást a twitteremre. Furcsa volt ugyan látni, de az utolsó kiírásomra már rengetegen válaszoltak.

-**Harry**-

@serena_wood Talán mégse lesz olyan könnyű elfelejteni ezt a 3 hetet... Miért ilyen nehéz?

Összeszorult szívvel olvastam el az utolsó állapot frissítését. Tudtam, hogy fáj neki. De ő azt nem tudhatta, hogy nekem is nagyon. Nem hagyta, hogy megmagyarázzam miért tettem azt amit. Nem értheti a helyzetem. Nem tehetem ki annak, hogy ennyi évnyi megpróbáltatás után rengeteg rajongó fenyegető üzenetekkel zargassa, úgy, hogy ilyen messze van tőlem, hogy nem védhetem meg. Nem árulná el nekem, de tudnám, hogy fáj neki. Én csak azért vetettem véget annak ami köztünk volt, mert megvédeni akartam. De úgy néz ki, hogy ezzel csak még többet ártottam neki. Pedig én szeretem. Mindennél jobban.

29. fejezet

Sziasztok! Kicsit későn, sőt már vasárnap, de itt lenne a következő rész. Sajnálom, hogy ilyen későn, de remélem elnézitek nekem ezt a 4 percet, és felfogjátok ezt szombati résznek! :) Jó olvasást! xx

"A csalódás a legfájdalmasabb tapasztalat, nemcsak a személy miatt, akiben csalódtunk, hanem főképp azért, mert megsebesült bennünk a tisztelet vágya."

Kicsit elbizonytalanodtam, amikor beléptem a szálloda szórakozóhelyére. Mindenki megbámult, mintha egy idióta lennék, aki eltévedt a maskara bálból. Sokan biztosan első látásra elítéltek, pedig fogalmuk sem volt arról, hogy miért vagyok álarcban. Ez az egyik oka annak, hogy gyűlölöm az embereket. Képesek első látásra véleményt alkotni a másikról, holott nem is ismerik.
Nem törődtem velük különösebben, mert már rég nem számított mások véleménye. Tekintettemmel csak egy valakit kerestem, hogy tisztázzam vele a dolgokat, hogy elmondjam a véleményem arról, amit velem tett. Azt, hogy mennyire fáj amit csinált.
Tekintetemmel csak őt kerestem, nem érdekelt a többi ember. Azonban nagyon sokan voltak a helyiségben, így szinte alig láttam valamit. Végül valahogy a bárpultnál kötöttem ki és onnan próbáltam meg megkeresni. De sehol sem találtam. Már épp feladtam volna, amikor megpillantottam. Épp akkor lépett be a szórakozóhelyre a többi fiúval együtt. Hiába utáltam nagyon, hiába bántott meg, a szívem hevesebben kezdett dobogni és nem tudtam levenni róla a szemem. Még ha talán neki ez az egész nem is jelentett sokat, nekem igen. Sokkal többet, mint azt sokan gondolnák.
Nem láttam az arcán semmi érzelmet. Sem megbánást, sem megkönnyebbülést... Semmit. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Menjek oda és csak álljak elé? Vagy várjam meg még észre vesz? Végül úgy döntöttem, hogy cselekszem, és közelebb megyek hozzá. A tömegen átvágva indultam el arra felé, amerre mentek. A többiek mind egy csoportban voltak, csak ő állt külön tőlük és nézelődött össze-vissza. Mintha nem is velük lenne. Mivel némi takarásban voltam, előrébb álltam és vártam, hogy a szeme rám kalandozzon. Szinte azonnal észre vett és meglepődötten nézett végig rajtam. Majd lassú megfontolt léptekkel elindult felém. Nem tudta még, hogy ki vagyok, csak azt, hogy már ismer. Nem is merné gondolni, hogy mennyire. Futólag a többiek felé néztem. Senki nem vette észre a szituációt, csak Zayn. Ő már tisztában volt az egésszel.
- Te... - állt meg előttem Harry kissé izgatottan. - Mit keresel itt? - kérdezte halkan.
- Téged. - néztem mélyen a szemébe. Kis ideig egymás szemébe nézve álltunk ott, majd mintha csak leesett volna neki a szemei elkerekedtek.
- Az nem lehet... - nézett rám hihetetlenül. Azonnal tudtam, hogy végre rájött.
- De, lehet. - mondtam neki hidegen és levettem az arcom elől az álarcot.
- Miért nem mondtad el? Akkor talán nem így történt volna... - nyúlt a karom után, de hátrébb léptem.
- Min változtatott volna? Nem használtál volna ki? Azt kötve hiszem. - ráztam meg a fejem.
- De igen! Akkor talán sokkal komolyabb is lehetett volna! - mondta, mintha csak magának akarná bizonyítgatni.
- Komolyabb lett volna?! Maximum számodra lett volna komolyabb! Nekem már így is az volt... Azt hittem, hogy ez ennél sokkal több számodra is! Hülye és naiv voltam, hogy elhittem, hogy ez több számodra egy kalandnál! - néztem rá könnyes szemekkel.
- Több is volt, csak... - kezdett volna el magyarázkodni, de nem tudott semmit sem mondani.
- Csak? - húztam fel a szemöldököm. Nem tudott semmit sem válaszolni, ami csak még jobban felidegesített. Meggondolatlanul közelebb léptem hozzá és kiadtam magamból az összes dühömet. - Mond meg nyugodtan, hogy neked ez nem jelentett semmit! Csak jó voltam arra, hogy elszórakozz valakivel a vakációdon, nem? Végül is miket gondoltam, hogy majd ebből több lehet... Hisz te vagy a nagy Harry Styles, aki mindent megtehet és bármit megkaphat! El sem tudom képzelni, hogy hogy lehettem ilyen hülye, hogy bedőltem neked... - néztem rá dühösen. Először láttam a szemében azt, hogy megbánta azt amit tett. Nem tudott semmit sem szólni, mert tudta, hogy igazat beszélek.
- Serena, csak ha egy kicsit is meghallgatnál abból, amit mondani szeretnék... - kezdett volna el beszélni hosszú szótlanság után.
- Minek? Hogy szépen kimagyarázd magad? Biztos, hogy nem! Már így is hülyére vettél, nem hagyom, hogy ezt tedd velem még egyszer! És most boldog lehetsz, mert mindent tudsz rólam, gyakorlatilag az egész életemet, mert mindent elmondtam neked! - löktem meg a mellkasánál. Nem szólt semmit, csak a kezét arra a pontra rakta, ahol hozzá értem.
- Én sajnálom! Nem azért csináltam ezt az egészet, mert kihasználtalak! Semmi köze sem volt ennek ahhoz, amit ma mondtam neked! - nézett rám könyörgően.
- Nekem nem kell magyarázkodnod! Egyszerűen csak azt fogd fel, hogy hagy békén egy életre! - néztem rá utoljára, majd mellette elfutva kimentem az egész helyről. Nem tudtam merre megyek, csak mentem előre. Végül valahogy az óceán parton kötöttem ki. Hirtelen eszembe jutottak az emlékeim, ahogy itt voltunk álarcban és őszintén beszélgettünk egymással. Akkor el sem tudtam volna képzelni, hogy megtörténhet ez az egész. Akkor azt sem hittem, hogy találkozok vele még valaha. És erre a sors összehoz vele...
A szemeim megteltek könnyel, majd inkább tovább mentem, mert nem bírtam tovább. Ki kellett magamból adnom az érzelmeimet. Lekerültem valahogy a szálloda parkolójába és ott a falnak dőlve próbáltam visszatartani a sírásomat. Azonban ez ott lehetetlennek tűnt. A látásom elhomályosodott a rengeteg könnytől. Nem bírtam tovább magamban tartani az érzelmeimet. A mellkasomban valami hihetetlen nagy fájdalom volt, mert ezt tette velem. Ráadásul megalázottan éreztem magam. Újra és újra csak az játszódott le a fejemben, hogy ezért nem szabad közel engedni magamhoz senkit. Mert ekkora nagy fájdalmat okoz.
Lassan lecsúsztam a falmentén és leültem a hideg kőre amivel a parkolóház volt kirakva. Nem érdekelt az, hogy felfázhatok vagy akármilyen más betegséget elkaphatok. Az én helyzetemben már minden csak jobb lehetett. A legnagyobb ellenségemnek sem kívánom azt az érzést, amit akkor éreztem.
Sokáig ültem ott egyedül. Nem bírtam elviselni azt az érzést ami egyfolytában bennem volt. Hiába akartam másra gondolni, egyfolytában csak az arca villant be, a zöld szeme. Nem rég még azt akartam, hogy had maradjak itt életem végéig, most már csak arra tudtam gondolni, hogy minél hamarabb menjek el ebből a hotelból és felejtsek el mindent. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, mert életem egyik legjobb nyaralása volt. De akárhányszor csak rágondoltam a fájdalom a szívembe mart.
- Ser! Végre megvagy! - hallottam hangfoszlányokat. Tudtam ki az, de sokkal jobban érdekelt a saját fájdalmam. - Hallod, azonnal állj fel! - szólt rám dühösen. Nem csináltam semmit, csak ráemeltem a tekintetem. Imádtam Mattet, de nem tudhatta, hogy mit éreztem akkor. Ezt csak akkor lehet megérteni, ha valaki átéli. -Komolyan mondom, megérte bevernem a képét annak a baromnak! - ahogy meghallottam amit mondott nem hittem a fülemnek.
- Mit csináltál?! - kérdeztem tőle hisztérikusan. Nem válaszolt, ezért tudtam, hogy jól hallottam mindent. - Matt, te megőrültél?! - kérdeztem tőle hisztérikusan. Felpattantam és közelebb mentem hozzá. - Kérlek, ne nyúlj hozzá többé, jó? - néztem rá, bár a könnyeimtől nem igazán láttam tisztán.
- Ígérem! - ölelt magához szorosan. Egyáltalán nem az érdekelt, hogy Harryt megverte, mert én is megtettem volna, ha egy kicsivel is erősebb vagyok. Az érdekelt, hogy bemocskolta a kezét egy ilyen szeméttel.

28. fejezet

Sziasztok! Azt hiszem nem tudok mit mondani a részről. Remélem megleplek vele benneteket egy kicsit. Mert ez volt a célom... :) Nem mondom, hogy feltétlenül jó rész, de egy fordulat az biztos. Egy fontos fordulat. De nem beszélek ennyit már... :D Jó olvasást hozzá! :) xx

"A csalódás a legfájdalmasabb tapasztalat, nemcsak a személy miatt, akiben csalódtunk, hanem főképp azért, mert megsebesült bennünk a tisztelet vágya."

Úgy indultam neki a napnak, mint azt eddig mindig tettem a nyaralás alatt. Annyi különbséggel, hogy most minden percet Harryvel akartam tölteni azért, mert holnap erre már nem lesz időnk, mivel mind a ketten máshová megyünk. Míg ő Angliába, addig én New Yorkba.
Jól akartam kinézni, hogy tetszek neki. Ezért esett a választásom egy ruhára, ami pánt nélküli és a szoknya része baba kék, míg a felső része bronz színű.

Mivel tegnap már megbeszéltük, hogy ma az egész napot együtt töltjük így 9-en, egyből a halban mentem. Délben ott találkoztunk, utána pedig együtt bementünk a városba. Ahogy megláttam a társaságot, rögtön Harryhez mentem. Megcsókoltam, majd körbe néztem. Már mindenki itt volt, még Matt is. Ezért nagy beszélgetések és nevetések közepette indultunk be a városba, hogy együtt töltsük az utolsó napunkat Los Angelesben. 

~*~

- Lejössz velem a partra? - nézett rám komolyan Harry, mikor újra a szálloda haljában álltunk. Nagyon jól éreztem magam az együtt töltött idő alatt, de azt hiszem a többiek is. Ugyan nem csináltunk szinte semmit, csak a sétáló utcákon végig sétáltunk, mégis sokkal több mindent megtudtunk egymásról, újra. Ráadásul nem egy gáz sztorit tudtunk meg a másikról, ami akármikor jól jöhet. 

- Persze. - fogtam meg a kezét, mire halkan elmosolyodott. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem akartam róla tudomást venni, csak sétáltam kézen fogva le vele a partra. - Akkor megyünk ma este a buliba? - kérdeztem mikor megálltunk a parton. Nem szólt semmit Harry, csak felém fordult. Mind a két kezemet megfogta, és mélyen a szemembe nézett.

- Én megyek és te is. De nem együtt. - mondta higgadtan. Értetlenül felvontam a szemöldököm.

- Miért nem? Ha mind a ketten megyünk, akkor miért nem együtt? - néztem rá. Valami nem stimmelt, nagyon. 

- Serena, nem megyünk együtt, mert már nincs olyan, hogy együtt. Csak olyan van, hogy te, meg én. - mondta ki a szavakat rezzenéstelen arccal. Lefagytam teljesen, ahogy felfogtam a szavak értelmét. A szívembe mintha száz kést mártottak volna, utána pedig jól megforgatták volna. A mellkasomban valami szúró fájdalom keletkezett és a gyomromban repkedő pillangók pedig szépen lassan zuhantak össze egymás után. Csak álltam ott, mint egy baba, akit eddig ráncigáltak és kihasználtak. Hihetetlenül fájt mindenem, bennem pedig fortyogtak az érzelmek. Legfőképp szomorúság, csalódottság és harag.

- Te szemét! - rántottam ki kezeimet a kezeiből. - Egész végig csak kihasználtál! Csak játszottál velem! - löktem meg a mellkasánál fogva. A szememből folyni kezdtek a könnyek és összetörtem. Teljesen.

- Serena, félre értesz! - nézett rám Harry, mire csak intettem egyet.

- Ezen mit lehet?! Ne légy nevetséges! Megkaptad amit akartál, lefeküdtem veled. Örülsz neki?! Ugyanolyan undorító vagy, mint a többi féreg! Undorodom tőled, te szemét! - üvöltöttem vele, majd közelebb lépve hozzá felpofoztam. Az össze dühömet és haragomat beleadtam, de tudtam, fele annyira sem fáj neki amit tettem, mint nekem amit ő tett velem. Az arcához kapott és megszólalt:

- Sajnálom... Nem ezt akartam. - nézett rám sajnálkozva, mire csak hátat fordítva neki berohantam a szállodába. A lépcsőn keresztül felfutottam a lakosztályunkba. Becsaptam magam mögött az ajtót, majd neki támaszkodva csúsztam le a földre. Felhúztam a térdeimet és a homlokomat neki döntve sírtam. Megalázottan éreztem magam. De talán az fájt a legjobban, hogy megint hagytam magam átverni, hittem egy olyan fiúnak, aki ilyen aljas módon kihasznált.

- Serena, te vagy az? - hallottam meg nővérem hangját. Nem válaszoltam, csak hallgattam, ahogy a magassarkújának a hangja egyre közelít felém. - Úristen! Veled meg mi történt? - kérdezte. Felnéztem rá és csak megráztam a fejem. 

- Ugyanaz, megint. - töröltem le a könnyeimet. Ekkor a nővérem olyat tett, amit sose fogok elfelejteni. Leült mellém, és magához ölelt, és hagyta, hogy a vállát összesírva adjam ki magamból az érzelmeket. Soha nem csinált még ilyet velem, soha nem éreztem magamhoz ilyen közel.

- Kidobott Harry? - a kérdést inkább csak magának tette fel, mintsem tőlem kérdezte volna, hiszen ő is tudta a választ. - Tudod mit? Ezt nem szabad hagynod! - mondta, majd eltolt magától és a szemembe nézett. - Mikor találkozhatsz vele legközelebb?

- Ma este van egy buli. Elvileg együtt mentünk volna, de így... - csuklott el a hangom. 

- Akkor most szépen összeszeded magad, szépen felöltözöl és lemész! Meg mutatod neki, hogy mit veszített utána pedig bemutatsz neki és vigyorogva eljössz! Ilyen egyszerű! - fogta meg a kezem Anne, és felhúzott. Csak bólintottam egyet, mert nem tudtam volna ellenkezni ellene. Épp indultunk volna be a szobámba, amikor nyílt az ajtó, és Matt lépett be.

- Te még nem vagy készen? És miért sírtál? - nézett rám meglepődötten, mire csak megráztam a fejem, és letöröltem az épp kibuggyanó könnycseppjeimet. 

- Kérdezd meg attól a szemét barátjától, aki kidobta! - fortyogott Anne. Matt arcára azonnal kiköltözött valamiféle düh. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek.

- Felrúgom azt a senkit! - indult volna ki az ajtón, de utána nyúltam.

- Ne, Matt! Nem akarom! - szipogtam neki, mire magához húzott és szorosan megölelt.

- Mondtam, hogy ne bízz meg benne! - suttogta a fülembe idegesen, mire csak bólintottam egyet.

- Tudom, és sajnálom! Egy naiv kislány vagyok még... - szipogtam letörten. Matt nem válaszolt semmit, csak elengedett és bevezetett a szobába.

- De most megfogjuk neki mutatni, hogy mit vesztett! - szólt közbe Anne. 

- És mégis hogy? - kérdezte Matt értetlenül.

- Lemegyünk a ma esti buliba és Serena jól fogja érezni magát! - jelentette ki határozottan. Ez így szépen hangzott, de egyáltalán nem volt kedvem lemenni abba a buliba. Azonban hirtelen támadt egy ötletem.

- És mi lenne, ha ma elmondanám neki az igazat? Hogy én voltam az a lány az álarcos buliról? - néztem inkább Matt felé, mert ő volt tisztában azzal, hogy most mire is gondolok. 

- Biztos vagy te ebben? Én nem tartom jó ötletnek... - kétkedett megint Matt, de leintettem. Biztos voltam már a tervemben, nem tudott volna róla senki sem lebeszélni.

- Matt, ne aggódj! - mondtam neki határozottan.

- Legutóbb is ezt mondtad, és nézd meg mi lett a vége! - mutatott a kisírt szemeimre. Azonban ez nem hatott meg.

- Remélem, hogy majd lesztek szívesek beavatni, de van egy ötletem, hogy mit vegyen fel Serena! - ment be a szobájába Anne. Addig mi Mattel az enyémbe mentünk, közben egyfolytában próbált lebeszélni róla. De már biztos voltam benne, hogy végig csinálom. 

- Gyűlölöm... - öleltem át újra Mattet a szobámban.
- Ne foglalkozz vele! Nem lett volna szabad így történnie. - sóhajtott egy nagyot.
- Az a legrosszabb, hogy én mindenemet odaadtam neki, mert megbíztam benne. És erre ő mit tesz? - töröltem le a szemem.
- Hogy érted azt, hogy mindened? - húzta fel a szemöldökét Matt. Azonnal eltolt magától és a szemembe nézve várta a válaszom. De csak lehajtottam a fejem és nem válaszoltam. - Lefeküdtél vele? - tette fel másképp a kérdését.
- Ühüm. - bólintottam félve egyet. Matt idegesen a hajába túrt.
- Hogy lehetsz ennyire naiv? - húzta fel a szemöldökét. A könnyeim újra folyni kezdtek és leültem az ágyra.
- Azt hittem, hogy ez komolyabb... - mormoltam, de Matt meghallotta.
- Komolyabb?! Ser, ez csak egy nyári kaland volt! Ezt mindenki tudta! - guggolt le elém és az államat felhúzva kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek. Ideges volt nagyon.
- Baj, hogy többet láttam benne?! Baj, hogy én elhittem, hogy ebből komolyabb is lehet?! Matt, végre igazán boldog voltam! Végre voltak igazi barátaink! Nem tudom, hogy te észre vetted-e, de én igen! - mondtam neki üvöltve. Mérges voltam rá, mert leszidott, holott csak egy kicsit az én szemszögemből kellett volna látnia a dolgokat.
- Jó, ezt fejezzük be, most! - csitított le idegesen. - Már megtörtént, nem lehet ellene tenni semmit. - mondta kicsit nyugodtabban. Csak bólintottam egyet, és hátra dőltem az ágyon.
- Ez az én formám. Csakis az ilyen barmokat tudom kifogni. - ráztam meg a fejem csalódottan.
- És íme, a tökéletes ruha! - rontott be a szobába vidáman Anne. A kezében egy rózsaszín miniruhát tartva.
- Komolyan? Itt ül a húgod sírva, és neked a ruha a legfontosabb?! - húzta fel a szemöldökét Matt.
- Igenis fontos a ruha! Minél jobban néz ki, annál jobban eltudja bizonytalanítani azt a szemétládát! - bólogatott Anne egyfolytában. Igazából én már nem is törődtem azzal, hogy a ruha a legfontosabb neki. Évek óta nem törődött velem ennyit, mint most. Már ez is sokat jelentett számomra.
- Ne vitatkozzatok! - állítottam le őket. Így is elég pocsékul éreztem magam, nem hiányzott még az, hogy ők itt ketten veszekedjenek. - Anne, inkább mutasd azt a ruhát! - mutattam a ruha felé. A nővérem közelebb lépkedett hozzám és felmutatta a ruhát, ami összességében szép volt, de biztos voltam benne, hogy nem veszem fel. - Én ezt nem veszem fel! - jelentettem ki.
- Ne már! Most miért nem? - kérdezte Anne értetlenül.
- Mert rózsaszín. Nem hordok rózsaszínt! - mondtam határozottan.
- Komolyan mondom! Serena, ez a ruha pont rád való! Jól áll neked a rózsaszín, fogd fel! - üvöltötte az arcomba. Határozott voltam, de egy pillanatra megremegtem. Sose mondott még ilyet nekem Anne. Csak azt hallottam tőle, hogy én mennyire hasznavehetetlen vagyok. A legszebb dolog is a szájából felém egy sértés volt, erre most pedig ilyet mond?
- Ser, hallgass rá, és vedd fel! - szólalt meg a háttérből Matt is. Gondolkoztam ugyan még egy kicsit, de utána kivettem Anne kezéből a ruhát és a fürdőszobába mentem. Ott jobban szemügyre vettem a ruhát. Be kellett vallanom, hogy valóban gyönyörű volt. Pánt nélküli volt és a mellrészén arany minta díszítette, ami még különlegesebbé tette.

Felvettem magamra, utána pedig bizonytalanul léptem ki a szobába. Nem volt rajtam már időtlen idők óta rózsaszín. Kissé bizonytalanul éreztem benne magam. Az ehhez hasonló ruhákat mindig is Annenak meghagytam, hiszen ő volt mindig fanatikusa ennek a színnek. Én inkább a sötétebb színeket kedveltem, vagy épp az olyan egyszerűeket, mint a fehér. Persze voltak más fajta ruháim is, de ezek uralták a stílusomat.

- Na, milyen? - fordultam körbe. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, aki boldogan él a hercegével. Azonban rá kellett jönnöm, hogy az én tündérmesém véget ért. Nekem már nincs hercegem.

- Csodálatosan nézel ki! - lépett elém mosolyogva Matt. Halványan elmosolyodtam. Viszont ez a mosoly inkább kesernyésre sikerült. Ezt Matt is észre vette és közelebb lépve hozzám megölelt. 

- Ez igazán megható jelenet volt, de most az a feladatunk, hogy megmutassuk annak a senkinek, hogy mit veszít el! Serena, gyere! Megcsinálom a hajad és a sminked! - szólt hozzánk kissé gorombán Anne. Azonban megint csak arra tudtam gondolni, hogy most legalább törődik velem. 

- Kezdesz idegesíteni! - jegyezte meg Matt, mire Anne már válaszolt volna vissza valamit, de közbe szóltam.

- Fejezzétek be! Mind a ketten! - mondtam idegesen. Csak egy kicsit próbáltak volna meg együtt élni, mondjuk fél óráig. - Matt, had csinálja Anne azt amit akar. Megcsinálja a hajam meg a sminkem, utána majd megyünk ketten, jó? - néztem rá, mire pillanatnyi habozás után bólintott. Én is így tettem, majd Anneval bementünk a fürdőbe ahol neki kezdett először a hajamnak. Utána a sminkemnek. A végeredmény pedig pompás lett. A hajamat egy laza kontyba összefogta, elől pedig pár rövid tincset lógva hagyott. Bele tűzött még egy arany masnit is, amitől csak még szebb lett. A sminkem pedig szintén csodálatos lett. Egyszerű volt, de mégis gyönyörű. Óvatosan léptem ki Matt elé, akinek azonnal leesett az álla. 

- Hű! - csak ennyit tudott kinyögni, mire felkuncogtam. Éreztem, hogy más is így fog reagálni ma este. Az éjjeli szekrényemhez léptem, és levettem róla az álarcot, amit előre odakészítettem. A kezembe fogva Matthez léptem, mire ő szó nélkül kivette a kezemből és felrakta az arcomra. 

Hirtelen magabiztos lettem, nagyon. Ugyanolyan fájdalmat akartam okozni Harrynek, mint amilyet ő okozott nekem. Már nem voltak bennem kételyek, meg sem fordult a fejemben, hogy inkább bezárkózom a szobámba és ott sírdogálok. Először meg kellett neki mutatnom, hogy erős vagyok, és hogy ő veszít sokat, nem én. Utána összetörhettem, de addig a legjobb formámat kellett hoznom.

27. fejezet

Sziasztok! Az utóbbi időben kicsit elfoglaltam voltam, sőt, még az is leszek. Ezért nem válaszolok a kommentekre vagy a csere kérésekre! Látom őket, csak éppen arra is alig van időm, hogy felrakjam időben a részt, ezért szokott mindig késő este fenn lenni. De holnap igyekszem válaszolni mindenre! 

Csak egy röpke kérdés; ki látta a Victoria's Secret Fashion Show-ról készült képeket? Mert én igen, és annyira, de annyira tetszett az összes! Arra pedig főleg büszke vagyok, hogy Palvin Barbi is ott volt! Annyira jó látni, hogy egy magyar is mutatkozik egy ilyen eseményen! Alig várom már, hogy megnézzem az egészet december 4-én!

Csak ennyit akartam mondani... :) Jó olvasást a fejezethez! :) xx

"Én nem az a lány akarok lenni, akinek a képeire élvezkedsz, nem az, akit csak úgy ölelgetsz, én az a lány akarok lenni, akit szeretsz, és azért ölelsz meg, nem azért, mert csöppnyi szeretethiányod van!"

- Szóval? - kérdezett rá újra Zayn. Teljesen világos volt a helyzet számára, rájött.
- Én... - kezdtem volna mondani valami teljesen felesleges szöveget, de elcsuklott a hangom. Nem akartam, hogy ez kiderüljön. Nagyon nem.
- Serena, mond csak! Te milyen játékot játszol Harryvel? - húzta fel a szemöldökét. A hangjából csak úgy sütött a düh. Még sose láttam Zaynt ilyennek.
- Milyen játékot játszanék? - szólaltam meg végül kissé halkan. Nem tudtam neki mit mondani, villámcsapásként ért az, hogy rájött.
- Ne néz hülyének! Most már teljesen világos, hogy csak megjátszod magad, hogy a közelébe kerülj! De nem fogom hagyni, hogy kihasználd! - mondta mérgesen. Az agyamban a pumpa azonnal felszökött. Akármivel meggyanúsíthat, de azt nem mondhatja, hogy kihasználom Harryt!
- Fogalmad sincs róla, hogy miket mondasz! Nem tudod, hogy mit miért tettem! Csak van egy elképzelésed, egy torz képed róla, de semmi több! El sem tudod  képzelni, hogy mennyire butaság az, amit most mondtál! - mondtam neki a fogaim között kiszűrve.
- Nem tudom, de nekem ez teljesen egyértelmű helyzet. Hiába jössz ilyen szövegekkel, nem hiszem el! - válaszolta sokkal nyugodtabban, mint az előbb. Már a sírás határán álltam, a szemeimet mardosták a könnyek.
- Ha hagynád, hogy elmagyarázzam neked, akkor megértenéd! - üvöltöttem az arcába. Lezuhantam a földre, és az arcomat a kezembe temettem. Annyira, de annyira felzaklatott az, amit mondott nekem.
- Akkor tedd azt! - ült le mellém Zayn a földre. Szipogva ránéztem. Már nyugodt volt, és csak arra várt, hogy tisztázzam vele a helyzetet. Letöröltem a könnyeimet, és nagy levegőt vettem.
- Elmondtam volna neki. Elakartam... - kezdtem bele bizonytalanul a mesélésbe. - De féltem, hogy mi lesz a véleménye rólam. Féltem, hogy azt hiszi, hogy csak megjátszom magam. Amikor álarcban voltunk, mindent elmondtam neki, az egész életemet, az összes gyengeségemet. De ezt senki sem tudja rólam. Nem akarom, hogy tudják. Nem kell, hogy az emberek azt higgyék egy gyenge lány vagyok. Én nem vagyok az! Én erős vagyok! - néztem Zaynre, akinek mintha egy kicsit megenyhült volna a tekintete.
- Serena, elmondhattad volna neki. Sőt, el is mondhatod. Nem hinné azt, hogy csak megjátszod magad. Csak még nagyobbra tartana. - ölelt magához. Talán igaza volt, hogy hibáztam. Megint.
- De most már nem tudok mit csinálni! Lehet, hogy most meg megutálna, hogy eddig nem mondtam el neki! - teljesen tanácstalan voltam. Biztos voltam benne, hogy Zayn elárulja neki, mert barátok. Nagyon jó barátok.
- Nem tudom mit kéne csinálnod. Lehet, hogy csalódna némileg, de talán örülne neki. Annyit áradozott arról a lányról. Vagyis rólad. Amióta pedig vele vagy, mintha egész lenne. Egyfolytában csak te jársz az eszében! - mondta mosolyogva nekem. A szívemet mintha valami meleg öntötte volna el. Boldog voltam tőle, hogy ez így van, mert én is hasonló képen éreztem.
- Te mit tennél a helyemben? - kérdeztem tőle. Utolsó reményem volt, hogy talán tud mondani valamilyen okosat.
- Fogalmam sincs. Nehéz helyzet. De annyiban tudok segíteni, hogy nem árulom el neki. Viszont ezért cserébe elmondod neki te! Az nem számít, hogy mikor, vagy hol. Csak tedd meg és nekem csukva lesz a szám. - mondta komolyan. Bólintottam egyet, mert ez így volt korrekt. Annyira hálás voltam akkor Zaynek, hogy az elmondhatatlan. Úgy éreztem, hogy ő nekem igaz barátom. Ezzel, hogy ezt megtudta, sokkal közelebb volt hozzám, mint eddig volt.
- Rendben. - bólintottam egyet magabiztosan.

~*~

Reggel gyorsan felöltöztem és felvettem a ruhámat, ami most egy barna szoknya volt aminek a felső része kék-fehér csíkos volt.

A hangulatomat megpecsételte az, hogy vészesen közeledett a hazamenetelünk napja. Holnap után délben indul a gépünk vissza New Yorkba. Ennél rosszabb dolog nem létezett most számomra. Egyrészt, mert vissza kell csöppennem a való életbe. Vissza kell mennem a betontömegbe, a szüleimhez. Ráadásul most még nem is tudhatom, hogy mi lesz a jövőm. New Yorkban kell-e maradnom, vagy mehetek Londonba az egyetemre. Egyértelműen az lenne a legjobb ami történhetne.

De talán ennél is jobban felzaklatott az, hogy már csak 2 napom van Harryvel együtt, úgy, hogy nem választ el minket egy óceán. Ez a dolog pedig nagyon idegesített.

Ma reggel első utam Harryhez vezetett, aki még az igazak álmát aludta. Valahogy most nem éreztem a késztetést arra, hogy bunkó módon felébresszem, ahogy azt mindig Mattel teszem. Azt hiszem talán ez a két kapcsolat között a különbség.

Nyomtam egy puszit az arcára, majd a nyakára végül a szájára. Ennek hatására szuszogva fel is ébredt. 

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá, majd a takaró alá mászva hozzá bújtam.

- Neked is! Mi szél hozott erre? - húzta fel a szemöldökét kissé meglepetten. 

- Nem tudom. Csak gondoltam megnézem mi van veled. - raktam a fejem a mellkasára. Nem akartam azt mondani neki, hogy igazából minden percet vele akarok tölteni amíg haza nem indul a gépem. 

- Mi lenne, ha lemennénk ma is a partra? Csak most kettesben. - nyomott egy gyors puszit a számra. Azonnal megtetszett az ötlet és bólintottam. 

- Az király lenne! De akkor most lemegyek és felveszem a fürdőruhám, jó? - néztem rá. Csak bólintott egyet, mire felpattantam és intettem neki egyet. - Mindjárt itt vagyok akkor! - mosolyogtam rá, majd lesiettem a szobámba. Felvettem ugyanazt a bikinit, mint tegnap, és hozzá a fekete strandkendőt. Felkaptam a cuccaimat és a napszemüvegemet a hajamba tűztem, majd visszaindultam Harryhez. Mire odaértem, ő már teljes harci díszében pompázott. Közelebb mentem hozzá és magamhoz öleltem. A kezeit a derekamra rakta, majd megcsókolt.

- Mondtam már, hogy tetszik ez a fürdőruhád? - húzogatta a szemöldökeit, mire felnevettem.

- Nem, még nem. - mosolyogtam rá.

~*~

Csodás volt a napom, úgy ahogy volt. Hiszen végig Harryvel voltam, és nagyon jól éreztem magam. Ugyan először a partra készültünk ki, végül a wellnessben kötöttünk ki. Ami nem mondom, hogy rosszabb volt az óceánnál. Hogy is mondjam, sokkal kellemesebb volt. 

Estére még volt programom, ugyanis Mattel filmeztünk nála. Felvettem magamra egy melegítőnadrágot egy feszülős pólóval és már épp indultam volna, amikor a zsebemben megcsörrent a telefonom. Azonnal elővettem és a fülemhez emeltem.

- Tessék? - szóltam bele remegő hanggal. Reméltem csak, hogy Ed az, mégpedig jó hírrel. 

- Serena kisasszony? - szólt bele egy idősebb hang. Már a megszólításból tudtam, hogy ki az.

- Igen, Ed! De mond már miért hívtál! Ugye jó hír? - kérdeztem izgatottan. Lehunyt szemmel vártam a választ.

- Serena kisasszony, ma megjött a levél, ami tele van jó hírekkel. Szeptembertől Londonban élhet, mert felvették! - közölte nyugodtan, mire én felsikítottam. Őrült módjára ugrálni kezdtem.

- Úristen! Ezt nem hiszem el! Ed, ez csodálatos! - virultam teljesen. Az inas csak nevetett egyet, majd arra hivatkozva, hogy el kell mennie, letette a telefont. Nem bírtam magammal, azonnal átcsörtettem Matthez, és a nyakába ugrottam visítva.

- Ser, miért vagy így feldobódva? - kérdezte nevetve. 

- Matt! Felvettek! Felvettek! - hajtogattam egyfolytában ugyanazt. Matt azonnal megértette ennyiből, hogy miről van szó, és magához ölelt. - El sem hiszem! Szeptemberben Londonba megyek! - vigyorodtam el. 

26. fejezet

Halihó! Későn, tudom, de itt a rész! Jó olvasást! xx

"Nem csak azért vagy itt, hogy helyet foglalj, vagy hogy egy háttérszereplő legyél valaki életének a filmjében.
Gondold végig: semmi nem lenne ugyanilyen, ha nem léteznél. Az összes hely, ahol voltál és az összes ember, akivel valaha beszéltél, más lenne nélküled.
Mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, és hatással vannak ránk a döntések és még mások létezése is."


Izgatottan készülődtem, hogy leérjek időben az óceán partra. Tegnap este megbeszéltem Harryvel és a többiekkel, hogy délben lemegyünk együtt az óceánhoz. Örültem nagyon az ötletnek, mert már régen voltunk úgy együtt, hogy mindannyian. Az utóbbi napokban inkább csak Mattel és Harryvel voltam.
A bőröndjeim előtt megállva hosszas tanakodásba estem, hogy melyik fürdőruhámat vegyem fel. Végül a kedvencem mellett döntöttem, ami egy sötétkék fél pántos bikini, aminek a mellrészén egy fodros rész húzódik végig.

Nem akartam ruhát felvenni annyi ideig, amíg lemegyek a partra, ezért csak egy fekete strandkendőt kötöttem magamra. Felfogtam a hajam egy kontyba és a papucsomba belebújva indultam is át szólni Mattnek, hogy épp itt az ideje indulnunk. 

A folyosóról még gyorsan visszaszaladtam, mert elfelejtettem magammal hozni a napszemüvegem. Gyors léptekkel vágtattam ár barátom szobájába. A nappaliban ült teljes harci felszerelésében. Egy egyszerű fekete fürdőgatya volt rajta, más semmi, ezért tökéletesen lehetett látni izmos felsőtestét.

- Gyúrunk? Gyúrunk? - kezdtem el bökdösni cukkolás képen. Ezt már meg annyiszor eljátszottam vele, de még mindig élveztem. Nem válaszolt semmit, csak vigyorogva megrázta a fejét. - Kész vagy? - váltottam témát. 

- Persze, menjünk! - bólintott egy hatalmasat. - Na, jók rád a ruhák amiket tegnap vettünk? - kérdezte mosolyogva, mikor már a liftben álltunk.

- Tökéletesek! - mutattam fel vigyorogva a mutatóujjam. A tegnapi vásárló körutunkat nagyon élveztem. És nem csak azért, mert teljesen szabadon voltam engedve, hanem azért is, mert végre hosszabb időt töltöttem kettesben Mattel. Amióta van köztem és Harry között ez a dolog, nem voltam vele sok időt, inkább Harryvel. Ugyan nem jegyezte meg, mert nem olyan, éreztem, hogy kicsit rosszul esnek neki a dolgok. Talán ezért is alakult ki benne ez a túlzott 'féltelek' dolog. Nem volt hozzá szokva, hogy én nem vele vagyok a szabadidőmben. New Yorkban csak együtt voltunk, senki nem állt közénk. De itt teljesen más a helyzet. Azt hiszem én is, és ő is barátokra találtunk. 

- Akkor jó! Nincs kedvem visszavinni egyiket sem, mert nem áll jól rajtad... - célzott arra, hogy már nem egyszer előfordult ilyen. Nevetve megrántottam a vállam, majd közelebb lépve hozzá megöleltem. Azt akartam, hogy érezze mennyire fontos nekem. Mindig, mindenkor, mindenhol.

Kiérve a partra már mindenki ott volt. Nagy részük már a vízben hülyéskedett, de a lányok inkább kint beszélgettek egy pokrócon. Mutattam Mattnek, hogy odamegyek hozzájuk. Csak bólintott egyet.

- Sziasztok! - ültem le a lányokhoz, akik csak mosolyogva köszöntöttek. - Mi újság van erre? - néztem végig rajtuk. Mindannyian pompásan néztek ki, mint mindig.

- Semmi nagyon. Hiányoltalak tegnap! Azt hittem, hogy majd áradozni fogsz a randitokról! - vigyorgott rám Perrie. Megint áradt belőle az élet- és jókedv. Sokkal vidámabban éreztem magam, ahogy ránéztem. De hát ő már csak ilyen.

- Áradoztam volna én, de siettem, mert Mattel mentem vásárolni. - rántottam meg a vállam mosolyogva. 

- Ó, érthető. De most mesélj! - mondta Perrie akárcsak egy megszállott. A többiekkel együtt hangosan felnevettünk. Már épp mesélni kezdtem volna, hogy mi volt, amikor valaki levágódott mellém. Csupa víz volt ezért én is kaptam bőven a hideg folyadékból amiért kisebb sikoly szakadt fel a számból. A merényletet elkövető személyre néztem elég mérgesen. Nagy zöld szemeivel kiskutyákat megszégyenítő módon nézett rám. 

- Ne nézz rám így! - emeltem fel mutatóujjam, mire csak elmosolyodott és közelebb hajolva hozzám megcsókolt.

- Hiányoztál tegnap! - suttogta a fülembe mielőtt elhajolt volna. Nem válaszoltam neki semmit, csak rámosolyogtam.

- Szia Harry! Örülünk neki, hogy megérkeztél, de légyszíves most menj vissza a fiúkhoz, mert épp nagyon fontos dologról szeretnénk beszélni! - nézett rá türelmetlenül Eleanor. Szóval ennyire kíváncsiak lennének a randinkra?

- Hallgatlak titeket! Mindig is szerettem ennyi lány társaságában lenni! - mosolyodott el Harry és várta, hogy belekezdjünk a témába. Néztem rá egy darabig, hátha feltűnik neki, hogy úgysem fogunk elkezdeni előtte beszélni, de nem vette észre magát, ezért inkább cselekedtem és ráütöttem a mellkasára. Kérdőn nézett rám. 

- Harry, menj! - nevettem fel. Egyszerűen nem hittem el, hogy ennyire nem vette az adást. 

- Jól van na! - tett úgy, mintha ő olyan ártatlan lenn. Kuncogtam egy jót rajta, majd mesélni kezdtem a lányoknak. Teljesen csendben voltak, csak én beszéltem, mintha valami nagyon fontos dolgot mondtam volna. Jó, persze, nekem nagyon fontos dolog volt, dehogy nekik? Úgy látszik igen.

- Ez tök romantikus! - szólalt meg először Danielle, amikor befejeztem a mesélést. Elmondtam nekik mindent. Vagyis majdnem mindent.

- Szerintem is! Remélem Zayn kap egy fülest, és engem is elvisz egy ilyen vacsira! Mindig is egy ilyen randi volt az álmom! - kalandozott el egy kicsit Perrie. Nem akartam mondani neki, hogy tudom, hogy nagy része volt abban, hogy minden tökéletes legyen. Ami pedig azt illeti, nagyon hálás is vagyok ezért neki. 

Sokáig beszélgettünk még kint a pokrócon. Rengeteg téma felmerült, sok mindent kiveséztünk. Legtöbbször persze értelmetlen témák röppentek fel, de az a lényeg, hogy jól éreztük magunkat együtt és sokat nevettünk. Mi inkább kerültük a vizet, míg a fiúk egész álló nap abban lubickoltak. Természetesen nem hagyhatták ki, hogy ne dobjanak bele minket. Természetesen Louis agyából pattant ki az ötlet, ezért először Eleanor landolt a vízben. Utána szép sorban a többi lány is részese lehetett ennek az örömnek. Én maradtam utoljára, és hiába néztem boci szemekkel Harryre, könyörtelen volt. 

Még javában strandoltunk, amikor eszembe jutott, hogy a telefonomat fent hagytam. Megijedtem, hogy talán Ed hív, hogy megjött a levelem. 

- Srácok! Felmegyek a telefonomért, mindjárt jövök! - intettem nekik.

- Várj! Megyek veled! - pattant fel Zayn is. Meglepetten néztem rá, de csak bólintottam. Útközben elmesélte, hogy ő is felmegy a telefonjáért, mert az anyukája akármikor felhívhatja. Végül is majdnem ugyanolyan a helyzetünk. Mivel én lentebb laktam, először hozzám mentünk be. Kicsit volt csak kupi, de szóltam neki előre, ezért nem érte nagy meglepetés. Elkezdtem keresni a telefonom, mert fogalmam sem volt róla, hogy hova raktam. 

Épp nagy keresésben voltam, amikor Zayn szólalt meg mögöttem:

- Serena, ez milyen ruha? - megpördültem a tengelyem körül és kerek szemekkel néztem Zaynre, aki a kezében tartotta azt a fekete ruhát, amiben az álarcos buliban találkoztam Harryvel. Ez önmagában nem adott volna okot arra, hogy megijedjek. De Zayn másik kezében ott tartotta a ruhához tartozó álarcot is. 

Gyorsabban kezdtem venni a levegőt és a szívem örült tempóban kezdett kalimpálni. Nem tudtam mit tegyek, mit válaszoljak. Teljesen lefagytam.

25. fejezet

Halihó! Hát itt lenne ez a csodálatos rész! Mit is mondjak róla... Unalmas? Eseménytelen? Ezek nem elég jó szók rá. Tudok pár jobbat, de azt nem írnám ide le... :) De a lényeg, hogy meghoztam nektek a beígért részt! :) Illetve még annyit szeretnék mondani, hogy új kinézetet csináltam az oldalnak. Remélem tetszik nektek, ha pedig találtok benne valami negatívumot, írjátok le, mert a következőnél nem szeretnék elkövetni ilyen hibákat! Persze csak ha találtok! :) Jó olvasást! :) xx

"Miért van az, hogyha az ember boldog, mindig talál valamilyen indokot, amin rágódnia kell? Egyszerűen miért nem élvezik a boldogságot?"

Rég éreztem már magam ilyen vidámnak és pozitívnak. Egy személy volt eddig csak, akivel akármikor őszintén, tiszta szívből nevetni tudtam csak, ő Matt volt és még van is. Csak hogy a szívembe befurakodott egy fiú. Magamban sem tudtam igazán tisztázni a dolgokat. Beleszerettem volna? De ennyi idő alatt? Ilyen hirtelen még sose kerül hozzám ennyire valaki. Vagyis igen, Matt.
Hiába is volt bennem egy kis kétely, nem tudtam megbánni, hogy odaadtam magam neki teljesen. Nem csak lelkileg, most már testileg is. Úgy éreztem, hogy megbízhatok benne, hogy ő is szeret engem annyira, mint én őt. Ennél több pedig nem kell. Azt hiszem.
Azt pedig leírni sem lehet, hogy egy ilyen éjszaka után milyen jó érzés felkelni egy fiú mellett, aki boldoggá tesz téged. Láttam Harryn, hogy tart egy kicsit attól, hogy megbántam amit csináltam. Azonban szó sem volt ilyen dologról, ezt ő is észre vette, és vidáman csókolt bele a nyakamba. Legszívesebben örökké ott maradtam volna vele, de sajnos mennem kellett, mert Mattel megbeszéltünk egy találkozót. Az utóbbi napokban igazán nem töltöttünk együtt sok időt, ez pedig hiányzik. Újra magamra ráncigáltam a ruhámat, majd gyors tempóval a lakosztályom felé vettem az irányt. Kissé nyúzott voltam még, ezért nem örültem volna, ha bárki is meglát.
A szobámba értem és ledobtam magam az ágyamba. Nagyot sóhajtottam, amiből most sokkal inkább boldogság áradt, mint akármi más. Most minden olyan jó, olyan, mintha egy álomba csöppentem volna. Ezer százalék, hogy a rózsaszín köd teljesen bejárta az agyam összes zugát.
Jó sok idő után aztán rávettem magam, hogy keressek magamnak valami ruhát, amiben elmehettek Mattel a városba. Most elég gyorsan sikerült dűlőre jutnom. Egy szegecses rövidnadrágba beletűrtem egy bő, türkiz inget.

Nem tudtam, hogy Matt hova készül menni, de nem is igazán érdekelt. Tudtam, hogy csak jó helyre fog elvinni, mivel ismer és tudja, hogy mit szeretek és mit nem. Felvettem a cipőmet és a táskámba belepakoltam a cuccaimat és már indultam is át Matthez. A nappalijukban összefutottam az én drága bátyámmal is, amivel szintén nagyon kevés időt töltök, pedig annak reményében jöttem ide, hogy némileg betudjuk pótolni azokat a hosszú napokat, amikor nem látjuk egymást.
- Merre kószálsz mindig? Sose látlak, pedig azt mondtuk sok időt fogunk eltölteni együtt! - öleltem meg mosolyogva. Tudtam, hogy egy lánnyal van mindig, akivel komolyan gondolja. Azonban nem voltam biztos benne, hogy meg kéne bíznia abban a lányban, hiszen szinte nem is ismeri. Féltettem nagyon a csalódástól, de nem mondtam el neki, mert amikor megtettem összevesztünk. Annál pedig nincs is rosszabb mikor nem vagyunk jóban.
- Pontosan tudod, Ser. - mosolyodott el. Örültem neki, hogy boldog. De mégis...
- Tudom, de olyan keveset vagyunk együtt! - fintorodtam el. Talán féltékeny voltam arra a lányra, hiszen alig ismeri a bátyámat, de máris egész napos figyelmet kap tőle. Én pedig, aki a legjobban ismeri, alig találkozik vele... Szerettem volna ezen változtatni, hiszen én nagyon ragaszkodtam Erichez.
- Majd ha jössz Londonba az egyetemre, mindennap látjuk egymást! - került ki az arcára nagy vigyor, az én gyomrom pedig összeszűkült.
- Az korántsem olyan biztos. - húztam a számat.
- Mert? - vonta fel a szemöldökét. - Nem akarsz már odajárni?
- Nem, erről szó sincs! Csak Ed még nem hívott, hogy jött volna levél. Félő, hogy nem vettek fel... - szomorodtam el. Mindennél jobban szerettem volna abba az egyetembe bekerülni, mivel ezzel bizonyíthattam a szüleimnek, hogy igenis vagyok valamire való. Oda csak modelleknek, fotósoknak vagy divattervezőknek készülők mennek. Speciális órák mindenkinek és a legjobbak számára esélyt nyújtanak arra, hogy híresebb eseményekre bejussanak, vagy éppen részt vegyenek rajta, mint modell. Ha igazi karriert akarsz magadnak, mint modell oda kell járnod. Ha ez nem sikerül, nem tudom mihez fogok kezdeni.
- Ha téged nem, akkor kit?! Ne beszélj már hülyeségeket Serena, mert felidegesítesz! A legszebb lány vagy akit ismerek! Jó az alakod, szép az arcod, és úgy szimplán a véredben van ez a szakma! - szorított magához jó szorosan. Jól estek a szavai, még ha tudtam is, hogy van benne némi túlzás. De hát testvérek vagyunk, ez teljesen természetes.
- Remélem, hogy igazad lesz. Egyre jobban kezd aggasztani... - néztem rá kissé szomorúan. Elfojtottam magamban ugyan eddig az érzést, megpróbáltam nem rá gondolni, csak a boldogságomra. De tudat alatt végig ott motoszkált a fejemben a dolog, még ha nem is szántam rá sok figyelmet.
- Persze, hogy igazam lesz! - mosolyodott el önelégülten, mire csak óvatosan meglöktem, hogy térjen vissza magához.
- Ser, itt vagy már? - lépett ki a szobájából Matt elég nagy zajjal. Konkrétan kirontott.
- Itt. - válaszoltam neki röviden, a kezemet pedig felemeltem, ha esetleg nem lát, rendesen észre vegyen.
- Vicces vagy. - húzta össze a szemöldökét. - De most gyere már! Csomó ideje várok már rád! - koppantott egyet a fejemre, amiért csak a kezére csaptam óvatosan. Nem szerettem az ilyen megmozdulásait. Senkinek sem.
- Menjünk! - sóhajtottam végül én egyet, mert végül ő bonyolódott Ericcel hosszas beszélgetésbe. Őszintén szólva a semmiről.
- Jó, nyugodj meg, megyünk! - mondta nekem intve egyet, majd egy sziával elköszönt a bátyámtól. Kissé szomorú voltam, mert azt hittem, hogyha Eric megtudja, hogy Mattel megyünk a városba járkálni, azt mondja, hogy jön velünk. Ám ehelyett megint ment a barátnőcskéjéhez, ami akaratlanul is ellenszenvet táplált a lány iránt, pedig még nem is ismertem. De ha már itt tartunk, egyáltalán miért nem ismerem?! Hiszen Eric komolyan gondolja... Ilyenkor már rég ismerni szoktam a barátnőit. Annyira furcsa volt ez az egész számomra.
- Hahó, Hercegnő! Te meg merre jársz? - lengette a kezeit előttem Matt. Észre se vettem, hogy a liftben lefelé menet végig hozzám beszélt.
- Én? Ja, itt. - válaszoltam kissé zavartan, majd a hajamba túrtam.
- Mi a baj? - húzta fel a szemöldökét.
- Semmi, semmi. - válaszoltam legyintve. Azonban az agyamban megannyi kérdés lapult, hiszen idegesített Eric viselkedése.
- Ismerlek, látom, hogy valami nem oké. - jelentette ki határozottan, mire nem tehettem mást, csak bólintottam egyet.
- Te találkoztál már Eric barátnőjével? - kérdeztem tőle, miközben kisétáltunk a hotel bejáratán.
- Nem, csak messziről láttam egyszer. - rántotta meg a vállát lazán.
- Ez a baj! Egyikünknek sem mutatta még be, pedig én ilyenkor már az eddigi összes barátnőjét ismertem! Valami itt nem oké! - ráztam meg a fejem gondterhelten. Ez olyan tipikus én voltam. Amikor minden jól alakul, találok valami indokot arra, hogy idegeskedjek, nemhogy élvezném a jó létet.
- Szerintem ezen nem kell aggódnod. Eric tudja mit csinál, már nem kisfiú. - mondta Matt. Őt ez egyáltalán nem érdekelte, és úgy éreztem, hogy engem sem kellene. De ez akkor sem tetszett.
- Elárulod, hogy hova megyünk? - kérdeztem hosszú csendes percek után. Mind a ketten másra használtuk ki ezeket a perceket, én lenyugtattam magam, hogy akadjak le a témáról, míg Matt a körülöttünk magassarkúban tipegő lányokat kémlelte. Oldalba böktem, hogy rám figyeljen. Csak bólintott. Sosem zavartatta magát az ilyen dolgokban.
- Ez a te napod lesz! Elmegyünk vásárolni, és képes vagyok az összes boltba bemenni veled, sőt, ha kell cipekedek is! - mondta mosolyogva, mire csak a nyakába ugrottam. Matt tudta, hogy mire van szükségem.
- Úgy imádlak! - mondta neki felpörögve. Azonnal leszálltam az Erices témáról. Csak arra tudtam gondolni, hogy Matt egy igazi barát. Férfi létére felvállalta azt, hogy eljön velem vásárolni összeroskadásig.
- Most pedig mesélj, hogy milyen volt a tegnap Harryvel! - ragadta meg a vállam, és közelebb húzott magához. Kissé zavarba jöttem Harry nevének hallatán, de gyorsan összeszedtem magam, és válaszoltam neki.
- Jó. - böktem ki határozottan. Jó, igazából magam sem hittem el, hogy képes vagyok ilyen szerencsétlen választ adni.
- Szóval jó. Csak jó? - húzta fel vigyorogva a szemöldökét Matt. Nagy levegőt vettem, és hosszasan elmeséltem neki, hogy valójában mennyire fantasztikusan éreztem magam, hogy miket csináltunk. Persze egy dolgot kihagytam a történetből, mégpedig azt, hogy lefeküdtem vele. Biztos voltam benne, hogy akkor Matt kiakadna és elkezdene arról beszélni, hogy ez még túl korai volt és nehogy csalódjak benne. És abban is biztos voltam, hogy még ha nem is vallja be, kicsit csalódott volna bennem. És talán igaza is lenne, de jelen pillanatban egyáltalán nem tudtam megbánni azt amit tettem, nem tudtam úgy gondolni rá, mint hibára.