4. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem tudok mindennap hozni egy részt, de nem engedi az időm... úgyhogy még azt sem csinálom, hogy előre megmondjam, hogy mikor jön rész. Akkor rakom fel, amikor tudom, és igyekszem, hogy ez 4 napon belül legyen. Remélem nem baj! :) xx

-          Milyen ronda már ez a feszülős izé! – húztam végig a kezemet a furcsa vízálló anyagon, és Matt felé fordultam.

-          Miért lenne ronda? Sőt, neked még előnyös is! – bólogatott egyfolytában, és közben végig mért.

-          Hé, ne bámulj! – fordítottam el a kezemmel a fejét.

-          Mi van? Férfi vagyok! – tárta szét a karjait értetlenül.

-          Férfi?! Ahhoz még fel kellene nőnöd! – néztem rá vigyorogva, majd elhaladva mellette kimentem a partra, ahol már javában zajlott a szörfoktatás. – Biztos nem akarsz te is jönni? – néztem rá még egyszer. Azt hittem, hogyha már elkísér, akkor már ő is részt vesz rajta.

-          Bocs, nincs kedvem. Ahhoz viszont sokkal jobban, hogy kinevesselek, ha lesel a deszkáról! – nevetett fel hangosan mire csak összeszűkített szemekkel néztem rá.

-          Meg ne próbálj hangosan nevetni! – emeltem fel mutató ujjam fenyegetően.

-          Én?! Dehogyis! – tette maga elé a kezeit védekezően, de láttam rajta, hogy mindjárt megfullad a visszatartott nevetéstől. Megforgattam a szemeimet, és gyorsan csatlakoztam a többi szörfölni vágyó társamhoz. Meglepetésemre észrevettem egy ismerős arcot is.

-          Louis? – húztam fel a szemöldököm, mire az említett és a mellette álló barna hajú fiú is felém kapták a fejüket.

-          Névtelen lány! – lepődött meg ő is egy kicsit. A mellette álló ismeretlen kérdőn nézett rá majd rám, végül súgott valamit Louis fülébe. A fiú csak intett neki, majd nagy léptekkel felém közeledett. – Te meg mit keresel itt? – kérdezte vigyorogva, amikor elém ért.

-          Azért amiért te is. Szörfözni szeretnék. – rántottam meg a vállam. – Ki az a gyerek? – böktem fejemmel a másik fiú felé, aki még mindig értetlenül nézett felénk.

-          Az a gyerek is banda tag, a neve Liam Payne. – nézett rám az egyik szemöldökét felhúzva.

-          Ja, tudom ki! – vágtam büszke fejet. – Megyek köszönni neki! – mosolyodtam el.

-          Rendben, úgyis kíváncsi rá, hogy ki vagy te. Meg amúgy is, még én se tudom a neved. – nevetett fel egy kicsit, mire angyalian rámosolyogtam.

-          Szia Liam! – mosolyogtam a fiúra, amikor odaértünk. Látszódott rajta, hogy egy kicsit meglepődik azon, hogy csak simán odasétálok hozzá-

-          Szia… ööö… nézett rám segítség kérően, de nekem eszem ágában sem volt elmondani neki a nevem. Nem tudom, hogy miért, de jó szórakozásnak tűnt, hogy nem tudják a nevem.

-          Te szörföztél már valaha? – kérdeztem tőle, hogy még csak véletlenül se kérdezzen rá a nevemre.

-          Egyszer vagy kétszer. Te? – kérdezte kicsit kimérten.

-          Még soha! – nevettem fel majd Louis felé fordultam, aki vigyorogva figyelte a beszélgetésünket. Vagy inkább szóváltásunkat.

-          Akkor vicces leszel. – állapította meg a kék szemű fiú, mire csak szúrósan ránéztem.

-          Eszed ágába se jusson, hogy nevess! Már Mattet is lecsillapítottam, nem kell, hogy most majd te nevess ki! – néztem rá összeszűkített szemekkel. – És ha már itt tartunk, akkor te se! – böktem meg Liamet is, ami csak elmosolyodott, és Louisra nézett. Gyorsan Louis felé néztem, aki hasonlóan nézett vissza fiúra.

-          Ez most az a telepatikus beszéd, amikor egy nézésből tudjátok, hogy mit mond a másik? – húztam fel a szemöldököm, és egyfolytában a két fiú között néztem össze-vissza. Mind a ketten egyszerre megrántották a vállukat, mire csak megforgattam a szemeim, és közelebb mentem az szörfoktatóhoz, hogy jobban halljam, majd amikor elkezd beszélni.

~*~

A szörf órán minden tökéletesen ment, amíg kint a parton, a homokban gyakoroltunk. Amint a vízbe kellett menni a deszkával, rögtön beborultam. Természetesen Liam és Louis azonnal hangosan kiröhögtek, és a buliból Matt sem maradhatott ki a partról. Mindnyájukra kinyújtottam a nyelvem, és megpróbáltam újra, de most egy hullám borított bele. Ez volt az a pillanat, amikor a szörfoktató is megunta a bénaságom. Az óra további részében szinte csak velem volt elfoglalva. Meg is lett az eredménye, már nem borulok bele minden próbálkozásra, csak minden másodikra.

Szerintem én lettem a legvizesebb a végén, mondjuk ez nem volt kérdés, mert a többiek maximum háromszor estek bele a vízbe. Vagy valaki egyszer sem, mint például Liam és Louis. Mondjuk annak könnyű, aki már szörfözött…

-          Ser, szereztél nekem pár vidám órát! – karolt át nevetve Matt. Szúrósan ránéztem, utána a tekintetemmel a két fiút kezdtem el keresni. Meg is találtam őket, de meglepetésemre két lányt állt mellettük.

-          Bocs, mindjárt jövök! – léptem el Mattől, majd a fiúk és a két ismeretlen lány felé indultam. – Sziasztok! – intettem neki mosolyogva, majd Louisra néztem. – Ő a barátnőd? – mutattam a lányra, aki mellette állt.

-          Igen, miután befutottál már meg is jött! – nevetett.

-          Bocsi, de véletlenül nem te vagy Anne Wood kishúga? – tette fel a kérdést a kedves arcú lány. Nem válaszoltam neki, csak bólintottam. – Serena, igaz? – mondta ki a nevem, mire Liam és Louis felém nézett.

-          Serena a neved? – kérdezte Liam vigyorogva.

-          Neeem! – válaszoltam neki, mire idiótán rám nézett. Csak felnevettem, és a két lányhoz fordultam. – A ti nevetek mi is? – néztem rájuk mosolyogva.

-          Az enyém Eleanor! – szólalt meg a lány, aki felismert.

-          Én pedig Danielle vagyok! – mosolygott kedvesen a nagyon göndör hajú lány.

-          Serena, ha be akarsz még menni a városba, akkor gyere most azonnal! – lépett mellém mérgesen Matt.

-          Mert mi lesz, ha később megyünk be? – vontam fel a szemöldököm.

-          Nem megyek veled! – jelentette ki karba tett kézzel.

-          Azt nem teheted, mert megígérted! – vágtam rá azonnal.

-          De akkor gyere! – bökött fejével a hotel felé.

-          Bocs, hogy egy kicsit bunkó. Mattet még senki sem ismeri szerintem. Ő az én legjobb barátom! – néztem a többiek felé. – Bunkókám, ők itt Danielle, Eleanor, Liam és Louis! – néztem barátomra, aki összeszűkített szemekkel nézett rám.

-          Örülök Matt! – lépett oda hozzá Liam utána Louis és a lányok is adtak neki egy-egy puszit.

-          De most mi megyünk, mert itt áll mellettem Mr. Türelmetlen. – néztem Mattre, aki újra sértésnek vette, amit mondtam, pedig csak a tiszta igaz volt.

-          Na, nem is igaz! – mondta sértődötten. Felkuncogtam, és fél kézzel magamhoz öleltem.

-          De megyünk! Remélem, még találkozunk! Sziasztok! – mosolyogtam rájuk, majd még mindig Mattet karolva indultunk el a hotelba. A lakosztályaink előtt kettéváltunk és megbeszéltük, hogy fél óra múlva itt találkozunk. Gyorsan bementem a szobámba. Szerencsére nem volt fent Anne, így nem kellett hallgatnom.

A bőröndjeim elé álltam, és elkezdtem kutatni valami értelmes ruha után. Végül egy sötétkék ing és egy egyszerű fekete farmersort mellett döntöttem, hozzá pedig előhalásztam egy fekete sarut.

 Gyorsan lezuhanyoztam és a hajamat gyorsan megszárítottam, és hagytam, hogy hullámosan hulljon a vállamra. A szempilláimat gyorsan kifestettem, de nem csináltam annál többet. Gyorsan befújtam magam a kedvenc parfümömmel és már indulásra készen is álltam.

Lassú léptekkel kimentem a folyosóra, ahol Matt már várt rám. A szokásos laza szerelésében volt, egy sötétkék farmer térdnadrágban, és egy egyszerű fehér pólóban. A fejére egy „manó” sapkát rakott, ami tökéletesen nézett ki rajta.

-          Mehetünk? – mosolygott rám, mire csak bólintottam egyet, és mosolyogva mellé álltam. Mint mindig, most is félig átkarolt, így indultunk meg a lift felé.

~*~

Hosszú-hosszú a városban töltött órák után aztán visszatértünk a szállodába. Minden szempontból felszerelkeztünk a holnap esti bulira, mivel nem egy ruhaboltban megfordultunk, azon kívül, hogy voltunk szinte az összes sétányon és a többi helyen. Elég sötét volt, már amikor megérkeztünk. Eléggé kimerültem a szörf leckétől és a rengeteg gyaloglástól, ezért gyorsan lezuhanyoztam, és már az ágyba is zuhantam.

3. fejezet

-          Hé, Serena! – rázogatott valaki. Lassan kinyitottam a szemem, és az illetőre néztem. A szemeim azonnal kinyíltak, az álmosságomnak nyoma sem volt, amikor megláttam magam előtt a bátyámat, Ericet.

-          Eric! – ugrottam a nyakába vidáman. Nagyon hiányzott már nekem. – Végre itt vagy! És most mesélj, milyen London? – húztam le magam mellé az ágyra, azonban ahogy leült, megpillantottam mögötte Mattet, az én drága barátomat. – Matt! – játszottam el vele is ugyanezt. Leültettem őt is az ágyamra, hogy ő is hallgassa meg a bátyámat.

-          London? Király! Azon kívül, hogy nagyon szép város és az emberek is kedvesek, nagyon sok benne a jó buli! – fel kellett nevetnem a bátyám megnyilvánulásán. Valahogy éreztem, hogy meg fogja jegyezni a bulikat. Aztán újra fel kellett nevetnem, amikor megláttam Matt arcát, aki csillogó szemekkel nézte Ericet.

-          Öcsém, egyszer elviszel Londonba! – mutatott rám. Mérges tekintettel néztem rá, most szépen elszólta magát.

-          Serena miért vinne el téged Londonba? – húzta fel a szemöldökét a bátyám.

-          Azért, mert mondtam neki, hogy majd egyszer a jövőben elakarok odamenni, dolgozni… - mondtam az első eszembe jutó indokot, ami valljuk be, elég átlátszóra sikeredett.

-          Ne nézzetek már hülyének! Serena te és a dolgozás?! Azon csodálkozom, hogy elvállaltad a modellkedést! – húzta fel az egyik szemöldökét.

-          Szép volt nagy okos! Most elszóltad magad! – csaptam Matt combjára, aki értetlenül nézett rám.

-          Mi van? Azt hittem, hogy Eric tudja! – rántotta meg a vállát.

-          Mit kellene tudnom? – nézett még mindig ugyanúgy rám a bátyám.

-          Beadtam a jelentkezésem egy londoni iskolába, ahol modelleket képeznek. Direkt ezzel foglalkozik, csak a legjobbakat veszik fel. Csak Matt és Ed tud róla, meg most már te. Nem akartam szólni addig, amíg meg nem jön a papír, hogy felvettek-e. Apunak és anyunak direkt nem szóltam, mert elleneznék az ötletet, Anne pedig csak Anne, ha megtudná, rögtön anyáékhoz szaladna… - rántottam meg a vállam, és félve Ericre néztem.

-          Húgi, ezt elmondhattad volna nekem! Én biztos nem mondom el apáéknak, nincs olyan jó kapcsolatunk! – nevetett fel, majd magához szorított. Vigyorogva öleltem vissza.

-          És ami téged még érint. Ha esetleg felvesznek, kell majd egy idegen vezető, hogy eligazodjak a városban… - nevettem fel.

-          Rám számíthatsz! És egyébként hol fogsz lakni? Mert tudod, én szívesen mondanám, hogy gyere hozzám, de én is az akadémia kollégiumában lakok… - nézett rám.

-          Még én sem tudom. Abban reménykedem, hogy majd apa vesz valamilyen lakást vagy ilyesmi… Mert végül is neki nem lenne rossz, ha elmennék, úgyis csak útban vagyok. – feleltem rezzenéstelen arccal. Eric azonnal a kezem után kapott, és jól megszorongatta.

-          Ugyan, ne beszélj butaságokat! Nem vagy te útban! – simított rajta végig, közben aggódva nézett rám.

-          Eric, mindannyian tudjuk mi a helyzet. Engem abban a házban anyáék szinte már emberszámba se vesznek. Ott a minden Anne, én csak egy kis haszontalan feltörekvő senki vagyok. – könnyek szöktek a szemembe, ahogy magamat is újra szembesítettem a ténnyel. Azonban nem engedtem, hogy csak egy is lefolyón az arcomon. Sokkal erősebbnek tartottam magam annál.

-          Serena… - kezdett volna el mondani megint valamit, de inkább leintettem.

-          Lejöttök velem a medencéhez? Még csak a parton voltam, az nagyon szép! – tereltem el a témát. A két fiú csak bólintott. – Viszont ahhoz nektek is el kell készülnötök, meg nekem is, úgyhogy húzzatok át a saját szobátokba! – nyújtottam ki rájuk a nyelvem.

-          Azért figyeled, hogy milyen kedves a húgod! Folyton így beszél velem! – nézett boci szemekkel Matt Ericre, aki erre csak hangosan felnevetett.

-          Nem is igaz! – csaptam a vállára. – De menjetek! Minél hamarabb kint akarok lenni a medencénél! – vigyorodtam el a gondolattól, hogy kint süttetem magam a napon.

-          Reggeli? – kérdezte Eric még gyorsan visszafordulva.

-          Majd viszünk valamilyen kaját ki. – rántottam meg a vállam. A bátyám is így tett, majd kilépett az ajtón és becsukta. Hallottam még kintről, ahogy Anne nyájas hangján köszön a fiúknak. Szem forgatva léptem a bőröndjeimhez, amikből még nem sikerült kipakolnom. Mondjuk előbb utóbb úgy is minden ruha kikerül belőle, úgyhogy édes mindegy.

Hosszú percekig keresgéltem a bőröndök között, hogy melyikbe is raktam el a fürdőruháim. Végül nagy nehezen, természetesen az utolsó bőröndben megtaláltam őket. Találomra kihúztam az egyiket, ami az egyik kedvenc darabom volt mindig is. Egy egyszerű fehér pánt nélküli bikini, aminek a felső részét rojtok díszítik. 

Nem vettem fel fölé felsőt, csak egy világoskék farmer sortot aminek az egyik oldalát virágmintás fehér csipke fedte, a másikon pedig szakadások voltak.

Egy strandtáskába beledobáltam minden szükségesnek tartott holmit, mint törölköző, naptej és a többi. Barna hajamat felfogtam a fejem tetejére egy kontyba és felvettem a papucsomat. Még gyorsan megnéztem magam a tükörben, majd a napszemüvegem az arcom elé téve elindultam ki a lakosztályból.

-          Serena, mentek le a partra és nem is szóltok nekem? – vonta fel sértődötten a szemöldökét a kanapén ücsörgő Anne. A vállam fölött visszanéztem rá egy pillanatra, és megadtam neki az egyszerű választ:

-          Nem! – vágtam hozzá, és mentem is ki.

-          Bunkó! – hallottam nővérem dühös hangját, de nem nagyon törődtem vele.

Mivel Matt és Eric egy lakosztályban voltak, ami mellettünk volt, tudtam merre kell menni. Mondjuk érdekes is lett volna, ha abban az 5 méterben eltévedek.

Nagy lendülettel nyitottam ki az ajtót. A tv előtt ott kuksolt Matt teljes strandszerelésben. Ahogy végig néztem rajta, meg kellett állapítanom, hogy nagyon helyes. És nem csak szerintem az. Még a gimiben rengeteg lány ácsingózott utána, de ő mindegyiket lekoppintotta, mondván, hogy neki nem kellenek látszat barátnők. Ugyan sokan kívülről csak azt látták, hogy egy beképzelt srác, valójában egyáltalán nem volt az. De megint csak a külsejéről ítélték meg.

-          Na, mi újság? – dobtam le magam mellé. Egy pillanatra a tv felé néztem. Nem csalódtam benne, megint Family Guyt nézte.

-          Várom, hogy a piperkőc bátyád elkészüljön! – tette a kanapé karfájára a kezét, aminek köszönhetően látni lehetett izmos felsőtestét, mivel nem volt rajta póló.

-          Na, mi van? Csak nem gyúrni jársz? – böktem meg a hasát, ami valóban nagyon izmos volt.

-          Már mióta! – felelte szemrebbenés nélkül. Összeszűkített szemekkel néztem rá.

-          Na, én kész vagyok! – lépett elő a szóbájából Eric. – Indulhatunk? – nézett végig rajtunk.

-          Ha nem tűnt volna fel, rád várunk! – vigyorodtam el, majd felpattantam magammal húzva Mattet. – Akkor indulás a medencéhez! – ugráltam össze-vissza.

Mivel minél hamarabb kint akartam lenni, szinte végig magam után rángattam a fiúkat, akik elég jól tűrték a kiképzést. Végül jó nagyot sóhajtottam, amikor a medencéhez értünk. Szememmel azonnal keresni kezdtem valami helyet ahova lepakolhatjuk a cuccunk. Végül megakadt a szemem két napozó ágyon, amik még üresek voltak. Villámsebességgel kezdtem el robogni feléjük. Az egyikre ledobtam a táskám, a másikra pedig én ültem rá, hogy még csak senkinek az eszébe ne jusson, hogy befoglalja. A két fiú nevetve közeledett felém.

-          Azért ez kemény volt! – nevetett Matt, miközben megfogta a vállam.

-          Legalább én cselekedtem, ellentétben veletek! Ha rajtatok múlt volna, még most is ott állnánk! – nyújtottam ki rájuk a nyelvem.

-          De Ser, van egy kicsi probléma… - vakarta meg a fejét Eric.

-          Mégis mi? – húztam fel a szemöldököm.

-          Ez csak kettő napozó ágy, mi pedig hárman vagyunk. – mutatott végig rajtunk.

-          Majd valaki a földön fog feküdni. – rántottam meg a vállam. Mind a kettő már nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon, de gyorsabb voltam náluk. – És az a valaki nem én leszek. Én foglaltam le az ágyakat. – vigyorogtam rájuk.

-          Gonosz húgod van. – súgta Ericnek Matt.

-          Hallottam! – néztem rá szúrósan, majd felálltam, és levettem a rövidnadrágom. A két fiúnak ilyet nem kellett csinálni, ők csak a fürdőgatyájukban jöttek le.

-          Na, gyere csak! – szólalt meg a hátam mögött Matt, majd csak annyit éreztem, hogy a vállára kap. Annyira meglepődtem, hogy először nem is eszméltem fel, hogy most mit is akar csinálni, de amikor magamhoz tértem elkezdtem ütögetni a hátát és hangosan kiabáltam.

-          Matt, azonnal tegyél le! – kérleltem, de mind hiába. Csak a medence alján végeztem. Ahogy leért a lábam, felrúgtam magam a felszínre. – Ezt most muszáj volt?! – kérdeztem levegő után kapkodva.

-          Így legalább egy kicsi ideig csendben maradtál. – rántotta meg a vállát. Vágtam egy fintort, majd a medence széléhez kezdtem úszni. Kimásztam a medencéből, és a napozó ágyakhoz mentem, amiket Matt és Eric már befoglaltak. – Ez komoly? – tártam szét a karomat, majd elindultam keresni magamnak egyet, hátha akad még valahol egy üresen. Szerencsére találtam is egyet, de nem voltam biztos benne, hogy nem feküdnek arra, mert volt mellette valami csomagszerű. Gondoltam megkérdezem a mellette fekvőtől. – Bocs, de ezen fekszik valaki? – böködtem meg a fekete hajú fiú vállát. Valószínűleg aludt, de ezt nem tudhattam, mert az arca nagy részét eltakarta egy napszemüveg.

-          Mi? – ült fel hirtelen a fiú. Annyira megijedtem, hogy hátra léptem egy lépést, aminek köszönhetően pontosan leültem a napozóágyra.

-          Azt kérdeztem, hogy ez a napozóágy foglalt-e? – mutattam az alattam lévő ágyra.

-          Igen, foglalt, az enyém. – állt meg hirtelen mellettem valaki. Lassan végig néztem rajta, és az arcánál megakadtam.

-          Te? – néztem rá meglepődötten.

-          Igen én. – bólintott egyet. Hülyén ránéztem.

-          Jól van, akkor én megyek. Bocsánat a zavarásért. – lengettem magam előtt a kezeimet, majd elmentem a fiú mellett, de direkt neki mentem egy kicsit.

-          Esküszöm, ez a csaj kikészít! Egyfolytában belém jön! – hallottam még a fiú szitkozódását. Egy nagy vigyorral az arcomon néztem vissza a vállam felett. Ők is utánam néztek, míg az eddig számomra ismeretlen fekete, zselézett hajú nevetett, addig a mellette álló csak fintorogva nézett rám. Meg nyugodtam egy kicsit, legalább kölcsönös a „szimpátiánk” egymás iránt.

~*~

Amikor már hosszú-hosszú ideje voltunk kint a medencénél, Matt úgy döntött, hogy bemegy, és a büfében vesz valamit. Visszafele már egy jó nagy szendviccsel a kezében tért vissza, és lehuppant mellém a medence szélére.

-          Te azt tudtad, hogy itt vannak különböző programok, bulik meg ilyesmik? – kérdezte, utána egy jó nagyot beleharapott a kiflibe.

-          Nem, mert? Milyen programok? – húztam fel a szemöldököm.

-          Hát lehet szörf leckéket venni, jógázni a parton… ilyenek. – rántotta meg a vállát.

-          A szörf lecke jól hangzik, nem gondolod? – néztem rá a napszemüvegem mögül.

-          Én is pont ezen gondolkoztam. De tudod mik a legjobbak? – kérdezte csillogó szemekkel.

-          Mik? – kérdeztem meg csak azért, hogy egy kicsi kis örömet szerezzek neki. Pontosan tudtam, hogy mit fog válaszolni.

-          A bulik! Hallod hálás vagyok neked, hogy elrángattál ide! Garantálom, hogy mindegyiken ott leszek! – tette a kezét a vállamra vigyorogva.

-          Miért is gondoltam mást?! – tettem fel inkább magamnak a kérdést. – Mikor lesz az első?

-          Buli? Holnap után, valamilyen állarcos buli féle. De az oly mindegy, az a lényeg, hogy buli! – tapsolt egy nagyot. Jót nevettem a barátom viselkedésén. – Ugye eljössz velem ebbe az álarcos cuccba? – vonta fel a szemöldökét hirtelen, majd bekaptam a szendvicse utolsó darabját.

-          Nem is tudom… Valahogy nem kelti fel a figyelmem. Mert most álarcos… húha! – rántottam meg a vállam.

-          Ne már! Ne hagyd már ki! Biztos jó buli lesz! – győzködött. Nagyot sóhajtottam.

-          Jó, legyen. De van két feltételem! Holnap eljössz velem erre a szörf órára, utána pedig bejössz velem a városba! – vigyorodtam el.

-          Komolyan? Én kérek tőled egy tök jó dolgot, te meg elrángatsz cserébe mindenhova? – letolta az orra helyére a napszemüveget és úgy nézett rám.

-          Figyelj, nem hiszem, hogy olyan rossz lenne egy szörf óra, utána meg a város se lehet rossz! Ne mond, hogy bele fogsz halni! – tártam szét a karjaimat értetlenül.

-          Jó legyen… - egyezett bele végül, mire én csak lefröcsköltem vízzel nevetve.

2. fejezet

Egy pillanatra meglepődtem, majd észbe kaptam, és szikrákat szóró tekintettel néztem az előttem álló emberre.
-          Nem látsz a szemedtől? – kérdeztem tőle idegesen, még mindig a földön ülve. A fiú egy pillanatra meglepődött, majd azonnal visszaválaszolt.
-          Te jöttél belém! – mutatott magára összeráncolt szemekkel.
-          Mert útban voltál! – válaszoltam neki vissza azonnal.
-          Talán ha nem nézelődtél volna annyira, nem jöttél volna belém! – kontrázott rá.
-          Ha figyeltél volna, arrébb tudtál volna állni! – folytattam vele a vitatkozást.
-          Inkább hagyjuk, ahogy látom elég makacs vagy. – legyintett egyet.
-          Te meg paraszt! – néztem rá sértődötten. Mintha mit sem mondtam volna, felém nyújtotta a kezét. Erősen belekapaszkodtam, és úgy álltam újra a lábaimra. – Kösz! – kezdtem el leporolni magam, bár ahogy a fényesen csillogó padlóra néztem nem volt rá nagy szükség.
-          Mi a neved? – kérdezte hirtelen az előttem álló idegen.
-          Mi a te neved! – válaszoltam neki vissza. Ahogy megláttam, hogy elmosolyodik, én is elvigyorodtam egy kicsit.
-          Meddig leszel itt? – tette fel a következő kérdését. Habár tök feleslegesen, mert úgysem válaszoltam rá.
-          Mi vagy te, nyomozó? – húztam fel a szemöldököm.
-          Csak kedves próbálok lenni, de úgy tűnik te lég bunkó vagy… - húzta fel a szemöldökét.
-          Tudod te ki a bunkó! – mondtam neki sértődötten, és kikerülve őt tovább mentem a recepcióhoz. Lopva még hátra néztem, de akkor a fiú már nem volt ott. Kicsit bántam, hogy így viselkedtem vele, de már nem tehettem semmit. Elkértem a szobánk kulcsát, és azonnal a lift felé igyekeztem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy esetleg Anne nem tudja, hogy hányas a mi szobánk. Majd feltalálja magát.

~*~

Nagyot ásítva léptem ki a szobából. Ha az én drága nővérem nem is óhajt, én biztos lemegyek az étterem részébe a hotelnak. Meg amúgy, körbe akartam nézni ebben a hatalmas hotelban. Rémlik valami, hogy apa vacsora közben magyarázott valamit, hogy saját medencéje és partja is van, de nem igazán figyeltem rá.

Ahogy leértem a hallba kisebb fejtörésbe kezdtem, hogy merre is van az étterem. Végül úgy döntöttem, hogy a szerencsére bízom, így elindultam az egyik irányba. Szokásos formámat hozva aztán addig-addig bóklásztam össze-vissza, míg teljesen eltévedtem. Megálltam egy pillanatra gondolkozni, de úgy voltam vele, hogy ennél jobban már úgyse tudok eltévedni, így elindultam egyenesen tovább a folyosón. Nem volt valami hosszú folyosó, a végén egy nagy ajtó volt, aminek a felső része üveges volt. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi lehet az a hely, mivel a folyosó ezen részét beárasztotta a kaja szag. Biztos voltam abban, hogy nekem nem szabadna itt lennem, bemennem meg főleg, de eluralkodott rajtam a lustaság és végül benyitottam.

Az arcomat rögtön megcsapta a forró gőz és az összes étel keverékének a szaga. Senki sem vett észre, mert minden szakács össze-visszaforgolódott idegesen. Gyors léptekkel elindultam egyenes követve az eddigi taktikám. Szerencsére megláttam, hogy egy pincér srác kisétál egy nagy fehér ajtón. Gyorsan utána mentem. Szerencsére az étteremben kötöttem ki. Furcsán visszanéztem még a konyha felé. Nem értettem, hogy hogyan nem tudtak észrevenni, de egy vállrántással elintéztem és mentem tovább. Illetve mentem volna tovább, ha nem ütközök bele valaki. Azonnal felnéztem az illető arcára. Erős deja vu érzésem támadt.

-          Már megint te? – kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.

-          Miért olyan meglepő, hisz én is itt alszok… - rántotta meg a vállát. Látszólag sértőnek érezte a kérdést.

-          Remélem nem sokáig. – mormoltam el az orrom alatt. Őszintén kezdett idegesíteni, hogy mindig ütközünk, szó szerint.

-          Abban ne reménykedj! Én még bőven itt leszek, amikor te elmész! – nevetett fel erőltetetten.

-          Azt nem hiszem. 3 hétig itt leszel? – vontam fel a szemöldököm.

-          Pontosan annyi ideig… - mondta sokkal halkabban, mint eddig.

-          Akkor úgy mondom, remélem, nem futunk össze többet! – integettem neki bájos mosollyal az arcomon, majd elsétáltam mellette, és leültem az egyik asztalhoz.

~*~

Miután megettem a vacsorámat, rögtön elindultam az óceánpart fele. Szerencsére most nem volt időm eltévedni, mert tudtam merre kell menni.

Meglepetésemre a szinte már teljesen sötét strandon nem egyedül voltam. Ott járkált fel-alá egy fiú. Mit sem törődve vele, leültem a homokban, és csodálva néztem az óceánt. Azonban mindig megzavart az általában mögöttem elhaladó fiú.

-          Figyelj, nem akarsz valahova leülni? – szóltam hátra végül, mert már nagyon untam a járkálását.

-          Jó, legyen! – felelte szinte alig halhatóan. A következő pillanatban nagy puffanást hallottam mellettem. Gyorsan arra néztem, és szinte közvetlen közel ült mellettem a fiú. Vigyorogva felém fordult. Akaratlanul is felfigyeltem arra, ahogy a hold fénye megvilágítja kék szemét, ami így elég ijesztően nézett ki.

-          Miért ide ültél? – vontam fel a szemöldököm.

-          Te mondtad! – rántotta meg a vállát, és kezeivel elkezdett játszani a homokkal.

-          Én ilyet egy szóval sem mondtam! Csak annyit, hogy üljél már le, mert idegesít, ahogy mögöttem járkálsz és a homokot rám rugdosod! – emeltem fel a kezem, mintha védekeznék. A fiú hirtelen furcsán rám nézett.

-          Ismerős vagy te nekem valahonnan! – jelentette ki hirtelen, elég hangosan. Ezek közül egyikkel sem lett volna baj, ha nem mellettem ül. Elég kellemetlen érzés volt, ahogy a dobhártyám majdnem kiszakadt.

-          Basszus, te félsz, vagy miért üvöltözöl? – kaptam a fülemhez egy fintorral az arcomon. – Egyébként lehet, hogy ismerős vagyok. Volt már pár modell munkám. Lehet láttál újságban vagy a neten. – válaszoltam neki meg az indokot.

-          Az lehet. – rántotta meg a vállát. – És egyébként mit keresel itt ilyen későn? – kérdezte, és közben egyfolytában engem figyelt.

-          Ne is haragudj, de nem vagyok pisis, hogy 10 óra az késő legyen nekem! – kezdtem rögtön a számomra legfontosabb ténnyel. Még hogy későn… - Amúgy azért mert ma jöttem meg a nővéremmel, és gondoltam, szétnézek, hogy hol fogok lakni 3 hétig. – rántottam meg a vállam és újra elkezdtem figyelni az óceánt, ahogy lágyan hullámzik.

-          Voltál az étteremben? Ettél répatortát? Ugye hogy finom! – hadarta el egy szuszra a három mondatot. Hülyén ránéztem.

-          Igen voltam az étteremben, de nem ettem répatortát. Nem szeretem a répát. – rántottam meg a vállam, és elkezdtem piszkálni a tornacipőm orrát.

-          Mi az, hogy nem szereted a répát! A répa a világon a legfinomabb! – esküszöm, mintha felhergelte volna magát azon, hogy nem szeretem a répát. Ki ez az ember, valamilyen „répa fan”?

-          Neked biztos finom, én nem szeretem. Sokkal jobban szeretem a gyümölcsöket a zöldségeknél… - feleltem neki kimérten.

-          Az nem érdekel, ha mást nem is, de a répatortát meg fogom veled szerettetni! – jelentette ki ellentmondás nem tűrően.

-          Hé, ácsi! Még a nevedet sem tudom, nem vagyunk mi haverok, hogy megszeretesd velem a répatortát! – néztem rá hülyén. Őszintén szólva elég idiótán is éreztem magam. Csak 6-szor hangzott el az eddigi beszélgetésünk során a répa szó.

-          Louis vagyok! Louis Tomlinson! – felelte büszkén.

-          Várjunk csak! Nem te vagy annak a bandának az egyik tagja? – kérdeztem nyugodtan.

-          De, én vagyok. De hol van a sikoltás vagy ilyesmi? – tárta szét a karját, és körbe nézett a parton, ahol csak mi voltunk. Fel kellett nevetnem a viselkedésén.

-          Sajnálom, de azt itt most nem kapsz! – vigyorogtam rá, és kuncogtam egyet.

-          Nem is kell! Épp itt az ideje, hogy erre a 3 hétre, amire jöttünk, ne legyenek sikítozó rajongók. Nekünk is jár egy kis csend! – mosolyodott el halványan. Nem is tudom, most valahogy teljesen máshogy beszélt. Sokkal komolyabban, mintha az eddigi csöppet idegesítő, mégis nevetséges éne eltűnt volna.

-          Nem szereted a hírnevet? – tettem fel a kérdést, ami az előtte elhangzottakból született. Számomra egyértelműen ezt sugallta, amit mondott.

-          Nem, dehogyis! Ne forgasd ki a szavaimat! Csak sokszor már túl sok az, hogy nem tudunk végig menni az utcán, mert a rajongók a hajunkat húzgálják és a többi. Tényleg nagyon hálásak vagyunk nekik, és szeretjük őket, de nekem is és a többieknek is kell egy kis kikapcsolódás.  – rántotta meg a vállát, és egy pillanatra komolyan a távolba meredt, majd felém nézett. – Hű, de komoly voltam! – nevetett fel egy kicsit. Mosolyogva néztem a fiúra.

-          Tudod mi a furcsa? – kérdeztem tőle hirtelen.

-          Nem, mi? – válaszolt kíváncsian.

-          Ha nem mondod el a nevedet, soha fel sem ismertelek volna. Pedig van pár számotok, amiket szeretek. – rántottam meg a vállam.

-          Tényleg? – lepődött meg egy kicsit, mire csak bólintottam egy nagyot.

-          Amúgy te miért is vagy itt? Már régóta kíváncsi vagyok rá, csak mindig elfelejtettem megkérdezni. – nevettem fel egy kicsit, mire Louis elmosolyodott.

-          Ma jöttünk meg mi is, csak a barátnőm Eleanor nem Angliából jön. Mivel képtelenség az, hogy kijussak ebből a szállodából anélkül, hogy valamilyen rajongó tábor rám ne találjon, azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk a parton. – rántotta meg a vállát. – De ha már kérdéseknél tartunk, neked mi a neved? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-          Nem érdekel az téged! – nevettem fel, majd felpattantam, és a szálloda felé kezdtem rohanni.

1. fejezet

Miközben összehúztam az utolsó bőröndömön a cipzárt, azon gondolkoztam, hogy mit tettem olyan rosszat, hogy azzal kell büntetni, hogy az én drága „tökéletes” nővérkémmel kell összezárva lennem 3 kerek hétig. Ezen még az sem tudott szépíteni, hogy Los Angeles egyik legdrágább szállodájában leszünk és ott lesz velem Matt és a bátyám, Eric. Ami pedig talán a legjobb benne, hogy teljes 3 hétig nem látom a szüleimet! Lehet, hogy ezt most bunkón hangzik, de ez az igazság.

- Serena! Add vissza a neon pink toppom! – tipegett be 20 centis magas sarkújában Anne, a nővérem.

- Miért gondolod azt, hogy nekem szükségem lenne a „neon pink” toppodra? – direkt úgy ejtettem a szavakat, ahogy ő szokta. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, gondolkozva azon, hogy mivel vágjon vissza.

 - Azért, mert végre hordanál egy ízléses cuccot! – ezzel pedig hátat fordított nekem, és elment. Szerencsére. A mai napig nem tudtam megérteni, hogy miért nekem van ilyen nővérem. A filmekben úgy szokott lenni, hogy a testvér megértő és szerető. Nekem miért nem?

Megfogtam az ágyra kikészített ruhámat, és a kezemben vele elindultam a fürdőm felé. Gyorsan letusoltam, utána felkaptam magamra a ruhámat, ami egy magasított derekú sötétkék koptatott farmer sortból, egy egyszerű fehér trikóból, és egy barna kardigánból állt.

Felhúztam a lábamra a fehér Converse cipőmet, majd a táskámat a kezembe fogva indultam le. Útközben találkoztam Edel, az inassal.

- Ed, a szobámban vannak a bőröndjeim! – mosolyogtam rá kedvesen.

- Igen, már szólt Mr. Wood, hogy a csomagjaitok a szobátokban lesznek! – mosolygott rám ő is.

- Kérlek, szurkolj, hogy ne kelljen sokat a nővéremmel lennem a következő 3 hétben! – néztem rá könyörgően. Sokat beszélgettem Edel, aminek nem örültek nagyon a szüleim, mondván mert ő nekünk dolgozik. De nekem ez nem jelentett semmit. Jóban voltam az összes alkalmazottal.

- Kisasszony, minden jót kívánok önnek! – kuncogott fel egy csöppet. Pontosan tudtam, hogy ő sem szereti Annet, ahogy én sem. Játékosan a vállára csaptam, majd magamhoz szorítottam.

- Hiányozni fog! És el ne felejtsen felhívni, ha jött levelem! – néztem az 50-es éveiben járó férfire. Ő csak lágyan elmosolyodott.

- Nekem is Kisasszony! És természetesen nem fogom elfelejteni! – gyorsan intettem neki, majd lefutottam a lépcsőn. Az ajtó előtt már ott ölelkezett anya és Anne.

- Itt vagyok! – léptem melléjük, mire elengedték egymást. Mind a ketten alaposan végigmértek tetőtől talpig.

- Jaj, kislányom! Miért öltözöl ilyen semmitmondóan? Nem erre neveltelek az istenért! – nézett rám mérgesen. Hallottam, ahogy Anne felnevet anya mellet. Villámokat szóró tekintettel ránéztem.

- Anya, mindenki ilyeneket hord! Nem értem mi a baj! – néztem vissza anyámra, aki a mondandóm hallatán felnevetett.

- Azt ne mondd nekem, hogy Anne nem divatos! Nézz csak rá! Ez a ruha rajta csodálatos! – mutatott nővérem ruhájára, amin a rózsaszín összes árnyalat látható volt. Majdhogynem öklendezni kezdtem a látványától. Sosem voltam valami nagy rózsaszínes, felvettem magamra, de csak mértékkel.

- Tényleg gyönyörűen néz ki! – nevettem fel hangosan, majd elsétáltam mellettük a konyhába. Elővettem magamnak egy colát, a kezembe fogtam és utána azzal indultam ki a házból. A fekete sötétített üvegű kocsi. A hátsó ülésre gyorsan bedobtam a táskám meg a colát, utána a ház mögé indultam elköszönni a kutyusomtól. Ahogy meglátott, ugatott egyet és felém kezdett rohanni. Leguggoltam elé, és kitárt kezekkel vártam. Azonnal a kezeim közé ugrott. A kezeim közt fogva felálltam, és kezdtem el hozzá beszélni:

- Hát szia Lola! – mosolyogtam rá. Nem rég vettem magamnak, pár hónapja, de nem vihettem be a házba, mert Anne allergiás rá. Hogy oda ne szaladjak…

- Serena, rakd már le azt a pitbullt! – közeledett felém lassan Anne. Nem nagyon tudott menni, mert letért a betonos útról, így a fűben sétált. Ami pedig a magas sarkúknak nem a kedvenc talajuk…

- Ő nem pitbull, hanem mini yorki! – néztem unottan nővéremre, aki csak legyintett egyet.

- Nem mindegy? Egyre megy! – felelte. – De most engedd már el, mert tudod, hogy allergiás vagyok rá! – összehúzott szemekkel néztem rá, majd hirtelen támadt egy ötletem.

- Mindjárt leteszem, de előbb megmutatom, hogy nem olyan, mint egy pitbull! Nézd meg, sokkal kisebbek a lábai és a feje is más! – nyomtam az arcába szegény Lolát, aki ennek hála ugatni kezdett. Nem hiába az én kutyám, tudja, hogy kit kell megugatni.

- Vidd már el innen! Normális vagy! Tüsszögni fogok tőle és bepirosodik az orrom! – rivallt rám hangosan. Szinte már fuldokoltam a visszatartott nevetéstől.

- Ó, tényleg! Hogy felejthettem el, hogy allergiás vagy rá! – tettem a szám elé a kezem, mintha megijedtem volna. De utána csak elnevettem magam, és a kezemben Lolával elindultam a ház elé. Nem vittem magammal, pontosabban nem vihettem magammal. Pedig igazán a szívemhez nőtt ez a kutyus annak ellenére, hogy csak azért vettem, mert tudtam Anne allergiás rá. Máskülönben talán macskát vagy más állatot vettem volna.

- Anya! Hol az allergia gyógyszerem? – kiáltott egy hatalmasat Anne, miközben elment mellettem. Még mielőtt beért volna a házba, tüsszentett egy hatalmasat, aminek hála majdnem orra esett a lépcsőn. Magamban jót nevettem a szituáción.

- Szép volt Lola! – nyomtam egy puszit az orra búbjára.

~*~

Gyorsan kiszálltam a kocsiból, ahogy lefékezett a szálloda előtt. Nem foglalkoztam a csomagokkal, mivel azokat úgyis utánunk hozzák. Nem akartam tovább hallgatni Anne fecsegését, ahogy a barátnőivel beszél telefonon. Örültem neki, hogy nem kellett hallgatnom egész repülőúton. Ilyenkor szoktam hálát adni, hogy már a modern korban élünk, és feltalálták a telefonokat és a fülhallgatókat! El sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogom én kibírni mellette holnapig. Nem értem, hogy miért nem jött velünk ma Eric és Matt… Nem hiszem, hogy különösebb dolguk akadna…

Szinte berobbantam a hotel halljába, ahol egy pillanatra mindenki rám figyelt. Nem törődve velük indultam el a recepciós pulthoz a kulcsokat elkérni. Miközben haladtam előre, gyorsan szemügyre vettem a hotelt. Sütött róla, hogy nem egy átlagos hotel. A krémszínű falak a vörös függönyökkel és bútorokkal eleganciát tükröztek, mégis volt benne valami modern is, a hatalmas földig érő ablakokkal és az üveg asztalokkal. Ízléses volt az biztos.

Annyira elnézelődtem, hogy észre sem vettem azt, hogy belementem valakibe méghozzá olyan lendülettel, hogy a földre kerültem. Egy pillanatra meglepődtem, majd észbe kaptam, és szikrákat szóró tekintettel néztem az előttem álló emberre. 

Prológus

Mindenki azt hiszi, hogy az életem tökéletes. És mindezt miért? Mert az apukám New York egyik legnagyobb építkezési cégének a tulajdonosa, mert az anyukámnak van egy ruhatervező cége, és mert van két testvérem: egy nővérem, aki elég híres modellé nőtte ki magát, és egy bátyám, aki Londonban él, és ott jár egy football akadémiára mióta befejezte a gimit.

De azt senki sem látja, hogy valójában engem tartanak a szüleim a leghaszontalanabb gyereküknek. És hogy miért? Mert 18 évesen a modell karrierem nem tart ott, ahol annak idején a most 22 éves nővéremé tartott. Ugyan meghívtak már Victoria’s Secret fotózásra is, nekik ez nem jelent semmit. Ha meg is szakadtam, én akkor is egy kis porszem voltam a szemükben. Lehet, hogy nem voltam jeles az iskolában, de a közepes szintet mindig tartottam. Lehet, hogy nem voltam az élvonalban a modellek között, de az ügynököm is megmondta, 18 évesen még nagyon fiatal vagyok ahhoz, hogy bekerüljek. Akárhányszor szónokoltam ezt el apának és anyának, nem értették meg. Mindig a nővéremmel jöttek. Ő mindig is a család üdvöskéjének számított. A gimit csupa jelessel zárta, arról nem is beszélve, hogy nem egy hírességgel járt már.

Az egyetlen ember, akit igazán szerettem a családomban, az a bátyám volt. Ő megértett engem, amikor még nem ment el Londonba, mindig ő védett meg a szüleimmel és a nővéremmel szemben. Sokban hasonlítottunk egymásra. Őt sem tartotta apa sokra, de mindent bebizonyított azzal, hogy egyedül Londonba ment, és az óta sem kért sose kölcsön. Mindezzel pedig elnyerte apánk becsülését, ami azonban neki nem jelent semmit. Sosem szeretett tőle függeni.

A nővéremmel a kapcsolatom viszont borzalmas. Nem bírok vele egy légtérben lenni 5 percnél tovább. Nem bírom elviselni a lenéző tekintetét mindenkivel szemben, azt, hogy minden megmozdulásából süt a nagyképűség. Rengetegszer vitatkozok vele, amikből a szüleink sorozatosan neki adnak igazat még akkor is, ha egyértelmű, hogy nekem van igazam.

Ami pedig a barátaimat illeti, csak egy van. Matt, akivel nagyon megértjük egymást. Persze lehetne több is, ha akarnám, de ők nem lennének olyan őszinték, mint ő. Nem szerettem sose az érdekembereket. Pontosan elég is volt nekem Matt, aki bátyám helyett is bátyám volt. Sokban hasonló volt a sorsunk. Neki is gazdag szülei voltak, és őt sem tartották sokra a bátyjával szemben. Rengeteget járt az éjszakába bulizni. Nem tagadom, nem egyszer elkísértem, de mindezt sikerült titokban tartanom. Vagyis egy részét. Sokak szerint Matt vitt el a rossz irányba, és neki köszönhetem túlzott szókimondóságom. Csak éppen ezek az emberek nem ismernek engem. Nem tudják, hogy mennyi álmom van és mennyire vágyok már valakire, aki az én hercegem lesz. Sokan azt hiszik, hogy apuci elkényeztetett hercegnője vagyok, csak hogy ennek a fele sem igaz. Lehet, hogy sok ruhám van, lehet, hogy sok pénzem is, de sosem volt igazi szerető családom. Csak az a probléma, hogy ezt ők nem látják.