II. - 11. fejezet

Sziasztok! Na, szóval az előző fejezethez kaptam egy olyan kommentet, amiben azt írták, hogy kezd unalmassá válni a történet, mert nem szerepelnek benne már jó ideje a fiúk... Na, most ettől kellőképpen beparáztam, úgyhogy már hozom is a következő fejezetet... Ez ilyen visszagondolkodós cucc... És lehet, hogy ez is unalmas, mert csak képzeletben szerepelnek benne a fiúk (főleg Harry), de fontos része lesz a jövőben ebből a részből pár dolognak. Azt kell tudni még, hogy a következő fejezettel indulnak be igazán a dolgok... És csak annyit szeretnék még hozzá szólni, hogy nekem már előre meg van írva a 18. fejezetig az összes rész, és szerintem tetszeni fog nektek amit írtam. Legalábbis remélem... :D És tudjátok mit? Ha legalább kapok 4 kommentátort, akkor még ma este felrakom a következő részt és mivel holnap szerda, ezért holnap is kaptok egyet. ;) Szerintem ez egy jó ajánlat, ráadásul micsoda bónusszal indul ez az év...! :) Jó olvasást! :) xx

"Mikor visszaemlékezem, hogy milyen volt, próbálom tompítani a leírni kívánkozó szavakat, hogy legalább a látszata ne legyen meg, hogy még mindig felkavar."

Buta és gyerekes voltam akkor, amikor azt hittem, hogy elkerülhetem azt, hogy szembe nézzek az emlékeimmel. Azt hittem, hogy minél később pakolok ki a nyaralásra elvitt bőröndjeimből, akkor könnyebb lesz. Tévedtem. Sokkal rosszabb volt így később visszaemlékezni azokra az időkre. Most, hogy már nagyjából összeszedtem magam, hogy nem gondolok vissza a nap minden percében azokra az időkre sokkal fájdalmasabb volt előszedni a ruháimat, a dolgaimat.

Megfogadtam magamban, hogy nem fogok egy könnycseppet sem kiengedni a szemeimből. Sajnos ez nem sikerült. Nem tudtam tartani magam...

Első feladatként kiborítottam az összes cuccom a földre úgy ahogy voltak, majd szépen sorba szedegetni kezdtem őket kifelé.

Először a barna kardigánom került a kezeimbe. Azonnal beugrott, hogy ezt viseltem az első napon amikor szó szerint Belé futottam.

"Annyira elnézelődtem, hogy észre sem vettem azt, hogy belementem valakibe méghozzá olyan lendülettel, hogy a földre kerültem. Egy pillanatra meglepődtem, majd észbe kaptam, és szikrákat szóró tekintettel néztem az előttem álló emberre. 

- Nem látsz a szemedtől? – kérdeztem tőle idegesen, még mindig a földön ülve. A fiú egy pillanatra meglepődött, majd azonnal visszaválaszolt.

- Te jöttél belém! – mutatott magára összeráncolt szemekkel.

- Mert útban voltál! – válaszoltam neki vissza azonnal."

Keserű mosolyra húztam a számat. Eszembe jutott, hogy mennyi ideig nem szerettük egymást. Egyfolytában csípős beszólásokat intéztünk egymás felé. Azt hittem, hogy nem bírom ki a társaságában a nyaralást. 

"- Mi ennyire vicces? - vonta fel a szemöldökét a göndör. Azt hiszem mostantól csak így fogom hívni.

- Te! - vágtam rá, majd bájosan elmosolyodtam. Louis hangosan felnevetett erre, Harry csak szúrósan végig nézett rajtam. Esküszöm, egy pillanatra már megközelítette az én szúrós pillantásomat is."

Majd a kezembe akadt az a ruha, amit az álarcos bulin viseltem. Gyorsan megkerestem a hozzá tartozó álarcot is a ruha halmazban, majd könnyes szemmel gondoltam vissza arra az estére, amikor úgy igazán megismerkedtünk. Amikor én megismertem Őt, és Ő is engem. Csak erről egész végig nem tudott semmit sem.

"- De ugye levehetem az álarcot? – kérdezte. – Kezd idegesíteni…

- Nem! Pont ez a lényege, hogy nem látjuk egymás arcát, nem tudjuk, hogy szép-e vagy nem, híres-e vagy sem. Honnan tudod, ha esetleg egy híresség vagy nem fogok sikítozni? És ugyanez lehet fordítva is. Ma este megismerkedünk úgy, hogy semmi más nem számít csak a bensőnk, jó? – kérdeztem tőle csillogó szemekkel. Lázba hozott ez az egész „vak” ismerkedés. Nem akartam meglátni, hogy ki ő. Lehet, hogy ismerem valahonnan, de lehet, hogy nem.

- Tetszik ez az ötlet! – vigyorodott el. Furcsán ránéztem, majd vállat rántva tovább mentem, hogy minél hamarabb kiérjünk a partra. Egyre rosszabbul éreztem magam ezen a bulin. – Miért sietsz ennyire? – kérdezte az ismeretlen fiú.

- Már szeretnék kint lenni. – rántottam meg a vállam."

Milyen ironikus az, hogy pont egy híresség volt, akiben teljesen beleestem. Akkor ezt még el sem tudtam volna képzelni.

A kezembe akadt a bő 'NEW YORK' feliratos pólóm, és azonnal eszembe jutott Will és a golf. Szegény fiúnak nem jött össze az, hogy megtanítson golfozni. Viszont más több sikerrel járt, mint ő...

"- Rosszul csinálod! - szólalt meg hirtelen mellettünk az eddig csöndben álló Harry. Az az göndör.

- Mert? - engedett el Will, mire akaratlanul is egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Szerencsére a fiú nem vette észre.

- Mert rosszul csinálod. Úgy szorítod szerencsétlent, hogy nem tud semmit csinálni. - rántotta meg a vállát göndör.

- Hé, nem vagyok szerencsétlen! - vágtam rá. 

- Az most mindegy. - legyintett a fiú. - Na, majd én megmutatom, hogy hogyan kell csinálni! - lépett hirtelen a fiú mögém. Váratlanul ért a cselekedete, ezért lefagytam megint egy percig.

- Te mit csinálsz? - kérdeztem tőle, mikor egy kissé magamhoz tértem.

- Megtanítalak ütni. - felelte egyszerűen, majd egyik kezével megfogta a derekam, míg a másikkal a kezeimet kezdte el rendezni közben pedig egyfolytában magyarázott. Ugyan ebből sem sokat értettem, de némileg megmaradt belőle valami, ezért amikor ütni kellett sikeresen eltaláltam a labdát. Igaz nem volt egy nagy ütés, de legalább eltaláltam. - Így kell ezt! - lépett el elégedetten mögülem."

Annyira, de annyira boldog voltam akkor, hogy ennyire közel van hozzám. S bár ezt be nem vallottam volna akkor magamnak, most megtehetem. Már lényegtelen.

A kezembe akadt az egyik bikinim is, amit akkor hordtam, amikor először értelmes beszélgetést folytattunk egymással. Sőt, akkor még bókolt is nekem azt hiszem.

"- Te meg? - kérdeztem tőle meglepve.

- Gondoltam megnézlek, annyira zaklatottnak tűntél amikor eljöttél. - rántotta meg a vállam.

- És mióta érdekel az, hogy mi van velem? Ha jól tudom eddig egyáltalán nem voltunk jóba. - néztem rá kérdőn. Talán egy kicsit bunkón hangzott, de egyáltalán nem annak szántam. Csupán kíváncsi voltam arra, hogy miért jött utánam.

- Igazából nem is értem, hogy miért nem voltunk jóba. Szerintem te különleges vagy ezzel a bájos stílusoddal. - mosolygott rám féloldalasan.

- Bájos?! Ezt még senki sem mondta rám. Voltam már nyers, bunkó és elkényeztetett is, de bájos még nem. - nevettem fel halkan."

Igazából visszagondolva magam sem értettem, hogy miért nem jöttünk ki egymással. Talán én voltam az oka azzal, hogy egyfolytában bunkóztam. De ha visszamehetnék az időben, azt hiszem akkor sem csinálnék semmit másképp. Ha változtatnék rajta, akkor az már nem én lennék. 

A ruhahalmaz legaljáról egy papírt. Összeráncolt szemöldökkel néztem a szórólapra, amit minden bizonnyal a Disneylandből hoztam. Magamban elolvastam a szöveget, majd visszagondoltam arra a napra. Nagyon jól éreztem magam. Annyit nevettem mindenen. Csodálatos volt.

"- Én szeretnék egy epreset és egy csokisat. - mondtam mikor én kerültem sorra. Nem tolakodtam előre, mint egyesek (Liam és Zayn). Mögöttem már csak Harry volt, aki érdekesen nézett rám.

- Itt van egy csomó különleges fagyi, de e egy egyszerű epreset és csokisat kérsz? - húzta fel a szemöldökét. Ugyan komolynak akart tűnni, de láttam, hogy a szája sarkában ott bujkál egy mosoly.

- Jobb szeretem a már megszokottat, abban nem csalódhatok. Ki tudja, talán megkóstolom a kókuszost, de borzalmas. - rántottam meg a vállam, és mosolyogva elvettem a lánytól a fagyimat.

- De az is lehet, hogy életed legistenibb fagylaltját kóstolod meg. - mosolyodott el, és kérni kezdte az ő kiválasztott finomságát. Csak megrántottam a vállam és a többiekhez sétáltam és figyeltem, hogy miről beszélgetnek. - Tudod ez sokkal többet elárul rólad, mint azt te gondolnád. - lépett mellém egy sejtelmes mosollyal az arcán Harry.

- Mégis mit? - nevettem fel.

- Bizalmatlan vagy és ragaszkodsz azokhoz akiket szeretsz. - jelentette ki magabiztosan. Csak felhúztam a szemöldököm és ránéztem. A hangulatom azonnal rosszabb lett.

- Ugyan, mit tudsz te rólam... - legyintettem, majd Matt mellé kezdtem lépkedni."

Akkor tagadtam azt amit mondott, mondván, hogy úgy se ismer. De igaza volt mindenben. Nem merek ismerkedni, új dolgokat kipróbálni, mert félek a csalódástól, a kudarctól. És hogy mindezt honnan tudta leszűrni két gombóc fagyiból? A mai napig sem tudom. Talán már akkor jobban ismert, mint mások.

Miközben szépen sorban raktam el a ruháimat, a kezembe akadt az edző cuccom is; a neon zöld trikó a fekete rövidnadrággal. Nem volt lent sokszor az edzőteremben, talán összesen egyszer vagy kétszer, de akkor mindig sikerült összefutnom Harryvel. 

"- Nem is olyan nehéz. - emelgettem a kezemben.

- Ez még nem olyan nehéz... de a többi! - nevetett fel. - Ezt nézd meg! - lépett oda egy másikhoz, ami már jóval nagyobbnak tűnt a másiknál. A kezemben lévőt visszahelyeztem a polcra, majd elvettem Harry kezéből az újabbat. Ahogy megemeltem, rögtön le is dobtam, mert nem bírtam el. És amennyire béna vagyok, pontosan Harry lábára érkezett, aki fájdalmasan üvöltött fel. - Mondtam, hogy ne dobd el, hanem rakd le a földre! - sziszegte a fogai között fájdalmasan, miközben már a földön ült és a lábát fogdosta.

- Jézusom, én annyira sajnálom! - guggoltam le mellé. Kezemet óvatosan a lábára helyeztem és elkezdtem nyomkodni. - Ez fáj?

- Igen. - szűrte ki a fogai között.

- Én mennyire béna vagyok esküszöm! - csaptam a homlokomra, ami őszintén szólva nem esett jól. Lehet megerősödtem a súlyzózástól?"

Fel kellett nevetnem, ahogy eszembe jutott a bénaságom. Sikerült pontosan a lábára ejtenem a súlyzót... Bár talán ez a sors keze volt, hiszen utána nála voltam egész nap. Akkor lett igazán jó a viszonyunk, akkor történt az első... csókunk...

"- Ha szóltál volna, hozok neked! - mutogattam most én össze-vissza, azt hiszem Zaynt megszégyenítő módon. 

- De nem vagyok dedós, kitudom magam szolgálni. - rántotta meg a vállát. - Ahogy letudok ezért a jégért is nyúlni, mert attól, hogy fáj a lábam nem vagyok nyomorék. - kezdett el lassan lehajolni a földön heverő jégért. Azonnal én is lehajoltam, és még előtte megfogtam azt.

- De én pedig azért ajánlottam fel, hogy segítek neked, mert alig bírsz járni! Pihenned kell! - néztem komolyan a szemébe, mire ő is megfogta azt és maga felé kezdte el húzni.

- Nincs szükségem rá! - mondta határozottan.

- De igenis van! - vágtam rá én is, és próbáltam ellenállni az erejének, de ezzel csak azt értem el, hogy ráestem. Csupán annak köszönhetem, hogy nem dőltem el teljesen Harryn, hogy ő sokkal stabilabb volt mint én, ezért maradtunk ugyanúgy guggolva, annyi különbséggel, hogy sokkal közelebb voltam hozzá mint eddig. Felnéztem az arcára zavartan, majd teljesen elvesztem a szemeiben. Megijedtem a reakciómon, nem tudtam egyszerűen mi történik, csak arra lettem figyelmes, hogy Harry ajkai az enyémekre tapadnak, majd a nyelve lágy keringőre hívja az enyémet. Visszacsókoltam, mert nem bírtam megállni, mert én is így akartam."

Nem bántam meg, hogy megcsókoltam. Nem érzem úgy, hogy hiba lett volna. Annak akkor úgy kellett történnie. Sokkal nagyobb hiba volt az, amit utána követtem el. Hogy azt hazudtam én Mattel vagyok együtt, s hogy ezt bebizonyítsam még meg is csókoltam a legjobb barátomat. Ennél nagyobb marhaságot már elkövetni sem bírtam volna. De hiába volt minden színjáték, átlátott rajtam, tudta, hogy csak hazudok. 

"- Szabad ez a hely? - kérdezte mögülem egy hang. Még a hangzavarban, a bömbölő zenében is megismertem a hangját.

- Attól függ, hogy kinek. - válaszoltam neki felé fordulva. Az arcán egy féloldalas mosoly jelent meg, majd leült a mellettem lévő üres székre. 

- Miért vagy egyedül? - nézett felém, mikor kért magának italt. 

- Matt elvegyült, én pedig még próbálom felvenni a buli ritmusát. - rántottam meg a vállam és kiittam a koktélom utolsó kortyát. - És te, hogy hogy nem Mirandával vagy? - kérdeztem tőle felhúzott szemöldökkel.

- Miért kéne vele lennem? - kérdezte mintha ez természetes lenne.

- Tegnap este nagyon megértettétek egymást. - mondtam neki gúnyos mosollyal az arcomon. 

- Talán, de közöltem vele, hogy én nem akarok tőle semmit. Engem más érdekel. - közölte rezzenéstelen arccal, végig a szemembe nézve.

- És szabad tudnom ki az? - kérdeztem tőle, közben végig tartottam vele a szemkontaktust. 

- Tudod ki az. - válaszolta és beleivott a frissen kihozott italába."

A mai napig előttem van, hogy mekkorát dobbant a szívem, amikor ezt kimondta. Talán innentől kezdve lehet számítani a kis "kalandunk" kezdetét. Talán ez volt az a perc, amikor teljesen elvette az eszem, amikor a rózsaszín felhő teljesen ellepte az agyam. 

A kezem ügyébe került az a ruha, amiben elmentem Perrievel, Eleanorral és Daniellével bulizni. Hirtelen beugrott az, amit Harry mondott mielőtt még készülődni kezdtem volna.

"- Oké, menj bulizni, de ha szabad a ruhába beleszólok, jó? - kérdezte komolyan. Már csak a kíváncsiság kedvéért is bólintottam. - Először is, ne legyen átlátszó! - célzott finoman a mostani ingemre. Halkan felkuncogtam, és vártam a továbbiakat. - Másodszor lehetőleg ne lógjon ki belőle a fél melled, legyen hosszú ujjú és legyen garbója! Harmadszor, semmiféleképpen ne legyen miniszoknya vagy rövidnadrág! Ha szoknyát akarsz felvenni vegyél inkább a bokádig érőt, ha nadrágot valami bő hosszú farmert. Ami pedig a sminket illeti, ne rakj magadra semmiféle kenceficét, nehogy csinálj magadnak valamilyen figyelem felkeltő sminket! - mondta komolyan, közben mutogatott össze-vissza. Felnevettem a viselkedésén.

- Tudod inkább magamra húzok egy zacskót, még az is jobban nézne ki rajtam, mintha megfogadnám a tanácsaidat! - nevettem még mindig.

- Az pont megfelelő lenne! Persze csak ha leér a bokádig! - bólogatott egyfolytában."

Azt hiszem senki nem regélt még ennyit arról, hogy milyen egy buliban a megfelelő öltözet. Komolyan mondom, szerintem senki apukája nem féltette még ennyire a lányát. De ez persze csak jól esett, mivel tudtam, hogy törődik velem. Az már más kérdés, hogy talán igaza volt, és jobb lett volna egy zsákot magamra húznom, akkor talán nem csinálok akkora ökörségeket, mint azon az estén. Komolyan megcsókoltam Perriet?! És komolyan csináltattam magamnak egy tetoválást?!

Akaratlanul is a tetkó helyéhez raktam a kezem. A ruhámon keresztül óvatosan végig simítottam rajta. Először nagyon szégyelltem magam miatta. Igazából csak akkor barátkoztam meg igazán vele, amikor Ő azt mondta, hogy tetszik neki. Akkor szerettem meg igazán.

Aztán a kezembe akadt az a ruhám, amiben az első hivatalos randikon voltam. Nem bírtam tovább, könny szökött a szemembe, ahogy eszembe jutottak az emlékek. Szép sorjában a kezembe került az ördögszarvas hajpánt, a tőle kapott napszemüveg is. Óvatosan végig simítottam az utóbb említett tárgyon. Furcsa volt arra gondolni, hogy ezt mennyi ideig használta Ő.

"Már említettem, hogy nagy volt a tömeg és, hogy ez a mi szempontunkból milyen jó volt. Azonban volt egy hátul ütője is, hiszen az embersokaságban akadt nem egy figyelmetlen ember is, ennek következtében történt az, hogy egy nálam pár évvel idősebb srác belém jött. Ugyan bocsánatot kért, de ennek baját látta a fejemről lerepülő napszemüvegem, hiszen az egyik pántja letört. Harry kissé kiosztotta a fiút, majd kivette a kezemből a törött szemüveget és jól végig mérte.

- Ez javíthatatlan. - nézett rám egy fintort vágva.

- Ez volt a kedvencem! - biggyesztettem le az ajkam. Pár pillanatig tanácstalanul nézett rám, majd lekapta a szeme elől a saját napszemüvegjét és az én szemem elé helyezte.

- Tessék, itt egy új kedvenc! - mosolygott rám féloldalasan. A tudatra, hogy nekem adta a napszemüvegét a szívem akaratlanul is hevesebben kezdett el verni.

- Az biztos! - vigyorodtam el, majd a nyakába ugrottam."

Nem bírtam ki, és vissza kellett emlékeznem arra is, hogy mennyire gyönyörű vacsorát szervezett nekem.

"- Harry, én nem szeretem az efféle játékokat! - kalimpáltam a kezeimmel. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, mert nem láttam semmit. A meglepetést Harry úgy tette izgalmasabbá, hogy egy fekete kendőt kötött a szemem elé. Csak éppen az volt a baj, hogy lépni sem mertem, mert fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. 

- Hidd el, ez így sokkal izgalmasabb! - szorította meg a kezem. Ez kicsi sem nyugtatott meg mivel kezdtem rosszul érezni magam. - Itt vagyunk! - mondta ki vidáman a szavakat Harry, mire fellélegeztem. Azt hiszem erre vártam már elég régóta, hogy lekerüljön rólam a fekete kendő, hogy végre láthassak mindent. A fejemben már vagy ezer ötlet keringett, hogy hova vihet. A legvalószínűbbnek egy vacsorát gondoltam valami étteremben. Az első sejtésem be is igazolódott, viszont a második... kicsit sem. Azt hiszem mindenre számítottam, csak erre nem.

A kezemet a szám elé kaptam döbbenetemben. A látvány ami elém tárult gyönyörű volt. Valahol egy parkban, vagy ki tudja hol lehettünk. A fűbe, egy puha pokróc volt kiterítve rajta egy pizzás doboz és egy kis piknikes kosár. És hogy ezt mind lássam a félhomályban, mindenhova apró kis mécsesek voltak kirakva. Szóhoz sem bírtam jutni. Soha, senki nem csinált még nekem ilyet. Sose volt még ilyen randim.

- Tetszik? - kérdezte Harry. Már nem bírt várni a reakciómra. Nem akartam mondani neki semmit, mert nem is tudtam volna. Egyszerűen csak odamentem hozzá, és jó szorosan magamhoz öleltem. - Szóval tetszik? - tette fel újra a kérdést.

- Nagyon! - suttogtam izgatottan a fülébe. Eltolt magától egy kicsit és megcsókolt. Olyannyira boldog voltam abban a pillanatban, hogy ez a csók csak hab volt a tortán."

Biztos voltam benne, hogy ennél jobb randim nem lesz többet ebben az életben. Senki sem tud már ennyire meglepni, ennél többet kihozni egy randevúból. És talán nem is akarom, mer számomra ez egy komplett, álomszerű dolog volt. Számomra ennél több nem kell. Hiszen ez sokkal jobb volt, mintha egy puccos étterembe elmentünk volna. Ez annál romantikusabb is és különlegesebb is volt. Sokkal személyesebb. 

Már szinte mindent elpakoltam, csak az ékszereimet kellett elpakolnom. Épp válogattam őket, amikor a kezembe akadt egy nyaklánc. Az a nyaklánc, amit Tőle kaptam.

"Nem akartam vele foglalkozni, de akarva akaratlanul is mindig csak az járt a fejemben, hogy itt van mellettem és átölel. Észre se vettem, hogy egyfolytában egy nyakláncot markolok a kezemben, miközben az összeszorított kezemet fürkészem.

- Tetszik? - suttogta a fülembe Harry, mire kirázott a hideg. A szívem örült tempóban kezdett el kalimpálni, és úgy éreztem, hogy akármelyik pillanatban kiugorhat. Szemügyre vettem a kezemben tartott ékszert, amit teljesen véletlenül választottam ki. Nem volt benne semmi különleges, egy egyszerű bizsu nyaklánc volt, egy egyszerű feliratos medállal. Viszont ott abban a pillanatban azt kívántam, hogy ez legyen a jelenhelyzettel. Ne kelljen visszamennem New Yorkba, ne kelljen itt hagynom Los Angelest és legfőképp, ne kelljen elvállnom Harrytől. Azt akartam, hogy ez tartson örökké.

- Igen, tetszik. - mosolyodtam el, majd amennyire tudtam, felnéztem a mögöttem álló Harryre.

- Akkor a tiéd! - fizette ki az előadónak a pénzt, majd elengedve engem mögém lépett. A copfba fogott hajamat előre fogtam, és hagytam, hogy Harry a nyakamba akassza a nyakláncot. Hirtelen sokkal könnyebb lett a lelkem. Talán végre elfogadtam, hogy ez az egész igaz, és valós. Talán eddig még nem voltam biztos abban, hogy lehet valami ebből az egészből Harryvel. Úgy voltam vele, hogy van és kész. De mintha valamiféle fogadalmat kötött volna ezzel az ékszerrel. Mintha azt üzente volna, hogy neki ez komoly."

Hirtelen nagyon mérges lettem. 

- A fenéket gondolta komolyan! Csak kihasznált! - morogtam az orrom alá. A könnyeim potyogni kezdtek, én pedig egyre jobban felhúztam magam a dolgon.

A nyakláncot behajítottam abba a dobozba, ahova az összes rá emlékeztető tárgyat raktam. Ráraktam a dobozra a tetejét, majd megfogtam egy fekete alkoholos filcet és csak egy szót írtam a doboztetejére: múlt.

Majd megfogtam úgy ahogy volt, és a sok polc közül a legfelső deszkára helyeztem el, annak is a leghátsó sarkába.