II. - 19. fejezet

"- Hogy érzed magad?

- Biztonságban. Mikor veled vagyok, annyira biztonságban érzem magam, mintha otthon lennék."

Sosem szerettem az olyan lányokat, akik egy fiútól eldobják a józan eszüket és csak rá tudnak gondolni. Úgy gondoltam mindig is, hogy az ilyen lányok felelőtlenek és naivak. Azonban teljesen másképp látom a dolgokat így, hogy én is beleestem ebbe a csapdába. És kijelenthetem, hogy ebből nincs kiút. Hiába próbálok magamhoz térni, hiába akarok másra gondolni, nincs olyan perc amikor ne izgulnék azon, hogy mikor látom újra Őt.
- Igen, tudom, hogy mit tett, és tudom, hogy nem lenne szabad beszélnem se vele, de... - rántottam meg tanácstalanul a vállam miközben Mattel beszéltem a Skype segítségével. Ő ezt nem érti, nem értheti ezt az érzést ami bennem tombol. 
- Komolyan mondom, nem ismerek rád! Annyira naiv vagy, hogy az hihetetlen! Ha egyszer megtette ezt veled, akkor máskor is megfogja! - mondta már el vagy ezredjére ugyanazt a szöveget, de hiába; ennél sokkal több kellene ahhoz, hogy engem kitudjon rángatni a rózsaszín ködből. 
- Ezt melyik filmből koppintottad? - tettem fel vigyorogva a kérdést, hiszen tudom, hogy több száz filmben elhangzott már ugyanez vagy hasonló mondat.
- Ne vicceld el a dolgokat, Serena! - korholt le a mindig bolondos barátom, aki elég komoly volt.
- Nem viccelem el, de úgysem tudsz meggyőzni! Neked más a véleményed a helyzetről, te nem találkoztál most vele! Nem is értem, hogy most mi a bajod vele! Jó, volt az a dolog a múltban, de mindenki megérdemel egy második esélyt, nem? - kérdeztem tőle a kezemet kitárva, jelezve, hogy nem értem a viselkedését. 
- Hogy mi a bajom vele?! Az, hogy akkora fájdalmat okozott neked, mint még soha senki! Serena, én soha nem lennék képes fájdalmat okozni neked, még egy szóval sem! És mégis őt véded, aki megtette ezt veled! Nézd meg, most jött ez a levél is miatta, betörtek a lakásodba, Serena! - válaszolta, majd idegesen a hajába túr. Meglepődtem a válaszán, ami egészen őszinte és mélyről jövő. De mégis fájó, hiszen olyan dolgokat hoz fel ellene, ami nem az Ő hibája. Mégis honnan tudhatná azt, hogy valaki miatta tört be a lakásomba?
- Matt, nem azért mondtam el neked ezt az egészet, hogy utána felhozd ellene! - válaszoltam neki dühösen. - És tudod mi a jelenlegi helyzet? Nem Ő, hanem te okozol nekem fájdalmat! - mondtam neki meg sem gondolva a szavak értelmét igazából.
- Tényleg így gondolod? - kérdezte megdöbbenve, mire megdermedtem. Tényleg nem esik jól az, hogy nem támogat, de legfőképp az indulat beszélt belőlem az előbb. S ahelyett, hogy mindezt elmondanám neki, életem egyik legnagyobb hülyeségét válaszolom.
- Most mennem kell, mert el kell még készülnöm a randimra Harryvel - mondtam neki, majd a válaszára se várva kinyomtam a beszélgetést. Biztos voltam benne, hogy megbántottam nagyon. Ahelyett, hogy megnyugtattam volna, hogy csak az indulat beszélt belőlem a képébe vágtam, hogy randim van Harryvel. Kimondtam azt a nevet, ami az egész beszélgetésünk alatt egyszer sem hangzott el, ráadásul hazudtam is ezzel kapcsolatban. Nem randizok Harryvel. Legalábbis nem kimondottan.
Idegesen a hajamba túrtam. Nem állt szándékomban így viselkedni a legeslegjobb barátommal, de rosszul esett, hogy nem támogat teljes mértékben. Fordított helyzetben én mellette állnék, még ha a véleményemet el is mondanám. Igazságtalan volt Matt megítélése.
Lefeküdtem az ágyamba és jól bebújtam a takaróm alá. Lelkiismeret furdalásom volt, amiért így váltam el Mattől. Nem ezt érdemelte volna tőlem. Rosszul éreztem magam az egész helyzettől. Valahol én is tudtam, hogy nem lenne szabad találkoznom Harryvel, de én is akartam valahol. Egyszerűen vonzott magához. És ez ellen az sem tudott tenni semmit, hogy tudtam, félig még egy másik párkapcsolatban van. Annyira reménytelennek tűnt az egész helyzet, ráadásul jött most ez a levél dolog is... Talán tényleg nem kéne találkoznom Harryvel, hanem élni az életemet nélküle.
Sokáig feküdtem az ágyamba. Eleinte aludni akartam, de rájöttem, hogy ez ebben a helyzetben képtelenség. Gyűlöltem magam, amiért Mattel így viselkedtem. Pont vele, aki az egyetlen ember az életemben akiben teljesen megbízhatok. Aki sose okozott még csalódást, aki az első perctől kezdve végig mellettem állt mindenben. Akivel leélte életem legjobb éveit, akivel végig szenvedte a gimit, végig röhögtem az órákat, akivel végig jártam egész New Yorkot. Akivel mindig boldog voltam.
Kedvtelenül kezdtem el készülődni a Harryvel közös vacsorára. Semmi kedvem nem volt hozzá ezek után. Elvonszoltam magam a zuhanykabinba és hosszú ideig áztattam magam alatta. Hol hideg vízzel, hol meleggel. Miután kiszálltam a zuhanyrózsa alól gyorsan kezdtem valamit a hajammal, ami csak annyit jelentett, hogy hajsütővassal sütöttem bele pár loknit. Csináltam magamnak egy szolid sminket, majd a ruhásszekrényem elé állva elővettem az első ruhát amit megfelelőnek találtam erre az alkalomra. Egy fehér feszülős miniszoknyát, amibe beletűrtem egy fekete rövid ujjú pólót. Felvettem a szoknya alá egy vastag bőrszínű pamut harisnyát, illetve pár fehér és arany gyöngysorral feldobtam a ruhámat. 

Egy fekete kis táskába belepakoltam a cuccaimat és a kedvenc Channel parfümömmel befújtam magam, utána pedig vártam, hogy Harry megérkezzen értem. Addig előkészítettem a fekete platform magassarkúm és a szintén fekete bőrkabátomat is, hogy mikor megjön, ne kelljen keresgélnem utánuk. Utána pedig azzal foglaltam le magam, hogy az időközben mellém fészkelődött Lolát dögönyözzem. Pontosan a megbeszélt időpontban azonban rögtön megszólalt a kapucsengő. Nem vettem fel, hanem a kabátomat és a cipőmet magamra kapva mentem le rögtön a ház elé, ahol Harry várt rám. Mosolyogva mentem oda hozzá, próbálva álcázni, hogy egyáltalán nincs kedvem most ehhez a találkához.

- Gyönyörű vagy! - ölelt magához vigyorogva, majd amikor elengedett rögtön látta rajtam, hogy a mosoly az arcomon nem őszinte. - Van valami gond? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Nem fontos - legyintettem unottan.

- Nekem elmondhatod, tényleg! - nézett rám komolyan.

- Csak kicsit összezördültem ma Mattel - mondtam, mintha ez nem lenne nagy dolog. Pedig ő is tudta, hogy nekem mennyire fontos Matt. 

- Nem lehetett az olyan kicsi, mert ennyire magad alatt vagy - nézett rám komolyan, mire lehajtottam a fejem.

- Jó, elég komoly volt. Igazából nem úgy váltam el tőle, ahogy megérdemelte volna - mondtam neki.

- És mi volt a veszekedés tárgya, ha szabad tudnom? - kérdezte, mire az alsó ajkamba haraptam.

- Igazából egészen véletlenül látott valami újságban egy cikket arról, hogy minden bizonnyal újra összejöttünk, mert ugye elég sokat voltunk az utóbbi pár napban együtt. Meg hát volt az a csók dolog is... és én ezekről nem számoltam be neki. Szóval kicsit felkapta a vizet - vágtam egy fintort.

- Szóval nem tudta, hogy találkozunk? Miért nem? Te elmondasz neki mindent - ráncolta össze a homlokát.
- Nem épp szívlel téged - néztem a szemébe.
- Érthető. Úgy váltunk el egymástól, hogy bevert egy nagyot - nevetett fel kínosan, mire én is elmosolyodtam.
- Azt jogosan kaptad! - vigyorogtam rá. Már nem fájt visszaemlékezni. Már nem, mert ott állt mellettem.
- Tudom - bólintott keservesen. Mintha a kedve kicsit lankadt volna amiatt, hogy erről kell beszélnünk.
- Na, ne legyél már ilyen bús! - löktem meg a vállammal egy picit, mire rám mosolygott.
- Induljunk! - mondta, majd egymás mellett a kocsijához sétáltunk, amibe azonnal bele is pattantunk.
- Hova viszel? - kérdeztem miközben beindította a motort.
- Igazából pontosan én sem tudom milyen ez az étterem ahova megyünk, de Liam ajánlotta, mert ők Daniellével elég sokat járnak oda enni. Elvileg elegáns, de nem túl puccos, jó a kaja, kedvesek a pincérek és nincs is nagy tömeg, mert nem annyira híres az étterem. Modjuk én nem ilyen helyre akartalak elvinni, de Liam ajánlotta, ő meg tudja mit beszél - rántotta meg a vállát. Kicsit megrettentem attól, hogy valami nagyon komoly étterembe megyünk, de kicsit megnyugodtam, hogy mégsem olyan puccosba. Az olyanokban sosem bírom magam meg nevelni, általában mindig én vagyok a leghangosabb, ami engem ugyan nem zavar, de másokat szokott.
- A lényeg, hogy ne legyen túl komoly - néztem rá mosolyogva.
- Mert? Mi lenne, ha az lenne? - kérdezte miközben egyfolytában az utat figyelte.
- Ó, azt nem karod te megtudni - legyintettem, mert nem akartam az orrára kötni. Nem vagyok erre igazán büszke, de akárhányszor megfogadom, hogy megemberelem magam az ilyen helyeken, nem jön össze...
- Na, mond el! - nézett rám egy pillanatra nagy zöld könyörgő szemeivel.
- Nem annyira nagy dolog, de tudnod kell, hogyha esetleg ez ilyen nagyon komoly hely lesz égni fogsz mellettem. Általában amikor ilyen helyre kerülök én vagyok a leghangosabb, valakit vagy valakiket leborítok itallal és a többi és a többi. Nálam ez valami rendellenes dolog, az ilyen helyek ezt hozzák ki belőlem - rántottam meg a vállam, mire Harry hangosan felnevetett. - Ne nevess! Szerintem ez egyáltalán nem ilyen vicces! Jó, néha az, de valamikor nem. Például amikor a szüleimmel mentem el New Yorkban... Azóta nem visznek el sehova - mondtam neki halál komolyan. És úgy is gondoltam.
- Hatalmas vagy Serena - nevetett ki elég jól Harry. Konkrétan könnyezett a szeme.
- Jól van, Harry - néztem rá sértődötten. Nagy tehetségem volt eljátszani a durcásat. Az évek alatt tökéletesre fejlesztettem Matt mellett. Mindig elértem a célomat ezzel nála.
- Na, ne legyél ilyen! Már itt vagyunk! - nézett rám, majd közvetlen utána leállította a motort és ki is pattant a kocsiból. Átrohant az én oldalamra, és még mielőtt magamtól kitudtam volna szállni az autóból, kinyitotta nekem az ajtót.
- Utálom, ha ezt csinálják nekem - mormoltam az orrom alatt, miközben kiszálltam.
- Tudom - vigyorgott rám Harry tökéletes fogsorával.
- Jól van, Styles, ezt megjegyeztem! - tettem karba a kezem, és mérgesen néztem rá, mire a fél kezével magához ölelt és jót nevetett rajtam.
- Imádom, amikor ilyen vagy! - suttogta a fülembe, mire akaratlanul is kirázott a hideg. Nem akartam, hogy ilyet váltson ki belőlem, de akaratlanul is megborzongtam. Ezt ő is észre vette, ezért nem hajolt el tőlem rögtön, hanem egy ideig még a fülemnél szuszogott. Csak akkor lépett el tőlem teljesen, amikor az étterem ajtaján beléptünk. Azonnal szemügyre vettem az éttermet. Amikor Harry azt mondta, hogy elvileg nem annyira puccos, akkor nem tudom mire célzott. Mert ahogy a plafonon lévő csillárra tévedt a szemem, nekem egyből a puccos szó jutott az eszembe. De ez egyáltalán nem volt másképp, amikor a selyem terítőre vagy csillogó evőeszközökre néztem.
- Szerintem ez eléggé komoly és puccos hely - néztem Harryre, aki lesütötte a szemét. Szemmel láthatóan az elmondottak alapján ő sem ilyen helyre számított.
- Ne nekem mond! Liamnek! Ő ajánlotta! - tárta szét a karját, majd a felénk igyekvő fiatal lányra nézett.
- Mi-miben segíthetek? - kérdezte izgatott, remegő hangon. Ahogy végig néztem a lányon, máris leesett, hogy egy One Direction rajongóval állunk szembe.
- Asztalt foglaltunk - mondta Harry mosolyogva.
- Jézusom! Úristen, komolyan?! - tette a szája elé a kezét a lány. Valami nagyon nem stimmelt. Mármint a lány viselkedésében, meg a helyben. Egy ilyen alkalmazott van itt, egy ilyen kinézetű helyen? Kétlem.
- Igen - válaszolta Harry kimérten. Ugyan nem mutatta ki, de biztos voltam benne, hogy jól szórakozik a lányon.
- Oké, rendben! Szólok apunak, mert ugye apué az étterem és  intézi az ilyen dolgokat, elvileg nekem itt sem lenne szabad lennem mert büntetésnek szánta, hogy ma dolgoznom kell, de így életem legjobb napja lett! - hadarta el a lány egy szuszra, majd egy sikítás féle hagyta el a száját és eltűnt egy ajtó mögött.
- Úristen, ha én egyszer is így viselkedek, légyszíves üss le! - néztem fintorogva Harryre. Sose szerettem az olyanokat, akik ha sztárt látnak elájulnak vagy ilyesmi. Mindig is voltak kedvenceim, de ha esetleg láttam őket egy koncerten vagy hasonlón akkor nem jöttem különösebb lázba. Nem értettem azt sem, hogy miért fújják fel a sztárokat ennyire, hiszen ők is mind csak emberek. Semmivel sem érnek többet senkinél.
- Én szeretném, ha csak egy kicsit is lázba jönnél, mondjuk tőlem... - vigyorodott el pimaszul. A vállába ütöttem, bár nem hiszem, hogy sokat érzett belőle. Nem voltam valami erős.
- Arra várj csak! Én nem az a lány vagyok, aki sikítozni kezd csak azért, mert te vagy Harry Styles. Konkrétan azt pont leszarom, hogy te híres vagy. Ha már azt nézzük, akkor én is az vagyok, mert már vagy ezer újságcikk jelent meg rólam miattad! - böktem a mellkasára, mire újonnan vigyor ült ki az arcára.
- Én ezt pontosan tudom - válaszolta halkan.
- Mr. Styles! Felhívott Mr. Payne, hogy egy barátja eljönne ide! A legjobb asztalt kérte, úgyhogy kövessenek! - intett egy ősz hajú férfi felénk. Furcsálltam a viselkedését egy kicsit, hiszen teljesen úgy csinált, mintha már vagy ezer éve ismerné Harryt, közben életében először látja. Az egész hely fura volt. - Itt lenne a helyük! - mutatott egy asztalra, ami az étterem egyik eldugott helyén volt. - És ezer bocsánat a lányom viselkedéséért! Nagy rajongójuk! - mosolygott Harryre a férfi, majd elszáguldott. Rólam igazából tudomást sem vett. Helyet foglaltunk egymással szemben Harryvel és a kezünkbe vett étlapot kezdtük el nézni.
- Te mit eszel? - kérdeztem Harrytől, amikor már percek óta nem tudtam dönteni az ételek közül. Nem mintha nem lettek volna jók vagy hasonló, de egy sem keltett fel az érdeklődésemet. Meg úgy igazából nem is voltam éhes.
- Semmi sem keltette fel az érdeklődésemet igazából - tette le az étlapot az asztalra.
- Azt sem értem, hogy mit keresünk itt - mondtam neki, mire felcsillant a szeme.
- Mi lenne, ha elmennénk megnézni egy filmet, mondjuk... hozzám? - kérdezte.
- A film tetszik, de hogy nálad-e? Azt még megbeszéljük - kacsintottam rá nevetve.
- Ezt majd a kocsiban tisztázzuk, de most menjünk innen! - pattant fel a helyéről Harry. Egymás mellett nagy léptekkel indultunk el az ajtó felé. Nem állt szándékunkban összefutni az étterem tulajdonosával, hisz' milyen már, hogy úgy megyünk el, hogy semmit nem rendelünk? Harry udvariasan kinyitotta nekem az étterem ajtaját, amin kilépve ledermedtem egy pillanatra. Megannyi fotós kezdte el kattintgatni a fényképezőgépét. Megijedtem, hiszen nem voltam ehhez hozzá szokva és nem is számítottam erre. A fotósok úgy támadtak le bennünket, hogy hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. Ha rajtam múlott volna engem ott helyben taposnak el. Azonban magamhoz térített az, hogy Harry az ujjait összefűzte az enyémekkel, ezzel támogatást és védelmet sugározva felém.