25. fejezet

Halihó! Hát itt lenne ez a csodálatos rész! Mit is mondjak róla... Unalmas? Eseménytelen? Ezek nem elég jó szók rá. Tudok pár jobbat, de azt nem írnám ide le... :) De a lényeg, hogy meghoztam nektek a beígért részt! :) Illetve még annyit szeretnék mondani, hogy új kinézetet csináltam az oldalnak. Remélem tetszik nektek, ha pedig találtok benne valami negatívumot, írjátok le, mert a következőnél nem szeretnék elkövetni ilyen hibákat! Persze csak ha találtok! :) Jó olvasást! :) xx

"Miért van az, hogyha az ember boldog, mindig talál valamilyen indokot, amin rágódnia kell? Egyszerűen miért nem élvezik a boldogságot?"

Rég éreztem már magam ilyen vidámnak és pozitívnak. Egy személy volt eddig csak, akivel akármikor őszintén, tiszta szívből nevetni tudtam csak, ő Matt volt és még van is. Csak hogy a szívembe befurakodott egy fiú. Magamban sem tudtam igazán tisztázni a dolgokat. Beleszerettem volna? De ennyi idő alatt? Ilyen hirtelen még sose kerül hozzám ennyire valaki. Vagyis igen, Matt.
Hiába is volt bennem egy kis kétely, nem tudtam megbánni, hogy odaadtam magam neki teljesen. Nem csak lelkileg, most már testileg is. Úgy éreztem, hogy megbízhatok benne, hogy ő is szeret engem annyira, mint én őt. Ennél több pedig nem kell. Azt hiszem.
Azt pedig leírni sem lehet, hogy egy ilyen éjszaka után milyen jó érzés felkelni egy fiú mellett, aki boldoggá tesz téged. Láttam Harryn, hogy tart egy kicsit attól, hogy megbántam amit csináltam. Azonban szó sem volt ilyen dologról, ezt ő is észre vette, és vidáman csókolt bele a nyakamba. Legszívesebben örökké ott maradtam volna vele, de sajnos mennem kellett, mert Mattel megbeszéltünk egy találkozót. Az utóbbi napokban igazán nem töltöttünk együtt sok időt, ez pedig hiányzik. Újra magamra ráncigáltam a ruhámat, majd gyors tempóval a lakosztályom felé vettem az irányt. Kissé nyúzott voltam még, ezért nem örültem volna, ha bárki is meglát.
A szobámba értem és ledobtam magam az ágyamba. Nagyot sóhajtottam, amiből most sokkal inkább boldogság áradt, mint akármi más. Most minden olyan jó, olyan, mintha egy álomba csöppentem volna. Ezer százalék, hogy a rózsaszín köd teljesen bejárta az agyam összes zugát.
Jó sok idő után aztán rávettem magam, hogy keressek magamnak valami ruhát, amiben elmehettek Mattel a városba. Most elég gyorsan sikerült dűlőre jutnom. Egy szegecses rövidnadrágba beletűrtem egy bő, türkiz inget.

Nem tudtam, hogy Matt hova készül menni, de nem is igazán érdekelt. Tudtam, hogy csak jó helyre fog elvinni, mivel ismer és tudja, hogy mit szeretek és mit nem. Felvettem a cipőmet és a táskámba belepakoltam a cuccaimat és már indultam is át Matthez. A nappalijukban összefutottam az én drága bátyámmal is, amivel szintén nagyon kevés időt töltök, pedig annak reményében jöttem ide, hogy némileg betudjuk pótolni azokat a hosszú napokat, amikor nem látjuk egymást.
- Merre kószálsz mindig? Sose látlak, pedig azt mondtuk sok időt fogunk eltölteni együtt! - öleltem meg mosolyogva. Tudtam, hogy egy lánnyal van mindig, akivel komolyan gondolja. Azonban nem voltam biztos benne, hogy meg kéne bíznia abban a lányban, hiszen szinte nem is ismeri. Féltettem nagyon a csalódástól, de nem mondtam el neki, mert amikor megtettem összevesztünk. Annál pedig nincs is rosszabb mikor nem vagyunk jóban.
- Pontosan tudod, Ser. - mosolyodott el. Örültem neki, hogy boldog. De mégis...
- Tudom, de olyan keveset vagyunk együtt! - fintorodtam el. Talán féltékeny voltam arra a lányra, hiszen alig ismeri a bátyámat, de máris egész napos figyelmet kap tőle. Én pedig, aki a legjobban ismeri, alig találkozik vele... Szerettem volna ezen változtatni, hiszen én nagyon ragaszkodtam Erichez.
- Majd ha jössz Londonba az egyetemre, mindennap látjuk egymást! - került ki az arcára nagy vigyor, az én gyomrom pedig összeszűkült.
- Az korántsem olyan biztos. - húztam a számat.
- Mert? - vonta fel a szemöldökét. - Nem akarsz már odajárni?
- Nem, erről szó sincs! Csak Ed még nem hívott, hogy jött volna levél. Félő, hogy nem vettek fel... - szomorodtam el. Mindennél jobban szerettem volna abba az egyetembe bekerülni, mivel ezzel bizonyíthattam a szüleimnek, hogy igenis vagyok valamire való. Oda csak modelleknek, fotósoknak vagy divattervezőknek készülők mennek. Speciális órák mindenkinek és a legjobbak számára esélyt nyújtanak arra, hogy híresebb eseményekre bejussanak, vagy éppen részt vegyenek rajta, mint modell. Ha igazi karriert akarsz magadnak, mint modell oda kell járnod. Ha ez nem sikerül, nem tudom mihez fogok kezdeni.
- Ha téged nem, akkor kit?! Ne beszélj már hülyeségeket Serena, mert felidegesítesz! A legszebb lány vagy akit ismerek! Jó az alakod, szép az arcod, és úgy szimplán a véredben van ez a szakma! - szorított magához jó szorosan. Jól estek a szavai, még ha tudtam is, hogy van benne némi túlzás. De hát testvérek vagyunk, ez teljesen természetes.
- Remélem, hogy igazad lesz. Egyre jobban kezd aggasztani... - néztem rá kissé szomorúan. Elfojtottam magamban ugyan eddig az érzést, megpróbáltam nem rá gondolni, csak a boldogságomra. De tudat alatt végig ott motoszkált a fejemben a dolog, még ha nem is szántam rá sok figyelmet.
- Persze, hogy igazam lesz! - mosolyodott el önelégülten, mire csak óvatosan meglöktem, hogy térjen vissza magához.
- Ser, itt vagy már? - lépett ki a szobájából Matt elég nagy zajjal. Konkrétan kirontott.
- Itt. - válaszoltam neki röviden, a kezemet pedig felemeltem, ha esetleg nem lát, rendesen észre vegyen.
- Vicces vagy. - húzta össze a szemöldökét. - De most gyere már! Csomó ideje várok már rád! - koppantott egyet a fejemre, amiért csak a kezére csaptam óvatosan. Nem szerettem az ilyen megmozdulásait. Senkinek sem.
- Menjünk! - sóhajtottam végül én egyet, mert végül ő bonyolódott Ericcel hosszas beszélgetésbe. Őszintén szólva a semmiről.
- Jó, nyugodj meg, megyünk! - mondta nekem intve egyet, majd egy sziával elköszönt a bátyámtól. Kissé szomorú voltam, mert azt hittem, hogyha Eric megtudja, hogy Mattel megyünk a városba járkálni, azt mondja, hogy jön velünk. Ám ehelyett megint ment a barátnőcskéjéhez, ami akaratlanul is ellenszenvet táplált a lány iránt, pedig még nem is ismertem. De ha már itt tartunk, egyáltalán miért nem ismerem?! Hiszen Eric komolyan gondolja... Ilyenkor már rég ismerni szoktam a barátnőit. Annyira furcsa volt ez az egész számomra.
- Hahó, Hercegnő! Te meg merre jársz? - lengette a kezeit előttem Matt. Észre se vettem, hogy a liftben lefelé menet végig hozzám beszélt.
- Én? Ja, itt. - válaszoltam kissé zavartan, majd a hajamba túrtam.
- Mi a baj? - húzta fel a szemöldökét.
- Semmi, semmi. - válaszoltam legyintve. Azonban az agyamban megannyi kérdés lapult, hiszen idegesített Eric viselkedése.
- Ismerlek, látom, hogy valami nem oké. - jelentette ki határozottan, mire nem tehettem mást, csak bólintottam egyet.
- Te találkoztál már Eric barátnőjével? - kérdeztem tőle, miközben kisétáltunk a hotel bejáratán.
- Nem, csak messziről láttam egyszer. - rántotta meg a vállát lazán.
- Ez a baj! Egyikünknek sem mutatta még be, pedig én ilyenkor már az eddigi összes barátnőjét ismertem! Valami itt nem oké! - ráztam meg a fejem gondterhelten. Ez olyan tipikus én voltam. Amikor minden jól alakul, találok valami indokot arra, hogy idegeskedjek, nemhogy élvezném a jó létet.
- Szerintem ezen nem kell aggódnod. Eric tudja mit csinál, már nem kisfiú. - mondta Matt. Őt ez egyáltalán nem érdekelte, és úgy éreztem, hogy engem sem kellene. De ez akkor sem tetszett.
- Elárulod, hogy hova megyünk? - kérdeztem hosszú csendes percek után. Mind a ketten másra használtuk ki ezeket a perceket, én lenyugtattam magam, hogy akadjak le a témáról, míg Matt a körülöttünk magassarkúban tipegő lányokat kémlelte. Oldalba böktem, hogy rám figyeljen. Csak bólintott. Sosem zavartatta magát az ilyen dolgokban.
- Ez a te napod lesz! Elmegyünk vásárolni, és képes vagyok az összes boltba bemenni veled, sőt, ha kell cipekedek is! - mondta mosolyogva, mire csak a nyakába ugrottam. Matt tudta, hogy mire van szükségem.
- Úgy imádlak! - mondta neki felpörögve. Azonnal leszálltam az Erices témáról. Csak arra tudtam gondolni, hogy Matt egy igazi barát. Férfi létére felvállalta azt, hogy eljön velem vásárolni összeroskadásig.
- Most pedig mesélj, hogy milyen volt a tegnap Harryvel! - ragadta meg a vállam, és közelebb húzott magához. Kissé zavarba jöttem Harry nevének hallatán, de gyorsan összeszedtem magam, és válaszoltam neki.
- Jó. - böktem ki határozottan. Jó, igazából magam sem hittem el, hogy képes vagyok ilyen szerencsétlen választ adni.
- Szóval jó. Csak jó? - húzta fel vigyorogva a szemöldökét Matt. Nagy levegőt vettem, és hosszasan elmeséltem neki, hogy valójában mennyire fantasztikusan éreztem magam, hogy miket csináltunk. Persze egy dolgot kihagytam a történetből, mégpedig azt, hogy lefeküdtem vele. Biztos voltam benne, hogy akkor Matt kiakadna és elkezdene arról beszélni, hogy ez még túl korai volt és nehogy csalódjak benne. És abban is biztos voltam, hogy még ha nem is vallja be, kicsit csalódott volna bennem. És talán igaza is lenne, de jelen pillanatban egyáltalán nem tudtam megbánni azt amit tettem, nem tudtam úgy gondolni rá, mint hibára.