6. fejezet

Sziasztok! Hát itt lenne a következő fejezet, remélem tetszeni fog!  Nagyon szépen köszönöm a díjakat, itt is! Amióta kiraktam múltkor, kaptam újakat is, igyekszem azokra a kérdésekre is válaszolni! :) Nagyon köszönöm még a 3000 felett lévő nézettséget, valamit a rendszeresen olvasóimat! :) Ja, és még valami; ha valakinek esetleg valami kérdése lenne számomra, akkor nyugodtan írjon twitteren is, de kiraktam a tumblr oldalam címét is, ott is tudtok kérdezni! Bármire szívesen válaszolok, persze ha van értelme a kérdésnek! :) xx

Teljes káosz, ez jellemezte az agyam, amikor reggel kikeltem az ágyamból. Eléggé fáradt is voltam, mivel egész éjszaka a tegnapi "idegenen" gondolkoztam. Gondolni sem mertem volna, hogy pont Ő az, akibe háromszor is belefutottam már, akivel eléggé nem csíptük egymást. És én neki mondtam el magamról ezer meg ezer dolgot, vele voltam hosszú órákat a parton. Számára nyíltam meg...
Nagyot sóhajtva lépkedtem be a fürdőmbe, ahol ahogy megláttam magam a tükörben, legszívesebben kifutottam volna a világból. Hosszú barna hajam kócosan meredezett minden fele, a tegnap esti sminken azon része amit már nem volt türelmem este lemosni, csúnyán elmosódott. Pontosan tudtam, hogy árt a bőrömnek, de nagyon ideges voltam már.
Levettem magamról a pizsamám, és a zuhanyrózsa alá állva frissítettem fel magam némileg. Hosszú percekig álltam a kellemesen meleg víz alatt, mikor málna illatú tusfürdőmet végig kentem magamon. A hajamat is gyorsan megmostam, majd óvatosan léptem ki a csúszós padlóra. Nyújtózkodtam egy nagyot a törölközőért, majd magam köré csavarva vettem elő egy másikat a hajamnak is. Gyorsan kilépdeltem a bőröndjeimhez, majd elővettem a hajszárítót a hajvasalóval egyetemben. Vissza sétáltam a fürdőbe, és a tükör előtt hozzá láttam a hajam megszárításához. Mint mindig, most is hosszú időt igénybe vett, de szerencsére a hajam kivasalása már sokkal rövidebb ideig tartott. Elégedetten néztem végig az eredményen; a hajam szög egyenesen hullott a vállaimra.
Még mindig a törölközőt szorítva magamon mentem a bőröndjeimhez valami ruha után nézni. Hosszú válogatás után egy koptatott farmersortot vettem fel egy fehér trikóval amire rávettem egy barna pulcsit, amit félig összegomboltam elől.

A táskámba belepakoltam pár dolgot, majd kiszáguldottam a lakosztályunkról, egyenesen a szomszédba, a fiúkhoz. Történetesen mind a ketten még javában húzták a lóbőrt, így kénytelen voltam mind a kettőt felébreszteni. De hát milyen testvér és barát lennék, ha nem az ágyukon ugrálva, hangosan kiabálva ébreszteném őket?

Először Ericet keltettem fel, figyelembe véve, hogy mégis csak testvérem. Ő egészen jól fogadta, sőt, szinte már megszokott volt neki, mivel egész kicsi koromban is hasonlóképpen ébresztettem fel. Utána jött Matt, aki ugyan már tapasztalta, de egyáltalán nem szívlelte. Ugyan felébredt, de végig amíg mentünk le reggelizni azt hangoztatta, hogy mennyire fáradt miattam. 

- Ugyan, azt ne mondd, hogy belehaltál abba, hogy 10 órakor felébresztettelek! És amúgy is, visszakaptátok mind a ketten azt, amit tegnap előtt kaptam tőletek, azt az ébresztést! - nyújtottam ki rá a nyelven, majd beléptem az étterembe, ahol szinte már az összes asztal el volt foglalva, de szerencsére még pár szabad volt, így gyorsan lecsaptunk az egyik 4 személyes asztalra. Mind a hárman rendeltünk magunknak valami könnyűt, majd nagyokat nevetve vártuk, hogy kiszolgáljanak minket. 

Miközben a szememmel a pincért kerestem, megláttam a bugyután vigyorgó Louist, ahogy kezével kapálózva próbálja meg felhívni magára a figyelmem. Amint megláttam, hangosan felnevettem, mert véletlenül arcon csapta a mellette álló szőke fiút, aki erre hangosan leszúrta. A kissé lökött fiú erre sértődött fejet vágva elindult az én irányomba. 

- Szia! - állt meg mellettem, mire az előttem Eric hülyén rám, majd a mellettem álló fiúra nézett. Ránéztem egy amolyan 'majd mindet elmesélek' nézéssel, utána pedig Louishoz fordultam.

- Szia! - mosolyogtam rá. Ugyan még nem sokat beszélgettem vele, de nagyon megkedveltem. Nagyon szimpatikus a vidám, néha már eléggé lüke stílusát. 

- Na, mikor tervezed megkóstolni a répatortát? - nézett rám nagy szemekkel. Azt hittem, hogy már leszállt erről a témáról, de úgy látszódik, hogy egyáltalán nem. El sem tudtam képzelni, hogy mit szerethet ennyire benne, hisz én is sok zöldséget és gyümölcsöt szeretek, de talán egyikért sem rajongok ennyire. Sőt, biztos is!

- Nem tudom, de az biztos, hogy nem reggeli után. Ki van zárva, hogy valami édeset is lenyomjak a torkomon! - néztem rá komolyan.

- Miért? Nézd meg, ott is a lány már tortát eszik! Mondjuk az igaz, hogy nem a legfinomabbat, de edéset eszik. - mutatott egy fekete hajú lány felé. Ahogy felé néztem, azonnal megkérdőjeleztem azt, hogy az a bizonyos 'lányt' lehet-e 'lánynak' szólítani, hiszen annyira nyúzott képe volt, hogy elment volna az anyukámnak. Az állapotán a rengeteg vakolat sem segített, amivel minden bizonnyal elakarta tüntetni az arcára kiült fáradtságot.

- Ser délelőtt sosem eszik semmilyen édeset, mert rosszul lesz tőle. - szólt a beszélgetés közbe Matt. Minden szava teljesen igaz volt, nem tudom milyen oknál fogva, de ha délelőtt vagy a reggeli órákban ettem valami édeset, attól rosszul lettem. Utána a nap többi részében annyi sütit, gumicukrot, csokit, fagyit vagy akármi mást ehetek amennyit akarok, nem leszek rosszul. Én magam sem értettem soha, hogy ez miért van, de már megszoktam, sőt, már nem is kívánom a cukros ételeket. 

- Ó! De akkor vacsorán tudsz enni, nem? - kérdezte érdeklődve. Idiótán rá néztem. Nem hiszem el, hogy ezt a kérdést feltette!

- Igen? - kérdeztem szemöldök felhúzva. 

- Akkor vacsorázol velem meg a fiúkkal ma este? - kérdezte vigyorogva. Hirtelen ért nagyon a kérdés, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyi ismeretség után rögtön vacsorázni hív.

- Elmegyek, de ha eljöhet velem Eric és Matt is! - válaszoltam határozottan. egyáltalán nem izgatott, hogy nem szokás másokat is meghívatni, nem akartam csupa idegennel együtt enni, még ha kettejükkel már beszéltem is.

- Rendben, minél többen vagyunk, annál jobb lesz a hangulat! - mosolyodott el még jobban Louis, ha ennél lehetett még jobban.

- Bocsi, de én nem megyek. - szólalt meg hirtelen Eric. Kérdőn néztem rá, mire csak megvonta a vállát. - Találkozom valakivel... - kezdett volna el mondani valamit, azonban félbe szakítottam.

- Te randizol? - néztem rá kerek szemekkel.

- Nem! - válaszolt azonnal vissza, de nem hittem neki.

- A bátyám randizik, randizik, randizik! - üvöltöttem szinte világgá, mire Eric a tenyerébe temette a fejét, ezzel leleplezve magát.

- Louis! - hallottunk hirtelen egy hangot. Egyszerre kaptuk arra a fejünket. Megláttuk az egyik asztalnál vadul integető szőke fiút, akit nem rég még Louis orrba csapott annyira hadonászott.

- Ő ki? - kérdeztem a fiú felé fordulva.

- Niall Horan. Gondolom névről már tudod! - vigyorodott el a fiú visszagondolva arra, hogy mondtam neki, hogy egyikőjüket sem ismerném fel, csak ha hallom a nevüket.

- Igen. - bólintottam egy jó nagyot halkan nevetve. 

- De nekem most mennem kell! De el ne felejtsd, hogy este jöttök vacsorázni! 7 órakor találkozzunk itt lent, rendben? - nézett most sokkal komolyabban Louis, ami az eddigi ismeretségünk alapján nagyon ritka nála.

- De mit vegyek fel? Miben jönnek a barátnőitek? - kérdeztem szét tárt karokkal. 

- Nem tudom, amit akarsz! - rántotta meg a vállát, majd tovább ment a szőke fiúhoz. Szem forgatva néztem a velem egy asztalnál ülő két fiúra, majd elkezdtem enni az időközben kiszolgált reggelimet.

~*~

Mit utálok Mattben? Azt, hogy neki az a napi programja, hogy a medence szélén alszik. Egész álló nap. És mivel rajta kívül nem is merek itt szinte senkit, végig azt néztem, hogy mikor borul már bele a vízbe. Persze ő ezt a nap végén azzal magyarázta, hogy korán felkeltettem. Na persze, fogja már rám!

Hosszasan ültem a még mindig kipakolatlan bőröndjeim előtt, és azon gondolkoztam, hogy mit kéne felvennem. Louis is nagy segítséget adott a válaszával. Legalább azt mondta volna meg, hogy ők miben jönnek.
Hirtelen a fekete ruhámra tévedt a tekintetem, ami a szekrény előtt lógott egy vállfán. Legszívesebben azt vettem volna fel, de meg volt az esélye annak, hogy valahol esetleg összefutok az "ismeretlen fiúval". Biztos voltam abban, hogy nem akarom, hogy megtudja ki vagyok. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem éreztem magam jól, mert nagyon jó volt. Ezért is nem akarom elrontani az egészet azzal, hogy megtudja ki is vagyok én. Hiszen tudja, már háromszor is egymásba futottunk.
Miközben gondolkoztam, a kezeim ügyébe akadt a sötét kék blézerem. Azonnal tudtam, hogy ezt akarom felvenni. Végül párosítottam egy egy szürke pólóval, egy egyszerű farmersorttal és felvettem hozzá még egy vékony fekete harisnyát is.

Kifésültem a hajam, ami még most is teljesen egyenes volt. Felvettem a cipőmet és a táskámat a kezembe kapva léptem ki a szobából. Sajnos volt szerencsém összefutni Anneval is.

- Te meg hova mész? Mindig eltűnsz valahova, de sose hívsz meg! - nézett rám sértődötten.

- Anne, szerintem te nem akarsz velem és Mattel vacsorázni. - néztem rá gyorsan, majd kimentem a lakosztályból. Csupán ha kiejtettem előtte Matt nevét máris rosszul lett. Sose barátkozott meg a gondolattal, hogy sokat lógunk együtt, szerinte ezzel rossz fényt vetünk rá. Ugyan már...

Szó nélkül benyitottam Matt és Eric lakosztályába. A bátyám ugyan már sehol sem volt, de Matt a kanapén nézte a tv-t.

- Indulhatunk? - kérdezte felém nézve. Bólintottam egyet mire Matt felpattant és felém kezdett jönni. Gyorsan végig néztem legjobb barátomon, és meg kellett állapítanom, hogy most is, mint mindig, jól nézett ki.  Egy térdig érő barna nadrágot viselt egy sötétkék pólóval. - Akkor gyerünk! - mosolyodott el, és az egyik kezét átdobta a vállamon. Így indultunk el le az étterembe, ahol már ott volt egy kisebb csapat egy nagy asztalnál. Azonnal megpillantottam Louist, mivel pont velem szemben ült. 

- Sziasztok! - intettem az asztal felé, majd magam után húzva Mattet indultam el feléjük. - Hova üljünk? - néztem végig az asztalon, ami így megnézve elég üres volt. Mármint emberek nem voltak még. Ugyan ott ült Louis és a barátnője, Liam és a barátnője, de eddig ennyi volt.

- Ahova akartok! - rántotta meg a vállát. Én is így tettem, majd leültettem Mattet Liam mellé én pedig mellé. 

- A többiek hol vannak? - kérdeztem a Matt mellett ülő Liamtől.

- Zayn és Perrie nem sokára befutnak, Niall fent telefonál, de arról fogalmam sincs, hogy Harry hol lehet. - rántotta meg a vállát. A négy név közül hármat ugyan ismertem, de csak egyhez tudtam arcot fűzni, méghozzá Nialléhoz. Ha jól emlékszem ő az a szőke fiú.

- Amúgy ti itt mit szoktatok csinálni? - kérdezett most Matt. 

- Ma nagy részben a parton voltunk kidőlve, de például ma azzal nyaggattam Liamet, hogy holnap menjünk el a búvártanfolyamra. - mosolygott ránk Danielle, miközben Liam elmerült az étlap tanulmányozásában.

- Én is szemeztem már vele, de Matt nem hajlandó eljönni velem, a bátyám pedig fél a mély víztől. - néztem Mattre, aki csak megrántotta a vállát.

- Ha annyira akarsz menni, akkor menj a nővéreddel. -jelentette ki, és ő is a kezébe vett egy étlapot. Szúrósan ránéztem. 

- Engem is mindig hasonlóképpen küld el Liam. Pedig milyen izgalmas lehet egy búvártanfolyam! De persze a szörfözés érdekli... - forgatta meg a szemeit.

- Én múltkor velük voltam szörfleckén, de azt hiszem nem megyek többet, mert nagyon béna voltam. Szerintem az oktató azt várta már, hogy vége legyen, annyit szenvedett velem. - nevettem fel ahogy visszagondoltam arra a pár órára. 

- Szerintem már azt fontolgatta, hogy elküld téged a búsba. - szólalt meg Liam. 

- Te csak búvárkodj az étlapban, úgysem mersz a vízben! - néztem felé összeszűkített szemekkel. Danielle hangosan felnevetett, majd végig simított Liam kezén, aki sértődötten nézett felém. 

- Sziasztok! - szólalt meg hirtelen mögöttem egy hang. Azonnal hátra fordultam. Ott állt mögöttem a szőke hajú fiú, ha jól emlékszem Niall. - Titeket még nem ismerlek, Niall Horan vagyok! - nézett felém és Matt felé mosolyogva.

- Serena Wood! - mosolygtam rá, mire közelebb hajolt hozzám, és nyomott egy puszit az arcomra.

- Matt Andersen! - nyújtotta felé a kezét Matt is, majd kezet ráztak. 

- Örülök, hogy megismerhetlek titeket! - mosolyodott el, ezzel megvillantva fogszabályzóját. Azonnal eszembe jutott az a pár év, amíg én is kénytelen voltam hordani, mert a fogsorom elég kusza volt. Sosem szerettem, mert nem éreztem benne jól magam, ráadásul volt amikor csúfoltak is miatta.

- Bocs a késéért, itt vagyunk! - érkezett meg a következő pillanatban egy fekete, zselézett hajú fiú is, egy szőke lány kezét fogva.

- Nem gond! - legyintett egyet Louis a levegőben. Őszintén szólva a nővérem jutott eszembe erről a mozdulatról, ő szokott ilyen módon legyinteni.

- Ó, sziasztok! Zayn Malik vagyok, ő pedig a barátnőm Perrie Edwards! - mosolygott ránk kedvesen - mint kiderült - Zayn. 

- Serena Wood! - mutatkoztam be újra. - Ő pedig a barátom, Matt Andersen! - mutattam barátom felé, aki szerintem észre sem vette, hogy újabb tagok érkeztek Niall óta. Egyfolytában az étlapot bámulta.

- Harry hol van? - kérdezte Liam az éppen leülő fiúktól, illetve lánytól. Perrie mellém ült le, míg Zayn mellé, utána pedig Niall foglalt helyet.

- Nem tudjuk, nem láttuk. - rántotta meg a vállát Zayn. - Őszintén szólva én reggel óta nem is találkoztam vele. Azt mondta, hogy bemegy a városba nem tudom hova, meg hogy kérdezősködik egy kicsit arról a lányról. - felelte a fiú, majd barátnőjére mosolygott. 

- Egyfolytában ezen pattog, pedig szerintem nem fogja egyhamar megtalálni. Ha akart volna tőle akármit, akkor elmondja neki a nevét vagy ilyesmi. - szólalt meg elég pesszimistán Liam, mire többen mérgesen ránéztek. Zavarodottan körbe nézett, majd váll rántva integetni kezdett a pincérnek, aki, mint valami pincsikutya, azonnal ugrott. Mindenkitől felvette a rendelést, majd eltűnt, de ahogy láttam, továbbra is figyelte az asztalt. 

- Nem kell megvárni Harryt? - kérdezte Eleanor, aki eddig csendes volt, csak Louissal beszélgetett, meg néha Daniellével. Pedig egyáltalán nem ilyenek képzeltem el Louis barátnője lévén. 

- Lehet, hogy Harry a legjobb barátom, de meg volt beszélve valami és ha nem tartja be, akkor magára vessen. - szólalt meg Louis.

- Bocs a késésért, de összefutottam pár rajongóval. - ült le hirtelen az egyetlen üresen maradt helyre valaki, akit nem ismerek. Legalábbis ezt hittem egészen addig, amíg a fiúra néztem, és elő nem ugrott a tegnap este és az azelőtti találkozásaink...

5. fejezet

Sziasztok! Hát nagy nehezen, de itt lenne az ötödik fejezet, ami szerintem nagyon hosszú lett, úgyhogy nem panaszkodhattok. Viszont nekem lenne egy igazán csöpp kis kérésem: írjatok véleményt a fejezetről, sőt, az egész történetről. Szerintem ez egyáltalán nem nagy kérés! :) A következő résszel igyekszem nagyon, nem tudom pontosan mikor, de a napokban tuti felkerül. Megint csak azt tudom mondani, hogy 4 napon belül biztosan felrakom! Ha pedig ez nem sikerülne, akkor biztosan jelzem valamilyen módon! Ami pedig még fontos, megkapta a blog az első díját, amit a díjak menüpontban tudtok megnézni oldalt! Köszönöm szépen! xx

Egy hosszú lustálkodós nap után, épp itt volt az ideje, hogy elkészüljek az álarcos bulira. Gyorsan elmentem lezuhanyozni utána csináltam magamnak egy teljesen egyszerű sminket, és begöndörítettem a hajam. Elővettem a tegnap vásárolt teljesen egyszerű, de számomra csodálatos ruhámat, ami egyszerű fekete pánt nélküli volt, a derekén egy vékony barna övvel.

Felvettem hozzá egy egyszerű fekete platform magas sarkút, és már készen is voltam. Gyorsan még megfogtam egy kicsi táskát, beledobáltam a telefonom a pénztárcám és minden mást, amire szükségem lehetett, a kezembe fogtam a direkt erre az alkalomra vett egyszerű álarcom, és már kint is voltam a szobából. Mattel azt beszéltem meg, hogy kint találkozunk a folyosón. Mint az általában lenni szokott, ő már kint várt rám. Mint mindig, most is nagyon jól nézett ki, biztos voltam abban, hogy megannyi lány fogja a nyálát csorgatni utána a buliban.

-          Indulhatunk? – karolt belém.

-          Persze! – mosolyogtam rá.

-          Esküszöm, minden fiú utánad fog fordulni lent… - rám mosolyogtam, és futtában nyomtam egy puszit az arcára. Olyan volt ő nekem, mint sok más lánynak a legjobb barátnő, annyi különbséggel, hogy ugyan nem beszéltünk órákon keresztül a semmin, de ha senki sem, ő biztos azt mondta nekem, hogy gyönyörű vagy, ha kellett még a pasimat is eljátszotta, amiért nagyon hálás vagyok neki. – Itt vagyunk. Na, add ide a maszkod, had rakjam fel rád! – nyújtotta a kezét, mire belenyomtam a teljesen egyszerű fekete és arany álarcot. Pillanatok alatt rám adta, majd én tettem ugyanezt az övével.

-          Akkor induljon a parti! – vigyorodtam el, majd benyitottam az ajtón, ahonnan már így is kiszűrődtek a zene dallamai. Egymásba karolva léptünk be az ember tömegbe. Utat törtünk magunknak, és a bárpulthoz leültünk. Kért nekünk Matt valami koktélt, nem igazán értettem a nevét. Utána a kezünkben az itallal vegyültünk el a táncoló tömegben. Szokásos formámat hozva teljesen eltűntem Matt mellől, ezért a keresésére indultam. Amikor aztán megtaláltam, észre kellett vennem, hogy én egyáltalán nem hiányzom neki. Vagy három ismeretlen csaj állt körülötte, és mind neki táncolt. Hatalmas vigyorral az arcán felém nézett, és amikor észrevett, kacsintott egyet. Szinte ez már a megszokott forgatókönyv. Mattre mindig minden lány rátapad.

Nagyot sóhajtva indultam a bárpult fele, ahol helyet foglaltam az egyik székben, és kértem magamnak valamilyen koktélt. Magam sem tudom milyet, csak ráböktem az elsőre a listán. A kiszolgáló fiú hatalmas mosollyal az arcán adta oda az elég furcsa színű koktélt, ami már kezdetektől fogva nem volt szimpatikus. Megköszöntem a srácnak, majd a szívószálon keresztül belekortyoltam. Ahogy megéreztem az ízét a számban, azonnal ki is köptem. Annyira elkezdtem köhögni, hogy szinte megfulladtam. Érdekes tekintettel fordult felém az eddig csendben mellettem ülő fiú. Az álarca alól végig mért egy pillanatra, majd a segítségemre sietett.

-          Jól vagy? – kérdezte aggódva.

-          Sze-rin-ted? – nyögtem ki nagy nehezen.

-          Hozzon gyorsan egy vizet! – szólt a srác a kiszolgáló fiúnak, aki azonnal elsietett valahova, majd egy pohár vízzel tért vissza. Az ismeretlen fiúnak átadta, majd az kedvesen nyújtotta felém. Azonnal elvettem és belekortyoltam. Azonnal jobban lettem tőle, és villámokat szóró szemmel fordultam az előttem álló kiszolgáló srác felé.

-          Miért nem szóltál, hogy ez ennyire rossz? – rivalltam rá, majd lehúztam a pohárban lévő összes folyadékot.

-          Én… én azt hittem, hogy tudod, mit iszol. – rántotta meg a vállát, majd tovább állt a többieket kiszolgálni.

-          Még hogy tudom! Azt sem tudom, hogy mi volt az ital neve, csak mivel az elején volt ráböktem! – néztem a srác után, majd sokkal kedvesebben a még mindig a hátamat fogó idegen fiú felé. – Köszönöm, hogy nem hagytál megfulladni! – mosolyogtam rá, közben pedig alaposan végig mértem az arcát, majd tekintetem megakad gyönyörű szempárján.

-          Nincs mit. – mosolyodott el. – Amúgy mit csinálsz itt egyedül? – ült vissza a helyére. Furcsálltam, hogy máris ennyire közvetlen akar lenni, holott még soha életemben nem láttam.

-          Nem egyedül vagyok. – rántottam meg a vállam.

-          Akkor hol a partnered? – kérdezte.

-          A partnerem az ott, akit körbe vesznek a lányok. – mutattam Matt felé nevetve.

-          És téged nem zavar? – kérdezte kicsit zavartan.

-          Nem igazán. Mindig ez van. – rántottam meg a vállam, majd elkezdtem fürkészni a pulton lévő koktél listát. – Te melyiket szereted? – kérdeztem tőle, és a lista felé böktem. Mosolyogva felállt, és közelebb lépett hozzám, majd teljesen mellőlem kezdte el fürkészni a koktélok neveit.

-          Hát igazából ezeknek a felét nem is ismerem… - nevetett fel. – De ezt nagyon szeretem. – bökött az egyik kiolvashatatlan nevű koktélra.

-          És biztosan nem olyan rossz, mint ez? – böktem az elsőre.

-          Biztos! – bólintott mosolyogva.

-          Hé! – szóltam a kiszolgálóhoz. – Szeretnék két ilyet – böktem az ital nevére – és ha lehet, ez ne legyen olyan borzalmas, mint az előző. – mondtam némi gúnnyal a hangomban, majd angyalian elmosolyodtam.

-          Hű, te aztán nem kíméled az embereket! – nevetett fel hangosan a fiú.

-          Csak őszinte vagyok mindenkivel. – rántottam meg a vállam nevetve.

-          És meddig leszel itt? – kérdezte hirtelen. Furcsán ránéztem, majd úgy döntöttem, hogy válaszolok neki.

-          3 hét. – feleltem és elvettem a kiszolgáló srác kezéből a két italt, majd szúrós szemekkel jeleztem neki, hogy elmehet.

-          Vicces, mert én is pont annyi. Tegnapelőtt jöttem meg a barátaimmal. – rántotta meg a vállát.

-          És ők hol vannak? – kérdeztem.

-          Nagy részük fent az étteremben vacsorázik a barátnőjükkel, a másik felük pedig fent eszik egyedül. – rántotta meg a vállát.

-          Akkor most egyedül vagy itt? – szinte magamra sem ismertem. Legtöbbször az idegenekkel bunkó voltam, de most valahogy kíváncsi voltam a fiúra. Meg akartam ismerni.

-          Értelemszerűen. – vigyorodott el, ezzel megvillantva tökéletes fogsorát. Pár percig ültünk ott egymás mellett csöndben, végül én szólaltam meg.

-          Nem tudom, valahogy nekem nem szimpatikus ez a buli. – néztem körbe a teremben.

-          Nekem se jön be. Senkinek nem látom a teljes arcát… Azt sem tudom, hogy kivel ismerkedek. – rántotta meg a vállát.

-          Miért akarod megtudni, hogy milyen a külseje annak, akivel ismerkedsz? – kérdeztem komolyan.

-          Nem tudom… Nekem mindig is fontos volt, hogy az egész lányt lássam, miközben ismerkedünk. – rántotta meg a vállát.

-          Nézd, most látsz engem teljes egészében! – pattantam fel a székről, és elé álltam.

-          De nem látom a teljes arcodat. – nézett végig rajtam, majd a tekintete megakadt a félig fedett arcomon.

-          Lehet, hogyha most levenném az álarcom, akkor undorodnál tőlem. De az is lehet, hogyha azután venném le az álarcomat, hogy sokat beszélgettünk, nem így történne, mert megfogna a belsőm. – mosolyodtam el. Közelebb léptem hozzá, és a kezénél fogva elkezdtem magam után húzni.

-          Hova megyünk? – hallottam magam mögül a hangját. Gyorsan megfordultam, így pontosan szemben álltunk egymással.

-          A partra, beszélgetni. – jelentettem ki.

-          De ugye levehetem az álarcot? – kérdezte. – Kezd idegesíteni…

-          Nem! Pont ez a lényege, hogy nem látjuk egymás arcát, nem tudjuk, hogy szép-e vagy nem, híres-e vagy sem. Honnan tudod, ha esetleg egy híresség vagy nem fogok sikítozni? És ugyanez lehet fordítva is. Ma este megismerkedünk úgy, hogy semmi más nem számít csak a bensőnk, jó? – kérdeztem tőle csillogó szemekkel. Lázba hozott ez az egész „vak” ismerkedés. Nem akartam meglátni, hogy ki ő. Lehet, hogy ismerem valahonnan, de lehet, hogy nem.

-          Tetszik ez az ötlet! – vigyorodott el. Furcsán ránéztem, majd vállat rántva tovább mentem, hogy minél hamarabb kiérjünk a partra. Egyre rosszabbul éreztem magam ezen a bulin. – Miért sietsz ennyire? – kérdezte az ismeretlen fiú.

-          Már szeretnék kint lenni. – rántottam meg a vállam.

Mélyet szippantva a levegőből léptem ki a szállodából a homokos partra. Gyorsan lekaptam a lábamról a magas sarkúmat, majd egyenesen a tenger felé kezdtem el rohanni. Bokáig belementem a vízbe, és egy hatalmas mosollyal az arcomon vártam az „ismeretlent”.

-          Mindig ilyen vagy? – jött oda nevetve.

-          Nem értem mire gondolsz. Milyen vagyok? – kérdeztem tőle. Nem tudtam mire vélni a kérdést.

-          Ilyen vidám, mosolygós, de mégis kemény. – mondta.

-          Miért vagyok kemény? – húztam fel a szemöldököm, de minden bizonnyal ő ezt nem láthatta, mivel az álarc eltakarta.

-          Mert megmondod a véleményed akkor is, ha azzal valakit megbántasz. – mosolyodott el féloldalasan.

-          Sohasem szerettem kertelni. – rántottam meg a vállam.

-          És ez tetszik benned. – mosolygott még mindig ugyanúgy, féloldalasan. Nem tudtam neki erre mit mondani, egyáltalán nem számítottam ilyen kijelentésekre.

-          Nem jössz ide? – mutattam magam mellé.

-          Rajtam cipő van. – nevetett fel egy kicsit.

-          Rajtam is az volt, de levettem. – néztem rá mosolyogva. Egy darabig még hezitált, majd elkezdte levenni fehér Converse cipőjét. Miután végzett a cselekedetével gyorsan felhajtotta hosszú farmerje szárát, majd mosolyogva jött be mellém a vízbe. Sokáig álltunk ott egymás mellett a semmibe meredve, élvezve, hogy a kellemes óceán vízének a hullámai csapdossák a bokánkat.

-          Nem jössz ki leülni? – bökött a fejével a homokos part felé. Csak bólintottam egyet, és lassú léptekkel indultam meg a part felé. Nem messze a víztől pedig lehuppantam a puha homokba.

-          Hihetetlen milyen gyönyörű ez a kilátás! – mondtam egyfolytában a tájat kémlelve, mikor megérkezett mellém az ismeretlen.

-          Különleges, az biztos! – állapította meg Ő is. – Mi lenne, ha olyat játszanánk, hogy egyikünk kérdezz, a másik pedig válaszol rá? – fordult felém mosolyogva. Egy kis ideig gondolkoztam, de végül nem láttam benne semmi kifogást.

-          Rendben! – bólintottam egyet.

-          Akkor én kérdezek először. Kedvenc szín? – tette fel a kérdést, amit én óvodában tettem fel, amikor ismerkedtem valakivel.

-          Nagyon szeretem a barnát és a krémszíneket. De a pirosat és a kéket is. – rántottam meg a vállam. – Neked?

-          A kék. – vágta rá. – De megint én kérdezek, mivel te is kérdeztél. – vigyorodott el.

-          Hé, ez nem ér! – ütöttem bele finoman a vállába.

-          Dehogyisnem! – nevetett fel. – Szóval akkor a kérdésem: hol élsz?

-          Amerikában. – feleltem vigyorogva.

-          De milyen városban? – kérdezte.

-          Ha válaszolok a kérdésedre, akkor neked is kell válaszolnod két kérdésemre! – mosolyogtam rá olyan győztes mosollyal.

-          Rendben… - válaszolt némi gondolkozás után.

-          New York. – feleltem mosolyogva.

-          Miért éreztem én ezt? – kérdezte halkan nevetve. Csak meg rántottam a vállam, és gyorsan elkezdtem gondolkozni azon, hogy mit kérdezzek.

-          Mit szeretsz csinálni? – kérdeztem végül.

-          Énekelni, zenét hallgatni, a barátaimmal lógni… Mint szinte mindenki. – rántotta meg a vállát.

-          Ne már, hogy tudsz énekelni! – néztem rá kerek szemekkel.

-          Pedig de. – nevetve rántott vádat. – De inkább mondjad a következő kérdésed! – szem forgatva kezdtem el gondolkozni a kérdésemen.

-          Van most valamilyen komoly kapcsolatod? – kérdeztem.

-          Volt pár futó kapcsolatom, de nem fogott még meg egy lányban nagyon semmi… - rántotta meg megint a vállát. Szemöldök felhúzva néztem rá.

-          Magyarán kihasználod a lányokat. – nem tudtam megállni, hogy ne jegyezzem meg. A fiú kerek szemekkel nézett rám, bár nem láthattam teljesen, mivel azóta is álarcban beszélgettünk.

-          Mi?! Dehogyis! Én ezt nem így értettem! – tette maga elé védekezően a kezét.

-          Nem lehet ezen nagyon mást érteni… - vontam fel a fél szemöldököm.

-          De lehet! Én úgy értettem, hogy találkozgattam több lánnyal is, de egyik sem fogott meg. Szó sincs itt arról, hogy kihasználnám őket! – ugyan még teljesen még nem hittem neki, de bólintottam egyet. Nem akartam ezen lovagolni. – De most én kérdezek! Neked van most komoly kapcsolatod? – ettől a kérdéstől féltem nagyon. Nem szívesen válaszoltam rá, nem szeretek az ilyen dolgokról beszélni, főleg nem egy idegennek.

-          Erről nem szeretnék beszélni. – válaszoltam halkan, és elkezdtem szememmel kémlelni a homokot.

-          Nekem elmondhatsz bármit. Úgysem tudom, hogy ki vagy. – emelte fel az arcomat az államnál fogva, így egymás szemébe néztük. Figyelmemet most sem kerülte el élénken csillogó szeme, ami most talán a holdfényben még szebbnek tűnt.

-          Tudom… De nem tudom. – ráztam meg a fejem, majd mikor újra a félig takart arcára valami olyan megbízhatóságot fedeztem fel, ami miatt ugyan nehezen, de rávettem magam, hogy elmondjam neki. – Volt egy kapcsolatom még pár éve. A sulinkból ismertem. Mindig is tudtam, hogy ugyanaz után a szakma iránt érdeklődik, mint amiben az apám is egy kiemelkedő alak, de nem törődtem vele. Akkoriban még sokkal naivabb voltam, minden embert közel engedtem magamhoz. Nem gondoltam volna róla, hogy hátsószándékai vannak, hogy csak azért van velem, hogy az apámmal jó kapcsolata legyen, hogy a későbbiekben majd munkát adjon neki. Csak hogy arra nem gondolt, hogy nem mindenki olyan naiv a családunkban, mint én. Apa átlátott rajta, jól ki is osztotta mikor hozzánk jött vacsorázni. Másnap persze azonnal szakított velem, és a fejemhez vágta, hogy időpocséklás volt velem lenni, mert semmire sem vagyok jó. És ez csak egy volt a sok csalódásaimból az emberekkel kapcsolatban. – felhúztam a térdem és átkaroltam a két kezemmel, majd az államat a térdeim közé raktam, és így néztem magam elé. Nem szerettem erről beszélni.

-          Sajnálom, hogy ennyi emberben kellett csalódnod. – ölelt magához fél kézzel. Kicsit furcsálltam a viselkedését, mert nem is tudjuk a másikról, hogy kicsoda. De hálás voltam neki, hogy próbál megvigasztalni.

-          Nem kell sajnálni, már hozzászoktam, hogy egy barátom van csak. Tudod, ő, aki a buliban is ott volt. – mosolyodtam el, ahogy Mattre gondoltam. Iszonyatosan szerettem, mint barátot.

-          És egyébként vannak testvéreid? – kérdezte a fiú. Már nem érdekelt, hogy én jöttem volna a kérdésemmel, tudtam, hogy a beszélgetésünk most már sokkal komolyabb lesz, mint eddig.

-          Kettő is. Egy bátyám és egy nővérem is, bár az utóbbiról inkább nem is veszek tudomást. – válaszoltam neki őszintén. Pár pillanatig furcsán nézett rám, végül megszólalt:

-          Hogy érted azt, hogy nem veszel róla tudomást? Hisz a testvéred… - nézett rám értetlenül.

-          Attól még, hogy a testvérem, nem kell elviselnem a nap 24 órájában az önelégült képét. A szüleink kedvence, mert neki bejött az, ami nekem kevésbé. Vagyis ezt így nem mondanám, mert nekem is van sok felkérésem divatcégektől, csak 18 évesen nem vagyok olyan népszerű, mint ő volt ennyi idős korában. Egyszerűen annyira utálom, mert neki mindene meg van! – törtem ki magamból. Nem érdekelt, hogy túl sokat elárultam ezzel neki, ki kellett mondanom a bennem dühöngő érzelmeket.

-          De biztos neked is sok mindened meg van… - kezdett volna el valamit mondani, de inkább leintettem.

-          Igen, meg van mindenem, ami pénzzel kapható. De sose kaptam meg azt a szülői szeretetet, mint ő. – válaszoltam neki a szemébe nézve. A fiú csak csodálkozva nézett rám.

-          Én nem tudtam, hogy ilyen nehéz neked. – nézett rám őszintén mire csak megrántottam a vállam.

-          Hagyjuk, már megszoktam. Inkább most te beszélj magadról! – mondtam, csakhogy tereljem a témát.

-          Nem is tudom, mit mondjak… a szüleim kiskoromban elváltak. Nagyon rossz volt, nehezen tudtam csak hozzá szokni. Egy angliai kisvárosban éltem egészen addig, amíg az életem teljes fordulatot nem vett. Kaptam 4 nagyon jó barátot, és az egész életem álmát élem most azt hiszem. – bólintott egyet, mintha magában is megerősítené az elhangzottakat. Elmosolyodtam a fiú beszámolója hallatán.

-          Örülök neki, hogy valakinek ilyen boldog az élete! – mosolyodtam el lágyan. Az ismeretlen viszonozta a mosolyomat, majd hosszú percekig csak ültünk egymás mellett a hullámzó, békés óceánt figyelve.

-          Tudod mit? Én úgy gondolom, hogy már eléggé ismerlek, hogy levegyem ezt az izét! – törte meg hirtelen a csendet mellettem az álarcára mutatva, majd egy gyors mozdulattal levette az arca elől. Esélyem sem volt reagálni, csak bambán néztem a fiú arcát, amit azonnal felismertem. Bár nem is értem, hogy-hogy nem volt egyből ismerős a göndör tincseiről és a zöld szeméről. Azonnal beugrottak előttem a képek, amikor egymásba mentünk, kétszer is. Ijedtemben nem tudtam mit reagálni, csak felpattantam és nem törődve azzal, hogy a cipőmet lent hagyom, szaladni kezdtem a hotel bejárata felé. 

4. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem tudok mindennap hozni egy részt, de nem engedi az időm... úgyhogy még azt sem csinálom, hogy előre megmondjam, hogy mikor jön rész. Akkor rakom fel, amikor tudom, és igyekszem, hogy ez 4 napon belül legyen. Remélem nem baj! :) xx

-          Milyen ronda már ez a feszülős izé! – húztam végig a kezemet a furcsa vízálló anyagon, és Matt felé fordultam.

-          Miért lenne ronda? Sőt, neked még előnyös is! – bólogatott egyfolytában, és közben végig mért.

-          Hé, ne bámulj! – fordítottam el a kezemmel a fejét.

-          Mi van? Férfi vagyok! – tárta szét a karjait értetlenül.

-          Férfi?! Ahhoz még fel kellene nőnöd! – néztem rá vigyorogva, majd elhaladva mellette kimentem a partra, ahol már javában zajlott a szörfoktatás. – Biztos nem akarsz te is jönni? – néztem rá még egyszer. Azt hittem, hogyha már elkísér, akkor már ő is részt vesz rajta.

-          Bocs, nincs kedvem. Ahhoz viszont sokkal jobban, hogy kinevesselek, ha lesel a deszkáról! – nevetett fel hangosan mire csak összeszűkített szemekkel néztem rá.

-          Meg ne próbálj hangosan nevetni! – emeltem fel mutató ujjam fenyegetően.

-          Én?! Dehogyis! – tette maga elé a kezeit védekezően, de láttam rajta, hogy mindjárt megfullad a visszatartott nevetéstől. Megforgattam a szemeimet, és gyorsan csatlakoztam a többi szörfölni vágyó társamhoz. Meglepetésemre észrevettem egy ismerős arcot is.

-          Louis? – húztam fel a szemöldököm, mire az említett és a mellette álló barna hajú fiú is felém kapták a fejüket.

-          Névtelen lány! – lepődött meg ő is egy kicsit. A mellette álló ismeretlen kérdőn nézett rá majd rám, végül súgott valamit Louis fülébe. A fiú csak intett neki, majd nagy léptekkel felém közeledett. – Te meg mit keresel itt? – kérdezte vigyorogva, amikor elém ért.

-          Azért amiért te is. Szörfözni szeretnék. – rántottam meg a vállam. – Ki az a gyerek? – böktem fejemmel a másik fiú felé, aki még mindig értetlenül nézett felénk.

-          Az a gyerek is banda tag, a neve Liam Payne. – nézett rám az egyik szemöldökét felhúzva.

-          Ja, tudom ki! – vágtam büszke fejet. – Megyek köszönni neki! – mosolyodtam el.

-          Rendben, úgyis kíváncsi rá, hogy ki vagy te. Meg amúgy is, még én se tudom a neved. – nevetett fel egy kicsit, mire angyalian rámosolyogtam.

-          Szia Liam! – mosolyogtam a fiúra, amikor odaértünk. Látszódott rajta, hogy egy kicsit meglepődik azon, hogy csak simán odasétálok hozzá-

-          Szia… ööö… nézett rám segítség kérően, de nekem eszem ágában sem volt elmondani neki a nevem. Nem tudom, hogy miért, de jó szórakozásnak tűnt, hogy nem tudják a nevem.

-          Te szörföztél már valaha? – kérdeztem tőle, hogy még csak véletlenül se kérdezzen rá a nevemre.

-          Egyszer vagy kétszer. Te? – kérdezte kicsit kimérten.

-          Még soha! – nevettem fel majd Louis felé fordultam, aki vigyorogva figyelte a beszélgetésünket. Vagy inkább szóváltásunkat.

-          Akkor vicces leszel. – állapította meg a kék szemű fiú, mire csak szúrósan ránéztem.

-          Eszed ágába se jusson, hogy nevess! Már Mattet is lecsillapítottam, nem kell, hogy most majd te nevess ki! – néztem rá összeszűkített szemekkel. – És ha már itt tartunk, akkor te se! – böktem meg Liamet is, ami csak elmosolyodott, és Louisra nézett. Gyorsan Louis felé néztem, aki hasonlóan nézett vissza fiúra.

-          Ez most az a telepatikus beszéd, amikor egy nézésből tudjátok, hogy mit mond a másik? – húztam fel a szemöldököm, és egyfolytában a két fiú között néztem össze-vissza. Mind a ketten egyszerre megrántották a vállukat, mire csak megforgattam a szemeim, és közelebb mentem az szörfoktatóhoz, hogy jobban halljam, majd amikor elkezd beszélni.

~*~

A szörf órán minden tökéletesen ment, amíg kint a parton, a homokban gyakoroltunk. Amint a vízbe kellett menni a deszkával, rögtön beborultam. Természetesen Liam és Louis azonnal hangosan kiröhögtek, és a buliból Matt sem maradhatott ki a partról. Mindnyájukra kinyújtottam a nyelvem, és megpróbáltam újra, de most egy hullám borított bele. Ez volt az a pillanat, amikor a szörfoktató is megunta a bénaságom. Az óra további részében szinte csak velem volt elfoglalva. Meg is lett az eredménye, már nem borulok bele minden próbálkozásra, csak minden másodikra.

Szerintem én lettem a legvizesebb a végén, mondjuk ez nem volt kérdés, mert a többiek maximum háromszor estek bele a vízbe. Vagy valaki egyszer sem, mint például Liam és Louis. Mondjuk annak könnyű, aki már szörfözött…

-          Ser, szereztél nekem pár vidám órát! – karolt át nevetve Matt. Szúrósan ránéztem, utána a tekintetemmel a két fiút kezdtem el keresni. Meg is találtam őket, de meglepetésemre két lányt állt mellettük.

-          Bocs, mindjárt jövök! – léptem el Mattől, majd a fiúk és a két ismeretlen lány felé indultam. – Sziasztok! – intettem neki mosolyogva, majd Louisra néztem. – Ő a barátnőd? – mutattam a lányra, aki mellette állt.

-          Igen, miután befutottál már meg is jött! – nevetett.

-          Bocsi, de véletlenül nem te vagy Anne Wood kishúga? – tette fel a kérdést a kedves arcú lány. Nem válaszoltam neki, csak bólintottam. – Serena, igaz? – mondta ki a nevem, mire Liam és Louis felém nézett.

-          Serena a neved? – kérdezte Liam vigyorogva.

-          Neeem! – válaszoltam neki, mire idiótán rám nézett. Csak felnevettem, és a két lányhoz fordultam. – A ti nevetek mi is? – néztem rájuk mosolyogva.

-          Az enyém Eleanor! – szólalt meg a lány, aki felismert.

-          Én pedig Danielle vagyok! – mosolygott kedvesen a nagyon göndör hajú lány.

-          Serena, ha be akarsz még menni a városba, akkor gyere most azonnal! – lépett mellém mérgesen Matt.

-          Mert mi lesz, ha később megyünk be? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem megyek veled! – jelentette ki karba tett kézzel.

-          Azt nem teheted, mert megígérted! – vágtam rá azonnal.

-          De akkor gyere! – bökött fejével a hotel felé.

-          Bocs, hogy egy kicsit bunkó. Mattet még senki sem ismeri szerintem. Ő az én legjobb barátom! – néztem a többiek felé. – Bunkókám, ők itt Danielle, Eleanor, Liam és Louis! – néztem barátomra, aki összeszűkített szemekkel nézett rám.

-          Örülök Matt! – lépett oda hozzá Liam utána Louis és a lányok is adtak neki egy-egy puszit.

-          De most mi megyünk, mert itt áll mellettem Mr. Türelmetlen. – néztem Mattre, aki újra sértésnek vette, amit mondtam, pedig csak a tiszta igaz volt.

-          Na, nem is igaz! – mondta sértődötten. Felkuncogtam, és fél kézzel magamhoz öleltem.

-          De megyünk! Remélem, még találkozunk! Sziasztok! – mosolyogtam rájuk, majd még mindig Mattet karolva indultunk el a hotelba. A lakosztályaink előtt kettéváltunk és megbeszéltük, hogy fél óra múlva itt találkozunk. Gyorsan bementem a szobámba. Szerencsére nem volt fent Anne, így nem kellett hallgatnom.

A bőröndjeim elé álltam, és elkezdtem kutatni valami értelmes ruha után. Végül egy sötétkék ing és egy egyszerű fekete farmersort mellett döntöttem, hozzá pedig előhalásztam egy fekete sarut.

 Gyorsan lezuhanyoztam és a hajamat gyorsan megszárítottam, és hagytam, hogy hullámosan hulljon a vállamra. A szempilláimat gyorsan kifestettem, de nem csináltam annál többet. Gyorsan befújtam magam a kedvenc parfümömmel és már indulásra készen is álltam.

Lassú léptekkel kimentem a folyosóra, ahol Matt már várt rám. A szokásos laza szerelésében volt, egy sötétkék farmer térdnadrágban, és egy egyszerű fehér pólóban. A fejére egy „manó” sapkát rakott, ami tökéletesen nézett ki rajta.

-          Mehetünk? – mosolygott rám, mire csak bólintottam egyet, és mosolyogva mellé álltam. Mint mindig, most is félig átkarolt, így indultunk meg a lift felé.

~*~

Hosszú-hosszú a városban töltött órák után aztán visszatértünk a szállodába. Minden szempontból felszerelkeztünk a holnap esti bulira, mivel nem egy ruhaboltban megfordultunk, azon kívül, hogy voltunk szinte az összes sétányon és a többi helyen. Elég sötét volt, már amikor megérkeztünk. Eléggé kimerültem a szörf leckétől és a rengeteg gyaloglástól, ezért gyorsan lezuhanyoztam, és már az ágyba is zuhantam.

3. fejezet

-          Hé, Serena! – rázogatott valaki. Lassan kinyitottam a szemem, és az illetőre néztem. A szemeim azonnal kinyíltak, az álmosságomnak nyoma sem volt, amikor megláttam magam előtt a bátyámat, Ericet.

-          Eric! – ugrottam a nyakába vidáman. Nagyon hiányzott már nekem. – Végre itt vagy! És most mesélj, milyen London? – húztam le magam mellé az ágyra, azonban ahogy leült, megpillantottam mögötte Mattet, az én drága barátomat. – Matt! – játszottam el vele is ugyanezt. Leültettem őt is az ágyamra, hogy ő is hallgassa meg a bátyámat.

-          London? Király! Azon kívül, hogy nagyon szép város és az emberek is kedvesek, nagyon sok benne a jó buli! – fel kellett nevetnem a bátyám megnyilvánulásán. Valahogy éreztem, hogy meg fogja jegyezni a bulikat. Aztán újra fel kellett nevetnem, amikor megláttam Matt arcát, aki csillogó szemekkel nézte Ericet.

-          Öcsém, egyszer elviszel Londonba! – mutatott rám. Mérges tekintettel néztem rá, most szépen elszólta magát.

-          Serena miért vinne el téged Londonba? – húzta fel a szemöldökét a bátyám.

-          Azért, mert mondtam neki, hogy majd egyszer a jövőben elakarok odamenni, dolgozni… - mondtam az első eszembe jutó indokot, ami valljuk be, elég átlátszóra sikeredett.

-          Ne nézzetek már hülyének! Serena te és a dolgozás?! Azon csodálkozom, hogy elvállaltad a modellkedést! – húzta fel az egyik szemöldökét.

-          Szép volt nagy okos! Most elszóltad magad! – csaptam Matt combjára, aki értetlenül nézett rám.

-          Mi van? Azt hittem, hogy Eric tudja! – rántotta meg a vállát.

-          Mit kellene tudnom? – nézett még mindig ugyanúgy rám a bátyám.

-          Beadtam a jelentkezésem egy londoni iskolába, ahol modelleket képeznek. Direkt ezzel foglalkozik, csak a legjobbakat veszik fel. Csak Matt és Ed tud róla, meg most már te. Nem akartam szólni addig, amíg meg nem jön a papír, hogy felvettek-e. Apunak és anyunak direkt nem szóltam, mert elleneznék az ötletet, Anne pedig csak Anne, ha megtudná, rögtön anyáékhoz szaladna… - rántottam meg a vállam, és félve Ericre néztem.

-          Húgi, ezt elmondhattad volna nekem! Én biztos nem mondom el apáéknak, nincs olyan jó kapcsolatunk! – nevetett fel, majd magához szorított. Vigyorogva öleltem vissza.

-          És ami téged még érint. Ha esetleg felvesznek, kell majd egy idegen vezető, hogy eligazodjak a városban… - nevettem fel.

-          Rám számíthatsz! És egyébként hol fogsz lakni? Mert tudod, én szívesen mondanám, hogy gyere hozzám, de én is az akadémia kollégiumában lakok… - nézett rám.

-          Még én sem tudom. Abban reménykedem, hogy majd apa vesz valamilyen lakást vagy ilyesmi… Mert végül is neki nem lenne rossz, ha elmennék, úgyis csak útban vagyok. – feleltem rezzenéstelen arccal. Eric azonnal a kezem után kapott, és jól megszorongatta.

-          Ugyan, ne beszélj butaságokat! Nem vagy te útban! – simított rajta végig, közben aggódva nézett rám.

-          Eric, mindannyian tudjuk mi a helyzet. Engem abban a házban anyáék szinte már emberszámba se vesznek. Ott a minden Anne, én csak egy kis haszontalan feltörekvő senki vagyok. – könnyek szöktek a szemembe, ahogy magamat is újra szembesítettem a ténnyel. Azonban nem engedtem, hogy csak egy is lefolyón az arcomon. Sokkal erősebbnek tartottam magam annál.

-          Serena… - kezdett volna el mondani megint valamit, de inkább leintettem.

-          Lejöttök velem a medencéhez? Még csak a parton voltam, az nagyon szép! – tereltem el a témát. A két fiú csak bólintott. – Viszont ahhoz nektek is el kell készülnötök, meg nekem is, úgyhogy húzzatok át a saját szobátokba! – nyújtottam ki rájuk a nyelvem.

-          Azért figyeled, hogy milyen kedves a húgod! Folyton így beszél velem! – nézett boci szemekkel Matt Ericre, aki erre csak hangosan felnevetett.

-          Nem is igaz! – csaptam a vállára. – De menjetek! Minél hamarabb kint akarok lenni a medencénél! – vigyorodtam el a gondolattól, hogy kint süttetem magam a napon.

-          Reggeli? – kérdezte Eric még gyorsan visszafordulva.

-          Majd viszünk valamilyen kaját ki. – rántottam meg a vállam. A bátyám is így tett, majd kilépett az ajtón és becsukta. Hallottam még kintről, ahogy Anne nyájas hangján köszön a fiúknak. Szem forgatva léptem a bőröndjeimhez, amikből még nem sikerült kipakolnom. Mondjuk előbb utóbb úgy is minden ruha kikerül belőle, úgyhogy édes mindegy.

Hosszú percekig keresgéltem a bőröndök között, hogy melyikbe is raktam el a fürdőruháim. Végül nagy nehezen, természetesen az utolsó bőröndben megtaláltam őket. Találomra kihúztam az egyiket, ami az egyik kedvenc darabom volt mindig is. Egy egyszerű fehér pánt nélküli bikini, aminek a felső részét rojtok díszítik. 

Nem vettem fel fölé felsőt, csak egy világoskék farmer sortot aminek az egyik oldalát virágmintás fehér csipke fedte, a másikon pedig szakadások voltak.

Egy strandtáskába beledobáltam minden szükségesnek tartott holmit, mint törölköző, naptej és a többi. Barna hajamat felfogtam a fejem tetejére egy kontyba és felvettem a papucsomat. Még gyorsan megnéztem magam a tükörben, majd a napszemüvegem az arcom elé téve elindultam ki a lakosztályból.

-          Serena, mentek le a partra és nem is szóltok nekem? – vonta fel sértődötten a szemöldökét a kanapén ücsörgő Anne. A vállam fölött visszanéztem rá egy pillanatra, és megadtam neki az egyszerű választ:

-          Nem! – vágtam hozzá, és mentem is ki.

-          Bunkó! – hallottam nővérem dühös hangját, de nem nagyon törődtem vele.

Mivel Matt és Eric egy lakosztályban voltak, ami mellettünk volt, tudtam merre kell menni. Mondjuk érdekes is lett volna, ha abban az 5 méterben eltévedek.

Nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót. A tv előtt ott kuksolt Matt teljes strandszerelésben. Ahogy végig néztem rajta, meg kellett állapítanom, hogy nagyon helyes. És nem csak szerintem az. Még a gimiben rengeteg lány ácsingózott utána, de ő mindegyiket lekoppintotta, mondván, hogy neki nem kellenek látszat barátnők. Ugyan sokan kívülről csak azt látták, hogy egy beképzelt srác, valójában egyáltalán nem volt az. De megint csak a külsejéről ítélték meg.

-          Na, mi újság? – dobtam le magam mellé. Egy pillanatra a tv felé néztem. Nem csalódtam benne, megint Family Guyt nézte.

-          Várom, hogy a piperkőc bátyád elkészüljön! – tette a kanapé karfájára a kezét, aminek köszönhetően látni lehetett izmos felsőtestét, mivel nem volt rajta póló.

-          Na, mi van? Csak nem gyúrni jársz? – böktem meg a hasát, ami valóban nagyon izmos volt.

-          Már mióta! – felelte szemrebbenés nélkül. Összeszűkített szemekkel néztem rá.

-          Na, én kész vagyok! – lépett elő a szóbájából Eric. – Indulhatunk? – nézett végig rajtunk.

-          Ha nem tűnt volna fel, rád várunk! – vigyorodtam el, majd felpattantam magammal húzva Mattet. – Akkor indulás a medencéhez! – ugráltam össze-vissza.

Mivel minél hamarabb kint akartam lenni, szinte végig magam után rángattam a fiúkat, akik elég jól tűrték a kiképzést. Végül jó nagyot sóhajtottam, amikor a medencéhez értünk. Szememmel azonnal keresni kezdtem valami helyet ahova lepakolhatjuk a cuccunk. Végül megakadt a szemem két napozó ágyon, amik még üresek voltak. Villámsebességgel kezdtem el robogni feléjük. Az egyikre ledobtam a táskám, a másikra pedig én ültem rá, hogy még csak senkinek az eszébe ne jusson, hogy befoglalja. A két fiú nevetve közeledett felém.

-          Azért ez kemény volt! – nevetett Matt, miközben megfogta a vállam.

-          Legalább én cselekedtem, ellentétben veletek! Ha rajtatok múlt volna, még most is ott állnánk! – nyújtottam ki rájuk a nyelvem.

-          De Ser, van egy kicsi probléma… - vakarta meg a fejét Eric.

-          Mégis mi? – húztam fel a szemöldököm.

-          Ez csak kettő napozó ágy, mi pedig hárman vagyunk. – mutatott végig rajtunk.

-          Majd valaki a földön fog feküdni. – rántottam meg a vállam. Mind a kettő már nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon, de gyorsabb voltam náluk. – És az a valaki nem én leszek. Én foglaltam le az ágyakat. – vigyorogtam rájuk.

-          Gonosz húgod van. – súgta Ericnek Matt.

-          Hallottam! – néztem rá szúrósan, majd felálltam, és levettem a rövidnadrágom. A két fiúnak ilyet nem kellett csinálni, ők csak a fürdőgatyájukban jöttek le.

-          Na, gyere csak! – szólalt meg a hátam mögött Matt, majd csak annyit éreztem, hogy a vállára kap. Annyira meglepődtem, hogy először nem is eszméltem fel, hogy most mit is akar csinálni, de amikor magamhoz tértem elkezdtem ütögetni a hátát és hangosan kiabáltam.

-          Matt, azonnal tegyél le! – kérleltem, de mind hiába. Csak a medence alján végeztem. Ahogy leért a lábam, felrúgtam magam a felszínre. – Ezt most muszáj volt?! – kérdeztem levegő után kapkodva.

-          Így legalább egy kicsi ideig csendben maradtál. – rántotta meg a vállát. Vágtam egy fintort, majd a medence széléhez kezdtem úszni. Kimásztam a medencéből, és a napozó ágyakhoz mentem, amiket Matt és Eric már befoglaltak. – Ez komoly? – tártam szét a karomat, majd elindultam keresni magamnak egyet, hátha akad még valahol egy üresen. Szerencsére találtam is egyet, de nem voltam biztos benne, hogy nem feküdnek arra, mert volt mellette valami csomagszerű. Gondoltam megkérdezem a mellette fekvőtől. – Bocs, de ezen fekszik valaki? – böködtem meg a fekete hajú fiú vállát. Valószínűleg aludt, de ezt nem tudhattam, mert az arca nagy részét eltakarta egy napszemüveg.

-          Mi? – ült fel hirtelen a fiú. Annyira megijedtem, hogy hátra léptem egy lépést, aminek köszönhetően pontosan leültem a napozóágyra.

-          Azt kérdeztem, hogy ez a napozóágy foglalt-e? – mutattam az alattam lévő ágyra.

-          Igen, foglalt, az enyém. – állt meg hirtelen mellettem valaki. Lassan végig néztem rajta, és az arcánál megakadtam.

-          Te? – néztem rá meglepődötten.

-          Igen én. – bólintott egyet. Hülyén ránéztem.

-          Jól van, akkor én megyek. Bocsánat a zavarásért. – lengettem magam előtt a kezeimet, majd elmentem a fiú mellett, de direkt neki mentem egy kicsit.

-          Esküszöm, ez a csaj kikészít! Egyfolytában belém jön! – hallottam még a fiú szitkozódását. Egy nagy vigyorral az arcomon néztem vissza a vállam felett. Ők is utánam néztek, míg az eddig számomra ismeretlen fekete, zselézett hajú nevetett, addig a mellette álló csak fintorogva nézett rám. Meg nyugodtam egy kicsit, legalább kölcsönös a „szimpátiánk” egymás iránt.

~*~

Amikor már hosszú-hosszú ideje voltunk kint a medencénél, Matt úgy döntött, hogy bemegy, és a büfében vesz valamit. Visszafele már egy jó nagy szendviccsel a kezében tért vissza, és lehuppant mellém a medence szélére.

-          Te azt tudtad, hogy itt vannak különböző programok, bulik meg ilyesmik? – kérdezte, utána egy jó nagyot beleharapott a kiflibe.

-          Nem, mert? Milyen programok? – húztam fel a szemöldököm.

-          Hát lehet szörf leckéket venni, jógázni a parton… ilyenek. – rántotta meg a vállát.

-          A szörf lecke jól hangzik, nem gondolod? – néztem rá a napszemüvegem mögül.

-          Én is pont ezen gondolkoztam. De tudod mik a legjobbak? – kérdezte csillogó szemekkel.

-          Mik? – kérdeztem meg csak azért, hogy egy kicsi kis örömet szerezzek neki. Pontosan tudtam, hogy mit fog válaszolni.

-          A bulik! Hallod hálás vagyok neked, hogy elrángattál ide! Garantálom, hogy mindegyiken ott leszek! – tette a kezét a vállamra vigyorogva.

-          Miért is gondoltam mást?! – tettem fel inkább magamnak a kérdést. – Mikor lesz az első?

-          Buli? Holnap után, valamilyen állarcos buli féle. De az oly mindegy, az a lényeg, hogy buli! – tapsolt egy nagyot. Jót nevettem a barátom viselkedésén. – Ugye eljössz velem ebbe az álarcos cuccba? – vonta fel a szemöldökét hirtelen, majd bekaptam a szendvicse utolsó darabját.

-          Nem is tudom… Valahogy nem kelti fel a figyelmem. Mert most álarcos… húha! – rántottam meg a vállam.

-          Ne már! Ne hagyd már ki! Biztos jó buli lesz! – győzködött. Nagyot sóhajtottam.

-          Jó, legyen. De van két feltételem! Holnap eljössz velem erre a szörf órára, utána pedig bejössz velem a városba! – vigyorodtam el.

-          Komolyan? Én kérek tőled egy tök jó dolgot, te meg elrángatsz cserébe mindenhova? – letolta az orra helyére a napszemüveget és úgy nézett rám.

-          Figyelj, nem hiszem, hogy olyan rossz lenne egy szörf óra, utána meg a város se lehet rossz! Ne mond, hogy bele fogsz halni! – tártam szét a karjaimat értetlenül.

-          Jó legyen… - egyezett bele végül, mire én csak lefröcsköltem vízzel nevetve.