II. - 7. fejezet

Sziasztok! Itt lenne a következő rész, ami leíró jellegű, úgyhogy semmi sem történik benne igazából... De, lehet, hogy holnap felrakom a következő részt, mivel már kari van, és nekem ez az ajándékom nektek. :) Persze örülnék neki, ha a mai nap folyamán kapnék pár visszajelzést, és akkor ezer százalék, hogy felrakom nektek! :) De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy boldog karácsonyt kívánjak nektek. Szóval: Boldog, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak! Remélem sok jó ajándék vár rátok a karácsonyfa alatt! :) Én már szolgáltatom nektek az első ajándékot, tőlem, egy új fejezetet. És kitudja, talán holnap, holnapután és azután is lesz nektek rész! :) De addig is, érezzétek jól magatokat, és írjatok nekem sok kommentet, mert annak nagyon örülnék! :) xx

"Nem lehet egy érzést feldolgozni, ha elfutunk előle, de az sem old meg semmit, ha állandóan rágódunk valamin. Szőnyeg alá sem szabad söpörni az ügyet. Az a legjobb, ha megtaláljuk az egyensúlyt a két szélsőség között: időnként az érzéseinkkel foglalkozunk, máskor meg eltereljük a figyelmünket és mást csinálunk."

London gyönyörű, komolyan. Álmomban sem mertem volna elképzelni, hogy ennyire fog tetszeni. Persze hallottam már róla dolgokat, hogy mennyire jó és szép, de mivel csak egész kicsi koromban voltam itt, egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak. Pozitívan csalódtam, tényleg.
Ugyan először kicsit furcsa volt a párás levegő, és a forgalom is, de biztos voltam benne, hogy megfogom szokni. Mert meg kell szoknom ezt az egészet.
Tegnap este amikor megérkeztem, elmentem egy gyorsat sétálni, hogy mégis egy kicsit kitudjak igazodni a környéken. Ami egyébként teljesen más, mint a régi. Meg úgy alapból, itt minden más, mint New Yorkban.
Ma reggelre megérkezett az összes csomagom, amit fel is hordattam a munkásokkal a lakásomba, ami egyébként egy társasház 3. emeletén helyezkedik el. A szobái a legújabb divat szerint vannak berendezve, és a legújabb műszaki eszközökkel van felszerelve. Bár nem is lepődök meg ezen, apu sose venne meg egy lerobbant lakást. Nem az ő stílusa az.
Az egyik bőröndből gyorsan kikaptam egy szürke mintás pólót egy farmersorttal és gyorsan magamra kapva lementem az utca végén lévő kisboltba, amit tegnap este már kinéztem magamnak.

Gyorsan vásároltam pár dolgot ott és visszaérve beindítottam a hűtőt, és a tejet, sajtot és egyéb hasonló terméket beleraktam, a többit pedig a konyhaszekrényben. Gyorsan szemügyre vettem azt is, hogy mennyi tányér, pohár és evőeszközzel van felszerelkezve a konyha. Meglepetésemre elég sok volt szép sorrendbe rakva, ezért nem is fordítottam rá nagy figyelmet innentől kezdve, hanem inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a fehér konyhaszekrényt leportalanítsam. Miközben zenét hallgatva takarítottam a szekrényt, nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg közelebbről a falat, amit szürke téglából raktak ki. Csak a konyhaszekrény mögött volt így kirakva, de annyira különleges hatást csinált az egésznek és annyira tetszett. Ráadásul tökéletesen ment a a felső szekrény részbe beépített fémes hatású mikróhoz, a szagelszívóhoz, illetve az alsó részben elhelyezkedő mosogatógéphez és sütőhöz. Sőt, még a mosogatóhoz és a csaphoz is pontosan passzolt. Egyből az jött le, hogy valami nagyon profi lakberendező elképzelése lehetett ez. Gyorsan végig futottam a bárpulthoz hasonló érkezőasztalon is a kezemben tartott ronggyal, ami egyébként a nappalit választotta el a konyha résztől.
Mivel úgy éreztem, hogy a konyhával már végeztem, átmentem a nappaliba, ami egészen egyszerű volt a hófehér falaival, és a nagy krémszínű kanapéval és fotelekkel. Ahogy felléptem a fehér bolyhos szőnyegre, a talpamat azonnal csiklandozni kezdte. Nem bírtam ki, hogy ne ugorjak a kanapéra, a sok párna közé, amik a barna összes árnyalatában pompáztak. Meglehetősen puha és kényelmes volt. A tekintetem a velem szemben lévő nagy tv-re szegeztem és a távirányítóért nyúltam az előttem álló alacsony sötétbarna, szinte már fekete asztalra. Bekapcsoltam a televíziót ami azonnal reagált és bekapcsolt. Rögtön az egyik zenecsatornára kapcsoltam és jó hangosra vettem. Táncikálva mentem ki az előszobába pár dobozért, majd behozva őket ki is bontottam azokat. Először pár könyvet vettem elő és azokat helyeztem az előtte gondosan leportalanított polcra, ami így is alig telt meg. Maximum a negyede, de lehet még annyi se. Magamban felírtam a listámra, hogy majd el kell mennem vásárolni pár dolgot, amivel kitölthetem az üres helyeket, mert így nem éppen nézett ki jól.
Óvatosan kinyitottam a teraszajtót, ami szemben állt a konyhával és kiléptem rajta. Azonnal megcsapott a hűvösebb levegő. Kissé fázni is kezdtem, mivel elég lengén voltam felöltözve. De nem érdekelt, hanem odalépkedtem a korláthoz és lenéztem. Nem voltam olyan magasan, de azért nem lett volna jó innen kiesni. Majdhogynem alattam már a kocsik járkáltak. Néha-néha lehetett hallani egy-egy dudaszót, de legfőképp a kocsi rengeteg moraja töltötte be a levegőt. Velem szemben egy szintén emeletes társasház volt, és megmertem volna esküdni rá, hogy este, ha valaki nem húzza el a sötétítőjét és ég a villany, akkor akármit csinál, én pontosan látni fogom. Nem mintha annyira kíváncsi lettem volna rá...
Elfordultam a kilátástól és a teraszt vettem figyelembe, ami nem volt hű, de nagy, de arra pont elég volt, hogy néha majd kiüljek ide újságot olvasni, telefonálni vagy éppen laptopozni. Nagy léptekkel tértem vissza a nappaliba, az újdonsült otthonomba, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Körbe néztem még a nappaliban, hogy mit tudnék csinálni, de rájöttem, hogy ez egyenlőre így jó lesz. A későbbiekben úgyis változtatni fogok rajta, csinálok pár újítást, de egyenlőre jó lesz. Sokkal inkább érdekelt az, hogy berendezzem magamnak a saját kis birodalmamat; a szobámat, ami jelen esetben hasonló méretű volt, mint a nappali. Elhúztam a tv mellett lévő harmonikaajtót és átléptem a szintén fehér falú szobába. Rögtön mellettem helyezkedett el egy hatalmas, pihe-puha franciaágy, amin rengeteg párna volt, többségük barackvirág színű volt. Bal oldalamra pedig egy hihetetlen nagy polcrendszer, ami a kocka ablak fölött átmenve folytatódott egészen a falig. A polcok most még üresen álltak, de biztos voltam benne, hogy nemsokára megtelik a holmijaimmal. Az ablak belső párkányából pedig ki lett alakítva egy kis kanapé szerűség, csak annál sokkal hangulatosabb volt. Rá volt terítve egy puha szivacs, a szivacsra pedig egy narancssárga-barackvirág csíkos pokróc, illetve egy ugyanolyan mintájú párna. A szoba másik felében ott volt egy fából készült íróasztal, mellette pedig egy ajtóval. Az ajtóval pedig átellenben pedig helyet foglalt egy kicsi, világoskék kanapé, amiről pontosan rálehetett látni az ággyal szembeni tv-re. A tv mellett pedig ott volt egy hatalmas gardrób szekrény, amibe reméltem, hogy belefér az összes ruhám. Bár megsaccolva még nagynak is találtam.
Izgatottan kezdtem el behordani a szobába a dobozokat és a bőröndöket. Már 4 óra fele járt az idő, de mindenképpen kiakartam ma csomagolni, hogy később ezzel ne legyen problémám. Először a dobozok tartalmát pakoltam ki, szinte könnyes szemmel. Az összes tárgyról eszembe jutott valami emlék, legfőképp Matthez kapcsolódó. Lehetett az jó vagy rossz, jó volt vissza emlékezni rá. Rengeteg közös élményünk volt, van és lesz. Nincs olyan, amit elszeretnék felejteni egy pillanatig is. A kezembe akadt egy kép keretestül, amiben egymást ölelve vigyorogtunk a kamerába. Régi kép volt nagyon, még 9. osztály első félévében készült. Akkor ismertem, akkor lettünk igazán barátok. Mosolyra húzódott a szám, ahogy eszembe jutott, hogy hogyan ismerkedtünk meg, hogy hogyan váltunk ennyire fontossá egymás számára.
Felálltam a földről, és az ágyam mellett elhelyezkedő éjjeliszekrényre raktam a képet. Mosolyogva hátráltam egy lépést, és néztem meg, hogy hogyan is néz ki ott. Tökéletesen, állapítottam meg azonnal. Így legalább mindig mellettem lesz egy kicsit.
Körbe néztem a szobában. Már nagyjából alakulgatott, a nagy polcrendszer már nem volt annyira üres, hanem az ékszeres dobozaim, az emlékeim díszítették. Áttértem a gardróbom bepakolására, azonban fel kellett már kapcsolnom a lámpámat, mivel már sötétedett és homály uralta a szobát. Pár bőröndöt behúztam a szobám ajtaján és azokból szép sorrendbe átpakoltam a szekrénybe a ruhadarabokat. Bő másfél óra alatt végeztem is a munkával, csak a fürdős cuccaimat vittem át a kék színben pompázó fürdőbe. Komolyan, a helyiségben a kék összes árnyalatát meglehetett találni.
Csupán kettő darab bőrönd állt még mindig az előszobában, amik még váratták azt, hogy kimerjek csomagolni belőlük. És tudom ez gyerekes, de így van. Nincs hozzá merszem, hogy előidézzem az emlékeket, amik annyira boldogak, de mégis fájók.

II. - 6. fejezet

"Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak."

~ Másfél hét múlva

Alig bírtam elhinni, hogy az utolsó napom New Yorkban, hogy másnap Londonba utazom. Annyira hihetetlenül hangzott, de annyira boldoggá tett. Úgy éreztem, hogy ott tényleg újra tudok kezdeni mindent.
Viszont féltem is tőle, nem kicsit. Itt kell hagynom Mattet, holott ő mindig mellettem volt mindenben. Az életem meghatározó szereplője lett, nem túlzok, ha talán ő a legfontosabb nekem. Ismer, tud rólam mindent. Mert elmondtam neki, mert megbízom benne.
Reggel az ágyamban feküdve sokáig kerestem a választ arra, hogyha történik valakivel valami jó, akkor annak miért van árny oldala is. Soha nem álltam még ekkora lehetőség előtt, és végig akartam csinálni. De nehéz szívvel hagytam itthon a legeslegjobb barátom. A másik felemet.
Végül nehezen, de kikecmeregtem az ágyból, és megválaszolatlanul hagytam a fejemben lévő kérdést. Majd egyszer talán rájövök...
Jól akartam kinézni, mert az utolsó napom, amit Mattel együtt tölthetek mielőtt elmegyek. Jó, utána is lesz ilyen, mert kell ilyennek lennie! De akkor is... Ez más.
Sokáig tanakodtam azon, hogy mit vegyek fel, de végül rájöttem, hogy feleslegesen izgulok rá erre a dologra, úgy kell kinéznem, mint ahogy mindig kiszoktam. Lazán és kényelmesen. Ezért esett a választásom egy rövid, fekete bőr nadrágra és egy bő türkiz ingre, amit fekete pöttyök díszítettek.

Összeszedtem a cuccaimat egy táskába, majd elindultam a megbeszélt helyre, ahol találkoztam Mattel. Mikor odaértem, már ott volt, és várt rám. Nagy mosollyal az arcán ölelt magához.

- Eljött akkor ez a nap is. - mondta kicsit szomorkásan, mire összeszorult a szívem. 

~*~

A nap nagyon gyorsan eltelt, az idő rohant. Mintha csak tudta volna, hogy mi a helyzet, hogy már csak kevés időnk van arra, hogy együtt legyünk. Szomorúan nyitottam be a szobámba és gondoltam végig a történteket. Jól éreztük ma magunkat Mattel, de mégis ott volt köztük egy kisebb repedés. Mind a ketten tudtuk, hogy holnap új fejezet kezdődik mind a kettőnk számára.

Leülve az ágyamra a kezembe temettem az arcom. Nem értettem, hogy miért nehéz ennyire minden. Sok ideig ültem csendben, meg se mozdulva. Amikor felnéztem, azonnal a bőröndjeimre tévedt a tekintetem. Újabb problémával szembesültem, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy azokból sincsen még kipakolva. Pedig szükségem lesz rájuk. 

Hátra dőltem az ágyamban, és a párnáim közé fúrtam a fejem. Számomra miért nehéz ennyire a bepakolás is?

~*~

Úgy ébredtem fel, mint egy félholt. Egész este nem tudtam semennyit aludni, mert végig kattogott a fejem. Minden apróságot kiveséztem magamban, szó szerint. Ez pedig elég ijesztő volt számomra, hiszen máskor sosem volt ilyen. Egyáltalán olyan sem volt, hogy ennyi mindenen gondolkoztam. Régen mindenre tettem, semmi sem érdekelt úgy igazából. Talán az se volt túl jó, de hogy ez sem az...

A cuccaimra szegeztem a tekintetem. Végül a ki-be pakolás dolgot megoldottam annyival, hogy a nyaralásos cuccaimhoz bedobtam még pár ruhát és összecsuktam a bőröndöt. Tudtam, hogy nem kerülhetem el, hogy kipakoljak belőle, de jobb volt halogatni. A rengeteg dobozra és táskára kidobtam tegnap este egy gyors ruha összeállítást, ami pont arra megfelelő volt, hogy órákat üljek a gépen. A kezembe véve őket bementem a fürdőbe, és magamra kaptam. A tükrömben néztem végig alaposan a csipkés trikómon, a bordó pulcsimon, és a teljesen egyszerű farmersortomon.

Gondolkoztam rajta, hogy a hajammal kezdek valamit, de végül hagytam kiengedve. Minek kezdtem is volna vele bármit. 

A kezembe fogtam a sok bőrönd közül kettőt, és egy nagy táskát és kimentem a szobámból. Miután kiléptem a küszöbön, még vettem egy gyors pillantást hátra, de összeszorult a szívem a látványtól. Szinte már teljesen üres volt a szoba, ahol leéltem az életem. A polcokon már kezdett a por letelepedni, a függönyt lágyan ringatta a szellő, ami a nyitott ablakon jött be. Mintha már teljesen üres lenne, pedig még el sem mentem teljesen. 

Megráztam a fejem, és elindultam a kijárat fele, ahol már Ed várt rám. Kivette a csomagjaimat a kezemből, majd tovább vitte a kocsihoz. Egyenlőre csak ennyit vittem magammal, a többit majd erre felbérelt emberek hozzák utánam. Gyorsan még bementem a konyhába, és írtam egy gyors üzenetet a szüleimnek, hogy elmentem. Csak, hogy tisztában legyenek vele...
Már épp mentem volna ki Edhez, hogy vigyen ki a reptérre, amikor valaki utánam kiáltott.
- Serena! - hallottam meg valakinek a hangját. Meglepődve fordultam az illető felé, aki kissé feszülten álldogált előttem.
- Apa?! - húztam fel a szemöldököm meglepődve.
- Tessék, itt van egy bankkártya. Tedd el, ezen mindig lesz bőven annyi pénz, mint amire szükséged lesz. - nyomott a kezembe egy kék kártyát, amit utána jól szemügyre vettem.
- Nem arról volt szó, hogy most adsz valamennyi pénzt és fizeted a lakásom, de utána egyedül kell helyt állnom? - kérdeztem értetlenül. Merthogy a megállapodásunk így szólt. Ezt beszéltük meg az egésszel kapcsolatban, és belementem.
- Erről anyádnak nem kell tudnia. - szögezte le azonnal. - Nem örülne neki, pedig nem engedhetlek el ilyen feltételekkel. Az hiányozna még, ha kikerülne a fedél a fejed fölül! - rázta meg a fejét.
- Hát, ha valakitől, akkor tőlem anyu biztosan nem tudja meg. Nincs vele jó viszonyom, ezután sem lesz. - rántottam meg a vállam hanyagul.
- Sajnálom a viselkedését, őszintén! Fogalmam sincs, hogy miért csinálja ezt, de nem tudok vele mit csinálni, ez van, ezt kell szeretni. Viszont az tudnod kell, hogy én büszke vagyok rád! - akart magához ölelni, de hátráltam egy lépést. Jól estek a szavai, nagyon. De nem tudtam csak elmenni ennyi év felett csak azért, mert most ezt elmondta nekem.
- Köszönöm, de most mennem kell. - raktam el a táskámba a bankkártyát, majd apura mosolyogva kimentem a házból. A vállam fölött még gyorsan visszanéztem rá. Ott állt ugyanott, lefagyva. Maga sem számított arra, hogy ennyire elutasító leszek vele. De mit várt ennyi év semmibe vétel után? Hogy a nyakába ugrok egy mondattól? Túl sok fájdalmat okozott nekem a viselkedésével, ennyivel nem tud megnyerni magának.
- Indulhatunk kisasszony? - nézett rám Ed, mire bólintottam és beszálltam az anyósülésre.
- Lola! - kiáltottam el magam hangosan, mire egy halk ugatás volt a válasz, a következő pillanatban pedig megjelent előttem a kiskutyám, akit eddig eléggé elhanyagoltam. - Gyere ide, szépség! Megyünk Londonba! - mosolyogtam rá, majd az ölembe vettem. Kétségtelen volt, hogy jön velem. Nem hagyhattam itthon, mikor senki sem szerette rajtam kívül. Sokkal jobb lesz neki velem, ráadásul én sem leszek egyedül.
Pár perc múlva Ed is bepattant mellém, és elindultunk. Vetettem még egy gyors pillantást a az otthonomra. Pontosabban a volt otthonomra. Ezentúl nekem London lesz az otthonom.
Nagyot nyelve vettem tudomásul, hogy nem annyira könnyű elmenni innen, még ha tudtam is, hogy nem voltak hozzám sose igazán jók az ebben lakó emberek. Persze, az utóbbi időben Anne megváltozott, de ennyi, s más semmi. Ehhez a házhoz maximum az emlékek kötöttek.
A repülőtérre hamar megérkeztünk. Szinte csak egyet pislogtam, és már ott is voltunk. Lassan, megfontoltam szálltam ki a kocsiból, és kikaptam Ed kezéből az egyik bőröndöm, mire morgott valamit. Sose szerette, ha nem hagyták végezni neki a munkáját, de én nem bírtam nézni, ahogy ő hozza utánam a csomagjaimat. Nem vagyok én hercegnő, hogy ilyen elvárásaim legyenek vele szemben.
Ahhoz képest, hogy még nagyon korán volt, rengetegen voltak. A szívem fájdult meg, ahogy láttam az embereket elbúcsúzni egymástól. Nehéz megválni valakitől, akit szeretsz. Még akkor is, ha csak pár napról van szó. Ha valaki fontos neked, akkor sokszor még egy óra is sok nélküle. Abba pedig rossz is belegondolni, hogy akár hónapokig is távol lehetsz tőle.
Fapofával kerülgettem az embereket, hogy a recepciós pulthoz tudjak menni. Azonban Ed megelőzött, és már intézte nekem a jegyem, ami le volt már foglalva. Mellé állva figyeltem ahogyan a férfi a gépét nyomogatva végzi a dolgát, majd a kezembe nyomva a repülőjegyet elirányított minket a várakozórészbe. 

Szemügyre vettem a jegyemet. Semmiben sem különbözött a többitől, nekem mégis más volt. Ennek a segítségével fogok átutazni egy másik kontinensre. Egy másik világba.
Gyorsan letöröltem egy kibuggyanni készülő könnycseppet és felemeltem a fejem. Meglepő látvány tárult elém, amikor megláttam velem szemben állni Őt. A másik felemet.
Elengedtem az eddig magam mögött húzott bőröndömet, és rohanni kezdtem felé. Hamiskás mosollyal tárta szét a karjait, majd amikor hozzáértem, szorosan magához vont. A könnyeim megállíthatatlanul kezdtek potyogni és még szorosabban akartam magamhoz ölelni.
- Mit keresel itt? Még korán van. - suttogtam a fülébe remegő hangon.
- Elakartam még búcsúzni mielőtt felszállsz a gépre. - mondta szomorúan. Ugyan tudtam, hogy mosolyog, de nem volt boldog. Ahogy én sem. Ennyi év után itt hagyom és elmegyek. Ennyi együtt töltött idő után, amikor maximum egy utca választott el minket, most egy óceán fog. Míg ő New Yorkban lesz, én Londonban. Más barátokra fogunk találni, más életbe kezdünk, egy újba. És bár tudom, hogy ezt mindenki elmondja egy ilyen helyzetben, én is elfogom. Nem fog tönkre menni a barátságunk. Nem leszünk olyanok, mint mások. Mi sokkal többet jelentünk egymásnak. Mi mások leszünk.
- Nem akarom, hogy itt maradj! - szipogtam halkan. Bármit megtettem volna azért, hogy velem tudjon jönni, hogy Londonban ott folytassuk, ahol itt abba hagytuk.
- Pedig muszáj. Neked most Londonban kell elvégezned a dolgod, nekem pedig itt kell folytatnom amit elkezdtem. - mondta keserűen. És bár igaza volt, mégis fájt. Talán erre mondják, hogy néha az igazság fáj.
- De attól még ugyanolyan jó barátok leszünk, ugye? Mi nem leszünk olyanok, mint mások, hogy a távolság eltávolítja őket egymástól, rendben? Mi kivételek leszünk, és ugyanolyan lesz a kapcsolatunk, mint mindig, jó? - engedtem el, és a szemébe néztem. Ugyan kicsit habozott, de egy nagyot bólintott.
- Mi kivételek leszünk. - mondta ki a szavakat lassan.
- Kisasszony, nem akarok zavarni, de sajnos a gépe hamarosan indul. - szólalt meg mögöttem Ed. Nagyot sóhajtva öleltem magamhoz újra Mattet.
- Hiányozni fogsz, nagyon! - mondtam neki remegő hanggal. A szívemet borzasztó fájdalom fogta el. A maradni akarás azonnal rám tört, de tudtam, hogy mennem kell, hiába akarok itt maradni.
- Te is nekem! Majd hívj fel, ha megérkeztél! - engedett el, és nyomott egy puszit a homlokomra. - Hamarosan látjuk egymást! - mondta keserű mosollyal az arcán, majd az arcomhoz nyúlva letörölte az arcomon lefolyó könnycseppeket.
- Hamarosan. - mondtam suttogva. Tudtam, hogy ez nem lesz olyan hamarosan, legalább 3-4 hónap, ha nem több. - Mennem kell. Imádlak! - nyomtam egy hosszú puszit az arcára, majd hátra fordulva megfogtam a bőröndöm és magam után húzva elindultam becsekkolni és leadni a csomagokat. Mellettem Ed szaporázta a lépteit. Még egyszer gyorsan visszafordultam és integettem szomorúan Mattnek. Említettem már, hogy a otthonomhoz, ahhoz a házhoz amiben felnőttem csak az emlékek kötnek. De egész New Yorkhoz ideköt az az ember, aki a világon a legtöbbet jelenti nekem. A másik felem.

II. - 5. fejezet

'Mélyponton lenni egyrészről jó dolog; onnan csak fölfelé visz az út."

Eldöntöttem, hogy teljesen megújulok. És tudom, hogy ezt már nem egyszer elhatároztam, de most komolyan is gondoltam. Nem lett volna szabad ennyi időt áldozni arra, hogy siránkozzak a múlton. Fájt nagyon, és ez normális volt, de egy fiú miatt egy könnycseppnek sem lett volna szabad kifolynia a szememből. Az már más kérdés, hogy nem rég még azt hittem rá, hogy ő nem csak egy fiú, hanem a fiú.
Teljes mértékben arra akartam koncentrálni, hogy a legjobb formámat hozzam, mire Londonba érkezem. Ezért azt a döntést hoztam, hogy lemegyek edzeni az egyik közeli edzőterembe. Felvettem egy feszülős fekete pamut rövidnadrágot egy fehér kapucnis pulcsival és egy jó nagy táskába belepakoltam egy üveg ásványvizet, a pénztárcámat és még azokat a dolgokat, amikre úgy éreztem szükségem lehet, majd az edzőcipőmet felvéve elindultam otthonról. Pár utcányit lesétálva beléptem a konditerem nagy üvegajtaján. A pultos férfihoz lépve váltottam magamnak egy bérletet, ami a következő másfél hétben lehet majd felhasználni, utána megcéloztam az egyik futógépet. Elővettem a táskámból a telefonom és csatlakoztattam hozzá a fülhallgatómat, utána pedig felléptem a gépre. Elindítva a zenét futni kezdtem. Nem terveztem meg előre, hogy mennyit. Addig akartam, ameddig a tüdőm bírja.

~*~

- Merre jártál? - kérdezte az ágyamon ülve Anne. Felhúztam a szemöldököm, amikor megláttam, hogy a szobámban van.

- Edzettem. - válaszoltam megrántva a vállam.

- Hogy hogy? Felébredtél végre, és nem siránkozol? - kérdezte. Miért éreztem úgy, hogy élvezte a helyzetet?

- Hülye voltam, tudom. De ennek vége. - mondtam komolyan, majd levágtam magam az ágyamra, és a laptopomat magam elé véve bekapcsoltam. 

- Örülök, hogy észhez tértél. Kicsit unalmas lett, hogy sajnáltatod magad... - mosolyodott el halványan. Ránéztem, és azonnal tudtam, hogy nem gondolja komolyan azt, amit mondott. Egyszerűen csak azért csinálta ezt, hogy ne essen bele a jó testvér szerepbe. Sose akart az lenni, de az utóbbi időben akaratán kívül is az lett, még ha nem is teljesen. És persze ez így jó volt, de nem vártam el tőle, hogy így is maradjon. A csoda már így is megtörtént. 

- Én is örülök neki. - mondtam halkan, mire lassan felállt, és kisétált a szobából. 

Mosolyogva szegeztem a gépem képernyőjére a tekintetem. Beléptem a twitter fiókomba. Nézelődtem egy kis ideje már rajta, amikor váratlan dologgal találtam magam szembe. Valaki belinkelt nekem egy oldalt. Pontosabban egy pletykaoldal linkjét. Nem tudtam mire vélni, de rákattintottam. Csendesen olvastam el magamban a szöveget, ami a képen állt. Elkerekedett a szemem. Nem hittem el, hogy még mindig ezen lovagolnak.

Harry Styles exe továbblépett? 

Ugyan már lassan 3 hete annak, hogy feltehetőleg véget vetettek finoman szólva rövid kapcsolatuknak, Serena Wood úgy tűnik, csak most lépett tovább az eseten. És ezt honnan vesszük? A napokban árulkodó állapotfrissítéseknek lehettek a tanúi a követői. 

"Itt az ideje, hogy újra kezdjek mindent! #erősvagyok"

Olvashatták sokan. Nos, ezek szerint a lány igenis komolyan gondolta a kapcsolatát Harry Styles-al, de mint tudjuk, a fiú nagy nőcsábász hírében áll. Úgy tűnik ez most is megmutatkozott... A következő kérdés pedig mindenkiben az lehet, hogy mit gondolt S.W., majd valami komoly lesz közöttük? Vagy esetleg csak azért szerette volna ezt a kapcsolatot, hogy modell karrierjét beindítsa? Mert ige, egy modell lánnyal van dolgunk.

Rengeteg kérdés van még ezzel a dologgal kapcsolatban, de mi azon leszünk, hogy mindent kiderítsünk. Úgyhogy már nagyon várjuk, hogy mik lesznek a következő fejlemények! 

Idegesen az ágyamra csaptam. Nem hittem el, hogy még mindig ez a téma. Hogy én vagyok a téma. 

Azt még elviseltem, hogy pár hete erről cikkeztek, mert Harry híres, ez vele jár. De hogy ennyi idő után is... Mi közük van nekik ahhoz, hogy velem mi van? Nem vagyok celeb, hogy ezt kéne csinálniuk... Vagyis lassan már azzá tesznek. 

Ezek után puszta kíváncsiságból beírtam a nevem e keresőbe, mire rengeteg találatot kiadott. Az elsőre rákattintottam, és tátott szájjal figyeltem, hogy miket állítanak rólam.

Harry Styles volt barátnője csak hírverésért volt a sztárral?!

Nem mondunk újat azzal, hogy ki is az a Serena Wood. Harry Styles egyik nyári futókalandja. Vagy még annyi se. A lányról nem hallhattunk sokat, hiszen nagyon kezdő modell, különösebb képei nem is jelentek meg sehol. Talán pont ezt szerette volna megváltoztatni azzal, hogy napjaink leghíresebb fiúbandájának egyik tagjával bonyolódott bensőbb viszonyba. És ezzel mit ért el? Mindent! A világ leghíresebb pletykalapjai és oldalai írtak róla, rengeteg fotósnak megakadt rajta a szeme. Valljuk be, elérte a célját. És hogy mi mind ezt honnan tudjuk? Közeli forrásokból. 

Az első kérdés ami megfogalmazódott a fejemben, hogy mégis milyen közeli forrásról beszélnek? Ki lehetett az, aki ilyet adott ki? Mert még hogyha lenne valamiféle igazság alapja megérteném. De ennek aztán... Fogalmuk sincsen arról, hogy mekkora baromságokat hordanak össze-vissza. 

Elment a kedvem mindentől, csak lehajtottam a gépem tetejét és félre raktam. Elterültem az ágyamon és a plafon bámulásával töltöttem az időm, közben azon gondolkozva, hogy hogyan tovább. 

II. - 4. fejezet

Sziasztok! Újabb depis résszel jelentkezem... Igazából magam is piszkosul ideges vagyok, de ez lényegtelen. Ígérem, nem sokára befog indulni a sztori, és ígérem nem okozok nektek csalódást! ;) Addig is remélem megelégszetek az ilyen... nem is tudom milyen részekkel. Ez is része a 2. évadnak! Remélem kapok pár visszajelzést! Jó olvasást! :) xx

"Csak rajtad múlik, hogy ki is vagy valójában. Mindenről te tehetsz. Ha a tükörből egy roncs néz vissza, ne okold a körülményeket. Sem a főnököd, sem a családod, sem a társad nem tehet arról, ahol te tartasz. Egyedül a te kezedben van az irányítás. Csak te húzhatod be a féket. Csak te fordíthatod el a kormányt. Ne hidd, hogy az élet szajhája vagy. Senkihez nem tartozol, és senkinek nem tartozol. Az életed elcseszheted, de tökéletessé is formázhatod."

Semmi kedvem nem volt elmenni bulizni. Fáradt is voltam az egész napos vásárlástól, meg úgy szimplán nem tartottam jó ötletnek. Volt egy rossz előérzetem, hogy nekem ma nem kéne mennem. De mivel Matt annyira akarta, hogy vele tartsak, belementem. Annyira megörült a válaszomnak, hogy ő akarta mindenáron kiválasztani a ruhámat amit felveszek. Erre is rábólintottam, mert nem akartam vele vitatkozni. Ugyan én nem akartam kirittyenteni magam, neki sikerült az egyik legkihívóbb ruhámat előhalásznia. Egy miniruhát, aminek az alja fehér míg a teteje fekete és a nyakamba kell kötni.

Inkább csak szó nélkül felvettem és ráhagytam. Nem akartam azzal elszomorítani, hogy nekem most nincs kedvem ehhez az egészhez. Meg úgy alapból elvette a kedvem az, hogy egyfolytában a múlttal jött, megint. Nem értettem a viselkedését, de próbáltam nem törődni vele.

- Csini vagy! - ölelt magához a félkarjával miközben az utcán sétáltunk.

- Igyekszem. - rántottam meg a vállam. Mivel nem kellett messze mennünk, gyalogoltunk. Mondjuk mi szinte mindenhova sétálva megyünk, csak akkor nem, ha messze van. Ez már egy ilyen kis bevett szokás.
- Csendes vagy. - nézett rám komolyan. - Meg úgy alapból, más vagy. Most miért nem vagy olyan vidám, mint szoktál? Hiszen bulizni megyünk, régen ettől mindig felpörögtél. Most pedig csendesen sétálgatsz, pedig ha megnézed nincs semmi okod rá. - mondta nekem komolyan. Tudtam, hogy igaza van. Boldognak kéne lennem, hiszen most minden jól alakul. De nem éreztem magam jól. Nem voltam önmagam. Hiányzott belőlem valami, de nem tudtam rájönni, hogy mi.
- Könnyű ezt mondani... Boldog lennék én, de nem tudok! Egyszerűen nem megy! - néztem rá tanácstalanul. Fogalmam sem volt róla, hogy mi is ez most. Miért vagyok ilyen. De rossz volt, nagyon.
- Nem értelek, de megpróbálok segíteni. - bólintott egy határozottat, majd gyorsabbra vette a tempót, mert már lehetett látni a szórakozóhelyet.
- Köszönöm. - suttogtam magam elé. Nem tudom, hogy meghallotta-e vagy nem, de nem bírtam hangosabban mondani. Hálásnak kellett volna végig lennem Mattnek, hogy mellettem van, erre pedig csak arra tudtam gondolni, hogy egyfolytában a múltat emlegeti. Szörnyű barát vagyok.
- Gyere, menjünk be! - fogta meg a csuklómat, és behúzott a nagy üvegajtón keresztül. Matt jóba volt itt pár emberrel, ezért mindig voltak nekünk kedvezmények mind a belépőben, mind az italokban. - Ser, most ne gondolj semmire, csak lazulj el! - nézett rám komolyan, majd a kezembe nyomott egy poharat. Nem tudtam mi van benne, de azonnal meghúztam. Utólag jöttem rá, hogy vodka volt. - Ez a beszéd! - vigyorodott el, majd ő is megitta a saját kis poharának a tartalmát. Közben pedig jól szemügyre vettem a helyet. Régen minden hétvégén itt voltam Mattel. Sőt, nem egyszer hétköznap is. Szinte ez volt a második otthonunk. Ugyan sokat voltunk itt, sok mindenre nem emlékszem. Néha voltak olyan kemény bulik, hogy nagyon leittam magam. Nem vagyok rá büszke, de ez is hozzám tartozik.
Visszagondolva az egészre furcsa, hogy akkor itt minden könnyebbnek tűnt. Azt hittem, hogy a gondjaim elől ide menekülhetek. Mindig is azt mutattam, hogy egy erős, talpra esett lány vagyok, és ezt én el is hittem magamról. De így visszagondolva az egészre, egyáltalán nem voltam az, és most sem.
- Adj még egy ilyet! - néztem Mattre hirtelen felindulásból.
- Oké. - nézett rám kicsit furcsán, de tudtam, hogy némileg örül neki. Tudta, hogy egyfolytában jár az agyam és mindenben keresem a hibát. Legfőképp magamban.
Egyre inkább ittam a különböző szeszes italokat. És egyre jobban kezdett körülöttem megszűnni a világ. Sokat táncoltam. Nem tudom kikkel, de jól éreztem magam. Végre nem gondolkoztam semmin, csak az ösztöneim szerint cselekedtem mindig. Nem mondom azt, hogy helyes volt az, amit tettem. Nem akartam olyan lenni, mint oly' sokan, hogy alkoholba fojtják a bánatukat. Én nem is voltam ilyen. Csak azt akartam, hogy ne járjon ennyire az agyam mindenen. Megnyugodni akartam egy kicsit.
Az életem sokkal könnyebbnek tűnt az alkohol hatása alatt. Egyre jobban éreztem magam, ahogy egyre többet ittam. Nem akartam ennyire leinni magam. Nem állt szándékomban, de a helyzet így hozta. Egy óra körül már a pulton táncoltam pár lánnyal együtt. A részeg fiúk pedig legeltették rajtunk a szemünket. Jól esett a figyelem. És tudom, hogy kaptam eddig is elég figyelmet Matt-től, de az nem volt ugyanolyan. Nekem egy olyan fiúnak volt a figyelmére szükségem, aki nem barátként, hanem nőként néz rám. Elakartam végre felejteni Harryt. Ő már a múlt, nekem a jelenre kell koncentrálnom. De akárhányszor elmondtam ezt magamban egyre nehezebb lett.
Gondolkozás nélkül belementem egy fiú játékába, aki a terem egyik sarkába invitált. Először csak a nyakamat puszilgatta, de végül áttért a számra. Nem csináltam semmit, csak élveztem a helyzetet. Végre megkaptam azt amit akartam. Amikor akaratosan megcsókolt, visszacsókoltam. Nem gondolkoztam azon, hogy mit teszek, hogy mennyire lejáratom ezzel magam. Egyszerűen élveztem.
- Annyira kívánlak! - suttogta a fülembe a fiú, akinek még csak a nevét sem tudtam. Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam. Élveztem a fiú figyelmét, a csókjait. Nem voltam teljesen magamnál, de tisztán emlékszem az összes momentumra, a legkisebb apróságra is. Tudom, hogy hogyan nézett ki a fiú, hogy milyen zene szólt éppen. És arra is tisztán emlékszem, hogy mekkora fájdalom nyílalt a mellkasomba. A felismerés villámként hasított át az agyamon. Szinte láttam magamat, ahogy ezt csinálom. Egy semmirekellőnek éreztem magam, egy riherongynak. Ellöktem magamtól a fiút, és kirohantam az egész helyről.
A könnyeim patakokban kezdtek el folyni. Nem értettem, hogy hogyan tehettem ezt. Hogyan süllyedhettem ilyen mélyre. Nem szabad egy fiú miatt ilyet csinálni... Nem lenne... De ha ennyire fáj?
A ruhám szélét markolászva szeltem az utcákat. Nem tudtam merre megyek. Nem tudom miért csináltam... Talán a fájdalom elől menekültem? Mintha attól ellehetne. A nap boldog perceiben is ott van benned, hiába akarod, hogy elmúljon, ott van mindig benned. Piszkosul rossz érzés. 

II. - 3. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, ami remélem, hogy tetszeni fog nektek! Nincs nagyon hozzá fűzni valóm, jó olvasást! :) xx

"A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el."

Másnap mivel apu beleegyezett abba, hogy Londonba menjek a suliba, úgy döntöttem, hogy elmegyek vásárolni pár dolgot. Gondolok itt melegebb ruhákra és a többi. És mivel nem akartam egyedül mászkálni, telefonon felhívtam Mattet, aki azonnal igent mondott. És míg rá vártam, kerestem magamnak egy megfelelő ruhát, ami végül egy elől gombos mintás fehér ruha volt, aminek az volt a fazonja, hogy hátul hosszabb volt, mint elől. A derekán pedig átfűztem egy vastag barna övet, hogy ne legyen annyira snassz.

Elővettem a telefonom és megnéztem a twitter profilomat majd a trendeket. Meglepetésemre Harry maga is trend volt, ezért puszta kíváncsiságból megnéztem, hogy miért is. Megnéztem pár képet, mindegyiken egy szőke modell lánnyal volt. Nem volt semmi különös a képeken, csak egymás mellett sétáltak, de mindenki azt írta megjegyzésnek, hogy az új "álompár".

- Pff... - léptem ki azonnal az oldalról, még mielőtt elkezdek megint bőgni miatta. 

@serena_wood Irány egy jót vásárolni! :)

Írtam még ki gyorsan, majd kiléptem a twitterről. Pont akkor lépett be az ajtómon Matt és levágta magát az ágyamra. 

- Szóltál már Ericnek hogy már két hét se és Londonban leszel? - kérdezte semmi köszönés nélkül.

- Neked is szia! De egyébként még nem. Este akarom felhívni vagy ha fent lesz skype-on, akkor majd ott elmondom neki. - rántottam meg a vállam. 

- Na, most mi a baj? - fogta meg a vállam, miközben felült mellém. Hihetetlen, hogy annyira ismer, hogy tudja, hogy van valami baj.

- Nincs semmi, nem mondom, mert nem akarom azzal tölteni az időt, hogy panaszkodjak. Nem sokára én elutazok Londonba és ki tudja mennyi ideig nem találkozunk. Ki akarom használni az időt veled. - néztem rá komolyan, mire csak hevesen megrázta a fejét.

- A legjobb barátod vagyok az isten szerelmére! Nem probléma, ha erről beszélgetünk. Neked ez fontos, és ha neked az, nekem is. - mosolygott rám, mire sóhajtottam egyet. 

- Olyan jó barát vagy! - szorítottam magamhoz, majd amikor elengedtem elmondtam neki, hogy mit láttam twitteren.

- Ne foglalkoztasson az, hogy mi van vele! Ha ilyen hamar túl lépett rajtad, akkor magára vessen! Nem talál mindenhol ilyen lányt mint te vagy! - ölelt most ő magához. Jól estek a szavai, még ha tudtam is, hogy némileg túloz. 

- Olyan aranyos vagy! - néztem rá, majd felnevettem. - El sem hiszem, hogy azt mondtam, hogy aranyos vagy. - nevettem még mindig. Bár ez most kicsit sem volt vicces, azért örültem, hogy nevetek. Nem igazán volt még rá példa mióta haza jöttünk. 

- Itt fogsz nevetni, vagy elindulunk vásárolni? - nézett rám türelmetlenül Matt, mire csak rácsaptam a vállára. - Na, most már kezdesz hasonlítani a régi Serre. - mosolyodott el mire egy pillanatra megálltam. Ennyire más lennék most?

- Akkor induljunk! - mosolyogtam rá. Nem akartam feszegetni ezt a témát, mert magamtól is tudtam, hogy némileg más vagyok, de nem gondoltam volna, hogy Matt szemében ennyire. 

- És hova megyünk először? - kérdezte miközben már kimentünk a házból. 

- Nem tudom, majd ahova kedvünk lesz bemenni. Most ne tervezgessünk és ne foglalkozzunk a múlttal, jó? Elegem van már mind a kettőből. Egyszerűen csak a kedvünk szerint cselekedjünk. - néztem rá komolyan, mire ő mosolyogva bólintott. Nem értettem magam, hogy most miért nem vagyok ilyen, mint amit mondtam Mattnek. A nyaralás előtt ilyen voltam, most is ilyen akarok. De úgy látszódik, hogy valami nagyon megváltoztatott ebben a nyaralásban. Mintha komolyabbá tett volna. Bár egy ilyen lecke után ki ne lenne komolyabb.

- Min gondolkozol ennyire? - nézett a szemembe Matt. Legyintettem neki egyet, majd elkezdtem beszélni neki valamilyen teljesen felesleges dologról. Furcsa, hogy régen az ilyen beszélgetéseket tartottam lényegesnek, most pedig úgy éreztem, hogy csupa értelmetlen dologról hadoválok össze-vissza.

Magam sem értettem teljesen, hogy mi történik velem. Hogy miért vagyok ilyen fura. Rosszul éreztem magam a bőrömben. Hirtelen minden dolognak éreztem a súlyát, hogy mi lehet a következménye. Régen nem gondolkoztam ilyeneken. Most miért teszem?

- Nézd, mennyünk be ide! - mutattam az egyik boltra ami velünk szemben volt. Matt bólintott és elindult az irányába én pedig követtem őt. Ahogy járkáltam a ruhák között feltűnt, hogy pár nálam fiatalabb lány egyfolytában megbámul. De nem igazán törődtem vele.

- Van valami jó cucc? - lépett mellém Matt. Felmutattam neki egy felsőt, amit kinéztem magamnak. - Jól néz ki. - bólintott egyet.

- Nézd, azok a lányok miért néznek engem egyfolytában? - kérdeztem meg tőle halkan. 

- Biztos olvastak pár cikket rólad és Harryről. Ennyi. - nézett nyugtatólag rám. Megrántottam a vállam, és bevetettem magam a ruha halmazok közé.
Végül annyira elmerültem a vásárlásban, hogy rengeteg szatyorral indultunk haza. Jól éreztem magam igazán, és a későbbiekben azt is figyelmen kívül hagytam, hogy rengeteg 13-14 éves lány megbámul elég feltűnően, vagy épp összesúgnak a hátam mögött. Ha ezt érzik jónak, tegyék ezt.
- Végre látok az arcodon egy kis őszinte mosolyt! - húzta hatalmas mosolyra a száját Matt. Imádtam, szerettem, tényleg. De kezdett kicsit elegem lenni abból, hogy egyfolytában ilyen megjegyzéseket tesz. Tudja, hogy mi van, hogy mi történt. Igazán befejezhetné a múltba merengést, hogy régen milyen volt. Majd talán holnap hasonló lesz, de teljesen sose lesz már ugyanolyan. Már nem tudnék olyan lenni, mint akkor, olyan felszabadult, laza és vidám. Már nem tudok nem azon gondolkozni, hogy a cselekedeteimnek mi lehet a következménye. Változtam.
- Mert most jól érzem magam. - válaszoltam neki. Nem akartam az arcába köpni azt, ami már a nyelvem hegyén volt. Már csak két hetünk van szeptemberig, addig boldog akartam lenni vele és nem tőrödni az ilyen negatív dolgokkal, csak a pozitívakkal.
- Este lesz egy buli a megszokott helyen. Eljössz velem? - kérdezte mosolyogva.
- Milyen lesz? - kérdeztem. Nem akartam nagyon belevetni magam az éjszakába.
- Mint régen volt. - mondta vigyorogva, mintha ez lett volna a világ legjobb dolga. Pedig nem. Már megint a múlttal jött. Én azzal már nem akarok foglalkozni, a mának szeretnék élni.

II. - 2. fejezet

Haló emberek! Itt lenne a legújabb fejezet! Remélem tetszeni fog! Holnap jön az új rész, addig remélem kapok sok visszajelzést! És egyébként mit hozott nektek a Mikulás? Jó olvasást! xx

"Az oka annak, hogy az emberek annyira nehezen lesznek boldogok, az az, hogy mindig jobbnak fogják látni a  múltat, mint volt, rosszabbnak a jelent, mint amilyen, és a jövőt kevésbé meghatározottnak, mint amilyen lesz."

Izgultam nagyon. Nem mindennap állok a szüleim előtt egy ilyen bejelentéssel. Egyáltalán nem mindennap állok a szüleim elé... Nincs velük jó kapcsolatom. Mondhatni semmit sem tudnak rólam. Bár ez legfőképp az ő hibájuk, néha úgy érzem, hogy én is taszítom el magamtól őket a magatartásommal.
Fogalmam sem volt arról, hogy mit fognak szólni a dologhoz. Egyáltalán tetszeni fog nekik az, hogy a tudtuk nélkül küldtem el a jelentkezésem egy Londoni iskolába? Nem mintha máskor mindent megosztanék velük, de az ilyen dolgokat mégis csak mindenki a szüleivel beszéli meg, nem?
Viszont voltak nyerő lapjaim is a pakliban. Többek között az, hogy anyu ízlése szerint öltözzek fel, vagy hogy részletesen számoljak be nekik a terveimről, az iskoláról, mert apu mindig is szerette a részletességet és a felkészültséget. És még sok más ilyen apróság, amik mind a javamra válhatnak. Könnyen befolyásolhatók a szüleim, és ezt csak nem én mondom. Miközben a ruhatáramban válogattam valamiféle ruha után, Anne egyfolytában mondta nekem a tanácsokat, amiket mind elraktároztam a kis agyacskámban.
- Szerinted azzal megnyerem anyut ha rózsaszínt vagy lilát veszek fel? - néztem a nővéremre, aki egy magazint lapozgatott éppen.
- Ha ruha még márkás is, akkor tuti befutó vagy. - bólintott egyet miközben a tekintetét nem szakította le az újságról.
- És ha még tőle is kaptam... - vigyorodtam el, mert beugrott egy ruha az emlékezetembe, amit még tavasszal kaptam tőle. Sosem volt rajtam, mert a színe sosem tetszett igazán, de itt volt az ideje, hogy hasznát vegyem. Azonnal elkezdtem utána kutatni. Természetesen az egyik legeldugottabb helyen volt, de semmi baja sem volt. - Ez jó lesz szerinted? - mutattam fel a darabot Annenak, aki csak a hüvelykujját feltartva jelezte, hogy tökéletes. A ruhával a kezemben a fürdőbe indultam, ahol felvettem magamra a lila miniruhát.

A hajamat gyorsan szög egyenesre kivasaltam és az első tincseket hátra tűztem pár hullámcsattal. Befújtam magam anyu kedvenc parfümével, amitől majdnem megfulladtam és kiléptem Anne elé.

- Hűha, nem is fog rád ismerni se apa, se anya! - mosolyodott el. - De tessék, itt van egy magassarkú hozzá! - dobott elém két krémszínű platform égimeszelőt. 

- Nem gondolhatod komolyan, hogy ezt felveszem! - mutattam rájuk, majd hevesen megráztam a fejem.

- Anya a haját fogja tépni, ha valami borzalmas lapos talpúval elé állsz. Hidd el, tudom mit beszélek! - nézett rám komolyan. Végül beadtam neki a derekam és felvettem a cipőket. 

- Oké, szurkolj! - mondtam neki, miközben kiléptem az ajtón. Elmondhatatlanul izgultam amiatt, hogy mit fognak mondani a dologra, egyáltalán beleegyeznek-e. 

A nappaliban ültek mind a ketten. Ebédelni érkeztek haza pár órára, de ahogy ismerem őket, kb. fél óra és már nyomuk sem lesz. Szépen lassan eléjük lépkedtem és megálltam előttük.

- Ó nézd szívem, sikerült a lányomba egy kis ízlést nevelnem mégis! - hagyta el azonnal anyu száját egy csípős megjegyzés, mire vágtam egy fintort, amit szerencsére nem vettek észre. Közben apu is kibújt a hatalmas újságjából.

- Ni-ni, Serena! - nézett végig rajtam. - Jól nézel ki! - bólintott egyet, de egy mosoly nem termett volna a száján neki se, és anyunak se.

- Amióta hazajöttél nem is láttalak. Talán Anne-től kértél pár divat leckét? Mert ha igen, sikerült kezdenie valamit veled. - nevetett fel saját viccén anyu. Egyébként kicsit sem volt humoros az, amit mondott, de szerinte neki jó humora van. 

- Nem, ezt magamtól vettem fel anya. - mosolyogtam rá bűbájosan. 

- Hű, lehet mire öreg leszel lesz egy kis ízlésed is, és nem csak az olyan ronda ruhákat veszed meg magadnak. - nevetett fel megint. Az egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá és vártam, hogy befejezze a viháncolását.

- Humorodnál vagy ma, anya. - nem bírtam ki egyszerűen, hogy ne szóljak neki oda valamit. Sose szerettem ha rajtam próbálnak az emberek viccelődni.

- Ne szemtelenkedj az anyáddal! - szólt rám élesen apu, mire kissé összerezzentem. Elég hangosan szólt rám.

- Bocsánat, nem szemtelenkedésnek szántam, hanem bóknak! - adtam elő magamat annyira, amennyire csak tudtam. 

- Serena, inkább mond miért jöttél! - mondta anyu komolyan. Úgy látszik rájött, hogy nem vicces az amit mond. Kicsit se.

- Oké, de hallgassatok végig, és ne szakítsatok félbe! - szögeztem le egyből az első és legfontosabb dolgot. Nem reagáltak semmit, de tudtam, hogy felfogták amit mondtam. Legalábbis reméltem. - Szóval még télen leadtam a jelentkezésem egy modell iskolába, Londonba. Nem volt akkor még semmi tervem se, csak kíváncsi voltam, hogy sikerül-e bejutnom. Aztán ahogy egyre jobban utána néztem a neten, egyre jobban megtetszett. Minden körülményt biztosítanak arra, hogy a legjobbak közé kerüljünk. Próba fotózások, események és az órák 60%-a is arról szól, hogy képezzük magunkat. Ráadásul a legjobbakat elviszik a vörös szőnyeges eseményekre is, ahol megismerkedhetünk olyanokkal, akik később segíthetnek elhelyezkedni a szakmában. Ez az egész 3 évre szól, és nagyon nagy nevek nevelkedtek itt. - álltam meg egy pillanatra, hogy megnézzem, milyen hatással volt rájuk a beszédem. 

- És kislányom mond csak, mi ezzel mihez kezdjünk? Amíg nem vettek fel, addig áradozhatsz róla, nem kerülsz be. Kérdezd csak meg a nővéredet, hogy mennyire nehéz oda bejutni. Neki se sikerült, pedig valljuk be, benne több esély van, mint benned. - nézett rám lesajnálóan a saját anyám. Azonban ehhez már hozzá voltam szokva, sokkal jobban felkeltette a figyelmemet az, amit mondott. Anne nem is mondta, hogy jelentkezett ebbe a suliba... Talán szégyelné, hogy nem vették fel?

- Felvettek. - vigyorogtam anyám képébe, akinek azonnal leesett az álla. Sőt, esküdni mernék, hogy még hallottam is ahogy koppan egy nagyot. 

- Hogy mi? - nézett fel az újságjából azonnal apu, aki eddig inkább azzal volt elfoglalva.

- Felvettek, pár hete érkezett meg a levél. - bólintottam egy nagyot elégedetten. 

- Hozd ide, és mutasd meg! Biztos, hogy valamit félre értettél! - nézett rám anyu komolyan. Bólintottam egyet és felmentem a szobámba a borítékért. Biztos voltam benne, hogy innentől kezdve apu részéről nyert ügyem van. Ha pedig őt megnyertem magamnak, akkor irány London.

Hatalmas vigyorral az arcomon sétáltam újra eléjük. 

- Tessék, itt van! - nyújtottam nekik a borítékot, amit a megérkezésem napján Ed a kezembe nyomott. Nem igazán foglalkoztam vele, csak egy gyors pillantást vetettem rá, de biztos, hogy felvettek.

A szüleim hosszasan tanulmányozták, majd apu szólalt meg először.

- Nos, Serena, most pozitívan csalódtam benned. Sikerült elérned azt, amit a nővérednek nem. Úgyhogy ebben száz százalékig támogatni akarlak. Ha bármire szükséged van, csak szólj! Bármit megkaphatsz amire szükséged lesz ehhez. - nézett rám komolyan. Nem vártam tőle azt, hogy a nyakamba ugorjon vagy, hogy bőgni kezdjen a hírtől. Tőle pontosan is ezt vártam.

- De ne éld bele nagyon magad. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára jön egy papír, hogy téves leveleket küldtek el. - legyintett egyet a saját tulajdon anyám. A szívembe mintha egy újabb kést vájtak volna. Az a nő vágta ezt a képembe, aki a világra hozott, akinek hinnie kéne bennem. Az így is ketté tört szívemen keletkezett még egy repedés. 

- Nehezedre esne egyszer hinni bennem?! Mégis csak a lányod vagyok vagy mi a fene! Legalább egy kicsit próbáld meg eljátszani, hogy örülsz neki! - mondtam neki hisztérikusan, majd felrohantam a szobámba. Nem akartam elhinni, hogy ilyen anyám van.

II. - 1. fejezet

Sziasztok! Tudom, tudom, rengeteg időt késtem. Az egy hetes kihagyásból lett kettő, de sajnos a gépem felmondta a szolgálatot és csak tegnap hoztuk haza a szerelőtől... Addig csak a telefonom állt rendelkezésemre, arról pedig nem tudtam megírni az új fejezetet. A második évad első fejezetét. Kimondani is jó. Még egy blogomban sem volt olyan, hogy több évadot csináltam volna. Különösebb hozzáfűzni valóm nincs, maximum annyi, hogy a következő pár fejezet nagyban hasonlítani fog ehhez. Ilyen búskomor lesz. Jó olvasást! :) xx

"Az emberek változnak, az emlékek nem."

~ 2 hét múlva

Az életem teljesen megváltozott mindenben.
Az első két hétben szinte ki se lehetett mozdítani a szobámból. Ha ki is mentem, akkor is egy buliba, ahova annak reményében mentem, hogy eltudom felejteni pár órára a fájdalmat a szívemben. De kimondottan fejlődésnek indultam, mert az utóbbi pár napban a nővéremet is elkísértem pár helyre és Mattet is. Az már más kérdés, hogy külön el kellett rángatni, mert magamtól biztos nem mentem volna.
Rengeteget sírtam. Pedig ez előtt sose tettem. De bepótoltam rendesen. Szinte mindenről Ő jutott az eszembe. Ha pedig rajta járt az agyam, automatikusan bőgni kezdtem.
Ráadásul mindent elhanyagoltam. Még arra sem vettem rá magam, hogy két hét alatt kipakoljak a bőröndjeimből. Féltem attól, hogy a ruháimról is Ő jutna az eszembe, egy-egy emlék vele. Csak akkor nyúltam a bőröndökbe, ha nagyon szükséges volt.
Ami a szüleimet illeti pedig, semmit nem vettek észre. Szokásosan oda-vissza voltak azért, hogy Annet már 3 fotózásra meghívták és ennyi volt velünk a kapcsolatuk. Semmit nem kérdeztek arról, hogy mi történt vagy hogy mi van Erickel. Apu egyfolytában a vállalatában kuksolt míg anyu egyfolytában ruha terveket nézett át. Fel sem tűnt nekik, hogy a lányuk milyen állapotban van. Mondjuk az sem, hogy lényegesen közelebb kerültünk Anneval egymáshoz. Sőt, szinte mindent vele beszéltem meg. Rájöttem, hogy nem is olyan, mint amilyenek mutatja magát. A rózsaszín ruhák mögött van egy nagyon nagy szív. És milyen ironikus, hogy egy ilyen esemény következtében jöttem erre rá.
Egy szóval annyira fenn akadtam a múlton, hogy el is felejtkeztem a jövőről. Egyáltalán nem törődtem azzal, hogy már csak pár hét és Londonba kell menjek. Vagyis igen, gondoltam rá. De csak arra, hogy lehet nem kéne odamennem. Ott lakik Harry is, nem akarok vele véletlenül sem találkozni. Ezt az ötletet elő is adtam Mattnek, aki azonnal lebeszélt róla. Összesen kb. ennyi volt az, amit a jövőmre fordítottam gondolat. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a szüleimnek nem is beszéltem még róla.
Ezért is terveztem úgy, hogy ma elmondom nekik, hogy mi a helyzet, hogy mik a terveim. Ha tetszik nekik, akkor jó, hanem, akkor ez van. Nem tudtak úgyse tenni az ellen, hogy elmenjek Londonba. De legjobb terveim szerint maximálisan támogatni fognak mindenben. Vagy legalább úgy tesznek.
Már untam magam is az önsanyargatásomat, ezért úgy döntöttem, hogy a mai naptól kezdve egy szép műmosolyt festek az arcomra. Nem lehetett az, hogy egy életen át a sötét szobámban fogok kuporogni. Itt volt az ideje, hogy túl jussak rajta.
Bementem a fürdőmbe és a tükörbe néztem. Bár ne tettem volna... Egy szörnyen nyúzott, élettelen lányt láttam. Nem ismertem magamra.
Azonnal átmostam az arcom hideg vízzel, majd lekapva magamról a pizsamám a zuhanyrózsa alá álltam és több percig kínoztam magam azzal, hogy jéghideg vizet engedtem magamra. Felakartam ébredni ebből az egészből. Nem akartam, hogy ilyen legyek. A régi önmagam akartam lenni. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ebből nem felébredni kell, hanem felállni.
A törölközőmet a derekamra tekertem és kisétáltam a fürdőmből. Átmentem a gardróbomba és kiválasztottam magamnak egy ruhát, aminek a felső része fehér volt és pánt nélküli, az alja pedig egy virágos szoknya. A derekán végig húztam egy övet, ezzel feldobva egy kicsit.

Kifestettem magam némileg, mert borzalmasan nézett ki arcom és a hajamat is kifésültem. Ahogy belenéztem a tükörbe, éreztem, hogy készen állok az újra kezdésre. Elővettem a telefonom és felmentem a twitter fiókomba. Úgy éreztem, hogy ezt ki kell írnom.

@serena_wood Itt az ideje, hogy újra kezdjek mindent! #erősvagyok

A táskámba bepakoltam mindent cuccom és épp készültem volna lemenni, hogy elmenjek Matthez, amikor nyílt az ajtó és belépett rajta.

- Jé, Ser fel van rendesen öltözve! - nézett rám mosolyogva majd közelebb lépve hozzám magához ölelt. - Mi lett veled? - kérdezte mosolyogva. Látszólag megkönnyebbült attól, hogy így látott. Az utóbbi alkalmakkor mindig neki kellett kirángatnia az ágyamból. 

- Szánalmasnak érzem magam. - néztem rá komolyan. Azt hiszem ezzel mindent elárultam neki.

- Tudod, pont itt van már az ideje, hogy összeszedd magad! - bólintott egy nagyot. - Rossz volt látni téged ilyen állapotban. Nem voltam én ehhez hozzá szokva! - vigyorodott el.

- Csak az a baj, hogy még mindig pocsékul érzem magam. - ráztam meg a fejem tehetetlenül. - Mit kéne tennem, hogy ez elmúljon? Hogy végre magamra tudjak koncentrálni? - kérdezte tőle, reménykedve abban, hogy valami könnyen megvalósítható választ kapok.

- Lépj tovább! - mondta, amit ilyenkor szoktak. 

- Nem olyan könnyű az... Annak ellenére amit tett, még mindig szeretem. Ez pedig ijesztő. - ültem le az ágyam szélére. Teljesen tanácstalan voltam. Sose éreztem még hasonlót. 

- Majd elfelejted, mert segíteni fogok neked! - nyomott egy hosszú puszit a homlokomra. - De most inkább arról mesélj, hogy merre készültél. - ült le mellém az ágyra.

- Nem tudom, csak kiakartam mozdulni, mert rosszul vagyok már magamtól, hogy itt bent rohadok. - rántottam meg a vállam.

- Engem is már nagyon zavar. Visszaakarom kapni a régi Sert mindennel együtt! Hiányoznak már a csípős megjegyzéseid, az, hogy mindenre teszel nagy ívből. - mosolyodott el kedvesen, mire nekem is ezt kellett tennem. Mindig, minden egyes ilyen alkalommal rá kell jöjjek arra, hogy mennyire fontos nekem Matt. Fogalmam sincs róla, hogy hol lennék most nélküle. 

- Rendben, akkor gyere, sétáljunk egyet a városban, ketten, úgy, mint régen! Ígérem, egyszer sem hozom fel ezt a témát, és ha egy kis ideig is, de elfelejtem, csak miattad! - néztem rá komolyan. Tudtam, hogy még csak erre a kis időre is nehéz lesz betartanom amit mondtam, mert szinte mindig Harryre gondolok. De miatta elfogom nyomni, mert ő számomra a legfontosabb a világon.

- Az sem baj ha beszélünk róla, csak légy olyan vidám és mosolygós! - ölelt magához a fél kezével. - De hova menjünk? - kérdezte miközben az arcomat fürkészte. 

- A Times Square-re! Olyan régen voltam már ott! - pattantam fel az ágyról. A kezénél fogva pedig magammal rántottam. 

- Jobban nézel ki. Sokkal, már most. - nézett rám mosolyogva Matt. Megrántottam a vállam.

- Igyekszem. - bólintottam egy nagyot. 

~*~

Megtorpantam egy kicsit, amikor a Times Sguare-n mindenhol a One Direction volt a kivetítőkön. Amerre csak néztem, ott mosolygott rám Harry. Kissé kísérteties volt, és el is vesztettem azonnal az önbizalmam.

- Ser, most már mindig így fogsz viselkedni ha meglátod valahol az arcát? Ehhez hozzá kell szoknod! Ő egy sztár, mindenhol reklámozzák. - állt be elém Matt, így nem figyelhettem tovább a kivetítőt.

- Tudom, de egyáltalán nem ilyen könnyű ez! - néztem rá csalódottan. Megígértem neki, hogy nem fog feljönni szóba, erre fel pedig itt van. Megint róla beszélünk.

- Tudom, de nem sokára már csak nevetni fogsz magadon, hogy ilyen buta voltál, hogy ennyi időt fecséreltél el rá! - fogta meg mind a két vállamat és mélyen a szemembe nézett. Lehunytam a szemem és bólintottam egyet. Egyáltalán nem volt biztos abban amit mondott, de próbáltam elhinni. Hiszen ez nem mehet így örökké.