II. - 7. fejezet

Sziasztok! Itt lenne a következő rész, ami leíró jellegű, úgyhogy semmi sem történik benne igazából... De, lehet, hogy holnap felrakom a következő részt, mivel már kari van, és nekem ez az ajándékom nektek. :) Persze örülnék neki, ha a mai nap folyamán kapnék pár visszajelzést, és akkor ezer százalék, hogy felrakom nektek! :) De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy boldog karácsonyt kívánjak nektek. Szóval: Boldog, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak! Remélem sok jó ajándék vár rátok a karácsonyfa alatt! :) Én már szolgáltatom nektek az első ajándékot, tőlem, egy új fejezetet. És kitudja, talán holnap, holnapután és azután is lesz nektek rész! :) De addig is, érezzétek jól magatokat, és írjatok nekem sok kommentet, mert annak nagyon örülnék! :) xx

"Nem lehet egy érzést feldolgozni, ha elfutunk előle, de az sem old meg semmit, ha állandóan rágódunk valamin. Szőnyeg alá sem szabad söpörni az ügyet. Az a legjobb, ha megtaláljuk az egyensúlyt a két szélsőség között: időnként az érzéseinkkel foglalkozunk, máskor meg eltereljük a figyelmünket és mást csinálunk."

London gyönyörű, komolyan. Álmomban sem mertem volna elképzelni, hogy ennyire fog tetszeni. Persze hallottam már róla dolgokat, hogy mennyire jó és szép, de mivel csak egész kicsi koromban voltam itt, egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak. Pozitívan csalódtam, tényleg.
Ugyan először kicsit furcsa volt a párás levegő, és a forgalom is, de biztos voltam benne, hogy megfogom szokni. Mert meg kell szoknom ezt az egészet.
Tegnap este amikor megérkeztem, elmentem egy gyorsat sétálni, hogy mégis egy kicsit kitudjak igazodni a környéken. Ami egyébként teljesen más, mint a régi. Meg úgy alapból, itt minden más, mint New Yorkban.
Ma reggelre megérkezett az összes csomagom, amit fel is hordattam a munkásokkal a lakásomba, ami egyébként egy társasház 3. emeletén helyezkedik el. A szobái a legújabb divat szerint vannak berendezve, és a legújabb műszaki eszközökkel van felszerelve. Bár nem is lepődök meg ezen, apu sose venne meg egy lerobbant lakást. Nem az ő stílusa az.
Az egyik bőröndből gyorsan kikaptam egy szürke mintás pólót egy farmersorttal és gyorsan magamra kapva lementem az utca végén lévő kisboltba, amit tegnap este már kinéztem magamnak.

Gyorsan vásároltam pár dolgot ott és visszaérve beindítottam a hűtőt, és a tejet, sajtot és egyéb hasonló terméket beleraktam, a többit pedig a konyhaszekrényben. Gyorsan szemügyre vettem azt is, hogy mennyi tányér, pohár és evőeszközzel van felszerelkezve a konyha. Meglepetésemre elég sok volt szép sorrendbe rakva, ezért nem is fordítottam rá nagy figyelmet innentől kezdve, hanem inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a fehér konyhaszekrényt leportalanítsam. Miközben zenét hallgatva takarítottam a szekrényt, nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg közelebbről a falat, amit szürke téglából raktak ki. Csak a konyhaszekrény mögött volt így kirakva, de annyira különleges hatást csinált az egésznek és annyira tetszett. Ráadásul tökéletesen ment a a felső szekrény részbe beépített fémes hatású mikróhoz, a szagelszívóhoz, illetve az alsó részben elhelyezkedő mosogatógéphez és sütőhöz. Sőt, még a mosogatóhoz és a csaphoz is pontosan passzolt. Egyből az jött le, hogy valami nagyon profi lakberendező elképzelése lehetett ez. Gyorsan végig futottam a bárpulthoz hasonló érkezőasztalon is a kezemben tartott ronggyal, ami egyébként a nappalit választotta el a konyha résztől.
Mivel úgy éreztem, hogy a konyhával már végeztem, átmentem a nappaliba, ami egészen egyszerű volt a hófehér falaival, és a nagy krémszínű kanapéval és fotelekkel. Ahogy felléptem a fehér bolyhos szőnyegre, a talpamat azonnal csiklandozni kezdte. Nem bírtam ki, hogy ne ugorjak a kanapéra, a sok párna közé, amik a barna összes árnyalatában pompáztak. Meglehetősen puha és kényelmes volt. A tekintetem a velem szemben lévő nagy tv-re szegeztem és a távirányítóért nyúltam az előttem álló alacsony sötétbarna, szinte már fekete asztalra. Bekapcsoltam a televíziót ami azonnal reagált és bekapcsolt. Rögtön az egyik zenecsatornára kapcsoltam és jó hangosra vettem. Táncikálva mentem ki az előszobába pár dobozért, majd behozva őket ki is bontottam azokat. Először pár könyvet vettem elő és azokat helyeztem az előtte gondosan leportalanított polcra, ami így is alig telt meg. Maximum a negyede, de lehet még annyi se. Magamban felírtam a listámra, hogy majd el kell mennem vásárolni pár dolgot, amivel kitölthetem az üres helyeket, mert így nem éppen nézett ki jól.
Óvatosan kinyitottam a teraszajtót, ami szemben állt a konyhával és kiléptem rajta. Azonnal megcsapott a hűvösebb levegő. Kissé fázni is kezdtem, mivel elég lengén voltam felöltözve. De nem érdekelt, hanem odalépkedtem a korláthoz és lenéztem. Nem voltam olyan magasan, de azért nem lett volna jó innen kiesni. Majdhogynem alattam már a kocsik járkáltak. Néha-néha lehetett hallani egy-egy dudaszót, de legfőképp a kocsi rengeteg moraja töltötte be a levegőt. Velem szemben egy szintén emeletes társasház volt, és megmertem volna esküdni rá, hogy este, ha valaki nem húzza el a sötétítőjét és ég a villany, akkor akármit csinál, én pontosan látni fogom. Nem mintha annyira kíváncsi lettem volna rá...
Elfordultam a kilátástól és a teraszt vettem figyelembe, ami nem volt hű, de nagy, de arra pont elég volt, hogy néha majd kiüljek ide újságot olvasni, telefonálni vagy éppen laptopozni. Nagy léptekkel tértem vissza a nappaliba, az újdonsült otthonomba, és becsuktam magam mögött az ajtót.
Körbe néztem még a nappaliban, hogy mit tudnék csinálni, de rájöttem, hogy ez egyenlőre így jó lesz. A későbbiekben úgyis változtatni fogok rajta, csinálok pár újítást, de egyenlőre jó lesz. Sokkal inkább érdekelt az, hogy berendezzem magamnak a saját kis birodalmamat; a szobámat, ami jelen esetben hasonló méretű volt, mint a nappali. Elhúztam a tv mellett lévő harmonikaajtót és átléptem a szintén fehér falú szobába. Rögtön mellettem helyezkedett el egy hatalmas, pihe-puha franciaágy, amin rengeteg párna volt, többségük barackvirág színű volt. Bal oldalamra pedig egy hihetetlen nagy polcrendszer, ami a kocka ablak fölött átmenve folytatódott egészen a falig. A polcok most még üresen álltak, de biztos voltam benne, hogy nemsokára megtelik a holmijaimmal. Az ablak belső párkányából pedig ki lett alakítva egy kis kanapé szerűség, csak annál sokkal hangulatosabb volt. Rá volt terítve egy puha szivacs, a szivacsra pedig egy narancssárga-barackvirág csíkos pokróc, illetve egy ugyanolyan mintájú párna. A szoba másik felében ott volt egy fából készült íróasztal, mellette pedig egy ajtóval. Az ajtóval pedig átellenben pedig helyet foglalt egy kicsi, világoskék kanapé, amiről pontosan rálehetett látni az ággyal szembeni tv-re. A tv mellett pedig ott volt egy hatalmas gardrób szekrény, amibe reméltem, hogy belefér az összes ruhám. Bár megsaccolva még nagynak is találtam.
Izgatottan kezdtem el behordani a szobába a dobozokat és a bőröndöket. Már 4 óra fele járt az idő, de mindenképpen kiakartam ma csomagolni, hogy később ezzel ne legyen problémám. Először a dobozok tartalmát pakoltam ki, szinte könnyes szemmel. Az összes tárgyról eszembe jutott valami emlék, legfőképp Matthez kapcsolódó. Lehetett az jó vagy rossz, jó volt vissza emlékezni rá. Rengeteg közös élményünk volt, van és lesz. Nincs olyan, amit elszeretnék felejteni egy pillanatig is. A kezembe akadt egy kép keretestül, amiben egymást ölelve vigyorogtunk a kamerába. Régi kép volt nagyon, még 9. osztály első félévében készült. Akkor ismertem, akkor lettünk igazán barátok. Mosolyra húzódott a szám, ahogy eszembe jutott, hogy hogyan ismerkedtünk meg, hogy hogyan váltunk ennyire fontossá egymás számára.
Felálltam a földről, és az ágyam mellett elhelyezkedő éjjeliszekrényre raktam a képet. Mosolyogva hátráltam egy lépést, és néztem meg, hogy hogyan is néz ki ott. Tökéletesen, állapítottam meg azonnal. Így legalább mindig mellettem lesz egy kicsit.
Körbe néztem a szobában. Már nagyjából alakulgatott, a nagy polcrendszer már nem volt annyira üres, hanem az ékszeres dobozaim, az emlékeim díszítették. Áttértem a gardróbom bepakolására, azonban fel kellett már kapcsolnom a lámpámat, mivel már sötétedett és homály uralta a szobát. Pár bőröndöt behúztam a szobám ajtaján és azokból szép sorrendbe átpakoltam a szekrénybe a ruhadarabokat. Bő másfél óra alatt végeztem is a munkával, csak a fürdős cuccaimat vittem át a kék színben pompázó fürdőbe. Komolyan, a helyiségben a kék összes árnyalatát meglehetett találni.
Csupán kettő darab bőrönd állt még mindig az előszobában, amik még váratták azt, hogy kimerjek csomagolni belőlük. És tudom ez gyerekes, de így van. Nincs hozzá merszem, hogy előidézzem az emlékeket, amik annyira boldogak, de mégis fájók.