8. fejezet

Sziasztok! Itt lenne a következő fejezet, ami remélem megint elnyeri a tetszéseteket. Nagyon szépen köszönöm a komikat, a rendszeres olvasókat és a látogatók számát is! Valamit nagyon köszönöm az újabb díjakat is, igyekszem kitenni őket a 'díjak' menüpontba! Nem beszélek itt tovább. Jó olvasását! xx

- Ébredj Ser! - hallottam reggel Matt hangját. Nyűgösen kinyitottam a szeme, és a fiúra néztem. - Mégis hogy gondoltad, hogy nem mondod el, hogy mi volt az álarcos bulin?! - szegezte nekem azonnal a kérdést, pedig még nem is ébredtem fel rendesen. Kómásan, nagyokat pislogva néztem rá. Kellett egy kis idő, míg felfogtam, hogy tulajdonképpen mit is mondott.
- Tudom, és sajnálom! Elmondtam volna, de még magam sem voltam biztos abban, hogy mi is volt az. De elmondtam volna! - tettem magam elé az egyik kezem, míg a másikkal megdörzsöltem a szemem. Eléggé álmos voltam még.
- Rendben, elmondtad volna. De miben nem voltál biztos? - tárta szét a karját, majd bedobta magát mellém az ágyba. Gyakran aludtunk már egy ágyban, úgyhogy egyáltalán nem zavart, ahogy az sem, hogy a takaró alá is bebújt.
- Úgy megnyíltam előtte, mint még egy idegen előtt sose. Sok mindent elárultam neki, amit nem szoktam úgy világgá kürtölni. Egyszerűen felszabadultam mellette, és az idő csak repült és repült. Nagyon jól éreztem magam! - lehunytam a szemeim és lassan elmosolyodtam.
- Mindezek ellenére alig szóltál hozzá, és ha igenis, akkor elég bunkón. - éreztem, ahogy felém fordul. Én is így tettem, és kinyitottam a szemem.
- Mert mi ilyenek vagyunk. Ezért nem szabad, és nem is fogom neki elárulni, hogy az a lány, akit keres én vagyok. Lehet, hogy túl nagy csalódás lenne neki az, hogy én ilyen vagyok. Biztos vagyok benne, hogy teljesen másnak képzelt el; egy szerény, csöndes, kedves lánynak, aki szívesen lapul meg. De én nem ilyen vagyok. - néztem a fiúra komolyan.
- De Ser, te ilyen vagy. Csakhogy a szüleid elintézték azt, hogy ne ilyen legyél... - nézett rám komolyan Matt. Nem túlzok, ha azt mondom még sose hallottam így beszélni rólam. Valahol mélyen éreztem, hogy így gondolja, de sose bizonyosodtam meg róla. Egészen máig.
Nem tudtam erre mit mondani, csak néztem rá. Szemeimet már marták a könnyek, de nem engedtem, hogy csak egy is lecsorduljon. Nem engedhettem, erősebb vagyok annál.
- Látod, ma egy ilyen csúnya, nagyszájú majom vagy, akinek annyira fontos a büszkesége, hogy még a legjobb barátja előtt sem képes utat ereszteni a könnyeinek. Pedig ha valaki, akkor én már láttalak sírni nem is egyszer! - nézett rám mosolyogva, majd közelebb húzott magához, és szorosan magához ölelt.
- Tényleg csúnya és nagyszájú vagyok? - kérdeztem tőle szipogva. Matt csak halkan felkuncogott.
- El ne hidd már! Igaz, néha túlságosan is elmondod a véleményed, és sokszor keveredsz emiatt bajba, de nem vagy csúnya. Te vagy a leggyönyörűbb lány, akivel valaha is találkoztam. - ugyan nem láttam, de biztos voltam benne, hogy mosolyog. Felé fordítottam a fejem, és nyomtam az arcára egy puszit.
- Te pedig a leghelyesebb fiú akivel valaha is találkoztam! - mosolyogtam rá. Most ő adott nekem egy puszit. - Tudod, hogy nagyon szeretlek? - kérdeztem tőle mosolyogva. Matt csak egy nagyot bólintott.
- És te azt, hogy én mennyire? Tudom néha nem vagyok könnyű eset, sőt... De te a nap 24 órájában kibírsz, ha törik, ha szakad. Nem sok mindenki képes erre. - nevetett fel halkan. Én is felkuncogtam, majd a fejemet a a mellkasára helyeztem, és csak néztem magam elé, mígnem sikerült visszaaludnom.

~*~

Nagyot sóhajtva ültem fel az ágyban. Magam mögé néztem és láttam, hogy Matt nagyokat szuszogva alszik. Szóval mind a ketten bealudtunk. Megdörzsöltem egy picit a szemeimet, majd felálltam és a bőröndjeimhez léptem. Mivel még mindig nem vettem a fáradtságot, hogy kipakoljak belőlük, gyorsan feltúrtam a tartalmát. Végül a legaljáról előhúztam egy jó bő sötétkék 'New York' feliratú pólót. Hozzá párosítottam egy fekete farmersortot aminek szaggatott volt az alja.

Még előkotortam egy egyszerű fehérneműt, majd bezárkóztam a fürdőbe, ahol gyorsan lezuhanyoztam és megcsináltam a sminkem - ami csak szempillaspirál volt - és a hajamat. Egyszerűen csak felkötöttem a fejem tetejére egy copfba.

Halkan lépkedtem ki a fürdőből, hogy nehogy felébresszem az én drága barátomat. Egészen az ágy oldaláig lopakodtam, majd egy egyszerű mozdulattal ráugrottam nagyon üvöltve.
- Ébresztő! - ordítottam, mire a fiú felült ijedtében. Ennek köszönhetően pedig én legurultam róla az ágy másik végébe.
- Muszáj így ébresztened?! - nézett rám szikrákat szóró szemekkel. Fel kellett nevetnem az arckifejezésén.
- Tudod, hogy nem hagyhattam ki! - nevettem még mindig rajta. - Meg amúgy is, miért az én ágyamban alszol? - csücsörítettem a számmal. Matt csak megforgatta a szemeit, majd rám nézett.
- Te mit csinálsz ma? - kérdezte.
- Pont ezt akartam kérdezni. Nekem nincsen semmi programom, úgyhogy csinálhatnánk valamit ketten, nem? - kérdeztem tőle mosolyogva. Őszintén szólva imádtam vele lenni, mert mindig csinált valami eszméletlen nagy hülyeséget, amin nem lehetett nem röhögni egy jót.
- Nekem ma nem jó... Megígértem Ericnek, hogy elkísérem a városba keresni magának valami jó ruhát amiben elmehet egy újabb randira azzal a lánnyal... - kerek szemekkel ránéztem.
- Te tudod, hogy ki az a lány és nem mondtad el nekem? - kérdeztem a fogaim között kiszűrve. Hihetetlennek tartottam, hogy nem mondta el nekem, ahogy a bátyám se. Mindent elszoktunk mondani egymásnak.
- Tudod elakartam mondani, de Eric azt mondta, hogy ne tegyem, mert neked nem fog tetszeni a lány... - harapott az ajkába óvatosan.
- Mert? Milyen? - kérdeztem majdnem szétrobbanva az idegtől.
- Hát olyan pláza cica féleség... De Eric szent meggyőződése, hogy csak a külseje olyan! - mondta védekezés képen. Szóval a bátyám egy olyan lánnyal randizgat, aki a nyávogós fajtába tartozik, akiket a legjobban utálok a világon. Remek!
- Mindegy, ha nem akarja, hogy tudjak róla, akkor nem fogok. Őszintén leszarom, hogy mi lesz ennek a vége, ha pofára esik így járt! Én biztos nem fogom a hátát veregetve vigasztalni! - tettem karba sértődötten a kezem. - De neked azt köszönöm, hogy te elmondtad nekem, igaz nem önszántadból. - öleltem magamhoz.
- Figyelj, szerintem nem kell majd vigasztalni, ha esetleg nem úgy sül el a dolog ahogy elképzelte. Nekem azért nem úgy beszélt a lányról, mint egy angyal, csak azt mondta, hogy a külseje egyáltalán nem tükrözi a belsejét, ennyi. - rántotta meg a vállát. - Egyébként egyáltalán nem jogosan háborogtál, mert te sem mondtad el ezt a "Harry Stylessel randiztam" dolgot, úgyhogy csitt! - vigyorgott rám.
- Hé, az nem is volt randi! - ellenkeztem vele. Végül is szerintem egyáltalán nem volt az, egyszerűen csak összefutottunk egy buliban, ahol nem volt más társaság ezért egymást boldogítottuk egy kicsit. Csak ennyi volt, semmi több. Ráadásul Ő még azt sem tudja, hogy én ki vagyok. És addig a jó!
- De ha azt nézzük, hogy milyen fejet vágsz most, akkor lehet annak minősíteni! - nem igazán értettem mit is mond Matt. - Mármint tetszik neked a gyerek, ne titkold! - kócolta össze a hajam.
- Nem is! Egyáltalán nem tetszik nekem! - néztem rá mérgesen, majd újra megcsináltam a hajam. Mindezt vigyorogva nézte végig barátom.
- Jó, persze... - legyintett egyet. Csak megráztam a fejem, és gyorsan témát váltottam.
- De akkor te most itt hagysz egyedül? Én mit csináljak? - néztem rá szomorúan.
- Gyere el velünk! - tárta szét a karját.
- Azt kellene még, hogy én azért segítsek Ericnek ruhát vásárolni, hogy jól nézzen ki a randiján, amiről nekem nem is szólt! - mondtam neki és tapsoltam egyet, magam sem tudom miért.
- Akkor itt van neked Anne is! Hátha végre ellesztek! - nevetett fel.
- Az kizárt, hogy a nővéremmel töltsek el egy napot! Még 5 percet sem bírok a közelében, nem hogy órákat! - ráztam a fejem egyfolytában miközben egy jó nagy fintor jelent meg az arcomon. - Inkább lemegyek a medencéhez és csak nézek ki a fejemből. Az is sokkal jobb program, mint Anneval lenni. - rántottam meg a vállam. Tudom, tudom, testvérek vagyunk és nem szabad ezt mondanom. De ez a helyzet teljesen más. Nem elég az, hogy pontosan olyan beképzelt és pökhendi lett, mint amit a legjobban utálok, mindenki hozzá hasonlít. De ha nem tűnt volna még fel, a két véglet vagyunk!
- Akkor tedd azt, de én most lépek! Asszem így is vár már rám Eric. - pattant ki gyorsan az ágyból, majd már bent sem volt a szobában. Semmi szia vagy puszi, nem mondta mikor jönnek... Igazán kedves!
Nagyot nyújtózkodtam, majd a strandpapucsomba belecsúsztattam a lábam, és úgy döntöttem megyek egy kört a szállodában. Úgysem voltam még mindenhol és amúgy sincs más programom. Addig sem unatkozok...  annyira.
- Hova-hova Serena? - szólított le Anne, aki a selyem köntösében pont akkor lépett ki a szobából.
- Bárhova, csak te ne legyél ott! - mormogtam az orrom alatt. Azonban, mint utólag kiderült van még mit fejlesztenem az 'orrom alatt mormogásomon', mert Anne meghallotta és sértődötten rám nézett.
- Nyugi húgi! Attól még ha esetleg velem jelensz meg nem tűnsz csúnyábbnak, mint egyedül! - vigyorodott el elégedetten.
- Kérlek, engem ilyenekkel nem sértesz meg! - legyintettem egyet nevetve, majd szó nélkül kiléptem az ajtón. Gondolkoztam egy kicsit, hogy merre menjek, végül úgy döntöttem, hogy megnézem a szálloda wellness részlegét és a hátsó sportpályákat. Ahhoz képest, hogy már lassan 5 napja itt vagyok, sok részét nem láttam még a hotelnek. Tudtam, hogy nagy és luxus lesz - apu vagy ezerszer elmondta -, de ennyire álmomban sem gondoltam volna. Már azért is, mert a szüleim ide elküldenek engem, holott mindennek leszoktak hordani?
Úgy döntöttem, hogy először a sportpályákat nézem meg. Meglepetésemre nem is lehetett olyan sok sportágat kipróbálni, mint azt gondoltam. Volt tenisz, kosár, röplabda és foci pálya. A terület nagy részét pedig egy golf pálya tette ki. Mivel életemben nem voltam még golf közelében, gondoltam megnézem, hogy mit is kell csinálni ott. A pálya szélénél ott állt egy fiú, aki mint utólag kiderült a pálya egyik karbantartója.
- Szia! Játszani szeretnél? - kérdezte mosolyogva a körülbelül velem egy idős szőke hajú srác.
- Nem, csak megakartam nézni a pályát, mert életemben nem jártam még ilyenen, de ha gond, akkor nem megyek! - legyintettem, majd fordultam volna vissza, de a fiú közbe szólt.
- Dehogy probléma! Csak ha játszani szerettél volna, akkor hoztam volna neked egy felszerelést. - nevetett fel halkan. - De ha gondolod körbe vezethetlek! Én szinte mindennap itt vagyok. - rántotta meg a vállát a fiú, majd édesen elmosolyodott.
- Az király lenne! - örültem meg a felkínálásnak. Legalább nem fogok unatkozni, és nem is egyedül leszek.
- Amúgy a nevem Will! - mosolygott rám újra.
- Serena! - mosolyogtam rá vissza.
- Szép név! - bólintott egyet. - Na, de gyere! Ugyan nem a legnagyobb, de azért nem is kicsi ez a pálya. - bökött fejével oldalra, majd el is indult. Gyorsan mellé léptem, és megpróbáltam vele felvenni a tempót. Elég gyorsan ment.

~*~

Will nagyon szimpatikus volt, közlékeny és kedves. Ugyan nem árultam el sokat magamról, ő regéket áradozott az életéről, és hogy hogyan került ide karbantartónak. Szent meggyőződése, hogy ugyan nem a legjobban fizetett állás ez, de biztosan a legjobbak között van. Azt is megtudtam, hogy emellett még tud énekelni és gitározni is. Hétvégenként egy külvárosi bárban szokott fellépni.

- Ó, nézd! - mutatott hirtelen egy kisebb domb felé, ahol két fiú állt. Mivel pont szembe sütött a nap, nem láttam, hogy kik is ők hiába hunyorogtam.

- Ők kik? - kérdeztem miközben még mindig őket néztem.

- Nagyon jó barátaim. Gyere, bemutatlak nekik! - ragadta meg a kezem és kezdett a két alak felé húzni. Őszintén zavart, hogy már ennyire közel érzi magát hozzám, hogy már ilyet meg mer tenni, holott egy órája sem ismerjük egymást. - Sziasztok srácok! Bemutatom nektek Serenát! Most ismertem meg, csak körbevezetem a pályán, mert még sose volt egyen sem. - pacsizott le mind a két fiúval, akiket most már tisztán láttam, de nem akartam hinni a szememnek. - Seren, ő itt Niall Horan és Harry Styles! - mutatott a fiúk felé.

- Szerintem nem kell minket bemutatni neki! - vigyorgott rám a göndör.

- Igaz, biztos láttad már őket az újságban vagy a tv-ben. - nézett rám Will.

- Ezt azért így nem mondanám... Ismerem őket, mert már személyesen is volt szerencsém hozzájuk. - néztem Willre, aki kicsit meglepődött.

- Ó, az más! - vakarta meg a tarkóját. - Tényleg, nincs kedved ütni egyet? Én is, és gondolom a fiúk is szívesen segítenének! - buzdult fel hirtelen a srác és meg sem várva a válaszom a kezembe nyomott egy ütőt és mögém állt. Pontosan ugyanúgy, mint azt a filmekben szokták. Zavarba jöttem, mert nem szoktam meg ezt az idegenektől, sőt, nem is volt még hasonlóra példa. Ha valaki ennyire közeledett rögtön lepattintottam. 

Kétségbeesett fejjel vártam, hogy végre elüssük azt a szerencsétlen labdát, amit Niall rakott elénk. 

Egyszerűen ledermedtem és hiába magyarázott majd próbálta elüttetni velem a labdát, nem ment.

- Rosszul csinálod! - szólalt meg hirtelen mellettünk az eddig csöndben álló Harry. Az az göndör.

- Mert? - engedett el Will, mire akaratlanul is egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Szerencsére a fiú nem vette észre.

- Mert rosszul csinálod. Úgy szorítod szerencsétlent, hogy nem tud semmit csinálni. - rántotta meg a vállát göndör.

- Hé, nem vagyok szerencsétlen! - vágtam rá. 

- Az most mindegy. - legyintett a fiú. - Na, majd én megmutatom, hogy hogyan kell csinálni! - lépett hirtelen a fiú mögém. Váratlanul ért a cselekedete, ezért lefagytam megint egy percig.

- Te mit csinálsz? - kérdeztem tőle, mikor egy kissé magamhoz tértem.

- Megtanítalak ütni. - felelte egyszerűen, majd egyik kezével megfogta a derekam, míg a másikkal a kezeimet kezdte el rendezni közben pedig egyfolytában magyarázott. Ugyan ebből sem sokat értettem, de némileg megmaradt belőle valami, ezért amikor ütni kellett sikeresen eltaláltam a labdát. Igaz nem volt egy nagy ütés, de legalább eltaláltam. - Így kell ezt! - lépett el elégedetten mögülem. Apró mosolyra húztam a számat.