13. fejezet

Sziasztok! Hihetetlen nagy kihagyás után ismét itt... Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy sajnálom. Tudom, azt mondtam, hogy 4 napon belül mindig jönni fog az újabb fejezet. Ezt már most nem tudom betartani, pedig csak év eleje van... Úgyhogy ezen a rendszeren feltétlenül változtatnom kell/kellett. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy nem ebben a rendszerben fognak jönni a részek. Hanem lesz minden héten két fix nap, illetve egy, amikor talán tudok hozni friss bejegyzést. Azt pedig, hogy melyik napon legyenek a részek, egy szavazásban fogom eldönteni, ami oldalt már megtalálható. A két legtöbb szavazatot kapott napon lesz rész, és mint már mondtam, a harmadikon pedig vagy lesz, vagy nem. Ha pedig netán úgy lenne, hogy két egymást követő nap lesz az első kettő, akkor újabb szavazás lesz, vagy valami ilyesmi. az biztos, hogy egymást követő napokon nem lesz rész! Vagy egyik, vagy másik... Úgyhogy ha tehetitek szavazzatok! A fejezethez pedig jó olvasást! xx

Fogalmam sincs mi vitt rá arra, hogy a konditeremben kezdjem a reggelem. Egyszerűen csak a kezembe akadt egy feszülős fekete pamut nadrág egy szintén feszülős neon zöld trikóval. Talán ez egy amolyan jel volt, hogy épp itt az ideje egy kicsit tenni valamit az alakodért. Ugyan nekem már úgyis mindegy, a szüleim szemében úgysem leszek már sose semmi, de magamért akartam még valamit elérni a modellkedésben. Hisz csak ebben voltam tehetséges. 

Kisebb rágódás után végül magamra kaptam mind a kettő ruhadarabot és a lábamra húztam az edzőcipőmet is. Felkötöttem a hajam a fejem tetejére és a telefonommal és a fülhallgatómmal a kezemben elindultam le a konditerembe. Azonnal megcéloztam az egyik futógépet. Gyorsan összeszereltem a telefonom a fülhallgatóval és elindítottam az első számot amit találtam. Teljesen belefeledkezve mindenbe beindítottam a futógépet, és csak futottam ameddig bírtam. Illetve addig, amíg valaki meg nem állított. Akár egy hülye integetett előttem. Gondolom nem mostanában érkezhetett. Nagy mosollyal az arcomon húztam ki a fülemből a fülest és köszöntem az előttem álló göndörre.

- Szia! Te meg? - kérdeztem és közben leállítottam a futógépet.

- Csak lejöttem egy kicsit edzeni. De ahogy látom te is így gondoltad! - nevetett fel. - Mióta vagy itt?

- Őszintén szólva fogalmam sincs, ahogy arról sem, hogy mi is vezérelt arra, hogy lejöjjek futni. - nevettem fel kínosan.

- Hát, biztos volt valami jó indokod rá... - mosolyodott el féloldalasan. - Egyébként már én is itt vagyok egy ideje. Teljesen véletlenül láttalak meg. 

- És mi jót csináltál? - kérdeztem és leléptem a futógépről. Teljesen biztos voltam benne, hogy mára elég volt már ennyi. Fáradt voltam. 

- Gyúrtam. Tudod kell az izom! - fel kellett nevetnem ahogy befeszítette a keze izmát. Valami elképesztően hülye fejet vágott hozzá. 

- És még gyúrsz? Mert ha igen, szívesen megnézem. Én mára már befejeztem a futást, máshoz meg nincs kedvem. - rántottam meg a vállam. 

- Szóval lusta vagy? - vigyorodott el.

- Nem! Csak már kitudja mióta futok, és elfáradtam. Próbáld ki huzamosabb ideig, nem fog tetszeni! - néztem rá sértődötten.

- Jól van, nem kell ennyire komolyan venni! - tette maga elé védekezően a kezét. - De ha van kedved akkor gyere, mert nem sokára találkozok Zaynnel és bemegyek vásárolni vele a városba. Bár nem tudom, hogy hogy lesz ha felismernek a rajongók, de megígérte, hogy megoldja. - rántotta meg a vállát, majd a fejével az egyik ajtó felé bökött. Bólintottam egyet és elindultam mellette. Csendben tettük meg az utat, míg egy olyan súlyzókkal kirakott helyiségbe nem jutottunk.

- Hűha! Itt hogy tudsz választani ezek közül? - kérdeztem miközben végig néztem a polcon, amin szinte egy üres hely sem volt.

- Balról jobbra vannak nehezítve. Szépen sorban kell haladni velük. Úgy szoktam, hogy csinálok százat, utána nehezebbet veszek. Kipróbálod a legkönnyebbet? - mutatott az egyik polc végén lévő elég kicsi súlyzóra. Mármint a többihez képest kicsire.

- De nem nevetsz ki ha elejtem vagy nem bírom el! - emeltem fel a mutatóujjam, mire a göndör csak olyan 'miket gondolsz rólam' fejjel nézett vissza rám.

- Akkor hozhatom? - kérdezte mosolyogva.

- Igen. - bólintottam egyet. Gyorsan érte ment azért a "kicsi" súlyért. 

- Szóval szerintem elbírod, de ha esetleg nem, akkor se dobd el, hanem rakd le a földre, jó? - nézett rám kicsit lapítottan. Bólintottam egy nagyot, majd elvettem a kezéből a két nehéz eszközt. Nem mondom azt, hogy könnyű volt, de azt hittem nehezebb lesz.
- Nem is olyan nehéz. - emelgettem a kezemben.
- Ez még nem olyan nehéz... de a többi! - nevetett fel. - Ezt nézd meg! - lépett oda egy másikhoz, ami már jóval nagyobbnak tűnt a másiknál. A kezemben lévőt visszahelyeztem a polcra, majd elvettem Harry kezéből az újabbat. Ahogy megemeltem, rögtön le is dobtam, mert nem bírtam el. És amennyire béna vagyok, pontosan Harry lábára érkezett, aki fájdalmasan üvöltött fel. - Mondtam, hogy ne dobd el, hanem rakd le a földre! - sziszegte a fogai között fájdalmasan, miközben már a földön ült és a lábát fogdosta.
- Jézusom, én annyira sajnálom! - guggoltam le mellé. Kezemet óvatosan a lábára helyeztem és elkezdtem nyomkodni. - Ez fáj?
- Igen. - szűrte ki a fogai között.
- Én mennyire béna vagyok esküszöm! - csaptam a homlokomra, ami őszintén szólva nem esett jól. Lehet megerősödtem a súlyzózástól?
- Ugyan, nekem nem kellett volna a kezedbe adnom. - rázta meg a fejét halkan nevetve. Igazából a nevetése egyáltalán nem tűnt nevetésnek, de elkönyveltem magamban annak.
- Mégis honnan tudtad volna, hogy ilyen gyenge és béna vagyok? - mondtam neki kétségbeesetten.
- Ilyet se hallottam még tőled, hogy magadra mondasz ilyen dolgokat! - nevetett fel, bár ez sem volt eljesen őszinte.
- Ne szokj hozzá! Csak az ilyen helyzetekben szokott rám jönni az önkritika. - rántottam meg a vállam. - De gyere, most nézzük meg, hogy felbírsz-e egyáltalán állni! - fogtam meg a kezét, és szépen lassan felhúztam. - Na, milyen? - kérdeztem felnézve rá.
- Fáj. - húzta fintorra a száját. - De túl élem. Holnapra kutya bajom sem lesz. - legyintett egyet, majd elengedve engem próbált meg elindulni. Azonban nem sikerül neki.
- Oké, akkor most felkísérlek és egész nap kiszolgállak és még mielőtt ellenkezni akarnál figyelmeztetlek; ne tedd! Nagyon lelkiismeretes pillanataimban teszek fel csak ilyen ajánlatokat. - mosolyogtam a göndör hajú fiúra, majd az egyik kezét átdobtam a vállamon és úgy indultunk el hozzájuk a legfelső szintre. Őszinén szólva nem volt egy könnyű menet, de a liftnek köszönhetően puszta 20 perc alatt megtettük az eredetileg 2 perces utat. Rosszabb is lehetett volna.
Őszintén szólva semmi nagy meglepetés nem ért amikor bementem a fiúk lakosztályába. Luxus, luxus és luxus. Amilyenre számítani lehetett. Harryt egészen a szobájáig támogattam, utána gyorsan visszamentem a mi lakosztályunkba, hogy levehessem magamról a büdös, izzadt ruháimat. Gyorsan letusoltam, majd felvettem az egyik kedvenc koptatott farmersortom egy egyszerű feliratos világosbarna rövid ujjú pólóval.

A hajamat is rendbe raktam némiképp, majd visszamentem a Harryhez ha már megígértem neki, hogy egész nap segíteni fogok neki.
Nagy lendülettel mentem be a résnyire nyitott ajtón, aminek meg is lett a kárja, ugyanis egyenesen Liambe futottam, aki értetlenül nézett rám.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte miközben végig mért.
- Most mi van? Ilyen furcsa, hogy itt vagyok? Mi van ha megakartalak titeket látogatni? - tártam szét a karom. Nem akartam világgá kürtölni, hogy milyen béna voltam, hogy Harryre ráejtettem a súlyzót.
- Serena, a lényeget... - körkörös mozdulatokat tett a kezével, ezzel jelezve, hogy haladjunk. Nagyot sóhajtottam.
- Jó, találkoztunk Harryvel a kondiban és megmutatta nekem a súlyzókat, de voltam olyan szerencsétlen, hogy az egyiket pontosan a lábára ejtettem. - rántottam meg a vállam.
- Komolyan? - nevetett fel hangosan. - Nem lehetsz ilyen szerencsétlen! - jót szórakozott a bénaságomon, ami egyébként nem volt vicces. Főleg nem Harry részéről.
- Azért kérdezted, hogy kinevess? - húztam fel a szemöldököm sértődötten.
- Serena, bocsi, de ne mond azt, hogy nem vicces milyen béna vagy. - szórakozott még mindig jól rajtam a fiú.
- Szakadok a nevetéstől, Liam. - mondtam neki gúnyosan, majd egy szó nélkül kikerültem és célirányba vettem Harry szobáját.

~*~

- Jó, akkor van testvéred? - kérdezte Harry a nagyon sokadik kérdését.

- Van. De ezt te is tudod. - válaszoltam röviden, halványan mosolyogva.

- És mennyi? 

- Kettő. - rántottam meg a vállam.

- Mi a nevük? - kérdezte, mire felnevettem. Már több órája próbál belőlem ilyen információkat kicsikarni. De eszem ágában sincs elmondani, csak alap dolgokat. Persze ez is az ilyen kérdések közé tartozik, de a mi esetünkben ez nem így van. Nem tudhatja meg, hogy van egy nővérem, azt meg főképp nem, hogy modellkedik. Túl sok lenne az egyezés köztem és a között a lány között - aki én vagyok -, és ez már a legbutább embernek is feltűnne. 

- Nem mondom el. - haraptam az alsó ajkamba. - De egyébként az egyiket már ismered, te lüke. - kuncogtam fel egy pillanatra.

- Ja, tényleg! - csapott a homlokára. - De legalább annyit mondj el, hogy idősebb vagy fiatalabb nálad a másik testvéred? - nézett rám kiskutya szemekkel. 

- Idősebb. De ezt is tudod.  - rántottam meg a vállam. Vicces volt, hogy nem emlékszik rá, hogy már elszóltam magam egyszer, hogy van egy nővérem. 

- Szóval te vagy a család legkisebb tagja. - nevetett fel. Megforgattam a szemeimet.

- Maradj csendben, én pedig hozok még jeget a lábadra. - néztem rá, majd felpattantam az ágyáról és kisétáltam a konyhájukba, amit nem egy könnyen találtam meg. Azonnal a hűtőhöz mentem és kivettem a fagyasztó részéből a már előre bekészített jeget. 

- Te meg mit csinálsz itt? - hallottam hirtelen magam mögül egy fáradt, álmos hangot. Pillanatok alatt vettem egy fordulatot és furcsán néztem az előttem álló fiúra. A szokásosnál eléggé eltérően nyúzottan nézett vissza rám Zayn, pedig eddig akárhányszor láttam, mindig tökéletesen állt a haja és az arcán se volt jele ilyen fáradtságnak. 

- Viszem a jeget Harrynek. Miért? - kérdeztem mintha ez természetes lenne.

- Miért kell Harrynek jég? És egyáltalán mit keresel te Harrynél? - kérdezte miközben egyfolytában kalimpált a kezével. Körülbelül úgy nézhettem rá, mint egy értelmi fogyatékosra.

- Mert ráejtettem reggel a lábára a súlyzót, ne kérdezd, hogy hogy! És azt mondtam neki, hogy egész nap segíteni fogok neki, mert szegény nem bír ráállni rendesen a lábára. - rántottam meg a vállam. - Inkább az a kérdés, hogy te miért nézel ki ilyen rosszul? - mutattam végig rajta.

- Most keltem fel. - rántotta meg a vállát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig már javában a délutánban jártunk. 

- Ja, értem. De most én megyek, mert elolvad a jég, de a nagyobb gond az, hogy már nem igazán érzem a kezemet miatta. Szia! - száguldottam el mellette, majd egyenesen Harry szobájába rohantam. Azonban nagy meglepetésemre Harry talpon volt és épp kipróbált jönni a szobából, azonban én annyira megijedtem tőle, hogy reflexből neki dobtam a jeget.

- Hé, te most miért dobálsz? - nézett rám nagy szemeivel.

- Megijedtem. - rántottam meg a vállam. 

- Tőlem? - kérdezte. Teljesen úgy viselkedett, mintha tőle nem is lehetne megijedni.

- Igen! Azt hittem, hogy még az ágyban fekszel. - mutattam az ágyikója felé. 

- Gondoltam kimegyek és iszom egyet, de ha már ezt sem szabad... - rázta meg a fejét.

- Ha szóltál volna, hozok neked! - mutogattam most én össze-vissza, azt hiszem Zaynt megszégyenítő módon. 

- De nem vagyok dedós, kitudom magam szolgálni. - rántotta meg a vállát. - Ahogy letudok ezért a jégért is nyúlni, mert attól, hogy fáj a lábam nem vagyok nyomorék. - kezdett el lassan lehajolni a földön heverő jégért. Azonnal én is lehajoltam, és még előtte megfogtam azt.

- De én pedig azért ajánlottam fel, hogy segítek neked, mert alig bírsz járni! Pihenned kell! - néztem komolyan a szemébe, mire ős is megfogta azt és maga felé kezdte el húzni.

- Nincs szükségem rá! - mondta határozottan.

- De igenis van! - vágtam rá én is, és próbáltam ellenállni az erejének, de ezzel csak azt értem el, hogy ráestem. Csupán annak köszönhetem, hogy nem dőltem el teljesen Harryn, hogy ő sokkal stabilabb volt mint én, ezért maradtunk ugyanúgy guggolva, annyi különbséggel, hogy sokkal közelebb voltam hozzá mint eddig. Felnéztem az arcára zavartan, majd teljesen elvesztem a szemeiben. Megijedtem a reakciómon, nem tudtam egyszerűen mi történik, csak arra lettem figyelmes, hogy Harry ajkai az enyémekre tapadnak, majd a nyelve lágy keringőre hívja az enyémet. Visszacsókoltam, mert nem bírtam megállni, mert én is így akartam. Azonban eltoltam magamtól pár pillanat után.

- Ezt nem szabad. - suttogtam inkább magamnak, mintsem neki.

- Miért nem? - kérdezte, miközben próbálta felvenni velem a szemkontaktust. Azonnal gondolkozni kezdtem, hogy erre mit mondjak. Meséljem el neki, hogy megijedtem az egész helyzettől? Vagy hogy én az a lány vagyok?

- Mert... mert én Matt barátnője vagyok. - válaszoltam az első eszembe jutó hazugságot, amit ahogy kimondtam, máris megbántam.