II. - 15. fejezet

"Ő engem soha nem fog szeretni. Tudom és tudnom is kell, mert különben belepusztulok ha mással látom majd."

Utáltam mindig is a hétfőket, a gimiben is. Ez nincs másképp se az egyetemen sem, főleg, hogy 0. órában is van kommunikáció órám. Ráadásul vasárnap este még arra sem tudtam rávenni magam, hogy elaludjak rendes időben. Egyfolytában azon rágódtam, hogy minden jól menjen a másnapi "baráti találkozómon". Megbántam magamban már ezerszer, hogy igent mondtam rá.
Reggel gyorsan magamra kaptam egy borsó kötött pulcsit egy fekete csőnadrággal, majd felvettem még hozzá egy nagy arany medálos nyakláncot.

Begöndörítettem villám sebességgel a hajam és már indultam is az iskolába. Az órára épphogy csak beestem, de szerencsére még a tanár előtt. Lehuppantam Lydia mellé a megszokott helyemre, és egész órán próbáltam megállni, hogy ne aludjak el. A tanárok így is eléggé unalmasan tudnak beszélni a dolgokról, de most még jobban annak tűnt. 
- Na, izgatott vagy már amiatt, hogy ma este találkozol újra Harryvel? - kérdezte vigyorogva  Lydia. Őt jobban izgatta a dolog, mint engem.
- Sokkal jobban érdekel az, hogy mit fognak majd rólam gondolni a többiek... - mondtam neki komolyan. Nem mondanám, hogy meglepődött, de nem is lett volna rá oka. Ez a párbeszéd már tegnap is lejátszódott közöttünk. 
- De Serena! Ne legyél ennyire komoly! - mondta még mindig vigyorogva. Komoly önuralom kellett ahhoz, hogy ne vágjam Lydia képébe azt, amit gondoltam. Ő könnyen beszél, hogy ne legyek ennyire komoly... Nem ő csinálta végig azt amit én. Nekem is sokkal jobb lenne az életem, ha már 3 éve egy olyan odaadó barátom lenne, mint Tom. Talán akkor én se lennék ennyire komoly.
- Ez nem olyan könnyű, mint amilyennek hiszed - mosolyogtam rá műn, majd megkétszereztem a lépteimet. Még nem részleteztem a dolgokat Lydiának, de még nem is állt szándékomban. Nem ismertem még annyira, hogy tudjam, később esetleg ne használná fel ezt ellenem. Inkább hagytam, hogy had gondoljon azt amit akar. Később, ha szorosabb lesz a kapcsolatunk, akkor úgyis elmesélek majd neki mindent. 
- Te tudod - rántotta meg a vállát Lydia. Biztos voltam benne, hogy rengeteg kérdőjel van a fejében, és hálás voltam neki, mert nem zúdította rám az összes kérdését. Tudta, hogy úgyse válaszolnék rájuk. Még nem.
- Itt van a kedvenc modellem! - hallottam meg Marvin hangját magam mögött. Vigyorogva fordultam felé, majd szorítottam magamhoz. Az első napokban el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer ennyire megszeretem. De jobban megismertem, és rájöttem, hogy tud kedves is lenni, ha leveti magáról azt az idegesítő, szemtelen énjét. 
- Itt a kedvenc modellsrácom! - vigyorodtam el, mikor elengedtük egymást. Zavartan vettem észre, hogy mellette ott áll Gale is, akivel péntek este nem is beszéltem. Nem hiszem, hogy örült annak, hogy a partnere csak úgy szó nélkül eltűnt. - Szia! - mondtam neki mosolyogva. Nem tudtam, hogy mit is mondhatnék neki. 
- Mi a programod holnap délután? Mert el kéne jönnöd velem valami jó kis ajándékot venni Ashleynek! Szerdán leszünk 2 hetesek és nagyon szereti megünnepelni az ilyen dolgokat - nézett rám kétségbeesetten Marvin. Ashleyvel sikeresen sikerült összejönnie, aminek igazán örülök. Mintha kivirult volna azóta jobban. Mármint a humora még idegesítőbb, mint volt.
- Persze, ráérek - bólintottam nevetve.
- Örök hála Serena! - mondandójába a csengő éles hangja vágott bele. Gyorsan elköszöntünk Lydiával a fiúktól és az előadó terem felé vettük az irányt. Így is késve, de végül befutottunk az órára.

~*~

- Lola, most nézd meg, teljesen összepiszkoltál! - szóltam kiskutyámhoz mikor megérkeztünk haza a sétáltatásból. Nem rég esett kint az eső, és Lolának sikerült a legnagyobb pocsolyákba belemennie, utána pedig teljesen összeugrált. S bár úgy terveztem, hogy nem öltözök át Harry "baráti összejövetelére", most mégis kénytelen voltam. Előtte azonban még gyorsan a fürdőszobába vittem Lolát és lemostam róla a sarat, nehogy a lakást is teljesen összepiszkolja, ha már engem sikerült is neki. 

A szobámba érkezve  észre vettem, hogy a laptopom villog, ezért gyorsan le is ültem elé. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy Matt videóhívást indított, ezért villogott a laptopom. Gyorsan elfogadtam a hívást és belevigyorogtam a kamerába.

- Szia Hercegnő! - integetett nekem kissé nyúzott fejjel.

- Matt, milyen korai vagy ma! - nevettem el magam. New Yorkban még csak 10 óra volt, amikor Matt még nagyban szokta húzni a lóbőrt általában. Most is nemrég kelhetett fel, mert a haja még össze-vissza állt és az arca is nyúzott volt.

- Ne örülj ennyire, mindjárt megyek állásinterjúra! - mondta a fogai között kiszűrve. - Apám teljesen bekattant, hogy végre munkát keresek ezért egy csomó ismerősénél beajánlott. Az utolsó két napban csak 4 állásinterjún voltam, ráadásul mind ilyen irodai munka, amihez közöm sincs. Amikor dolgozni akartam, akkor valami futárságra vagy valami ilyesmire gondoltam, nem pedig egy irodaházba robotnak! - ráncolta a homlokát idegesen. Tudtam, hogy nem lehet könnyű neki, de elég vicces volt a helyzete.

- Még a végén befogsz savanyodni! - nevettem egy jó ízűt rajta. Hosszú percekig nevettem, amit Matt csendben várt ki, majd amikor befejeztem megszólalt:

- Remélem jól szórakozol Serena! - mondta, mire bólintottam egy nagyot.

- Tökéletesen - válaszoltam neki. 

- Oké, ejtsük ezt a témát, inkább azt mond el, hogy miért vagy tiszta sár! - mondta, miközben kibontott egy tábla csokit.

- Reggel máris csokit zabálsz?! - kérdeztem tőle, mire csak legyintett egyet, hogy inkább válaszoljak az ő kérdésére. - Esett ma az eső, és tiszta latyak lett minden kint. Természetesen amikor elvittem Lolát megsétáltatni, neki sikerült az összes pocsolyába belegázolnia és utána összeugrált. Úgy terveztem, hogy nem öltözök át estére, de így kénytelen leszek... - húztam el a számat.

- Hová készülsz? - kérdezte lazán, miközben egy nagyot harapott a csokiba. Igen, Matt szokása, hogy nem kockánként eszi a táblás csokit, hanem egybe a szájába tömi. Ez teljesen normális szerinte.

- Tartunk egy kisebb összeröffenést sulis ismerősökkel - rántottam meg a vállam, mintha minden így is lenne. Tudtam, hogy nem mondhatom el neki, hogy beleegyeztem a békülésbe Harryvel. Egyáltalán azt sem mondhattam el neki még, hogy találkoztam Harryvel. Hisz' nemrég még miattam vert be neki egyet. Tiszta ideg lenne, ha most ezt csak úgy közölném vele. Persze, egyszer úgyis elmondom neki, mert különben máshonnan fogja megtudni, ami még rosszabb. De mindenképpen ezután az este után akarom vele közölni. 

- Szóval lecseréltél? - húzta fel a szemöldökét.

- Normális vagy?! Annyira hiányzol a suliból, hogy az elmondhatatlan! Annyira hiányoznak a beszólásaid, az, hogy látványosan unatkozol. Meg úgy alapból, hogy legyen mellettem testközelben valaki, akinek mindent elmondhatok őszintén. Persze, megismerkedtem pár sráccal és lánnyal, de tudod milyen vagyok. Nem nyílok meg mindenkinek olyan gyorsan, mint mások - mondtam neki, mire lágyan elmosolyodott.

- Nekem is hiányoznak a beszólásaid az embereknek, hogy képes vagy egy pillanat alatt bárkit a földig tiporni. Egyszerűen hiányoznak a veled eltöltött percek, az a sok nevetés... - lehunytam a szemem, és visszatartottam a könnyeim. Iszonyatos módon hiányzott Matt az életemből, hiába szereztem magamnak új barátokat, új ismerősöket. Hiába van egy "új" életem Londonban. Egy részem, mintha nem lenne velem.

~*~

Hosszas gondolkozás után úgy döntöttem, hogy összekapom magam és felöltözök rendesen, nem pedig félvállról. Jó, a végeredmény nem egészen olyan lett, mint amilyennek terveztem, de most így volt kedvem felöltözni.
Felvettem egy fekete csőnadrágot egy nagyon nagy fehér kötött pulcsival. A nyakamba raktam egy sötétbarna kötött sálat és a fejemre húztam egy hozzá tartozó 'manó' sapkát is. A lábamra húztam a sötétbarna bakancsom, és egy jó nagy barna táskába belepakoltam a cuccaim. 

Nem mondom azt, hogy nagyon kicsíptem magam, de legalább kényelmesen éreztem benne magam. A megbeszélt időpontra lementem a nagy ház elé, ahol már egy nagy fekete Range Rover állt. Biztos voltam benne, hogy csak abban lehet Harry, mert az ablakai le voltak sötétítve. De hogy ebben jobban biztos legyek, még ki is szállt az autóból.

- Örülök, hogy tényleg jó címet adtál meg! - állt meg mellettem vigyorogva.

- Miért, mit gondoltál rólam? - néztem rá, mint aki ilyet el sem tud képzelni. Pedig igenis eltudtam. Először hamis címet akartam megadni neki...

Harry udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, mire megforgattam a szemem. Semmi szükség nem volt hízelgésre. Megvártam míg beszáll a kocsiba és elindítja a motort, utána pedig rögtön megkérdeztem amire már igazán kíváncsi voltam.

- Kik lesznek ott ezen a "baráti összejövetelen"? - kérdeztem tőle. Egy pillanatra rám nézett, majd újra az útra szegezte a tekintetét és válaszolt:

- Csak a szokásos banda; Liam, Danielle, Louis, Eleanor, Zayn, Perrie, Niall és Jenny - rántotta meg a vállát.

- Ki az a Jenny? - kérdeztem tőle azonnal, mire féloldalasan elmosolyodott.

- Niall egy régi barátja. Miért, mit gondoltál, ki lenne? - kérdezte egyfolytában engem nézve. Épp egy piros lámpánál álltunk, aminek nagyon nem örültem.

- Nem tudom, csak kérdeztem - válaszoltam félvállról. Jó, igazából azt hittem, hogy Harry valami barátnőcskéje, de ez hét pecsétes titok.

Az út további részében csendben üldögéltünk és hallgattuk a rádió halk hangját. Szerencsére nem állt be közöttünk az a kellemetlen csend. Nem azért nem beszélgettünk, mert nem lett volna miről, hanem mert nem akartunk. 

- Megjöttünk! - mondta Harry, ami kicsit megijesztett. Elbambultam kissé. Már épp kiakartam volna nyitni az ajtómat, amikor az magától kinyílt.

- Képes vagyok kiszállni egyedül is! - mondta Harrynek miközben kikecmeregtem a kocsiból.

- Udvariasság. Nem tudom, hogy hallottál már erről - villantotta ki tökéletes fogsorát. Legszívesebben visszavágtam volna neki, de magamban figyelmeztettem magam, hogy azért jöttem ide, hogy béküljünk, hogy barátok legyünk. 

- Hallottam róla, de nem szeretem, ha egy gyenge kislányként kezelnek - válaszoltam neki halkan.

- Ettől miért lennél gyenge? Serena, ne viccelj már! - rázta meg a fejét értetlenül. 

- Kitudom nyitni magamnak az ajtót, ennyi - legyintettem végül. Soha, senki nem érti meg, hogy miért nem szeretem ezt a modort. De talán ez így is a jó.
- Inkább menjünk be! - intett a nagy ház irányába, amelynek az ablakaiból világosság szűrődött ki. Azonban még mielőtt elindultunk volna, mind a ketten arra lettünk figyelmesek, hogy egy autó parkol le Harry kocsija mellé. A járműből nemsokára egy személy is előbukkant, azonban nem láttam még rendesen a sötétben. De ahogy közeledett tudtam már, hogy egy nőről van szó, mert hallottam a magassarkúja kopogását. És ahogy egyre közelebb ért, egyre jobban láttam a lányt, aki nálam pár évvel lehetett idősebb. Hosszú, szögegyenes hidrogén szőke haja volt, tökéletes sminkje és egy egészen mini rövidnadrág rajta, ami alá valami sötét harisnyát vehetett fel és a felsőjére egy bőrkabátot. Az arcán hatalmas vigyor volt ahogy közeledett felénk. 

- Harry! - ugrott a nyakába göndör barátomnak, aki meg volt lepődve. A lány cselekedete után pedig én is meglepődtem. A gyomrom görcsbe rándult ahogy láttam, ahogy megcsókolja Harryt. Ahogy ott álltam kővé dermedve, azt hiszem összetört bennem valami. Újra.