28. fejezet

Sziasztok! Azt hiszem nem tudok mit mondani a részről. Remélem megleplek vele benneteket egy kicsit. Mert ez volt a célom... :) Nem mondom, hogy feltétlenül jó rész, de egy fordulat az biztos. Egy fontos fordulat. De nem beszélek ennyit már... :D Jó olvasást hozzá! :) xx

"A csalódás a legfájdalmasabb tapasztalat, nemcsak a személy miatt, akiben csalódtunk, hanem főképp azért, mert megsebesült bennünk a tisztelet vágya."

Úgy indultam neki a napnak, mint azt eddig mindig tettem a nyaralás alatt. Annyi különbséggel, hogy most minden percet Harryvel akartam tölteni azért, mert holnap erre már nem lesz időnk, mivel mind a ketten máshová megyünk. Míg ő Angliába, addig én New Yorkba.
Jól akartam kinézni, hogy tetszek neki. Ezért esett a választásom egy ruhára, ami pánt nélküli és a szoknya része baba kék, míg a felső része bronz színű.

Mivel tegnap már megbeszéltük, hogy ma az egész napot együtt töltjük így 9-en, egyből a halban mentem. Délben ott találkoztunk, utána pedig együtt bementünk a városba. Ahogy megláttam a társaságot, rögtön Harryhez mentem. Megcsókoltam, majd körbe néztem. Már mindenki itt volt, még Matt is. Ezért nagy beszélgetések és nevetések közepette indultunk be a városba, hogy együtt töltsük az utolsó napunkat Los Angelesben. 

~*~

- Lejössz velem a partra? - nézett rám komolyan Harry, mikor újra a szálloda haljában álltunk. Nagyon jól éreztem magam az együtt töltött idő alatt, de azt hiszem a többiek is. Ugyan nem csináltunk szinte semmit, csak a sétáló utcákon végig sétáltunk, mégis sokkal több mindent megtudtunk egymásról, újra. Ráadásul nem egy gáz sztorit tudtunk meg a másikról, ami akármikor jól jöhet. 

- Persze. - fogtam meg a kezét, mire halkan elmosolyodott. Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem akartam róla tudomást venni, csak sétáltam kézen fogva le vele a partra. - Akkor megyünk ma este a buliba? - kérdeztem mikor megálltunk a parton. Nem szólt semmit Harry, csak felém fordult. Mind a két kezemet megfogta, és mélyen a szemembe nézett.

- Én megyek és te is. De nem együtt. - mondta higgadtan. Értetlenül felvontam a szemöldököm.

- Miért nem? Ha mind a ketten megyünk, akkor miért nem együtt? - néztem rá. Valami nem stimmelt, nagyon. 

- Serena, nem megyünk együtt, mert már nincs olyan, hogy együtt. Csak olyan van, hogy te, meg én. - mondta ki a szavakat rezzenéstelen arccal. Lefagytam teljesen, ahogy felfogtam a szavak értelmét. A szívembe mintha száz kést mártottak volna, utána pedig jól megforgatták volna. A mellkasomban valami szúró fájdalom keletkezett és a gyomromban repkedő pillangók pedig szépen lassan zuhantak össze egymás után. Csak álltam ott, mint egy baba, akit eddig ráncigáltak és kihasználtak. Hihetetlenül fájt mindenem, bennem pedig fortyogtak az érzelmek. Legfőképp szomorúság, csalódottság és harag.

- Te szemét! - rántottam ki kezeimet a kezeiből. - Egész végig csak kihasználtál! Csak játszottál velem! - löktem meg a mellkasánál fogva. A szememből folyni kezdtek a könnyek és összetörtem. Teljesen.

- Serena, félre értesz! - nézett rám Harry, mire csak intettem egyet.

- Ezen mit lehet?! Ne légy nevetséges! Megkaptad amit akartál, lefeküdtem veled. Örülsz neki?! Ugyanolyan undorító vagy, mint a többi féreg! Undorodom tőled, te szemét! - üvöltöttem vele, majd közelebb lépve hozzá felpofoztam. Az össze dühömet és haragomat beleadtam, de tudtam, fele annyira sem fáj neki amit tettem, mint nekem amit ő tett velem. Az arcához kapott és megszólalt:

- Sajnálom... Nem ezt akartam. - nézett rám sajnálkozva, mire csak hátat fordítva neki berohantam a szállodába. A lépcsőn keresztül felfutottam a lakosztályunkba. Becsaptam magam mögött az ajtót, majd neki támaszkodva csúsztam le a földre. Felhúztam a térdeimet és a homlokomat neki döntve sírtam. Megalázottan éreztem magam. De talán az fájt a legjobban, hogy megint hagytam magam átverni, hittem egy olyan fiúnak, aki ilyen aljas módon kihasznált.

- Serena, te vagy az? - hallottam meg nővérem hangját. Nem válaszoltam, csak hallgattam, ahogy a magassarkújának a hangja egyre közelít felém. - Úristen! Veled meg mi történt? - kérdezte. Felnéztem rá és csak megráztam a fejem. 

- Ugyanaz, megint. - töröltem le a könnyeimet. Ekkor a nővérem olyat tett, amit sose fogok elfelejteni. Leült mellém, és magához ölelt, és hagyta, hogy a vállát összesírva adjam ki magamból az érzelmeket. Soha nem csinált még ilyet velem, soha nem éreztem magamhoz ilyen közel.

- Kidobott Harry? - a kérdést inkább csak magának tette fel, mintsem tőlem kérdezte volna, hiszen ő is tudta a választ. - Tudod mit? Ezt nem szabad hagynod! - mondta, majd eltolt magától és a szemembe nézett. - Mikor találkozhatsz vele legközelebb?

- Ma este van egy buli. Elvileg együtt mentünk volna, de így... - csuklott el a hangom. 

- Akkor most szépen összeszeded magad, szépen felöltözöl és lemész! Meg mutatod neki, hogy mit veszített utána pedig bemutatsz neki és vigyorogva eljössz! Ilyen egyszerű! - fogta meg a kezem Anne, és felhúzott. Csak bólintottam egyet, mert nem tudtam volna ellenkezni ellene. Épp indultunk volna be a szobámba, amikor nyílt az ajtó, és Matt lépett be.

- Te még nem vagy készen? És miért sírtál? - nézett rám meglepődötten, mire csak megráztam a fejem, és letöröltem az épp kibuggyanó könnycseppjeimet. 

- Kérdezd meg attól a szemét barátjától, aki kidobta! - fortyogott Anne. Matt arcára azonnal kiköltözött valamiféle düh. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek.

- Felrúgom azt a senkit! - indult volna ki az ajtón, de utána nyúltam.

- Ne, Matt! Nem akarom! - szipogtam neki, mire magához húzott és szorosan megölelt.

- Mondtam, hogy ne bízz meg benne! - suttogta a fülembe idegesen, mire csak bólintottam egyet.

- Tudom, és sajnálom! Egy naiv kislány vagyok még... - szipogtam letörten. Matt nem válaszolt semmit, csak elengedett és bevezetett a szobába.

- De most megfogjuk neki mutatni, hogy mit vesztett! - szólt közbe Anne. 

- És mégis hogy? - kérdezte Matt értetlenül.

- Lemegyünk a ma esti buliba és Serena jól fogja érezni magát! - jelentette ki határozottan. Ez így szépen hangzott, de egyáltalán nem volt kedvem lemenni abba a buliba. Azonban hirtelen támadt egy ötletem.

- És mi lenne, ha ma elmondanám neki az igazat? Hogy én voltam az a lány az álarcos buliról? - néztem inkább Matt felé, mert ő volt tisztában azzal, hogy most mire is gondolok. 

- Biztos vagy te ebben? Én nem tartom jó ötletnek... - kétkedett megint Matt, de leintettem. Biztos voltam már a tervemben, nem tudott volna róla senki sem lebeszélni.

- Matt, ne aggódj! - mondtam neki határozottan.

- Legutóbb is ezt mondtad, és nézd meg mi lett a vége! - mutatott a kisírt szemeimre. Azonban ez nem hatott meg.

- Remélem, hogy majd lesztek szívesek beavatni, de van egy ötletem, hogy mit vegyen fel Serena! - ment be a szobájába Anne. Addig mi Mattel az enyémbe mentünk, közben egyfolytában próbált lebeszélni róla. De már biztos voltam benne, hogy végig csinálom. 

- Gyűlölöm... - öleltem át újra Mattet a szobámban.
- Ne foglalkozz vele! Nem lett volna szabad így történnie. - sóhajtott egy nagyot.
- Az a legrosszabb, hogy én mindenemet odaadtam neki, mert megbíztam benne. És erre ő mit tesz? - töröltem le a szemem.
- Hogy érted azt, hogy mindened? - húzta fel a szemöldökét Matt. Azonnal eltolt magától és a szemembe nézve várta a válaszom. De csak lehajtottam a fejem és nem válaszoltam. - Lefeküdtél vele? - tette fel másképp a kérdését.
- Ühüm. - bólintottam félve egyet. Matt idegesen a hajába túrt.
- Hogy lehetsz ennyire naiv? - húzta fel a szemöldökét. A könnyeim újra folyni kezdtek és leültem az ágyra.
- Azt hittem, hogy ez komolyabb... - mormoltam, de Matt meghallotta.
- Komolyabb?! Ser, ez csak egy nyári kaland volt! Ezt mindenki tudta! - guggolt le elém és az államat felhúzva kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek. Ideges volt nagyon.
- Baj, hogy többet láttam benne?! Baj, hogy én elhittem, hogy ebből komolyabb is lehet?! Matt, végre igazán boldog voltam! Végre voltak igazi barátaink! Nem tudom, hogy te észre vetted-e, de én igen! - mondtam neki üvöltve. Mérges voltam rá, mert leszidott, holott csak egy kicsit az én szemszögemből kellett volna látnia a dolgokat.
- Jó, ezt fejezzük be, most! - csitított le idegesen. - Már megtörtént, nem lehet ellene tenni semmit. - mondta kicsit nyugodtabban. Csak bólintottam egyet, és hátra dőltem az ágyon.
- Ez az én formám. Csakis az ilyen barmokat tudom kifogni. - ráztam meg a fejem csalódottan.
- És íme, a tökéletes ruha! - rontott be a szobába vidáman Anne. A kezében egy rózsaszín miniruhát tartva.
- Komolyan? Itt ül a húgod sírva, és neked a ruha a legfontosabb?! - húzta fel a szemöldökét Matt.
- Igenis fontos a ruha! Minél jobban néz ki, annál jobban eltudja bizonytalanítani azt a szemétládát! - bólogatott Anne egyfolytában. Igazából én már nem is törődtem azzal, hogy a ruha a legfontosabb neki. Évek óta nem törődött velem ennyit, mint most. Már ez is sokat jelentett számomra.
- Ne vitatkozzatok! - állítottam le őket. Így is elég pocsékul éreztem magam, nem hiányzott még az, hogy ők itt ketten veszekedjenek. - Anne, inkább mutasd azt a ruhát! - mutattam a ruha felé. A nővérem közelebb lépkedett hozzám és felmutatta a ruhát, ami összességében szép volt, de biztos voltam benne, hogy nem veszem fel. - Én ezt nem veszem fel! - jelentettem ki.
- Ne már! Most miért nem? - kérdezte Anne értetlenül.
- Mert rózsaszín. Nem hordok rózsaszínt! - mondtam határozottan.
- Komolyan mondom! Serena, ez a ruha pont rád való! Jól áll neked a rózsaszín, fogd fel! - üvöltötte az arcomba. Határozott voltam, de egy pillanatra megremegtem. Sose mondott még ilyet nekem Anne. Csak azt hallottam tőle, hogy én mennyire hasznavehetetlen vagyok. A legszebb dolog is a szájából felém egy sértés volt, erre most pedig ilyet mond?
- Ser, hallgass rá, és vedd fel! - szólalt meg a háttérből Matt is. Gondolkoztam ugyan még egy kicsit, de utána kivettem Anne kezéből a ruhát és a fürdőszobába mentem. Ott jobban szemügyre vettem a ruhát. Be kellett vallanom, hogy valóban gyönyörű volt. Pánt nélküli volt és a mellrészén arany minta díszítette, ami még különlegesebbé tette.

Felvettem magamra, utána pedig bizonytalanul léptem ki a szobába. Nem volt rajtam már időtlen idők óta rózsaszín. Kissé bizonytalanul éreztem benne magam. Az ehhez hasonló ruhákat mindig is Annenak meghagytam, hiszen ő volt mindig fanatikusa ennek a színnek. Én inkább a sötétebb színeket kedveltem, vagy épp az olyan egyszerűeket, mint a fehér. Persze voltak más fajta ruháim is, de ezek uralták a stílusomat.

- Na, milyen? - fordultam körbe. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, aki boldogan él a hercegével. Azonban rá kellett jönnöm, hogy az én tündérmesém véget ért. Nekem már nincs hercegem.

- Csodálatosan nézel ki! - lépett elém mosolyogva Matt. Halványan elmosolyodtam. Viszont ez a mosoly inkább kesernyésre sikerült. Ezt Matt is észre vette és közelebb lépve hozzám megölelt. 

- Ez igazán megható jelenet volt, de most az a feladatunk, hogy megmutassuk annak a senkinek, hogy mit veszít el! Serena, gyere! Megcsinálom a hajad és a sminked! - szólt hozzánk kissé gorombán Anne. Azonban megint csak arra tudtam gondolni, hogy most legalább törődik velem. 

- Kezdesz idegesíteni! - jegyezte meg Matt, mire Anne már válaszolt volna vissza valamit, de közbe szóltam.

- Fejezzétek be! Mind a ketten! - mondtam idegesen. Csak egy kicsit próbáltak volna meg együtt élni, mondjuk fél óráig. - Matt, had csinálja Anne azt amit akar. Megcsinálja a hajam meg a sminkem, utána majd megyünk ketten, jó? - néztem rá, mire pillanatnyi habozás után bólintott. Én is így tettem, majd Anneval bementünk a fürdőbe ahol neki kezdett először a hajamnak. Utána a sminkemnek. A végeredmény pedig pompás lett. A hajamat egy laza kontyba összefogta, elől pedig pár rövid tincset lógva hagyott. Bele tűzött még egy arany masnit is, amitől csak még szebb lett. A sminkem pedig szintén csodálatos lett. Egyszerű volt, de mégis gyönyörű. Óvatosan léptem ki Matt elé, akinek azonnal leesett az álla. 

- Hű! - csak ennyit tudott kinyögni, mire felkuncogtam. Éreztem, hogy más is így fog reagálni ma este. Az éjjeli szekrényemhez léptem, és levettem róla az álarcot, amit előre odakészítettem. A kezembe fogva Matthez léptem, mire ő szó nélkül kivette a kezemből és felrakta az arcomra. 

Hirtelen magabiztos lettem, nagyon. Ugyanolyan fájdalmat akartam okozni Harrynek, mint amilyet ő okozott nekem. Már nem voltak bennem kételyek, meg sem fordult a fejemben, hogy inkább bezárkózom a szobámba és ott sírdogálok. Először meg kellett neki mutatnom, hogy erős vagyok, és hogy ő veszít sokat, nem én. Utána összetörhettem, de addig a legjobb formámat kellett hoznom.