"Az oka annak, hogy az emberek annyira nehezen lesznek boldogok, az az, hogy mindig jobbnak fogják látni a múltat, mint volt, rosszabbnak a jelent, mint amilyen, és a jövőt kevésbé meghatározottnak, mint amilyen lesz."
Izgultam nagyon. Nem mindennap állok a szüleim előtt egy ilyen bejelentéssel. Egyáltalán nem mindennap állok a szüleim elé... Nincs velük jó kapcsolatom. Mondhatni semmit sem tudnak rólam. Bár ez legfőképp az ő hibájuk, néha úgy érzem, hogy én is taszítom el magamtól őket a magatartásommal.
Fogalmam sem volt arról, hogy mit fognak szólni a dologhoz. Egyáltalán tetszeni fog nekik az, hogy a tudtuk nélkül küldtem el a jelentkezésem egy Londoni iskolába? Nem mintha máskor mindent megosztanék velük, de az ilyen dolgokat mégis csak mindenki a szüleivel beszéli meg, nem?
Viszont voltak nyerő lapjaim is a pakliban. Többek között az, hogy anyu ízlése szerint öltözzek fel, vagy hogy részletesen számoljak be nekik a terveimről, az iskoláról, mert apu mindig is szerette a részletességet és a felkészültséget. És még sok más ilyen apróság, amik mind a javamra válhatnak. Könnyen befolyásolhatók a szüleim, és ezt csak nem én mondom. Miközben a ruhatáramban válogattam valamiféle ruha után, Anne egyfolytában mondta nekem a tanácsokat, amiket mind elraktároztam a kis agyacskámban.
- Szerinted azzal megnyerem anyut ha rózsaszínt vagy lilát veszek fel? - néztem a nővéremre, aki egy magazint lapozgatott éppen.
- Ha ruha még márkás is, akkor tuti befutó vagy. - bólintott egyet miközben a tekintetét nem szakította le az újságról.
- És ha még tőle is kaptam... - vigyorodtam el, mert beugrott egy ruha az emlékezetembe, amit még tavasszal kaptam tőle. Sosem volt rajtam, mert a színe sosem tetszett igazán, de itt volt az ideje, hogy hasznát vegyem. Azonnal elkezdtem utána kutatni. Természetesen az egyik legeldugottabb helyen volt, de semmi baja sem volt. - Ez jó lesz szerinted? - mutattam fel a darabot Annenak, aki csak a hüvelykujját feltartva jelezte, hogy tökéletes. A ruhával a kezemben a fürdőbe indultam, ahol felvettem magamra a lila miniruhát.
A hajamat gyorsan szög egyenesre kivasaltam és az első tincseket hátra tűztem pár hullámcsattal. Befújtam magam anyu kedvenc parfümével, amitől majdnem megfulladtam és kiléptem Anne elé.
- Hűha, nem is fog rád ismerni se apa, se anya! - mosolyodott el. - De tessék, itt van egy magassarkú hozzá! - dobott elém két krémszínű platform égimeszelőt.
- Nem gondolhatod komolyan, hogy ezt felveszem! - mutattam rájuk, majd hevesen megráztam a fejem.
- Anya a haját fogja tépni, ha valami borzalmas lapos talpúval elé állsz. Hidd el, tudom mit beszélek! - nézett rám komolyan. Végül beadtam neki a derekam és felvettem a cipőket.
- Oké, szurkolj! - mondtam neki, miközben kiléptem az ajtón. Elmondhatatlanul izgultam amiatt, hogy mit fognak mondani a dologra, egyáltalán beleegyeznek-e.
A nappaliban ültek mind a ketten. Ebédelni érkeztek haza pár órára, de ahogy ismerem őket, kb. fél óra és már nyomuk sem lesz. Szépen lassan eléjük lépkedtem és megálltam előttük.
- Ó nézd szívem, sikerült a lányomba egy kis ízlést nevelnem mégis! - hagyta el azonnal anyu száját egy csípős megjegyzés, mire vágtam egy fintort, amit szerencsére nem vettek észre. Közben apu is kibújt a hatalmas újságjából.
- Ni-ni, Serena! - nézett végig rajtam. - Jól nézel ki! - bólintott egyet, de egy mosoly nem termett volna a száján neki se, és anyunak se.
- Amióta hazajöttél nem is láttalak. Talán Anne-től kértél pár divat leckét? Mert ha igen, sikerült kezdenie valamit veled. - nevetett fel saját viccén anyu. Egyébként kicsit sem volt humoros az, amit mondott, de szerinte neki jó humora van.
- Nem, ezt magamtól vettem fel anya. - mosolyogtam rá bűbájosan.
- Hű, lehet mire öreg leszel lesz egy kis ízlésed is, és nem csak az olyan ronda ruhákat veszed meg magadnak. - nevetett fel megint. Az egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá és vártam, hogy befejezze a viháncolását.
- Humorodnál vagy ma, anya. - nem bírtam ki egyszerűen, hogy ne szóljak neki oda valamit. Sose szerettem ha rajtam próbálnak az emberek viccelődni.
- Ne szemtelenkedj az anyáddal! - szólt rám élesen apu, mire kissé összerezzentem. Elég hangosan szólt rám.
- Bocsánat, nem szemtelenkedésnek szántam, hanem bóknak! - adtam elő magamat annyira, amennyire csak tudtam.
- Serena, inkább mond miért jöttél! - mondta anyu komolyan. Úgy látszik rájött, hogy nem vicces az amit mond. Kicsit se.
- Oké, de hallgassatok végig, és ne szakítsatok félbe! - szögeztem le egyből az első és legfontosabb dolgot. Nem reagáltak semmit, de tudtam, hogy felfogták amit mondtam. Legalábbis reméltem. - Szóval még télen leadtam a jelentkezésem egy modell iskolába, Londonba. Nem volt akkor még semmi tervem se, csak kíváncsi voltam, hogy sikerül-e bejutnom. Aztán ahogy egyre jobban utána néztem a neten, egyre jobban megtetszett. Minden körülményt biztosítanak arra, hogy a legjobbak közé kerüljünk. Próba fotózások, események és az órák 60%-a is arról szól, hogy képezzük magunkat. Ráadásul a legjobbakat elviszik a vörös szőnyeges eseményekre is, ahol megismerkedhetünk olyanokkal, akik később segíthetnek elhelyezkedni a szakmában. Ez az egész 3 évre szól, és nagyon nagy nevek nevelkedtek itt. - álltam meg egy pillanatra, hogy megnézzem, milyen hatással volt rájuk a beszédem.
- És kislányom mond csak, mi ezzel mihez kezdjünk? Amíg nem vettek fel, addig áradozhatsz róla, nem kerülsz be. Kérdezd csak meg a nővéredet, hogy mennyire nehéz oda bejutni. Neki se sikerült, pedig valljuk be, benne több esély van, mint benned. - nézett rám lesajnálóan a saját anyám. Azonban ehhez már hozzá voltam szokva, sokkal jobban felkeltette a figyelmemet az, amit mondott. Anne nem is mondta, hogy jelentkezett ebbe a suliba... Talán szégyelné, hogy nem vették fel?
- Felvettek. - vigyorogtam anyám képébe, akinek azonnal leesett az álla. Sőt, esküdni mernék, hogy még hallottam is ahogy koppan egy nagyot.
- Hogy mi? - nézett fel az újságjából azonnal apu, aki eddig inkább azzal volt elfoglalva.
- Felvettek, pár hete érkezett meg a levél. - bólintottam egy nagyot elégedetten.
- Hozd ide, és mutasd meg! Biztos, hogy valamit félre értettél! - nézett rám anyu komolyan. Bólintottam egyet és felmentem a szobámba a borítékért. Biztos voltam benne, hogy innentől kezdve apu részéről nyert ügyem van. Ha pedig őt megnyertem magamnak, akkor irány London.
Hatalmas vigyorral az arcomon sétáltam újra eléjük.
- Tessék, itt van! - nyújtottam nekik a borítékot, amit a megérkezésem napján Ed a kezembe nyomott. Nem igazán foglalkoztam vele, csak egy gyors pillantást vetettem rá, de biztos, hogy felvettek.
A szüleim hosszasan tanulmányozták, majd apu szólalt meg először.
- Nos, Serena, most pozitívan csalódtam benned. Sikerült elérned azt, amit a nővérednek nem. Úgyhogy ebben száz százalékig támogatni akarlak. Ha bármire szükséged van, csak szólj! Bármit megkaphatsz amire szükséged lesz ehhez. - nézett rám komolyan. Nem vártam tőle azt, hogy a nyakamba ugorjon vagy, hogy bőgni kezdjen a hírtől. Tőle pontosan is ezt vártam.
- De ne éld bele nagyon magad. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára jön egy papír, hogy téves leveleket küldtek el. - legyintett egyet a saját tulajdon anyám. A szívembe mintha egy újabb kést vájtak volna. Az a nő vágta ezt a képembe, aki a világra hozott, akinek hinnie kéne bennem. Az így is ketté tört szívemen keletkezett még egy repedés.
- Nehezedre esne egyszer hinni bennem?! Mégis csak a lányod vagyok vagy mi a fene! Legalább egy kicsit próbáld meg eljátszani, hogy örülsz neki! - mondtam neki hisztérikusan, majd felrohantam a szobámba. Nem akartam elhinni, hogy ilyen anyám van.
Szia! :) Most sikerült elolvasnom az előző részt is.:D Mindegyik nagyon jó lett.:) Sajnálom Serenát. Nem lehet könnyű neki. És erre még a szülei is rátesznek egy lapáttal.:( Mindenesetre kíváncsian várom a következő részt.:D Siess vele, puszi! :)
VálaszTörlésszia! köszönöm :)) igyekszem vele! :)) xx
TörlésNAgyon tetszett ez a rész is. Kiváncsian várom mi lesz a suliban, és h hary hogyan fog megint képbe kerülni.xx
VálaszTörlésörülök neki! :)) hamarosan kiderül! ;)) xx
Törlés