II. - 18. fejezet

Tudom, tudom! A részek össze-vissza jönnek, nem a beígért időpontokban, de nem tudok mit csinálni... Sorry, guys! I know, but... 
Utálom kimondani ezt, de nincs elég időm a blogra. Próbálok minél többet leülni és írni a részeket, de amikor időm lenne már fáradt vagyok. Persze, íródnak a részek, de nem olyan tempóban, mint például decemberben, amikor rengeteg időm volt. Bizonytalan ideig a részek nem szerdán és szombaton fognak érkezni, hanem amikor befejezem őket... Szomorú vagyok, hogy ezt a döntést meg kellett hoznom, mert nem szeretnék csalódást okozni nektek, de egy ideig nem tudom úgy meghozni a részeket, mint eddig. I'm so sorry! Remélem nincs harag! You know, I love you! xx

"Sok kihívással nézel szembe mostanában és azt kívánom, bárcsak azt mondhatnám, hogy könnyű lesz. Bárcsak mondhatnám minden rendben lesz. Bárcsak tudnám az összes választ, de nem tudom… Amit tudok, hogy a változások az életedben téged nem változtatnak meg, az a kedves és törődő ember maradsz, aki még oly sokat adhat a világnak. Remélem egy nap majd úgy tekintesz vissza erre az időszakra, hogy ekkor találtad meg valódi önmagad és elindultál egy olyan úton mely végül elvezetett a boldogsághoz."

- Biztosúr! Elhiszem, hogy rengeteg ilyen esettel találkoztak már, de én nem vagyok hülye! Tudom, hogy bezártam az ajtót! Ráadásul az is csak feltűnt volna, hogy a kutyám ki jött rajta! Az meg a másik fele, hogyha akkor szökött volna ki, akkor utánam jön - mondtam neki elég idegesen. Minden áron megakart győzni arról, hogy nem betörtek a lakásba, hanem én nem zártam be az ajtó... Csakhogy ez nem ennyire egyszerű.
- És mégis milyen betörő járt itt bent, aki nem vitt el semmit? - kérdezte cinikusan, mire legszívesebben képen töröltem volna.
- Én tudjam?! Lehet, hogy valami szenilis betörő, aki betört csak elfelejtette, hogy miért jött! - váltottam én is cinikus hangnemre, mire a mögöttem álló Harry majdnem hangosan felnevetett.
- Hölgyem, szerintem jobb lesz, ha most elmegy lezuhanyzik és lefekszik. Maga uram pedig nagyon vigyázzon erre a nőre, mert elég... szeszélyes - mutatott rám, majd a társával - aki teljesen meg volt kukulva - kiment a lakásból.
- Köszönöm a segítséget! - üvöltöttem utána. - Ugye te elhiszed, hogy nem én hagytam nyitva az ajtót? - néztem Harryre, aki csak bólintott egy nagyot.
- Biztos vagyok benne, hogy nem te. Át kéne jól nézni a cuccaidat, mert lehet, hogy így futtában nem vettél észre semmit, de ha jobban átnézed a dolgaidat, akkor megtalálod, hogy mit vittek el - rántotta meg a vállát.
- Ez jó ötlet! - csettintettem egyet. 
- Akkor ezért az ötletért kaphatok egy kis ajándékot? - kérdezte kaján vigyorral az arcán. Őszintén szólva ez egyáltalán nem tetszett.
- Attól függ micsoda - válaszoltam neki kimérten.
- Találkozzunk holnap este - mondta magabiztosan. Őszintén szólva elég kecsegtető volt az ajánlat, de nem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet, annak ellenére sem ami ma történt kettőnk között. Meg amúgy is, neki elvileg van egy barátnője.
- Ha jól tudom, te kapcsolatban vagy. Hilary biztos nem örülne neki, ha kiderülne, hogy velem találkozgatsz - tártam szét a karom. Azt hittem, hogyha ezt bevetem, akkor majd hanyagolja ezt, de nem tette.
- Ez nem randi! Kimondta, hogy randi? - nézett rám úgy, mint aki nem is tudja, hogy miről beszélek. Márpedig tudta, hogy jogosan mondtam neki azt, amit mondtam. Még ha mi azt is mondjuk, hogy nem az, mások annak hinnék. És esetleg titkon mi is annak gondolnánk. Már az is nagy port fog kavarni, amikor kiderül, hogy csókolóztunk ma. Ez csak rátenne még egy lapáttal, én pedig nem akarom a 'kapcsolatromboló' szerepét betölteni. 
- Nem kell a duma... - legyintettem egyet.
- Figyelj, a kapcsolatom Hilaryval már most haldoklik, pedig még el sem kezdődött igazán. Nem oszt nem szoroz az, hogy mi holnap este találkozunk - rántotta meg a vállát.
- De én nem akarok az lenni, aki miatt szakítottatok - néztem rá komolyan.
- Nem az leszel! - válaszolta határozottan. 
- Rendben, legyen - rántottam meg a vállam. - De ha valami cikket fognak írni rólam, az a te hibád! - fenyegettem meg játékosan. 
- Akkor ha megadnád a telefon számod, akkor tudnánk beszélni... - célzott finoman arra, hogy adjam meg a telefon számom.
- Ugyanaz, mint a régi - rántottam meg a vállam. Nem értettem a kérdést, hiszen már megvolt neki egyszer.
- Azt kitöröltem. Tudod nem volt jó minden nap a nevedbe ütközni a telefonkönyvben... - rántotta meg a vállát. Kicsit meglepődtem. Ez azt tükrözte nekem, hogy én is hiányoztam neki. Ami valamilyen szinten megmelengette a szívem.
- Oké, akkor hozom a telefonom... Nem tudom fejből azóta sem - nevettem el magam. Igazából sosem tudtam megjegyezni igazán csak számok maradtak meg belőle. Nem mintha ennyire rossz lenne a memóriám, egyszerűen sose koncentráltam erre eléggé.
- Akkor inkább írd fel egy papírra, úgyis lent felejtettem a telefonom a kocsiba - mondta, mire bólintottam egyet és a szobámba mentem. Előkotortam a telefonom, amiben jegyzetbe el volt mentve a telefonom számom, utána pedig valami papír után kezdtem kutatni a polcrengetegben. Amikor megtaláltam egy kis sárga postites tömböt, aminek az első lapjára gyorsan oda is firkantottam a számom. A jegyzet tömböt épp raktam vissza a helyére, amikor láttam, hogy a legfelső polcon el van dőlve egy odarakott váza. Egy székre felálltam és megigazítottam. Azonban ahogy jobban körbe néztem a polcon valami hiányzott onnan. Először nem tudtam, hogy mi nem stimmel, de miután jobban megnéztem, rájöttem, hogy mi is hiányzik onnan. Nem volt ott a doboz, amibe a Harryvel kapcsolatos dolgokat rejtettem. A helyén pedig egy vékony boríték volt, amin csak nagy nyomtatott betűkkel a nevem állt.A kezembe vettem a levelet és leléptem a székről. Egyfolytában csak a boríték elején lévő írást vizslattam. 
- Mi olyan sok idő abban, hogy leírd egy lapra a telefonszámod? - lépett mögém Harry és először rám, majd a borítékra nézett és felvonta a szemöldökét. - Ez meg milyen levél?
- Hát, öhm... Valamelyik nap találtam a postaládámban és elfelejtkeztem róla - rántottam meg a vállam, mintha valóban így lenne. Nem akartam az orrára kötni se a levelet, se a dobozt.
- Nem úgy tűnik, mint egy szokványos levél... - célzott arra, hogy se név, se cím nem szerepel a borítékon.
- Biztos valaki csak beledobta és ennyi - mondtam, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog. 
- Nekem ez elég gyanús, de rendben, legyen csak ennyi. Bár szerintem komolyabban kéne venned, mert egyszer az egyik barátom is kapott hasonlót. Jó, mondjuk az szerelmes levél volt, de akkor is - mondta komolyan, mire ránéztem, amolyan 'majd elintézem én' pillantással. Ezt azonnal megértette és nem szólt semmit az ügyben. - Most viszont nekem ideje lenne mennem, mert lesz egy megbeszélés az új lemezünkkel kapcsolatban és nem lenne jó elkésnem. Szóval ha odaadod a számod, akkor már el is tűnök... - gyorsan a kezébe nyomtam a sárga postitet, mire elvigyorodott. 
- Itt van - mondtam még hozzá komoran. Egyáltalán nem voltam nyugodt ezzel az egész dologgal kapcsolatban.
- Köszi, akkor majd felhívlak, hogy megtudjam veled beszélni, jó? - nézett rám nagy szemeivel.
- Oké - válaszoltam röviden.
- Akkor én már itt sem vagyok! - simította meg a kezem, majd elindult ki az ajtón. Kirázott a hideg az érintésétől, ráadásul hirtelen is ért. Nem számítottam rá. És tudom, hogy ezután illett volna kikísérnem őt, de a lábam nem mozdult, hiába akartam. Helyette inkább a kis kanapémhoz vezérelt, amire le is ültem és kinyitottam a borítékot, ami egy fehér lapot tartalmazott. Elővettem és kihajtottam a papírt, amin nem állt sok szöveg, de az mind nyomtatott betűvel. Izgatottan, mégis félve kezdtem el olvasni a sorokat. Megakartam tudni, hogy mégis miért pont azt a dobozt vitték csak el ha már egyszer bejutottak a lakásomba.

Kedves Serena!

Tudom, hogy el sem tudod képzelni, hogy mi ez az egész, hiszen valaki idegen járt a lakásodban és ellopta a titkos kis dobozod, amiben az összes Harryhez fűződő tárgyadat tartod. Legalábbis ezekkel már biztos tisztában vagy, mert épp ezt a levelet olvasod. De mint mindennek, ennek is van értelme, mégpedig egy üzenet; itt az ideje, hogy elfelejtsd Harryt! Vedd észre, hogy a ti kapcsolatotok halálra van ítélve. Tudom, hogy ezt nehéz bevallani, de légy felnőtt, s fogadd el! Az élet nem mindig jó hozzád! Viszont én most az voltam hozzád, mert megtettem helyetted az első lépést; megszabadultam az összes ráemlékeztető tárgyadtól! Viszont a többi feladat a tiéd, utasítsd vissza az összes meghívását! Tudom, hogy találkozgattok, mindenki tudja. De ennek vess véget azonnal! És ahelyett, hogy most dühöngenél, inkább cselekedj, és gondolkozz azon, hogy mivel érhetnéd el azt, hogy minél távolabb legyél tőle!

Szeretettel; valaki, aki tisztán lát

Hitetlenkedve néztem a kezemben tartott üzenetre. Nem elég, hogy ez a bizonyos valaki bejutottam a lakásomba, még ki is akar oktatni arról, hogy mi jó nekem és mi nem. Teljesen felidegelt, ez az ismeretlen és rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon ki lehet az. Rengeteg variáció az eszembe jutott, de mindegyik elég szürreálisnak tűnt. De annyira megakartam tudni, hogy ki leehet az, és még ennél is jobban megakartam fojtani. 

Sűrű gondolkozásomból a telefonom pittyegése ébresztett fel. Gyorsan érte mentem és a képernyőjére szegeztem a tekintetem. Két üzenetet kaptam, két különböző embertől. Megnyitottam az elsőt, amit Harry küldött.

"Holnap 7-re érted megyek! Öltözz fel csinosan, mert étterembe viszlek! :) Harry .xx"

Jót mosolyogtam azon, hogy máris üzent, holott még fél órája sincs annak, hogy elment. Nem írtam neki vissza, csak megjegyeztem, hogy holnap hét órára készüljek el. Inkább a másik üzenetet nyitottam meg, amit Matt küldött. Egyáltalán nem ért váratlanul, hogy írt, hiszen minden nap szoktuk egymást fárasztani különböző értelmetlen sms-ekkel.

"Csalódtam benned. Beszélnünk kell, azonnal!"

Olvastam el a kicsit sem volt vicces vagy értelmetlen a szöveg. Sokkal inkább komoly és mérges. Volt egy tippem, hogy miért is, de reménykedtem benne, hogy nem erről van szó, hanem valamilyen teljesen más dologról, én pedig csak túl paráztam az egészet. De félő volt, hogy hallott vagy látott valamit rólam és Harryről.