II. - 16. fejezet

"Azt hiszem, azt hiszem amikor az egésznek vége, tudod, egyszer csak visszajönnek és bevillannak a dolgok. Ez pedig olyan, mint az emlékek kaleidoszkópja, csak visszajön minden, még ha közbe Ő nem is. Amikor megláttam, szerintem egy részem már abban a pillanatban tudta, hogy ez megtörténhet. Nem arról van szó, amit mondott, vagy amit tett. Az érzésről szólt, ami ezzel együtt járt, és a legnagyobb őrültség az, hogy sosem gondoltam volna, hogy egyszer ugyanígy érzek majd. Nem tudom, hogy így kellene-e. Tudtam, hogy ez a világ túl gyorsan halad és túlságosan is elvakít. De csak azt gondoltam: hogy a pokolba kerülhet az utadba valaki, aki úgy néz ki, mint egy angyal, amikor mosolyog? Talán ő is tudta ezt, amikor meglátott. Azt hiszem elvesztettem az egyensúlyom. A legrosszabb része pedig nem az volt, hogy elveszítettem őt, hanem az, hogy elveszítettem önmagamat."

Amikor eljöttem Harryvel erre a "baráti összejövetelre" mindenre számítottam, csak ehhez hasonlóra nem. Eszembe se jutott olyan, hogy Harry majd elhívja a barátnőjét és előttem csókolja meg. Azt hittem, hogy van benne ennyi diszkréció, de nagyot tévedtem. 
- Hilary, te mit keresel itt? - kérdezte tőle, mikor végre kiszálltak egymás szájából. 
- Beszéltem ma Niall-vel, mert Jenny karkötője nálam maradt és említette, hogy ma este csaptok egy kis összeröffenést. Gondoltam, hogy eljövök, biztosan csak elfelejtettél szólni - a lány a mondandója végén rám nézett. Szúrós tekintettel végigmért, majd újra Harry felé fordult. - De úgy látom, nem elfelejtettél meghívni, hanem nem is akartad, hogy itt legyek... - lépett egy lépéssel hátrébb a fiútól. Elkapott a hányinger ahogy a lány megjátszotta magát Harry előtt. Minek ide ez a 'megsértődöm' színjáték? Messziről süt a lányról, hogy levakarhatatlan.
- Nem, dehogyis! Örülök neki, hogy eljöttél! Tényleg elfelejtettem szólni, hogy gyere át - mosolygott rá Harry.
- Én azt hiszem bemegyek - mondtam nekik a párbeszédükbe közbe szólva. 
- Várj! Had mutassalak be titeket egymásnak! - szólt utánam Harry. Láttam rajta, hogy nincsen ínyére ez a dolog. - Hilary, ő itt egy régi barátom, Serena! Serena, ő itt Hilary! - azonnal szemet szúrt, hogy nem mondta ki, hogy Hilary a barátnője. De a lány ezt észre se vette, csak egy műmosollyal köszönt nekem. A szemében láttam, hogy nem tetszik neki, hogy Harryvel vagyok. 
- Oké, de most már megyek! - mondtam türelmetlenül. Nem volt kedvem tovább figyelni az ömlengésüket. 
- Mi is megyünk! - válaszolta vidáman Hilary, majd Harry ujjait összefűzte az övéivel és elindultak a bejárati ajtó felé. Annyira össze voltak melegedve, hogy arról meg is felejtkeztek, hogy tulajdonképpen én vagyok a vendég, ilyenkor velem kellene foglalkozni. De nem vártam el ettől a lánytól azt, hogy ismerje az illemet. Szép csendben mentem be a nagy házba mögöttük. Már lehetett hallani a poharak csörgését és a beszélgetések, nevetések zaját az előszobából is. Épp vettem volna le a lábamról a bakancsom, amikor Harry a válla fölött visszaszólt nekem.
- Ne vedd le! Felesleges! - mondta majd bement a nappaliba. Azt gondoltam, hogy legalább neki van annyi esze, hogy nem hagy teljesen egyedül. A düh majd megevett az egész helyzettől. Ő hívott el engem, és ő is szarja le a fejem. Legszívesebben visszafordultam volna és meg sem álltam volna hazáig. Azonban ebben megakadályozott valaki.
- Serena! - hallottam meg Perrie vidám hangját, majd a nyakamba ugrott. Mosolyogva szorítottam magamhoz a lányt. Őszintén hiányzott már a pörgése. - Végre itt vagy! El sem hittem amikor Zayn mondta, hogy egy egyetemista bulin futottak össze veled! Ez a sors, neked itt a helyed közöttünk! - kezdett el megállíthatatlanul beszélni. 
- Én is örülök, hogy látlak! - válaszoltam neki mosolyogva.
- Ez annyira hihetetlen, nem? De most gyere, sok mindent kell elmesélned, hogy mi történt veled, hogy kerültél ide! - a csuklómnál fogva rángatott be a hatalmas nappaliba, ahol mindenki rám szegezte a tekintetét. 
- Serena! - először Eleanor és Danielle kapott észbe. Odajöttek hozzám és megöleltek, majd szép sorjában a fiúk is mind. Legutoljára Louis szorított magához.
- Örülök, hogy itt vagy lányka! - suttogta a fülembe mosolyogva.
- Én is válaszoltam vissza neki. Ahogy elengedtem a fiút, rögtön egy mérges szempárral találtam magam szembe. Hilary nézett engem egyfolytában. Komolyan, ha egy pillantással ölni lehetne, akkor én már halott lennék.
- Szia! Jenny vagyok! - állt meg előttem egy barna, vasalt hajú lány. Méregzöld szemeivel az arcomat fürkészte. Ahogy jobban végig néztem rajta, nagyon hasonlított valakire. - Hilary húga vagyok - mondta, amivel mindent megmagyarázott. Tényleg rengeteg volt a hasonlóság a két lány között, csak a hajuk színében különböztek. 
- Szia! Én Serena vagyok! - válaszoltam neki. Próbáltam kedves lenni vele, de valami nem stimmelt vele se és a nővérével sem.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Sokat hallottunk már rólad itt mindenkitől. Ugye, Hilary? - nézett a testvére felé, aki keserves mosollyal az arcán bólintott. Kissé meglepődtem, hogy sokat hallottak már rólam... Beszéltek a többiek rólam nekik?
- Igazán? Remélem csak jókat mondtak! - néztem végig mindenkin, akik már elfoglalták a régi helyüket és csendben figyeltek minket. 
- Persze! - mondta a lány, majd Niallhez sétált. 
- Serena! Gyere ide most azonnal, annyi mindent kell mesélned! - intett maga felé egyet Perrie. Mosolyogva mentem oda hozzá. Mellette ott ült Eleanor és Danielle is, akik elég izgatottnak tűntek. 
- Nem is tudtam, hogy egyetemre készülsz! - mondta Eleanor, hiszen jó maga is főiskolás.
- Én se tudtam. Ha ide nem vettek volna fel, akkor most valahol New Yorkban pincérkednék azt hiszem... - rántottam meg a vállam.
- Ez tulajdonképpen milyen egyetem is? - kérdezte Danielle.
- Ez elég speciális dolog. Tanítanak nekünk alap dolgokat is, de a főterülete az, hogy modelleket képezzen. Rengeteg világhírű modell járt ide, nagyon jó a képzésük. Lehetőséget adnak arra, hogy kipróbáljuk magunkat minden téren. A legjobbaknak biztosítanak fotózásokat, divatbemutatókat, amikkel valamilyen szinten elindíthatjuk a karrierünket. Tényleg nagyon jó suli - válaszoltam vidáman. Kezdtem jól érezni magam. Nem volt olyan kellemetlen, mint amilyenre először számítottam.
- Ez tök szuper! - mondta Dani lelkesen. 
- Szerintem is. Ráadásul az egész sulinak van egy különleges hangulata. Mindenki jóban van mindenkivel, nincsenek különösebb ellentétek - mondtam nekik.
- Komolyan, még a végén én is jelentkezem! Ugye nem korhatáros? - mondta Danielle vigyorogva.
- Dehogyis! Van egy elsős, aki most töltötte be a 27-et - mondtam neki és közben megjelent előttem Eve hosszúkás arca. Igazán kedves lány volt.
- Komolyan kezdem fontolgatni, hogy én is jelentkezem! - mondta nevetve Dani.
- Nyugodtan, majd bemutatlak pár embernek! - mondtam neki és közben valóban belegondoltam, hogy mi lenne, ha ő is odajárna. Az biztos, hogy sokkal többet lennék együtt ezáltal jobb is lenne a kapcsolatunk. Nem mintha most rosszba lennénk.
- És nincs olyan osztálya, amiben énekesek képeznek? Mert akkor én is mehetnék! - szólt közbe Perrie, amire felnevettem.
- Nincs, de majd ha találkozok az igazgatóval, ajánlani fogom neki, jó? - kérdeztem tőle vigyorogva. Persze nem gondoltam komolyan, ezt persze Perrie is értette, ezért nevetve bólintott egy jó nagyot.
- Van valami kaja a chipsen és ezeken kívül? - hallottam meg Niall hangját. Felé kaptam a fejem és vigyorogva figyeltem ahogy Liamnek magyarázza, hogy igazán előállhatna már valami újjal a sok kekszen kívül. 
- Tudod Niall nagyon szeret enni - hallottam meg hirtelen Hilary hangját, aki Harry öléből figyelt engem. 
- Tudom, ismerem - mondtam neki majdnem hangosan felnevetve. Nem tudom honnan vette, hogy ezt most közölni kell velem.
- Jó, csak mondtam - válaszolt, mintha flegmán válaszoltam volna neki, közben tök normálisan. 
- Én meg csak válaszoltam - rántottam meg a vállam, majd visszafordultam a lányok felé. Egész idő alatt amit ott töltöttem, éreztem, hogy Hilary figyeli minden mozdulatom. De nem törődtem vele, mert azt hittem, hogy csak magamnak képzelem be. 
- Mindjárt jövök, csak hozok magamnak egy pohár vizet! - mondtam Perrienek, akivel egész este beszélgettem az elmúlt időszakról. Mindent kibeszéltünk amit csak tudtunk. 
- Rendben! - bólintott vigyorogva. Megfogtam a poharam és kisétáltam a konyhába. A csap alá tartva az üveget töltöttem meg hideg vízzel, majd megakartam fordulni, de beleütköztem valakibe. Pontosabban Belé. Az orromat azonnal megcsapta a parfümjének az illata, amitől a gyomrom liftezni kezdett, de azonnal elnyomtam magamban ezt az érzést. Nem volt szabad ilyen reakciókat kiváltania belőlem.
- Jaj, sajnálom! - néztem a pólójára, amire ráborult az összes víz ami a poharamban volt.
- Semmi - legyintett féloldalasan mosolyogva Harry. Pár percig csak álltunk egymás előtt és nem szólaltunk meg. Én java részt azzal töltöttem ezt az időt, hogy a falat néztem, ezáltal nem tudtam Harry mit figyelhet. - Látom jól érzed magad a lányokkal - szólalt meg hirtelen, mire rákaptam a tekintetem. Mondhatni elvesztem zöld szemeiben, miközben próbáltam válaszolni.
- Igen, a lányok nagyon aranyosak. Főleg Perrie. Azt hiszem teljesen bezsongott, hogy újra találkoztunk - mosolyodtam el. 
- Mindenki örült neked nagyon. Örülök, hogy eljöttél. Mindenkinek hiányoztál - mosolygott rám kedvesen. 
- Nekem is hiányoztatok - mondtam neki lágyan mosolyogva. S bár próbáltam nem nem gondolni erre az utóbbi időben, valóban hiányoztak valamilyen szinten.
- Mindannyian? - kérdezte kacéran, mire meglöktem a mellkasát.
- Mindannyian - mondtam neki. Tudtam, hogy azért kérdezte meg újra, mert nem hitte el, hogy ő is hiányzott nekem. De akármennyire is fájt amit tett velem, hiányzott. Nagyon.
- Mi folyik itt? - lépett be a konyhába Hilary. Először rám nézett gyilkos pillantással, majd Harryre mosolygott rá. Azonnal rátapadt. Fapofával néztem a lányt, de csak szánalmat éreztem iránta. Nem is értem, hogy hogyan ud valaki ilyen mélyre süllyedni. - Veled mi történt? - nézett Harry pólójára.
- Serena kipróbálta, hogy sellő leszek-e ha leönt vízzel - vigyorodott el, mire felnevettem. 
- Hé! Te álltál mögém habfiú! - mondtam neki nevetve, mire ő is nevetni kezdett. Egyedül Hilary állt felhúzott szemöldökkel. 
- De most megyek átveszem. Nem jó érzés, hogy rám tapad - mondta, majd elengedte Hilaryt és kisétált a helyiségből, ott hagyva engem és a szőke lányt. Felhúzott szemöldökkel, villámokat szóró szemmel nézett végig a lány. Már épp arra készültem, hogy kikerülöm és ott hagyom, amikor hozzám szólt.
- Tudom ki vagy és tudok a nyári románcodról Harryvel. De közlöm, hogy mi együtt vagyunk, és nem áll szándékunkban külön válni. Úgyhogy bármi is volt a terved, elmehetsz, úgysem jön össze - vigyorodott el elégedetten, nekem pedig az állam a padlón tört szilánkosra. Az agyamban a pumpa egy pillanat alatt szökött az egekbe és hiába próbáltam az indulataimat magamban tartani, nem ment. Ez a lány annyira ostoba volt...
- Nem tudom, hogy ezt mind honnan szedted össze a buta szőke agyadban, de közlöm én is, hogy semmiféle hátsó szándékom sincs. Egyszerűen eljöttem, mert régen láttam már a fiúkat és a lányokat. Arról már nem tehetek, hogy te a sötét agyaddal már összeesküdés elméleteket gyártasz - mondtam neki villámokat szóró szemmel. 
- Nem kell a duma. Ide jöttél azzal a szöveggel, hogy Harry a barátod, közben süt rólad, hogy megakarod szerezni magadnak. Akkora egy ribanc vagy, drága! Nem veszed észre, hogy itt senki sem kíváncsi rád? - nézett rám flegmán, mire legszívesebben bevertem volna a képét. De nem akartam jelenetet rendezni. 
- Drágám, nem tudom, hogy mi bajod van velem. Én az én világon semmit nem akarok Harrytől! És ebben tudod miért lehetsz biztos? Mert ha akarnék, már rég megszereztem volna magamnak! És hogy a többiek nem lennének rám kíváncsiak? Ahhoz képest egész jól elbeszélgettem mindenkivel, míg te... Hm... Te csak Harryvel! És hogy csak tud, Harry hívott meg ide, hogy elfelejtsük a múltat és barátok legyünk! - mondtam neki ingerülten. Nem törődtem azzal, hogy miket mondok, csak a véleményemet, a szín tiszta igazat mondtam neki. 
- Barátok? Te meg Harry? Ne nevettess! Inkább menj el innen! Neked itt már nincs keresni valód! - mondta és már készült volna pofán vágni, de megfogtam a kezét. 
- Tudod mit? Tényleg nincs itt keresni valóm! De csak, hogy tud, neked sincs! - hajoltam egészen közel hozzá. Legszívesebben leköptem volna, de nem tehettem. Nem akartam olyan mélyre süllyedni. - És csak hogy tud! Amit tenni akartál, csak az intelligenciádat tükrözi - ejtettem ki az ujjaim közül a kezét, amivel nem rég megütni akart. Kikerülve őt mentem ki a nappaliba. Tudom, hogy nem szokás ilyet tenni, de köszönés nélkül akartam lelépni. Mit mondtam volna a többieknek? Hogy 'sziasztok, valószínűleg soha nem látjuk egymást ezután'? Sokkal könnyebb volt ennél az, hogy szó nélkül lelépek. Lehajtottam a fejem és a bakancsom orrát figyelve indultam meg a kijárat felé, azonban megint beleütköztem valakibe.
- Hova száguldasz szélvész kisasszony? - kérdezte vigyorogva Harry.
- Haza - mormoltam az orrom alatt, majd kikerültem őt.
- Mi?! - hallottam meg a hangját, de akkor már kiléptem az ajtón. Nem telt el egy másodperc sem, Harry kiszáguldott utánam. - Serena! Várj már! Most mi a baj? - jött utánam és széttárta a karját.
- Az égvilágon semmi! - válaszoltam idegesen.
- Akkor most miért mész el? Ma még alig beszélgettünk! Nem azért jöttél, hogy barátok legyünk? - kérdezte értetlenül.
- De, igen, Harry. Csakhogy rájöttem nekem ez nem fog menni. Mi nem tudunk barátok lenni - mondtam neki kicsit nyugodtabban.
- Nem is fogunk tudni azok lenni, mert meg sem próbálod! Komolyan, annyira kusza vagy! - mondta majd megvakarta a fejét. Idegesnek tűnt ő is.
- Igen, talán kusza vagyok. Sok mindenre még nem tudom a választ, nem igazán tudom mit akarok. Sokszor meggondolatlanul cselekszem, utána pedig nem tudom, hogy mihez fogok kezdeni. De azt tudom, hogy én nem akarok csak a barátod lenni! Sajnálom, de nem vagyok képes végig nézni, ahogy más lányt ölelgetsz, puszilgatsz, miközben nem rég még velem csináltad ezt! Én próbálok megbocsájtani neked, Harry! De... - nem tudtam tovább mit mondani. Olyan szinten őszinte voltam Harryhez, ami talán sok is volt. Harry sokkoltan állt előttem. Csak nézett rám, mint aki nem hiszi el azt, amit hallott. - Jobb lesz most ha megyek! - mondtam neki, majd hátat fordítottam neki és nagy léptekkel sétálni kezdtem. Azt nem tudtam, hogy merre, mert arról sem volt fogalmam, hogy hol vagyok éppen. De haza kellett jutnom valamilyen úton-módon, mert nem maradhattam Harry közelében.